A nyugati szórvány lelkigondozó szolgálat (1.)

Dr. Békássy Nándor Albert (1942–2025), a NYEMRLSZ világi elnökének (1987–2025) emlékére

Bevezető

A Magyarok Világszövetsége közel negyedmillióra becsülte a Nyugat-Európában élő magyarok számát. A protestáns (református) vallásfelekezetűek számáról nincs pontos adatunk. Megközelítőleg sem tudjuk, hány ezren lehetnek.

A Magyar Református Egyház lelkigondozó szolgálata a szórványban a szükség következménye. Ennek a tevékenységének és a NYEMRLESZ (Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat) történetének első írásbeli összefoglalását tartalmazza ez a dolgozat.

Kísérletet teszünk arra is, hogy az ezredfordulón örvendetesen beindult magyarnyelv-visszaújítást igenelve, az évszázadok óta a többnyire latinnak maradt egyházi nyelvhasználatot a köz­érthetőség érdekében magyarosítsák. Ebben nemcsak a régi „Ecclesia semper reformari debet” (Az egyház mindig megújulni tartozik) időszerű bölcsességének felismerése kell hogy ösztönözzön bennünket. Az egyházi nyelvhasználatban elterjedt latin-magyar nyelvet a tiszta magyarral helyettesítve, parlagon heverő magyar szavainkat a közhasználatban gyakorolva éltethetjük tovább nyelvünket, ezzel is elősegítve azonosságtudatunk elmélyülését és hagyományainkban való megmaradásunkat. Nyelvtisztító szolgálatunk egyházi kiterjesztése magától értetődő feladat. A magyar református lelkigondozó szolgálat egész története, az európai szórványban végzett kitartó és eredményes munkája pedig különösen azt bizonyítja, hogy lelkipásztoraink mindig is nyelvünkben éltették hitünket. És éltették ilyenformán nemzetünket is. Lelkipásztoraink, a szép magyar beszéd bajnokai, a gyülekezetek megtartó erejét csakis úgy terjeszthetik ki még inkább híveink körében és a különféle más felekezetű vagy felekezeten kívüli, szórványban élő magyarokra, ha mindig tiszta és helyes magyarsággal szólnak.¹

Dolgozatunkban – az egyházi kifejezéseket magyarító kisszótár sürgős elkészítésének gondolatával – nyelvjavító szótáraink segítségével magyarosítottunk, a latin és a görög nyelvből vett kifejezések magyar megfelelőjét (kiváltképpen az intézménynevekben) zárójelben feltüntettük.

*

Az eddig feltárt adatokból kitűnik, hogy az 1550-es évek végén a Bécsben diákoskodó Bornemissza Péter,² diáktársait szállásán összegyűjtve, a protestáns hit szerint Isten igéjével szolgált. Ő volt az első magyar protestáns lelkész, aki országunkon kívül lelkigondozást végzett. Emiatt távoznia kellett Bécsből. Feltehető, hogy a 16. századtól kezdve mások is követték példáját azokban a német, svájci és hollandiai egyetemi városokban, ahol magyar protestáns diákok tanultak, és Európában mindenütt, ahol magyarok megtelepedtek.

Kölnben több mint háromszáz évvel ezelőtt a vallásüldözés miatt törvénytelenül működő német evangélikusok között egy magyar gályarab-prédikátor, Steller Tamás, besztercebányai tanító végzett évekig lelkigondozói szolgálatot. Őt Spenzer Jakab, a német pietizmus (túlzott jámborságot mutatók) teológusa (hittudósa) kérte fel erre. 1676-ban őt is Ruyter M. holland admirális (tengernagy) szabadította ki 26 életben maradt társával együtt a nápolyi gályákról, és Svájcban, Németországban és Hollandiában vártak hazatérésük lehetőségére.³

Az első világháború után indult erős kivándorlási hullám Magyarországról is számos református vallásfelekezetű embert sodort Franciaországba. Számuk 1925 körül hetven-nyolcvanezerre tehető. Nemcsak Párizsban, hanem a bányavidéken és a dél-franciaországi textilgyárakban találtak munkát, menedéket. Lelkigondozásuk a franciaországi református egyház segítségével kezdődött. Az Erdélyből Párizsba érkezett, és a teológián az 1924/1925-ös tanévben tanuló Csekme Ádám az észak-franciaországi Pas de Calais megyében, Patay Lajos pedig Párizsban szolgált. Csekme Ádámot a Központi Evangélikus Egyesület 1925 őszén alkalmazta a magyarok lelkigondozására. 1926. június 14-én, heinen-liètard-i székhellyel megalakította a Magyar Református Missziói (Hittérítői) Egyházat, amely egy esztendő múlva székhelyét áttette Lens-be. 1926 nyarán a makói Rigall János hitoktató lelkész hosszabb utat tett Franciaországban. Párizsban ösztöndíjas papnövendékek szolgáltak, de rendszeresen igét hirdetett Pénzes Sándor egyházi elöljáró is.

 A Magyarországi Református Egyház Konventje (Összejövetele) kérésére a Nemzeti Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1927 novemberétől anyagilag támogatta a franciaországi magyar református közösséget a református missziói (hittérítői, küldetéses) állás fenntartására. Később hathatós támogatást nyújtott a Külügyminisztérium is. A harmincas években két lelkész (Lens-ben és Párizsban) és három hittérítő (Lens-ben, Roubax-ban és Párizsban) kapott magyarországi támogatást a határon túl végzett lelkigondozói munkára.⁴

Az 1930-as években többször is hírt adtak arról a korabeli lapok, hogy Bécsben havi rendszerességgel magyar nyelvű istentiszteletet tartott az óbudai református lelkész. Szolgálatának kezdete feltehetően az Osztrák–Magyar Monarchia idejére nyúlik vissza.⁵

A második világháború végén a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje (Összejövetele) elhatározta, hogy a nyugatra menekülők lelki gondozására megbízottakat küld. 1944. december 7-én dr. Ravasz László püspök⁶, a Magyarországi Református Egyház zsinati (törvényhozó gyűlésének) és konventi (összejöveteli) elnöke aláírta a 7876/1944 számú iratcsomót, amelynek alapján vitéz Nagy Sándor konventi (összejöveteli) titkárt, volt bukaresti egyházmegyei esperest (papot) és beosztottait: Szigethy Béla és Kiss Gyula lelkészeket megbízza a külföldre került reformátusok lelkigondozására. Ügyük érdekében, a magyar hatóságok támogatásának megszűnése esetén, az okirat a külföldi egyháztestek segítségét kérte.⁷ Nagy Sándor Szombathelyen Győry Elemér püspök támogatásával számba vette a menekülő lelkészeket, és igehirdető, pásztoroló munkát végzett. Kiss József, a Református Egyház Egyetemes Összejövetelének titkára által a menekült lelkészek számontartásával megbízott Szigethy Bélát Nagy Sándor a magáéhoz hasonló munkával Sopronba küldte. Mindketten 1945. március végén hagyták el Magyarországot. Az év elején mintegy 250 magyar protestáns lelkész került ki Nyugatra.

Nagy Sándor⁸ Münchenben, az Evangelische Kirche in Deutschland bajorországi püspökének bemutatta megbízatásának iratát,⁹ aki elismerve azt, a menekültek lelkigondozásának központjául a Münchentől negyvenöt kilométerre fekvő Landshut városát jelölte ki, ahol megkezdődött a Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat szervezése. 1946 februárjában idekerült Szigethy Béla is. 1946. április 10-től 12-ig tartották első lelkészi értekezletüket. Itt indult meg fél esztendő múlva az a Szigethy Béla alapította, Harangozó címmel két-három hetenként megjelenő lap, amely a menekültek „lelki templomának” építésében végzett dicséretes munkát. 1947-ben mellékletként megjelentették Csengettyű címmel a gyermekújságukat is. A Harangszó rövidesen négyezer példányban jelent meg, éstöbb nyugat-európai országon kívül az amerikai magyarok között is terjesztették. 1946 végén intézményük neve a Németországi Magyar Református és Evangélikus Lelkigondozó Szolgálatra bővült, majd a Németországi és Ausztriai Magyar Református és Evangélikus Lelkigondozó Szolgálatra módosult, jelezve ezzel egész Nyugat-Európára kiterjedő hatáskörét.

Nagy Sándor munkájának folytatására 1946-ban újabb megbízatást kapott a Református Egyház Egyetemes Konventjétől (Összejövetelétől).¹⁰ Az ötvenes évek elején munkáját a Magyar Református Egyházi Szolgálat egyik vezetőjeként végezte. Munkatársaival együtt (a nyugatra menekült honvédségi tábori lelkészek, a Magyarországra visszatérni nem óhajtó félszáz lelkipásztor,¹¹ és a Hollandiában országot átfogó protestáns munka megszervezését latolgató Tóth István, Tüski István és Végh József lelkészek) egyháztörténelmi szerepet töltöttek be a magyar református egyházi szervezet megteremtésével.

A németországi és ausztriai lelkigondozó szolgálatok eleinte magukba foglalták a reformátusokon kívül a luthe­rá­nusokat is. 1950 előtt az evangélikusok Egyed Aladár vezetésével külön szervezkedtek Németországban, a Lutheránus Világszövetség külön támogatásban részesítette őket, és a gyülekezetek szervezésére is nagyobb segítséget kaptak az Egyházak Világtanácsától, mint a reformátusok. A magyar lelkigondozói munkát az Egyházak Világtanácsa mellett, az angliai Interchurch Aid, a svájci Hilfswerk der Evangelisch Kirchen der Schweiz központja és ennek St. Gallen-i osztálya támogatta.

A németországi és ausztriai magyar református és evangélikus lelkigondozói szolgálatok 1948. július 15-én, Landshutban tartott vezetőbizottsági ülésükön három önálló egyházi szervezet kötött egyezséget az együttmunkálkodásra,¹² és közös szervként fenntartotta a Magyar Protestáns Irodát.¹³ Ennek felügyelete alá tartozik a Németországi Magyar Protestánsok Segélybizottsága, amely elosztja az adományokat (elnöke Nagy Sándor, ügyvezetője dr. Szilágyi Olivér) és az Ausztriai Magyar Református és Evangélikus Lelkigondozói Szolgálat (vezetője dr. Harsányi András, linzi református lelkész).

A hazai egyházzal megszakadt kapcsolatuk másokat is arra kényszerített, hogy a nyugat-európai önállósulás gondolatával foglalkozzanak. 1951. április 26-án dr. Soós Géza, Nagy Sándor munkatársa, a Magyar Református Egyházi Szolgálat másik vezetője felkereste Utrechtben Tüski Istvánt, aki 1948 elején vallástanárként és az utrechti egyetem ösztöndíjasaként érkezett Hollandiába. Ők adtak nevet az új egyházközösségi szervezetnek.¹⁴ Ez volt a Szórványban Élő Magyar Református Szolgálat, amely a két holland református egyházzal, később az Egyházak Világtanácsával, a Református Világszövetséggel és más egyházi szervezetekkel kiépítve kapcsolatát, rendkívüli jogi keretet teremtett a lelkigondozói munkának.¹⁵ Első lelkészi elnöke Harsányi András, konzisztóriumi (egyháztanácsi) titkára dr. Soós Géza¹⁶.

