Benedek Árpád méltatása

Az 1990-es évek vége felé haladva, egymást követve érkeztek a székelyföldi fiatalok Nagyváradra, hogy a Partium Keresztény Egyetemen tanuljanak magyar nyelven tovább. Közöttük volt azoknak a népes serege is, akik zenei anyanyelvüket itt akarták magasabb szintre fejleszteni. Ezeknek a fiataloknak a seregével érkezett Csíkországból Biharországba Benedek Árpád is.

A csíkszeredai Művészeti Iskola frissen érettségizettje – Kányádi Sándor szavait idézve – onnan érkezett Nagyváradra „hol az erdők / zöldebbek talán, mint máshol, / ahol ezüst hangú rigók / énekelnek a nagy fákon, / s hol a fenyők olyan mélyen / kapaszkodnak a vén földbe, / kitépni vihar sem tudja / másképpen, csak kettétörve”. Hozta ő magával és magában személyes, illetve közösségi múltját, eleinek mérhetetlen gazdagságú hagyományvilágát, szellemi kincseinek gazdag tárházát. Igaz, ekkor még apró zöldgubóban, mert ekkor még azt sem tudta, hogy ott, ahová érkezik, milyen – a későbbiekben küldetéssé váló – feladat vár rá. Váradon ugyanis ekkortájt pirkadt a gyermek- és ifjúsági táncházmozgalom, amely „gazdára” várt. A megfelelőre, az elkötelezettre, arra, akinek szívügyévé vált a gyermekek tanítása, nevelése.

A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség templomának alagsori nagytermében, a Csillagocska Alapítvány a millennium első éveiben tette meg kezdő, botladozó lépéseit. Zeneóvoda-féle formálódott ekkor itt néhány gyermekkel, akik aztán még délutánra is itt akartak maradni játszani, táncolni, énekelni. Benedek Árpád pedig elkezdte magát egyre jobban beleélni, majd tanulva tanítani és épülve építeni. Sajátos hangulatú közösséget. Gyermekekből erős várat.

Ma már, mintegy bő tizenöt esztendő múltán, a néhány apró-cseprő gyermekből évente több mint kétszáz lett, és nemzedékek váltják egymást a lassan márkanévvé vált Csillagocskában. A Zeneóvodában esztendőről esztendőre nagyon sok gyermek zenepedagógus óvóbácsija, a Csillagocska Gyermek- és Ifjúsági Néptánccsoportok létrehozója, életüknek szervezője, mozgatórugója. A váradi és partiumi pedagógusok néptáncban és gyermekjátékokban való jártasságra (sz)oktatója, továbbképzés-szervezője. Tette mindezt úgy, hogy közben személyesen is megélte a népi rigmust: Helyet, helyet nekünk is, még ha kicsik vagyunk is. Ám neveltjeivel együtt fáradhatatlanul, lelkiismeretes és következetes munkával kikövetelte és kiérdemelte maguknak a helyet a nagyobbak között is. Személyes és kollégáival együtt végzett munkája nyomán a kicsiből nagy közösség lett. Olyan, akivel ma már nem lehet nem számolni Nagyváradon, a Partiumban. Így lett ő több mint tizenöt esztendeje a nagyváradi gyermektáncház- és ifjúsági táncházmozgalom lelke, lelkes szervezője, irányítója.

(Elhangzott 2017. április 8-án Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)