Átfogó egyháztörténeti munka látott napvilágot ezen az őszön: Az egy Isten tiszteletére. A 450 éves unitárius egyház gyülekezetei című könyv a Magyar Unitárius Egyház valamennyi egyházközségét bemutatja. A kötet hét évvel az évforduló, vagyis 2018 után jelent meg, abban az évben számos más kiadvánnyal ünnepelte az egyház az 1568-as eseményeket: a tordai országgyűlés januárban meghozott döntését a négy bevett keresztény – katolikus, református, unitárius és evangélikus – felekezet szabad gyakorlásáról, Dávid Ferenc hittérítő munkásságának eredményeit – ebben az évben például Kolozsvár lakosságának nagy része unitárius hitre tért.
Az ünnepi kötetek közül a most megjelent, legnagyobb horderejű kiadvány előkészítése a vártnál több ideig, csaknem tíz évig tartott. Bálint Róbert Zoltán lelkész főszerkesztőként fogta át a munkát, amely tíz évvel ezelőtt a lelkészek megszólításával kezdődött el, és a beérkezett rövid egyházközségi leírások kiegészítésével, egységesítésével, az adatok rendszerezésével folytatódott, szakemberek bevonásával. Öt szempontot követtek, már a kezdetektől: a település története, az unitárius közösség bemutatása, az épített örökség, továbbá az ingóságok, vagyis a klenódiumok, textíliák, műemlék bútordarabok, harangok, valamint a jellegzetes helyi szokások leírása. Egy ilyen munka során a szerkesztőknek súlyozniuk is kell, hiszen mindegyik egyházközséget láthatóvá kell tenni: a nagy múltú, művészettörténeti értékkel bíró templommal rendelkező egyházközségeket – mint például Nagyajta, Bölön, Kolozsvár, ahogyan az új, a 20. század során kialakult gyülekezeteket is, a magyarországiak zöme ebbe a csoportba sorolható (a körülbelül 60 ezres lélekszámú egyház híveinek legnagyobb része Erdélyben él, de az áttelepülteknek köszönhetően az utóbbi, alig több mint száz évben több magyarországi településen is létrejöttek közösségek; a jelenlegi egyházszervezetben, 2012 óta, utóbbiak is részei az egységes, Magyar Unitárius Egyháznak). Megjelennek a kötetben a települések nevezetes személyiségei, viszont hiányoznak a gyülekezetalapítók, az egyházközség kiemelkedő lelkipásztorai. A főszerkesztő rádióinterjúban indokolta meg ezt a szerkesztői döntést: míg az újabb gyülekezetek esetében pontosan lehet tudni, ki indította be a folyamatot, addig a több évszázaddal ezelőtti eseményekre nincs, vagy alig van rálátása a kutatónak. A szerkesztés folyamatát végigkísérő dilemmák nem új keletűek: az unitárius egyházban már az 1910-es években megfogalmazódott az igény egy átfogó monográfia elkészítésére, akkor Kelemen Lajos történészt, levéltárost bízták meg a feladattal – ő azonban végül nem vállalta, hogy a lelkészektől beküldött, nagyon változó minőségű és mennyiségű adathalmazt egységesítse. Fél évszázaddal később, 1961-ben mégis ő lett az, aki főgondnokként felügyelte az unitáriusok részéről azt a munkát, amelyet a Vallásügyi Hivatal adott ki az egyházaknak: a templomaikról szóló rövid összefoglalók elkészítését. Ennek köszönhetően készültek el azok a magyar és román nyelvű rövid ismertetők, amelyek ma is láthatók sok unitárius templomban.
A mostani, ismét belső, egyházi kezdeményezésre született kötetet igényes képanyag kíséri, az egyház öt fotográfust kért fel valamennyi helyszín dokumentálására, templomok, templombelsők, szószékek, harangok, karzatok, orgonák lefényképezésére. A kötetbe persze csak néhány kép került be az egyes helyszínekről, ahonnan helyi eseményekről, gyülekezeti tagokról készült fényképeket is küldtek be az egyházközségek. A könyv pillanatfelvétel az egyházról, a történésekkel folyamatosan lépést tartó digitális információs eszközök korában talán elavultnak hat. Viszont sok minden úgyis kipereg az idő és az internet kerekén: elsüllyednek honlapok, adatbázisok, amint elfogy a pénz, az akarat egy-egy digitális archívum fenntartására. Egy ilyen nyomtatott, lexikonjellegű könyvbe, ha nem is lehet utólag belejavítani, frissíteni az adatait, a maga szakszerűségével szemléletesen be fogja tudni a továbbiakban is mutatni az olvasónak az unitárius egyházat – 450 éves korában.