A Szórványban Élő Magyar Református Egyház (SZEMRE) hollandiai létrejöttét a magyar és a holland nép, a magyar és a holland református egyház kiváló, történelmi kapcsolatai tették lehetővé. II. Lajos királyunk flamand származású özvegyének, V. Károly császár húgának udvartartásával kerültek először magyarok erre a vidékre. Bethlen Gábor, a kálvinista fejedelem alapozta meg a magyar–holland kapcsolatokat. Évszázadokig a legjobbjaink holland egyetemeken tanultak. Peregrinusaink (kóborló diákjaink) által kapcsolódtunk a haladó Európához. Komáromi Csipkés György, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós mellett ezrek tanultak Hollandiában. És az ellenreformáció idején református lelkészeinket szabadító Ruyter admirális élő emlékezete is olyan példa, amit a második világháború után különféle segélyezésekkel a magyarokat kitüntetően, ma is kitartóan követ a holland nép és az egyház.

Az 1956-os magyar forradalom után kialakult politikai helyzet nemzetközi egyházpolitikai szempontból megnehezítette a SZEMRE működését. 1957. június végén, genfi gyűlésükön feloszlatták,¹⁷ és a Református Világszövetség titkárának javaslatára, a SZEMRE jogutódjaként megalakult az az európai keretszervezet, amely a Nyugat-Európai Református Magyar Lelkigondozó Szolgálat nevet kapta. (Ez a név a második világháború után kialakult helyzetben a „keletre” és „nyugatra” osztott Európa kapitalista országaiban végzett lelkigondozói szolgálat területét mutatja, amelybe a Magyarországtól nyugatra eső közép-európai országok is beleértendők.) Irányítását a Központi Tanács végezte, a szervezet lelkész elnöke a tisztséget mindmáig viselő londoni Varga Sándor lelkész volt. Világi elnöke Kibédi Varga Sándor, müncheni egyetemi tanár lett, akit Tatár Géza, majd dr. Fáy Gedeon, a Németországi Lelkigondozó Szolgálat vezetője követett ebben a tisztségben. Főtitkára: Tüski István, titkára Segesváry Viktor. Célkitűzései között szerepelt az, hogy minden nyugati magyar központban református gyülekezeti otthont létesítsen, az Olaszországban élő mintegy ezer magyar református lelkigondozására lelkészt találjon, Skandináviában pedig kétezernyi református lelkigondozását elősegítse. Szervezeti Szabályzatát 1957. június 27-én hagyták jóvá, módosították 1960-ban Utrechtben és 1972-ben Ansbachban. A Szolgálat Központi Tanácsa 1957-ben Scheveningenben, 1960-ban Utrechtben, 1972-ben Ansbachban ülésezett. Az Intézőbizottság többször is összegyűlt Münchenben, Párizsban és Londonban. 1960 és 1972 között a ­NYEMRLSZ nem tartott ülést. 1965 júliusában az antwerpeni tanácsülésen új tisztikart jelöltek: dr. Krüzsely Józsefet lelkészi elnöknek, dr. Szekeres Attilát világi elnöknek, dr. Juhász Pált főtitkárnak, Pándy Andrást ifjúsági elnöknek, Lemesi Józsefet pénztárosnak, Tóth Miklóst jogi tanácsosnak, Tüski Istvánt a sajtókiadványok ügyintézésével bízták meg. 1972-ben a Központi Tanács ülésén megállapította, hogy a szolgálat lelkészi elnöke továbbra is Varga Sándor, világi elnöke Fáy Gedeon. Beválasztották az Intézőbizottságba dr. Szekeres Attilát. 1983. szeptember 20. és 23 között az Intézőbizottság ülésezett Kölnben. Titkárnak felkérték Urbán Ákos mérnököt Hollandiából. 1984-ben, október 2-től 4-ig ismét Kölnben találkoztak, 1986-ben, szeptember 24-től 27-ig Bázelben.

Az 1987. szeptember 22-től 24-ig a Sttugarthoz közeli Maulbronnban tartott évi gyűlésen a szolgálat újraválasztotta Varga Sándort (Anglia) lelkészi elnök tisztségébe, dr. Békássy N. Albert, lundi gyermekgyógyászt (Svédország) a NYEMRLSZ világi elnöki, Kenessey Miklóst (Hollandia) pedig a titkári teendőivel bízták meg. 1988. október 4-től 6-ig Bázelben (anyagáról sokszorosított füzet készült), 1989 októberében a hollandiai Vianenben, 1990. szeptember 26-tól 28-ig Königsbronn-Ochsenbergben (erdélyiek és kárpátaljaiak részvételével), 1991. szeptember 10-től 13-ig a svédországi Lundban, 1992 szeptemberében pedig először az anyaországban, Sárospatakon tartotta értekezletét a NYEMRLSZ. (Lelkészi elnöknek Varga Pált választotta, világi elnöknek dr. Békássy Albertet, titkárnak Jaskó Irént.) 1993. október 12-től 13-ig a franciaországi Sens, 1994. szeptember 2-től 5-ig Kolozsvár a színhelye a NYEMRLSZ tanácskozásának.

Nyugat-Európában egységes magyar protestáns együttműködés alakult ki. Főbb központjai: London, Manchester, Stockholm, Malmö, Oslo, München, Frankfurt, Köln, Stuttgart, Zürich, Basel, Bern, Genf, Bécs, Linz, Párizs és Utrecht.

1993-tól a keretszervezet nemzetiségi jellegét hangsúlyozandó, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat nevet viseli. Betűneve, rövidítése továbbra is NYEMRLSZ.

A keretszervezet Zürichben bejegyzett jogi személy. Nem egyházkerületre osztott szervezet, nincs lelkészegyesülete. Munkáját más és más helyen, évenkénti értekezleten, tanácskozáson végzi, amely alkalommal legfelsőbb képviseleti és igazgató szerve, a Küldöttközgyűlés is ülésezik. A NYEMRLSZ vállalja a nyugat-európai magyar reformátusság képviseletét az ottani országokban és a Kárpát-medencében. A magyar református hagyományok és lelki értékek megőrzését szolgálja a nyugati szórványban.

