Kereki Ildikó méltatása

„A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle.” (Hermann Ottó)

Kereki Pálné Magyarósy Ildikó Kolozsváron született 1936. július 15-én. Édesapja, József munkás, édesanyja, Eszter tanítónő, később tanárnő. Az elemi iskolát Kolozsváron és Ferencbányán végezte. 1946-tól a kolozsvári Magyar Pedagógiai Iskolában járta ki a hét elemit, 1953-ban érettségizett. 1954-ben foglalta el a tanítói állást Mérában. Nem hagyta abba a tanulást, folyamatosan képezte magát, hogy újabb eljárásokat találjon tanítványai képzésére.

1958-ban költözött Tordaszentmihályra, ahol tanítóként dolgozott 1990. évi nyugdíjba vonulásáig. Munkáját mindig hivatásszerűen végezte, és ezt megérezték a körülötte levők is. Olyan osztály- és szülői közösségeket alakított ki, akik segítették munkájában. Sokféle feladattal bízták meg, és ő igyekezett mindennek megfelelni, tette ezt a módszertani kör felelőseként, pedagógiai oktatóként vagy éppen a nőtanács tagjaként. Az évek folyamán mindig talált hosszú és rövid távú célokat, amelyek érdekében képezte magát, hogy megvalósíthassa ezeket. Saját bevallása szerint sokat segített munkájában, hogy az olvasott – akár szakmai, akár irodalmi – szövegekből a lényeges dolgokat, idézeteket kijegyzetelte, amelyeknek mind a mai napig hasznát veszi.

Az elmúlt időszakban tevékenységét két kitüntetéssel is értékelték: 2001-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége díszoklevelet adományozott neki. Kiváló oktatói-nevelői díjban részesült az anyanyelvi oktatásban kifejtett színvonalas munkájáért, a magyar iskola ügyének felkarolásáért. 2009-ben ugyanez a szövetség díszoklevélben részesítette „felelősségteljes, önzetlen oktató-nevelő munkája és kiemelkedő közéleti tevékenysége elismeréséül”. Ezzel együtt elnyerte az Ezüstgyopár-díjat. Nyugdíjba vonulása után megtalálta a lehetőséget, hogy tovább folytathassa addigi közösségi munkáját.

A 25 éve alakult Szentmihályi Vegyes Dalkör első közgyűlésén választották a kórus titkárának 1990. december 4-én. A kezdetektől vezeti azt a kórusnaplót, amelynek ma második kötete íródik, a fellépések ideje, az előadott művek mellett egy-egy fénykép, meghívó vagy kedves emlék őrzi a kórust és az eseményt.

Kereki Ildikó titkárként úgy tudta megszervezni a kórus életét, hogy a tagok elfogadták a javaslatait, és bekapcsolódtak az elgondolások kivitelezésébe. Bármilyen rendezvényen vett részt, nyitott szemmel járt, és megtalálta azokat az ötleteket és lehetőségeket, melyeket hasznosítani lehetett a kórus jó előmenetele érdekében. Méltán mondta róla első karnagyunk, Köble István, hogy ő a kórus „esze”. Kezdeményezője volt a Zagyva László Vegyes Karral (akkori nevén Sárrétudvari Parasztkórus) való testvérkapcsolatnak. Célkitűzései között szerepelt az új tagok bevonása, de nem erőszakosan, hanem minden érvet felhasználva, hogy legyen utánpótlás. Számtalan írása jelent meg az Udvari Kalendáriumban, a Halló, Magyar című kiadványban, a 120 éves évfordulóra ő írta a 120 év a daléneklés szolgálatában című kiadványt. 2015-ben összeállította a 25 éves a Szentmihályi Vegyes Dalkör albumot.

Nagy örömünkre szolgált, amikor szeptember 19-én a szentmihályi kórustalálkozó alkalmával Tóth Guttman Emese bejelentette, hogy a Romániai Magyar Dalosszövetség Guttman Mihály-díjjal tünteti ki. Ezzel az életművére feltétetett a korona!

Végezetül következzen vallomása és kedvenc Kölcsey idézete: „Úgy érzem, gazdag volt életem, azon az úton járva, amit még kisgyermek koromban megálmodtam. (…) Aki életében sokat érzett és gondolkozott, s érzeményeit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt, gazdag táplálékot nyújt lelkének.”

Isten áldása kísérje további életét!

(Elhangzott 2015. november 14-én a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén)