Asztalos Lajos méltatása

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben alig van a múlt iránt érdeklődő kolozsvári, aki ne ismerné Asztalos Lajos nevét, munkásságát. Ő Kolozsvár helytörténésze, aki évente többször is vezet városnéző sétákat, ő az, aki hétről hétre a helyi napilap, a Szabadság hasábjain közelképbe hozza a város titkait, s ő figyel fel leggyakrabban a műemlékrombolásokra. S az ő könyvei is ott sorakoznak a várost szerető polgártársaink polcain, mert belőlük lehet a legkönnyebben tájékozódni egy-egy várostörténeti kérdéssel kapcsolatban. Azt már csak kevesebben tudják, hogy több nyelvet beszél, műfordító és eszperantista, nyelvműveléssel is foglalkozik. S a politika sem idegen számára. Egy kicsit ő is az erdélyi polihisztorok sorába való, a történelem formálta ilyenné.

Már születésekor is a világtörténelem bábáskodott fölötte. Szülei az első világháborút lezáró hatalomváltást követően – akkor még külön-külön – azt remélték, hogy Párizsban, a világ fővárosában jobb életkörülmények közé jutnak. Az erdélyi szabómester s az ugyanide való varrónő Párizsban találkozik össze, s ott születik Lajos fiuk 1936. január 31-én. Néhány év múlva a honvágy hazaűzi őket, s a kis Lajos már Kolozsvárt ismerkedik meg a világgal, itt lesz a Református Kollégiumból 2-es számú Fiúközépiskolává átvedlő tanintézet diákja. Osztálytársaival együtt 1952 tavaszán a rendszer ellen szervezkednek, s röpcédulákat nyomtatnak-terjesztenek. Persze lebuknak, háromévi börtönbüntetéséből kettőt tölt le. Így aztán megbélyegzetté válik. Miután 1955-ben leérettségizik, hiába próbálkozik, nem engedik értelmiségi pályára. 1956-ban ugyan bejut a Bolyai Tudományegyetem földrajz–természetrajz szakára, de két év múlva egy tisztogatás során eltávolítják az egyetemről. Csak kétkezi munkás lehet belőle.

1959 elejétől kötőipari munkás lett, közben egy fél évre katonai munkaszolgálatra vitték, aztán 1962-ben bekerült a munkásosztály legintelligensebb rétegébe, a nyomdászok közé gépszedőnek. Néhányszor még próbálkozott az egyetemi továbbtanulással, de mindig elutasították. Úgyhogy 1991 tavaszán a nyomdából ment nyugdíjba.

Munkásként is értelmiségi életet élt. Állandóan tanult, főleg nyelveket. Elsajátította a spanyolt, a portugált, a galegót. Fordított is ezek költészetéből, népmesekincséből. Sőt, Az ember tragédiáját is tolmácsolta spanyol és galegó nyelven. Bejárta Kalotaszeget, s ott gyűjtötte a népköltészetet, a kolozsvári mondákat is lejegyezte. Csak az 1989-es fordulat után kaphatott útlevelet, hogy 1993-tól kezdve három alkalommal is felkeresse a Galego Nyári Egyetemet. Ekkoriban a szervezkedő kisebbségi politikai életnek is harcos szereplője volt. Gyakran hasonlítgatta a spanyolországi kisebbségek helyzetét a romániaiakéhoz.

Mindig érdekelte a történelem. E téren azonban a rendszerváltás előtt szinte lehetetlen volt megnyilatkozni. A cenzúra szigorúan őrködött a történelem egysíkú hamis értelmezésének a szabályaira. Az 1990-es évek forgatagában Asztalos Lajos is éppen a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságban talált olyan munkaközösségre, amely a magyar műemlékek megmentésére, a helytörténet tényszerű feltárására szövetkezett. A társaság biztatására fogott hozzá a város feliratainak gyűjtéséhez. A Demeter János és Lőwy Dániel korábbi gyűjtését is felhasználó tekintélyes és úttörő kötetét az eredeti tervek szerint a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság adta volna ki. Végül egy élelmesebb kiadó gondozásában 1996-ban Kőbe írt Kolozsvár címmel jelent meg. 2004-ben egy újabb alapvető munkát adott közre, melynek nagy része korábban a Szabadság hasábjain is megjelent: Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár címmel. Ez kézikönyvvé vált. A város hatalomváltozásokhoz kötődő névanyagának történetét dolgozta fel Szabó T. Attila ilyen irányú gyűjtésére is alapozva. 2008-ban tette közzé a Kolozsvár épített kincsei című képes városkalauzát, amellyel napjainkban is sokan járják a belváros utcáit. Aztán következett a személyes élményeket felelevenítő 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása című Papp Annamáriával közösen összeállított dokumentumkötet (2014-es kiadás), amely egy igazi sikerkönyv lett. Tavaly augusztusban pedig bemutattuk a Kolozsvár – közelről című, 37 írását összegző gyűjteményét. Ez csak az I. kötet, a folytatást idénre várjuk. S a város 700. születésnapja küszöbén még Asztalos Lajos több kötete is megjelenésre sorakozik fel a kiadóknál.

Az utóbbi években Asztalos írásaiban egyre több a visszaemlékezés. Kitűnő memóriájának köszönhetően fel tudja idézni gyermekkora városát, utcák és házak hangulatát, az egykori lakók nevét, foglalkozását, sorsát. Már csak kevesen vannak, akik az 1940-es és 1950-es évekre emlékezzenek, s még kevesebben, akik emlékeiket meg is örökítették. Életpályájának megírásával nagy szolgálatot tehetne helytörténetünknek.

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság egyik alapító tagját, hosszú ideig titkárát, jelenleg is választmányi tagját tiszteli Asztalos Lajosban. Helytörténeti munkássága minden szempontból megfelel a társaság célkitűzéseinek. Éppen ezért méltónak véljük, hogy 80. születésnapján a társaság tiszteletbeli tagjai közé iktassuk.

(Elhangzott 2016. április 16-án Kolozsváron, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság évi közgyűlésén)