A skandináv országokban az evangélikus, Hollandiában a református egyház hagyományaihoz kell igazodnia a református lelkigondozásnak. Nyugat-Európában egységes magyar protestáns együttműködés alakult ki, amelynek főbb központjai: London, Manchester, Stockholm, München, Frankfurt, Köln, Stuttgart, Zürich, Basel, Bern, Genf, Bécs, Linz, Utrecht stb., ahol az illető ország protestáns egyházai többnyire támogatják a magyar egyházi munkát.¹⁸

1. Angliában

1945-ig nem sok magyar élt Angliában. Többségük nem igényelt magyar nyelvű református istentiszteletet. A második világháború végéig olykor Kovách Ferenc nyugalmazott kanadai lelkész tartott néha istentiszteletet. Az ezt követő években Anglia ipari és mezőgazdasági munkásokat keresett, ezreket hoztak át Németországból és Ausztriából a magyar menekültek közül. Többségük – hontalanságuk idején is – hű templomjáró volt. De a brit hatóságok és az egyházak akkor sem tartották kívánatosnak, hogy az idegenek nagyobb közösségeket alkotva telepedjenek le, beolvasztásukra törekedve széttelepítették őket. Számuk a Magyarországon egyre inkább erősödő sztálinizmus hatására tovább növekedett. Többen angol templomokba jártak, de az ottani környezettel és az angol (anglikán) egyház igehirdetési szokásaival nem tudtak megbékélni. 1947-ben többnyire a nyelvi nehézségekkel is küszködő magyar bevándorlók csoportot alakítottak. 1948-ban a Budapesti Skót Misszió (Hittérítők) ügyében Angliában tartózkodó Dobos Károly lelkész magyar nyelvű istentiszteletet tartott Londonban. Doris Arrowsmith hittérítővel és Thomas Coulter skót lelkésszel templomhasználatot is kijárt a magyaroknak. Ennek folyományaként 1948-ban megalakulhatott az Angliai Magyar Református Egyház. A felszentelést dr. Kenneth Slack, a megnyitót dr. Janet Lacey végezte. A rendszeres egyházi szolgálatot első lelkipásztorként dr. Nagybaczoni Nagy Lajos kezdte. Miután ő kivándorolt Amerikába, helyébe dr. Vatai Lászlót hívta meg a gyülekezet. De Vatai László is továbbvándorolt. Ezután Kovách Ferenc nyugalmazott lelkész állt a gyülekezet élén mindaddig, amíg 1951-ben az Utrechtből áttelepült Varga Sándor megkezdhette szolgálatát Angliában. Az 1948–1958-as időszakban az angliai magyar reformátusoknak nem volt saját otthona, hanem a különböző angol kálvinista gyülekezetek vendégszeretetét élvezték. Nemcsak Londonban, hanem több angliai nagyvárosban is rendszeresen istentiszteletet tartottak az önkéntes körzeti felelősök szervezésében. Az első egyháztanácsi tagok közül emlékezetesen eredményesen szolgáltak: Baracsi József tiszteletbeli kántor, Csűrős László, dr. Szentpétery Gyula, dr. Tárczy Árpád, gróf Teleki Mihály és Veress László.

1956 novembere után körülbelül húszezer magyar érkezett a szigetországba, közöttük sok református vallású személy. A pásztori teendők elvégzésében az említett Coulter Tamáson és Kovách Ferencen kívül a brit segélyszervezetek ideiglenesen a továbbvándorlásra váró magyar lelkészeket is alkalmazták. Segítségükkel országszerte a menekülttáborokon kívül is, a nagyobb városokban vasárnaponként, de hétköznapokon is magyar nyelvű istentiszteleteket tartottak. A lelkészek, az egyházi elöljárók és számos gyülekezeti tag a lelkigondozáson kívül szeretetszolgálatot (diakóniai), tolmácsolást végeztek, a hatósági eljárásokban segítséget nyújtottak. Közbenjárásukra több ezren jutottak munkához, lakáshoz, másokat pedig továbbvándorlásukban támogattak. Nemcsak Angliában, Walesben, Skóciában, hanem Észak-Írországban és az Ír Köztársaságban is voltak menekülttáborok. Ebben az időszakban a gyülekezet otthona a Mar­ble Arc közelében lévő Marilybone-i Templom Egyháztanácsa (Marilybone Presbiterian Church) épületében volt, később a brit egyházak gondoskodásának eredményeképpen a nyugat-londoni Fulhamben, egy szobrászműteremből átalakított helyiségben kapott saját otthont. A megnőtt lélekszám megkívánta az egyháztanácsi (presbitérium) kibővítését.¹⁹

1957-ben, az Angliában ideiglenesen tartózkodó lelkipásztorok rendre to­vább­­utaztak a tengeren túlra, és a körzeti szervezést vállaló egyháztagok jelentősége tovább növekedett. A yorkshire-i Bradfordban Bárczay Miklós a hívek egyben tartását, Pátkai Róbert, az angliai evangélikusok lelkésze az istentiszteletek tartását vállalta. Manchesterben éveken át Zsigmond Józsefné volt a körzeti felelős, majd a Kaliáni család, illetve Kaliáni Erzsébet teljesítette ezt a szolgálatot. 1958-tól 1964-ig Kardos István tartotta az istentiszteleteket, aki minden hónapban az észak-írországi Belfastból hajózott át Manchesterbe, és évente ötször-hatszor felkereste a nyugat-angliai Bathban élő magyar híveit is. Itt éveken át a székely származású, unitárius Pataki Istók Márton házánál gyülekeztek a magyar reformátusok. 1964-től Füsti Molnár Lajos az angol metodisták által elismert világi igehirdető volt a körzet lelkigondozója. Utána pedig Nagy Ernő, egykori kiskőrösi, idős lelkipásztor állt a manchesteri magyar reformátusok szolgálatába. Bir­min­ghamben évekig Varga Sándor, 1968-tól Nagy Jenő londoni egyházi elöljáró tartott istentiszteletet. Kovács Pál követte őt a körzeti felelősségben. Észak-Angliában Bolton, Bury, Cheedle, Cheetham Hill, Didsbury, Edenfield, Godalming, Oldham, Old Trafford, Rochdale, Stockport, Whalley, Range és Wilmslow körzetében éltek magyarok.

