Rovatok
Szűrők:
2018.11.21.
Kulcsár Gabriella a rendszerváltásig Kolozs megyei iskolákban tanított ének-zenét, majd 1990-től nyugdíjazásáig a kolozsvári Zenelíceumban oktatott zeneelméletet, zenetörténetet, formatant és zongorát.
2018.11.15.
Az előadásban olyan matematikai fogalmakról, feladatokról lesz szó, amelyek bárki számára elfogadhatóvá teszik azt a matematikusok által sokszor megfogalmazott kijelentést, hogy „a matematika szép”.
2018.11.14.
Maga volt a varázslat. Az ember(i)ség huszadik századi történetének az a pillanata volt ez, amely joggal vált példává, mintává, egyfajta világítótoronnyá, irányjelzővé, ha úgy tetszik: mérföldkővé, […]
Művelődés
2018.11.14.
Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de […]
Kun Árpád
2018.11.14.
Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb […]
Vajda András
2018.11.14.
Ki nem gondolt soha arra, hogy honnan is származnak ősei, hol éltek, miben jeleskedtek és milyen emlék maradt vagy maradhatott fenn tőlük? Úgy gondolom, hogy szinte […]
Dvorácsek Ágoston
2018.11.14.
Ahogy beléptem a művész és a művek raktárába, megpillantottam a Vörös kakast. Megtudtam, hogy nemcsak rám volt hatással, hanem Németh Júliára is, aki habár jó ismerője […]
Nagy Béla
2018.11.14.
Szeptember 19. és 23. között rendezték meg Szilágy megye közigazgatási központjában, Zilahon az immár hagyományossá vált Szilágysági Magyar Napokat a Szilágyság Kulturális Egyesület, a Szilágy Társaság […]
Pávai Jenő
2018.11.14.
Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk […]
Almási István
2018.11.14.
Ha Erdélyben megkérdezünk akár fiatal, akár középkorú értelmiségieket, hogy szerintük ki volt a legnagyobb magyar népzenekutató, szinte kivétel nélkül azt válaszolják, hogy Kallós Zoltán. Pedig a […]
Pávai Jenő
2018.11.14.
A következő sorokban a társadalmi cselekvés egyik összetevőjét fogom ismertetni: a tömegcselekvést. Nem mindenfajta cselekvést nevezünk társadalmi cselekvésnek. Akkor válik társadalmi jellegűvé egy cselekedet, ha mások […]
2018.11.14.
A Bernády Közművelődési Egylet a Művelődés folyóirattal közösen szerkesztőségi találkozót tartott november 8-án, Szovátán, a városháza dísztermében
2018.10.22.
A világ vége emberközelből című beszélgetés meghívottja Solymosi Zsolt lelkész-tanár és egykori tanítványa, Mátyás-Metz Dávid, akiket Laczkó Vass Róbert faggat szibériai utazásukról.
2018.10.19.
A havonta sorra kerülő rendezvényt a szervezők kisdiákoknak szánják, de minden érdeklődőt szívesen látnak, nem utolsósorban a szülőket-nagyszülőket!
Balla Sándor
2018.10.17.
Az Emlékházban egy kiállítást is megtekinthettünk Molnár István néprajzi fotóhagyatékából, a tárlatot Faluvégi-Bartha Noémi méltatta. (Csak itt, csak online!)
2018.10.17.
2018. október 17-én, szerdán, 18:30-tól a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.). Az alkotásokat Németh Júlia műkritikus méltatja.
2018.10.15.
A Kolozsvárról Stuttgartba származott világutazó több alkalommal osztotta már meg a világ különböző tájain szerzett élményeit a Györkös-ház közönségével, rengeteg fotóval illusztrálva, mindannyiszor telt ház előtt.
2018.10.15.
Az eseményről Dáné Tibor Kálmán, a folyóirat főszerkesztője beszélt a Román Televízió kolozsvári magyar adásában.
2018.10.09.
A Régiók bemutatkozása című sorozatban ez alkalommal Székelykeresztúr és vidéke értékeit, jeles embereit ismerheti meg a kolozsvári közönség a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség szervezői közreműködésével.
2018.10.09.
A sorozat következő vendége Nagy Béla kaktuszgyűjtő lesz, aki Kaktuszmánia címmel tart előadást 2018. október 10-én, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
2018.10.04.
2018. október 5–6-án kétnapos konferenciát, valamint hangversenyt szerveznek a Hagyomány hagyományozódása Kodály, Bartók, Dohnányi, Veress, Ligeti alkotói örökségének szellemében címmel.
Dáné Tibor Kálmán
2018.10.03.
„ … mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a […]
Deé Nagy Anikó
2018.10.03.
Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de […]
Művelődés
2018.10.03.
„A színvonalas programok, világhírnévnek örvendő együttesek és hangszerkülönlegességek kavalkádja olyan gazdag és változatos régizenefesztivált kínál, ahol a közönség bátran belefeledkezhet a mindenkor aktuális ÖRÖM-be” – írja […]
- Prev page
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- Load more



























