Tárkányi István méltatása

Idén 24. alkalommal osztja ki az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány a Czelder Márton- és a Földes Károly-díjat.

Öröm számunkra, hogy ma, 2016. szeptember 25-én Tárkányi Istvánt, az Újősi Református Egyházközség lelkipásztorát a nyugdíjba vonulása előtt, a gyülekezetéből való kibúcsúzása ünnepén díjazzuk.

Tárkányi István 1951. március 23-án született a kalotaszegi Mákófalván. Kolozsváron a Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, majd 1970-ben sikeresen felvételizett a kolozsvári Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetbe.

42 éves lelkipásztori szolgálatát a Csekelaki Református Egyházközségben kezdte 1974-ben. Idehozza élete párját, Takács Irma tanítónőt, aki tiszteletes asszonyként, tanítónőként, majd óvónőként is végig kitartó társa a gyülekezet- és népszolgálatban. 1976. március 1-től már a mezőségi Magyarfrátán vannak, ahol 15 évet szolgálnak. A lelkipásztor úr hűségesen végzi a szolgálatokat az anyaegyházközségben és a szórványokban, a frátai tanyákon, Berkenyesen és Mezőszoporban. Minden vasárnap szolgál a szórványokban is. Az igencsak nehéz időkben a romos régi helyett új parókiát épít, templomokat javít. Legjobb tudása szerint teszi azt, amit azokban a nem könnyű esztendőkben tenni lehetett.

1991-ben hívja meg az újősi gyülekezet, ahol 25 éven keresztül együtt szolgálják a „templomot és iskolát”. Mint általában a Mezőségen szolgáló lelkipásztoroknak, neki is vannak szórványgyülekezetei, Fűzkúton, Lompérden és Mezőszentmihályon. Szép és meghitt kapcsolat alakult ki a lelkészi család és a gyülekezet között. Ez a meghitt kapcsolat végig megmarad, annyira, hogy a lelkészi család nyugdíjas éveire is itt vásárol magának lakást, és itt maradnak. A gyülekezetből, a templomból soha nem hiányoznak a „csillagszemű” gyermekek és az ifjak. A gyülekezetben eleven a hitélet, ami a hűséges pedagógusi, pásztori munka gyümölcse!

Lelkészi szolgálata mellett több egyházmegyei tisztséget is betöltött, többek között a Dési Református Egyházmegye főjegyzője is volt.

Idézzük a neki szóló díszoklevél értékelését: „Lelkészi szolgálatának negyvenkét éve alatt hűséges maradt a Mezőség magyar református népéhez. Élete és lelkészi munkája Csekelaka, Magyarfráta és Újős gyülekezeteihez és szórványaihoz kötődik. Megváltó Krisztusának, szétszórt népének önfeláldozó pásztoraként, Irma hitvestársával együtt tanítónőként, óvónőként szolgálnak az Úrnak. Küldetésnek tekintették a kalotaszegi és székely gyökereket, ahonnan vétettek, szent megbízatásnak a szórványok szolgálatát.”

Az Igehirdető főszerkesztőjeként elmondhatom, hogy az írásban is mindig szolgálatkész volt: valahányszor felkértem egy-egy prédikáció megírására, a írása határidőre mindig ott volt az asztalomon.

Hisszük, hogy az az Úr Jézus, aki őt hitvesével együtt elküldte a mezőségi anya- és szórványgyülekezetekbe megkeresni és megtalálni a századik elveszett juhot, az az Úr Jézus, amaz utolsó napon majd ezt mondja mindkettőjüknek: „Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a Te Uradnak örömébe”. (Mt. 25, 21)

Ezekkel a gondolatokkal nyújtjuk át most neki – szeretett közössége körében, tisztelettel és szeretettel – a Czelder Márton-díjat!

(Elhangzott 2016 szeptember 25-én a Beszterce-Naszód megyei Szász-Újősön)