Az Ír Köztársaságban a Limerick melletti menekülttábor 1959-ig működött. Varga Sándor és Kardos István többször is ellátogattak ide, és William Mills kálvinista (presbiteriánus) lelkésszel együtt úrvacsorai istentiszteleteket tartottak. A lelkész szabadságidején Thomas Coulter, Kardos Sándor, Kovách Ferenc, Borzsák Sándor és Szabó Imre lelkipásztorok és Csűrös László főgondnok helyettesítettek. Kardos István 1954-ben visszatért az észak-írországi, Tyrone grófság tanyavilágába. 1963-ban, amikor Varga Sándor Utrechtben egy évig kutatómunkát végzett, az Írországi Presbiteriánus (Kálvinista) Egyház hozzájárulásával helyettesítette őt a magyar menekültek lelkigondozásában.²⁰

Számos visszaemlékezésből tudjuk, hogy az angliai egyházi közösségekben nemcsak vallási, hanem élénk művelődési tevékenységet is folytattak.²¹

1989-ben, három esztendős szolgálatra Balogh Sándor fiatal budapesti lelkész beiktatásával örvendetesen megszaporodtak az egyházi családlátogatások, és az ifjúsági munka fellendülésével megpezsdült az egyházi élet.

Az Angliai Magyar Református Egyház a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat tagja. 1988. november 13-án ünnepelte fennállásának negyvenedik, egyházi központja felszentelésének harmincadik évfordulóját, az ezredforduló előtti évben pedig fél évszázados tevékenységét. Lelkészelnöke több mint három évtizede Varga Sándor.

Nagy-Britanniában nem kötelező az egyházi bejelentkezés. Az ott élő magyar reformátusokról nem voltak pontos számadatok. Felbecsült lélekszámuk 2500-2800 volt. Csupán töredékükkel tartott az egyház személyes kapcsolatot. 1999-ben nyolcan jelentkeztek a londoni lelkipásztori hely betöltésére kiírt pályázatra, amit Korda László erdélyi tiszteletes nyert el. A parókián (lelkészi állomás vagy paplak) Szudóczki Eszter felelős vezetésével óvoda is működött. A fiatal lelkész felesége, Korda Krisztina tanítónő nagy buzgalommal és hozzáértéssel foglalkozott a magyarul tanulni óhajtó gyermekekkel.²²

2. Ausztriában

Az ausztriai magyar református élet Bornemissza Péter diáktársainak az 1550-es évek végén Bécsben rendezett istentiszteleteivel kezdődött. Az azóta eltelt időszakban adatok hiányában semmi pontosat nem tudunk az ausztriai reformátusok lelkigondozásáról. Feltehető, hogy a Bécsben tanuló diákok folytatták Bornemissza Péter kezdeményezését. Az 1900-as évek elején hírlapokból tudunk arról, hogy az óbudai református lelkész munkájához tartozott havonként Bécsben is istentiszteletet tartani. Valószínű, hogy ez a gyakorlat még az Osztrák–Magyar Monarchia idején kialakult.

A második világháború után számos magyar református menekült lakott Bécsben és más ausztriai helységben. Lelkigondozásukat svájci támogatással az osztrák hivatalos egyházi szervezettől függetlenül működő lelkészek végezték. 1948-ban Harsányi András és Koppándy János Jöjjetek címmel havonta megjelenő lapot adtak ki.²³ 1950 januárjában Ausztriában a következő lelkészek szolgáltak: dr. Harsányi András, dr. Janka Géza, Nagy Ernő, Kibédy Péterffy Kálmán református és Nagy József, Varga László evangélikus lelkészek.²⁴

 A pásztori munkát az Ausztriai Magyar Református és Evangélikus Lelkigondozó Szolgálat, az Egyházak Világtanácsának Menekültügyi Osztálya és a Svájci Evangélikus Segélyszervezet támogatta. Ez a támogatás a hívek folyamatos kivándorlásának eredményeként megfogyatkozott gyülekezetekben az ötvenes évekig tartott, miután a magyarok lelkészei és lelkigondozói az osztrák országos egyház hatáskörébe kerültek.²⁵

Az 1956-os magyar forradalomi eseményeket követően, amikor a magyar menekültek tömege elárasztotta Ausztriát, a hivatalos református egyház átvette lelkigondozásukat, menekült lelkészeket bízva meg ezzel a munkával. Az osztrák alkalmazásban álló lelkészek és vallástanárok, mint például Soós Mihály és Végh Károly, csak mellékállásként végeztek magyar szolgálatot. Szépfalusi István evangélikus lelkipásztor ezt a munkát főállásban végezhette. Az Osztrák Evangélikus Egyház 1962. évi zsinata egyháza intézményeként elismerte az Osztrák Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatát. Szépfalusi István testvéri egyetértésben Soós Mihály református lelkésszel együtt végzett igehirdetést. Szolgálatuk ökumenikus jellegére jellemző, hogy dr. Magyary-Kossa István, az evangélikus lelkigondozók gondnoka református. Bécsben és a Vorarbergig terjedő vidéken, nyolc helyen református, nyolc helyen pedig rendszeresen evangélikus istentiszteleteket tartottak. Szépfalusi István állami megbízással a magyar menekülttáborok és telepek lakóinak lelkigondozója volt.

