Major Eszter méltatása

Major Miklósné Tőtős Eszter 1936-ban született Szilágynagyfaluban. Hétgyermekes családban nőtt fel, ahol a szülők igyekeztek mind a hét gyermeket taníttatni képességük és lehetőségük szerint. Elemi iskoláit Nagyfaluban, a tanítóképzőt Zilahon végezte. 1955-től nyugdíjba vonulásáig Nagyfaluban dolgozott. 1959-ben feleségül ment Major Miklóshoz, aki földrajztanár volt Nagyfaluban. Ők ketten a Gárdony Géza-i értelemben vett „lámpások” voltak a faluban, számos akadályt és gáncsoskodást leküzdve. Az ő esetükben is igaz, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy megbízható feleség. Nagy odaadással nevelték nemcsak két lányukat, Enikőt és Annamáriát, de Enikő lányuk korai halála után hátra maradt két unokájukat, Hajnit és Miklóst is.

Negyvenéves munkássága alatt nagy szeretettel, odaadással és hozzáértéssel sok gyermeket tanított meg a betű- és számvetés titkaira. Fontosnak tartotta a kapcsolattartást a szülőkkel, amit meg is írt az Előre napilap 1971. szeptember 22-i számában a Szülőknek nevelésről rovatban Játékos gondjaink címen. Tudva, hogy mennyire nehéz a még alig 6 éves gyermekeknek az iskolakezdés, kutatta és tanulmányozta a külföldi és belföldi szakirodalomban megjelent tanulmányokat, mégpedig azt, hogy miként lehetne megkönnyíteni az átállást az óvodából az iskolába, amit egy másik cikkében Közös igyekezettel (óvoda – szülő – iskola együttműködése) címmel a Tanügyi Újságban közölt 1973. szeptember 18-án. Mindig napirenden volt az új és hatékony tanítási módszerekkel, amit önzetlenül megosztott kezdő vagy tapasztalt kollégákkal. Módszertani felelőse volt a Berettyó menti magyar tanítók körének. Igényes volt magával és a véglegesítős vagy fokozati vizsgákra készülődőkkel szemben. A Tanügyi Újságban, a Falvak dolgozó népében, az Előrében, a Szilágyságban számos szak-, illetve közérdekű cikke jelent meg.

De a falusi tanító nemcsak iskolai feladatot végzett el, részt kellett vennie a falu kulturális életében is. Gyermek- és felnőttszínjátszó-csoportot vezetett sikeresen, olyannyira, hogy megyei szinten ismertek lettek. Élete és munkája értelmét nyugdíjba vonulása után a Szilágyság 1993. szeptember 8-i számában Érdemes volt címmel közölte: „Egész életem összefonódott a neveléssel. A pedagógus annyi ember, ahány kisdiákot nevel fel az életre, előkészít és elindít. Így gazdagodnak ők, miközben életüket osztják szét. Ők a leggazdagabbak, egy életen át csak adnak: tudást, emberséget, útirányt. (…) Üzenem a magyar tanítóknak: a nevelők felelősök, TŰZFELELŐSÖK, hogy Sütő András szavával éljek. Feladatuk ápolni, táplálni azt a tüzet, amely a magyar ajkú gyermekek nevelése során lobban fel, hisz sok mindent hagy örökül egyik nemzedék a másikra, de mind között a legfontosabb a nyelv. Az anyanyelvi nevelés megszívlelendő volt a múltban, ma, különös tekintettel a jövőre nézve mond sokat. Ez a hagyomány hordozza az évezredeken át összegyűjtött tudásunkat, közvetíti az időben, s így folytonosságot biztosít az értelmes emberi életnek. Legnagyobb feladatuk ezt a tüzet szítani, a gyermeki lélek tisztaságát megőrizni, Isten nevében táplálni, hogy az idők során ti is elmondhassátok »érdemes volt«. Mert ha az ember azt akarja, hogy emlékezzenek rá, adjon virágot, ha azt akarja, hogy sokáig gondoljanak rá, ültessen fát, s ha azt akarja, hogy soha ne felejtsék, neveljen embert.”

(Elhangzott 2019. szeptember 28-án Szilágysomlyón, a Szilágysági Magyarok díjátadó ünnepségén.)