Graur János méltatása

Kissé anakronisztikusnak tűnhet ma az értelmes, építő munkába vetett hitről, tisztességről, bölcsességről beszélni, amikor egyre nagyobb teret kap az ügyeskedés, amikor a közösség érdekeit szem előtt tartó bölcs és megfontolt munka helyébe a terméketlen demagógia és az önös érdek költözött. A végeken csak ritkán terem babért azoknak, akik a közösségért cselekednek, akik önzetlenül, meggyőződésből állnak a magyar közösség szolgálatában. Ezt teszi Graur János temesvári újságíró, szerkesztő immár fél évszázada, azokkal együtt, akik arra vállalkoztak, hogy tovább éltessék azt a bánsági magyar nyelvű újságírást, amelyet Pesty Frigyes az 1858-ban először megjelent Delejtű című hetilappal indított útnak.

A Spectator-díjjal kitüntetett újságíró pályája Lugoson indult. Az ottani nagy elődők, Jakabffy Elemér, Willer József, Sulyok István, Arató Andor és társaik nyomdokain haladva és azok értékrendjét szem előtt tartva a hetvenes években, a tanárnak készülő fiatal újságírónak sikerült beemelnie a lugosi magyar közösséget a bánsági magyar kulturális törekvések homlokterébe. A Temes-parti városban felpezsdült művelődési élet eseményeinek nemcsak krónikása, hanem a helyi magyar közélet ösztönzője, tevékeny résztvevője is volt. 1971-ben az akkori temesvári napilap, a Szabad Szó szerkesztőségébe hívták. Fél évszázad távlatából bizton jelenthető ki, hogy a lugosi időszaka igazi újságírói iskolának bizonyult, és ezt a tapasztalatot, tudást csiszolta tovább az egyetemi tanulmányai során. A temesvári forradalomig figyelme a magyar nyelvű oktatás és művelődési életre irányult, az akkori napilap hasábjain számtalan írást közölt a temesvári művelődési életről, és hangsúlyosan a magyar nyelvű iskolákról. Pedig a korabeli hatalomnak a kisebbségek beolvasztására irányuló, egyre gátlástalanabb politikájával szemben mind szűkebb teret engedtek a közösségi értékeink felmutatására és ápolására, nevezetesen az anyanyelvű oktatásban tevékenykedő pedagógusoknak az órákon vagy az órákon kívüli identitástudat erősítésére irányuló kulturális tevékenységeinek bemutatására. Graur János és újságíró kollégái sorok közötti üzeneteikkel igyekeztek a magyar közösség megmaradásának reményét ébren tartani. Ilyen szándékkal indította Graur János 1975- ben a máig igen népszerű Elindultak szeptemberben című rovatot, melynek keretében – még a legkisebb faluból is – minden iskolába induló gyermek fényképét közzétette az újságban. Mellesleg sok bánsági magyar családban ma is őrzik azokat a lapszámokat, amelyeket, ha kronológiai sorrendben egymás mellé helyeznénk, szemléletesen tükröznék a létszámcsökkenés fájdalmas folyamatát az elmúlt évtizedek során.

Az 1989-es temesvári forradalom után immár nem az elnyomó politikai hatalom éberségét kellett kijátszani és a sorok között a magyar megmaradás reményét közvetíteni a közösségnek, hanem lapkiadóként az igencsak hektikás piacgazdaságnak a próbáit kellett és kell kiállni. Az elmúlt három évtized alatt Graur János az újság főszerkesztőjeként folytatta és kibontakoztatta a helyi magyar lap értékközvetítő szerepét úgy, hogy a mindenkori olvasók és az újság fenntartása érdekében létesített egyesület, a Heti Új Szó Baráti Kör aránylag szerény, de hitet adó támogatásával sikerült tartalmas, négy megye magyar olvasói által elfogadott újságot megtartani.

Az újságkiadással és szerkesztéssel járó temérdek gond mellett Graur János főszerkesztői munkásságához kapcsolódik a Szekernyés Jánossal közösen szerkesztett, szociológiai adatokat tartalmazó Lakodalom a Gyimesektől az Alföldig című néprajzi kiadvány, a bánsági személyiségek életpályáját tükröző Sorsok Könyve, valamint irodalmi kalandozásának eredményeként a totalitarista rendszer bukását előrevetítő Feltámadás a Bánságban című kisregény. De Graur János munkásságát fémjelzi néhány sajtótörténeti adat is: 1990. június 6-án került ki a nyomdából a szegedi és a temesvári szerkesztőségek együttműködésével a Délvilág & Temesvári Új Szó című, néhány évig heti rendszerességgel megjelentetett, Csongrád és Temes megyében terjesztett kiadvány, amely a ’89- es temesvári forradalmat követő legelső sajtós együttműködés volt, és felülírta az országhatárokat, politikai berendezkedést, utat nyitott és mutatott a további együttműködéseknek. Újabb adat: 1993. július 1-én jelent meg a Temesvári Új Szó legelső, számítógépen szerkesztett és ofszettechnikával nyomtatott lapszáma – elsőként az erdélyi magyar lapok közül. 1994 decemberétől jelent meg a napilap helyébe lépő, a régió négy megyéjébe terjesztett, szélesebb olvasói érdeklődési kört kielégítő Heti Új Szó. 1997 novemberében indult hódító útjára a Mindenki Kalendáriuma helytörténeti évkönyv, amely – hála a bánsági hely- és kultúrtörténet mellett elkötelezett kollégáknak – a 23. sorozata után sem veszített népszerűségéből. Eddig összesen több mint 40 000 példányt nyomtattunk az évkönyvből, amely ma a régió legolvasottabb magyar nyelvű kiadványa.

Graur János Spectator-díja erősíti meggyőződésünket aziránt, hogy a hétköznapokban és a maihoz hasonló ünnepnapokon is csak hittel és bölcsességgel szabad haladni. Visszatekintve Graur János újságírói és közéleti munkásságára, hozzátesszük: másként nem érdemes. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(Elhangzott 2019. április 13-án, Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.)