Szépfalusi István 1955-ben felszentelt evangélikus lelkészként követte az osztrák–magyar államszerződés megkötése alkalmából kiengedett osztrák származású édesanyját. Ausztriában lelkészi munkája mellett szociológiát tanult, és felmérte az ott szórványban élő magyarok helyzetét. 1960 tavaszán megalakította a Bornemisza Péter Társaságot, és Illyés Gyula biztatására nagy sikerű irodalmi esteket rendezett.²⁶ Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem fő szellemi irányítója, könyvsorozatuk szerkesztője, a magyarság összefogásának lelkes szervezője volt, aki könyveivel is kiemelkedő módon szolgálta nemzetét.

Amikor a menekültek elhagyták Ausztriát, az osztrák egyházba felvett két lelkész végezte az igehirdetést és a magyar lelkületet megtartó művelődési munkát a magyar reformátusok körében. Így alakult ki újra az Ausztriai Magyar Lelkigondozó Szolgálat, amely a német nyelvű Evangelische Kirche Helvetischen Bekenntnisses néven működő osztrák egyházszervezet részeként működik, és a bécsi központú, hagyományokkal rendelkező magyar református élet szervezője. Igehirdetésen kívül fontos társadalmi szolgáltatást is végez, több száz magyar családdal tart fenn állandó kapcsolatot.

Jelentős a trianoni döntés nyomán Ausztriához csatolt Várvidéken (Burgenlandban) található felsőőri (oberwarti) protestánsok története.

A felsőőri reformátusok magyar határőrök leszármazottai. A németújvárosi Batthyány-várból kiinduló reformációt a 16. század vége felé vették át, és a hívek hitüket az ellenreformáció idején is megtartották. 1673-ban templomukat annak ellenére elvették, hogy az egész község református volt. Fából ácsoltak maguknak új templomot, és a helység sokáig a vidék egyetlen református istentiszteleti helye volt. Mai templomuk 1772-ben épült. Felsőőr jelentőségét növelték az Európában élő magyarok számára közvetített rádiós istentiszteletek, és az, hogy a felsőőri lelkipásztor két évtizeden át az ausztriai református egyház püspöke volt. Ismertté tette a gyülekezetet az Oberwart-konferencia, amely harminc éven át az európai református egyházak szabad teológiai eszmecseréjét biztosította. A felsőőri templomban minden vasárnap magyar nyelvű istentiszteletet tartanak. Az egyház keretében tudatos anyanyelv­ápoló és hagyományőrző tevékenység folyik annak ellenére, hogy az utóbbi fél évszázadban a magyar nyelvű református földműves falu, német nyelvűvé, többségében katolikussá, kereskedelmi központtá és iskolavárossá alakult. Híveinek száma 1968-ban megközelítőleg 1400 (6), 1991-ben 1395 (7) volt.

„A két világháború között a bécsi és más ausztriai városban élő magyarok lelki gondozását akkor sem Felsőőrből látták el, hanem úgy oldotta meg ezt a Konvent, hogy igehirdetőket küldött hazulról, akik pásztori tanáccsal is szolgáltak. Ezt a munkát sokáig Incze Gábor vallásoktatási igazgató végezte” – írja a nyugat-európai magyar lelki gondozószolgálatról szóló történeti vázlatában Hermann M. János.

Ausztriában nincs külön magyar református egyházszervezet. A Lelkigondozó Szolgálatot nem támogatja az osztrák egyház, amely nyugat-európai, egyesült-államokbeli és kanadai egyházak segítségére szorul. 1987-től az Amerikai Magyar Református Egyház rendszeres segítségnyújtást vállalt. 1986-ban ötezer magyar kért politikai menedékjogot Ausztriában. Lelki gondozásuk egyet jelent a magyarság szolgálatával. A szórványegyházak és gyülekezetekben végzett lelki gondozás és szeretetszolgálat továbbra is szükséges népszolgálat.

(Folytatjuk.)

Jegyzetek

1    Az egyházakban meghonosodott latin nyelvhasználat ma már és a jövőben egyre inkább elkülönítő, némileg kizáró jellegű, a beavatottak nyelve, amely akadályozhatja az egyházközösségek szükséges nyitottságát. Ha nemcsak a hívek értik, hanem anyanyelvünkben megmutatkozó mélységben az egyházközösségeken kívüliek is tudják a Confessio, az eklézsia, a diakónia, a diakóniai, a diakónikus, a diakonissza, a fakultás, a konvent, a misszió, a missziói, a misszionárius, az ökuménia, az ökumenikus, az ökuméniai, a presbiter, a peregrinus, a pásztoráció, a traktatus, a Testamentum stb. jelentését, az értelem szárnyain nyilvánvalóan közelebb kerülhetnek a prédikációk (a szentbeszédek, az igehirdetések) mondandójához is.

2   A bécsi egyetem anyakönyvébe 1557. április 14-én jegyezték be klasszikus (halhatatlan) költőnk latin nevét.

3   Kulifay Gyula: 25 éves a Magyar Protestáns Gyülekezet Észak-Rajna-Vesztfáliában, 1957–1982. 18. oldal.

4   Lásd többek között: Barcza József: Magyar református gyülekezeti élet Franciaországban. Magyar Református Világszövetség, 1991. 119. o.

5   Új Kéve, VIII. évfolyam, 1. szám, 2000. április.

