Rovatok
Szűrők:
Bálint Csenge Klára, Hankó Zsombor, Kovács András Apor
2023.10.11.
Talán minden az iskolaalapítással kezdődött. A 19. század hetvenes és nyolcvanas éveiben az állam és társadalom állandóan buzgólkodott olyan intézmények létesítésén, amelyek az ország nyersanyagainak feldolgozását, valamint […]
2023.10.11.
Október 18-31. között XIV. alkalommal rendezik meg a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot. Bár a találkozót a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szervezi, idén 3 város, köztük Székelyudvarhely is […]
2023.10.11.
Több fontos előadás is született az elmúlt időszakban a Tamási Áron Színházban, melyeket október 12–17. között egy miniévad keretében mutatja be a színház iránt érdeklődőknek a […]
2023.10.10.
Három rendezvény kap helyet október 11–13. között a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban. Másréti Kató Zoltánnal Demény Péter beszélget, az esemény címe: Öt könyv – öt […]
2023.10.09.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szeretettel vár mindenkit a Jezsuiták Erdélyben című rendtörténeti kiállítás ünnepi megnyitójára 2023. október 10-én, kedden, 18 órától.
2023.10.09.
Október 6-án Ujj Zsuzsi fotós, költő, performer és dalszerző „Nekem a szárnyamat már senki sem szegheti” című kiállítása nyitotta a Visor – Székelyföldi Fotófesztivál harmadik kiadását, akinek ’86–91 […]
2023.10.06.
A Transeuropa23 – művészeti, politikai és kulturális fesztivál idén október 11–15. között érkezik Kolozsvárra. A fesztivál a „Holding Spaces” téma köré szerveződik, és elsősorban azt kérdezi a résztvevőktől, hogy milyen […]
2023.10.05.
Kettős könyvbemutatót tartanak október 10-én 17 órától Kolozsváron, a Szabók bástyájában. Fazakas Áron Digitális hangrögzítés című könyvét Sorbán Angella, a Scientia Kiadó igazgatója és Benkő Levente, […]
2023.10.05.
A Csizmás kandúr és a János vitéz című előadásokkal várja nézőit a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház október 6–15. között. A János vitéz című előadás a Fux Feszt műsorában […]
2023.10.05.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) A kibertér és a világűr – Háború szabályok nélkül? címmel rendez nyilvános előadást Kolozsváron október 11-én, 18 órától, az MCC Kolozsvári Képzési Központjában […]
2023.10.05.
A néptáncos, népzenész, etno-gráfus közösség megrendülten búcsúzik Sára Ferenctől, a Martin György- és Kallós Zoltán díjas koreográfus, néptánc- és népzenekutató október elsején hunyt el. Munkatársai, tisztelői és barátai […]
2023.10.04.
Az Aradi Kamaraszínház szeretettel várja nézőit Kézdi Imola: Lélekporc című kötetének bemutatójára október 10-én, kedden 18 órakor. Október 14-én, szombaton 19 órakor pedig Rob Becker: Caveman – Az ősember című one man-show-t tekintheti […]
2023.10.04.
Szeptember 30-án kezdődött a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szilveszteri előadásának próbafolyamata. A hollywoodi produkciók alapjául szolgáló magyar vígjátékot 75 évvel a mű első, marosvásárhelyi premierjét követően mutatja […]
2023.10.04.
A Nagyszebeni Nemzetközi Fotóművészeti Szalonra idén 41 ország fotósai küldtek képeket. Négy kategóriában lehet versenyezni: színes open, monokróm open, turizmus és fotóriport. Az ünnepélyes megnyitó és […]
2023.10.02.
Október 5. és 15. között Hargita, Kovászna és Maros megyék tanácsai és a hozzájuk tartozó kulturális intézmények 14. alkalommal szervezik meg a Székelyföld Napokat, amelynek idei […]
2023.09.25.
Sepsiszentgyörgy hagyományos rendezvénye, az Őszi Vásár idén is nagy választékot felsorakoztató kézműves vásárral, színes zenei kínálattal és izgalmas családi- és gyerekprogramokkal várja az ősz beköszöntét megünnepelni vágyókat szeptember […]
2023.09.25.
Óriási sikernek bizonyult az ötlet, mely szerint rendhagyó, vidám, közösségformáló és csapatépítő eseménysorozattal ünnepli meg idén a magyar dráma napját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós […]
2023.09.21.
Szeptember 16-án zajlott a VIII. Szent Mihály Havi Forgatag Zabolán, mely rendezvényhez évek óta társul a Mikes Kupa is. Ez utóbbi a XI. kiadását élte az […]
2023.09.19.
A magyar dráma napja alkalmából a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is ünnepi eseménysorozattal készül. A különlegesnek ígérkező drámanapi program szeptember 21-én, csütörtökön 17.30 órakor, […]
2023.09.14.
Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja abból a vágyból indult, hogy egyensúlyt teremtsen a férfi és női tehetségek között a filmművészetben, egy olyan művészeti ágban, ahol […]
Benkő Levente
2023.09.14.
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (…) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis […]
Csetri Elek
2023.09.14.
1849. július 31-én – úgy, ahogy megálmodta – a harc mezején, a segesvári ütközetben, a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti síkon, az Ispánkút közelében, egy dzsidás lándzsájától megsebezve, elesett a […]
Illyés Gyula
2023.09.14.
A segesvári csata után még harminc évvel is országos megdöbbenést, rengeteg újságcikket, képviselőházi interpellációt idézett elő a hír, hogy Petőfi Sándor nem esett el a végzetes […]
Alicja Majcher-Węgrzynek
2023.09.14.
A tarnówi múzeum 1992-ben jelentette meg az egykor nagy sikerű Bem–Petőfi Körkép történetét feldolgozó kis füzetkét, amely a közel száz esztendeje készült nagyszabású történelmi tabló megfestésekor […]
- Prev page
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- Load more



