6   Ravasz László Bánffyhunyadon született 1882. szeptember 29-én. Székelyudvarhelyen érettségizett, Kolozsváron végezte a hittudományi egyetemet 1904-ben. Egy évet tanult a berlini egyetemen. Segédlelkész volt Bánffyhunyadon, majd Bartók György püspök mellett titkároskodott. 1907-ben a sárospataki hittudományi főiskolán magántanári képesítést, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett a kolozsvári egyetemen. Ugyanabban az évben a kolozsvári teológiai intézet (papnevelde) tanára a gyakorlati tanszéken. 1918-tól az erdélyi egyházkerület főjegyzője. 1921-től a budapesti Kálvin téri templom lelkésze, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. 1936-tól a Magyarországi Református Egyház Zsinatának (Törvényhozó Gyűlésének) és a Konventjének lelkészi elnöke. 1948 áprilisától kezdve a hatalom lemondását szorgalmazta. 1953-ban nyugalomba vonult. Az Egyetemi Lapok, a Protestáns Szemle, a Református Szemle és az Agenda szerkesztője volt. Fő műve a Gyülekezeti Igehirdetés Elmélete (1915, Pápa). Jelentős az 1932-ben megjelent Alfa és Omega című könyve.1975. augusztus 6-án, életének 93. esztendejében hunyt el.

7   Szigethy Béla: Az anyaszentegyház gondoskodása. Bethlen Naptár és Évkönyv. Bethlen Otthon, Ligonier – Pennsylvania, 1988, 81. o.

8   Nagy Sándor 1896-ban született Nagyszőlősön. Gépészmérnöknek készült, a háborúban súlyosan megsebesülve, vitézi kitüntetéssel, főhadnagyi rangban került haza. Két év alatt elvégezte a kolozsvári teológiát, majd 1925-től Bukarestben lelkésztestvéreivel, többek között Horváth Lászlóval öt egyházközséget szerveztek, valamint iskolákat. (Új Magyar Út, V. évfolyam, 7–8. szám, Washington, 1954, 258. o.) Vitéz Nagy Sándor a bécsi döntést követően hagyta el Romániát 1941-ben, amint erről Zürichben élő fia nyilatkozott. (Lásd Ferencz Zsuzsánna: Messze még a demokrácia. Erdélyi Napló, 1994. január 19.) 1941-ben a Konvent egyik titkára volt, és új küldetésében, 1944. december 15-én ment Szombathelyre, az ország nyugati határszélére, hogy a menekülőket pásztorolja. Németországból 1952 májusában kivándorolt Amerikába, ahol az Evangéliumi Világszolgálat levelező lelkipásztora lett. Ott hunyt el 1954. július elsején. (Hermann M. János: A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat félszázadnyi történetének vázlatos áttekintése – kéziratban, 6. o.)

9   Nagy Sándor megbízatását 1945-ben megújította a Konvent, amit 1948 júniusában Révész Imre táviratilag is megerősít. (Hermann M. János: i. m., 6. o.)

10  Szigethy Bélát 1948-ban a sajtóügyekkel bízták meg. Nevéhez fűződik az Üzenet és az öt esztendőn át havonként megjelenő Evangéliumi Világszolgálat, amely 4500 példányban jelent meg. (Hermann M. János: i. m., 11. o.)

11  A Harangszó 1947. július 1-i száma közli a Németországban és Ausztriában dolgozó magyar lelkipásztorok és lévita lelkészek nevét és címét.

12  1. A Németországi Magyar Evangélikus Missziói Gyülekezet. Vezetőlelkésze Asbóth Gyula evangélikus esperes. Segélybizottságát Egyed Aladár evangélikus főesperes vezeti. Nyolc lelkész és lelkigondozó. 2. Németországi és Ausztriai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat. Vezetője: Nagy Sándor és Borbás Antal református főesperes. Segélybizottságát Csia Kálmán református lelkipásztor vezeti. 28 lelkész és lelki gondozó. 3. Németországi Magyar Unitárius Misszió és segélybizottsága. Vezetője: Nagy Zoltán unitárius lelkész.

13  A három konfesszionális (felekezeti) szervezet három-három küldöttje alkotta. Munkáját négytagú vezetőbizottság irányította: Nagy Sándor, Borbás Antal, Asbóth Gyula, Nagy Zoltán. Az iskolai, főiskolai diáksegélyezéssel, magyar társadalmi és művelődési ügyekkel, felekezetközi kapcsolatokkal, az Üzenet címmel tervezett folyóirat és traktátusok (értekezések, tanulmányok) kiadásával foglalkozott.

14  „Ez a döntés messzire tekintőnek és bölcsnek bizonyult. Elvégre 1944 csak a menekülés kezdete volt… Nagy Sándor és munkatársai – közöttük a Soli Gloria volt kiváló főtitkára, Soós Géza és Harsányi András, jelenlegi amerikai református püspök – megszervezték a menekülttáborokban az egyházi munkát, ami egyben az egyházi segélyező programok kiépítését is jelentette” – Tóth Miklós: Nyugat-európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (1992) című kéziratában idézi Tüski István: Magyarok Hollandiában (In: Bütösi János (szerk.): Tebenned bíztunk eleitől fogva. Magyar Református Világtalálkozó Alapítvány, Debrecen, 1991) című írásának a kötet 134. oldalán olvasható, a református lelkigondozói szolgálat kezdetéről szóló részét.

15  „A menekültek a DiPi-k (Displaced Persons) óriási segélyakciói során a menekülttáborokból új országokba kerültek tekintélyes mértékben, éppen egyházi kapcsolatokon keresztül, amelyekben, mint fent említettük, a Nagy Sándor által felépített szervezet kulcsszerepet játszott – új magyar kolóniák (telepek) alakultak ki. A közöttük folyó munkának – amennyiben arra más keret nem volt – szükséges volt egyházjogi keretet adni. Így alakult meg a Szórványban Élő Magyar Református Egyház, rövidítve SZEMRE, amely végül is a fent említett széles körű meghatalmazásra alapult. Ez a keret adta meg a magyar reformátusságon belül, Dél-Amerika több országában, Ausztráliában és Nyugat-Európában folytatott lelkigondozói szolgálat számára a szükséges jogalapot, és biztosította azt, hogy a különböző munkák nem porladtak szét” – Tóth Miklós, Hága, Hollandia.

16  Dr. Soós Géza 1912. október 13-án született. Öt egyetemi diplomája volt, kettő doktori. 1945-ben vasárnaponként istentiszteletet tartott Rómában, egy moziban, ahol egy 23 lélekből álló gyülekezetet alkotott, bibliakört alakított, úrvacsorát adott. A SZEMRE „motorja” volt, 1946-ban beiratkozott a genfi teológiára, 36 éves korában végzett, és a németországi Passingban lett lelkigondozó. A Kossuth Népe című lap 1947 januárjában azt írta róla, hogy Rómában összeesküvést szervezett, és ezért állampolgárságától is megfosztották. 1947 után a magyarokon kívül cseh, ukrán, lengyel és lett protestánsokat gondozott Németországban. 1950 januárjában újraindította, Új Magyar Út címmel az 1932-től megjelent protestáns havi lapot, a Magyar Utat, amellyel világnézeti irányítást kívánt nyújtani, és a román–magyar barátkozás úttörője volt. Ebben 1949 decemberében bejelenti a Magyar Szellemi Munkaközösség megalakulását. Képet is közölt, amelyen Wass Albert, az említett munkaközösség elnöke, Soós Géza ügyvezető és Bakó Elemér szerkesztő látható, az 1950. június 11-én Prienben megtartott értekezleten. 1950. július 8-án szentelték pappá Genfben. 1952. márciusában Amerikába ment. 1953. július 7-én részt vett a SZEMRE első ülésén Detroitban. 1953 szeptember 5-én gépkocsi-szerencsétlenség áldozata lett a pittsburghi úton. (Soós Gézáné Tüdős Ilona: Mint a Jézus Krisztus jó vitéze. Emlékezés Soós Gézára. Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, 1989.)

17  Hermann M. János szerint a SZEMRE egyszer tartott gyűlést, 1954-ben, Bá­zel­ben. Harsányi Andrásra hivatkozva (Bethlen Naptár, 1958, 104. o.) ugyancsak ő írja, hogy a SZEMRE megalakítására két évig tartó előkészület után 1953 júliusában került sor Detroitban, ahol Nagy Sándor is jelen volt, biztosítva ezzel a konventi (összgyűlési) megbízatásból eredően az intézmény folytonosságát. A SZEMRE első ülésén kimondja a Szabad Magyar Reformátusok Világszövetségének megalakulását (Hermann M. János: i. m. 15. o.).

18  Tóth Miklós: i.m. 248–249. o.

19  „Az említett Csűrös László főgondnok, Baracsi József, Tárczy Árpád, Teleki Mihály és Veress László mellett az évek és évtizedek folyamán értékes munkát végzett a többi presbiter is, mint például Bajó Gyula, Bányai Ferenc, Héviczy Endre, Kelemen Béla, Kelemen József, Kerék István, Koronka Pál, Munkácsy Endre, Nagy Jenő, Torzsay-Biber András, Udvarhelyi Miklós, valamint a nyilasok és a kommunisták fegyházait megjárt Dálnoki Veress Lajos, egykori vezérezredes és „homo regius”. Külön hálával emlékezünk meg Bíró Árpád presbiterünkről, aki nagy gazdasági ismereteivel és tanácsaival hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy egyházunk jó sáfárkodással megfelelő anyagi erőre kapott, és önfenntartását Isten segítségével biztosíthatta.” „Nagyobb városokban – Birmingham, Bradford, Bristol, Manchester, Wolverhampton, Bath stb. – egy-egy helyi presbiter készítette elő az összejöveteleket és az istentiszteleteket, barátként pásztorolva a híveket.” (Kardos István: Négy évtized – Angliában.)

20 Az angliai reformátusok egyházi életének, kapcsolatainak és látogatóinak részletes leírását lásd Kardos István említett dolgozatában.

21  „Az istentiszteleteket követő szeretetvendégség alkalmat ad a magányosoknak arra, hogy közösségben legyenek. A magas színvonalú kulturális rendezvények, amelyeket általában a főgondnok tart kézben, sok nem magyart és nem reformátust is rendszeresen megragadnak. A központban tartja összejöveteleit a több nemzetközi díjat nyert Londoni Magyar Népi Tánccsoport, amelyet az otthon is megbecsült Baracsi József és felesége vezet évtizedek óta. Ő egyébként presbiter és végzi a kántori szolgálatot is.” „Az asszonyok szorgosan tevékenykednek, s rendszeresen összegyűltek a Lorántffy Zsuzsanna Körben.” (Kardos István: i. m.) „Minden hónap utolsó szombatján zenei estét rendeztünk, amelyet Csűrős László főgondnok látott el zenei anyaggal.” Ebben nagy segítséget kapott Baracsi Józseftől, Gáspár Gyulától és Udvarhelyi Miklóstól (D. Nagy Jenő). A Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet Értesítőjét háromhavonta jelentették meg (Nagy Ernő).

22  Cselényi László mutatta be az óvodát a Duna Televízióban, 2000. július 16-án.

23  Megszűnte után újraindult Hol­lan­diában.

24 Hermann M. János közlése kéziratban.

25 A SZEMRE utolsó gyűlésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az Egyházak Világtanácsa, az osztrák és a svájci hatóságok 1957. február 12-én véglegesen megszűntnek tekintették az Ausztriai Református Lelkigondozói Szolgálatot, amelytől már 1956 novemberében megvonták bizalmukat, amit a lelkészek sérelmesnek találtak.

26 Tóbiás Áron: Egy „szent örült” Bécsben. Magyar Nemzet, 1995. szeptember 11., 7. o. „Szépfalusi István hosszú bécsi évei alatt megtanult emberekkel „építkezni”… Személye már régen túlnőtt Bécsen, Ausztrián. Messze szálló tekintetével jó ideje Európa legszélső partjait érinti.”