Gaal György méltatása

A dálnoki Gaál család ősei (Gaál György és Miklós) 1644-ben kaptak nemesi oklevelet és címert. A nagyapa, dálnoki Gaal Jenő a mezőségi Mócs község szolgabírója volt, egyben református főgondnok.

Édesapja, idősebbik Gaal György jogászi diplomával saját, több száz holdas birtokukon (Mócson, de főleg Magyarkajánon) gazdálkodott, amíg a proletárdiktatúra vagyonuktól meg nem fosztotta, megbízhatatlannak nem nyilvánította. DO-sként (domiciliu obligatoriu = kényszerlakhely) egyetlen esélyt engedtek neki kenyérkeresetre, előbb kamion- majd szemeteskocsi-sofőrként – e munkakörökben is példásan, zokszó nélkül megállta helyét. Így lett Kolozsvár legendás „szemetesbárója”.

Anyai ágon a kissolymosi Gyergyai család sarja, melynek tagjai székely lófőleszármazottak 1652-től, Mihály nevű ősük révén.

Az unitárius kissolymosi Gyergyai család egyik neves elődje, Gyergyai Ferenc, Kolozsvár város száztagú vezetőségének tagja (akárcsak két nemzedéken keresztül örökösei) már akár Gaal György szellemi elődjeként is számon tartható, hiszen három társával, 1734-ben a város latin nyelvű ismertetőjét kiadta, melyet 1944-ben Márkos Albert fordításában magyarul is megjelentettek.

Másik ősét, Gyergyai Sámuelt az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban való részvételéért minden vagyonától megfosztva, ötéves várbörtönre ítélték.

Ennek fia az a Bécsben tanult kiváló kolozsvári sebészorvos, idősebb Gyergyai Árpád, aki egész fiatalon, tanársegédként részt vett a Kolozsvári Tudományegyetem Bonctani Intézetének elindításában, valamint 1876-ban az Orvos-Természettudományi Társulat megalapításában. Sebészettörténeti munkássága is kiemelkedő. Igen korán, 36 éves korában, fia születését három hónappal megelőzve halt meg, orvosi ténykedése áldozataként, tüdőgyulladásban.

Fia, ifjabb Gyergyai Árpád – Gaal György anyai nagyapja – már 1916-ban rendkívüli egyetemi tanár volt a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen, majd az impériumváltást követőn magánkórházat vezetett, s csak 1940 és 1945 között kerülhetett újra az egyetemi tanszékre, amikor a szegedi száműzetésből visszatért egyetemének fül-orr-gégészet professzora volt. Gyermekei közül kettő fül-orr-gégész szakorvos és egy (Gyergyay Ferenc Pál) kórbonctan professzor lett (Marosvásárhelyen).

Ifjabb Gyergyai Árpád leánya, Kornélia Gabriella – Gaal György édesanyja – agrármérnöki diplomát szerzett a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémián, ahol 1945 és 1953 között tanársegéd, majd adjunktus volt, ezt követően mint megbízhatatlan társadalmi származású egyént elbocsájtották, még a szakmában is csak nehezen maradhatott, megfeszített terepi munkát vállalva, 1957-ig – ekkor már e munkakörben sem tűrték meg. Nyugdíjazásáig (1972) gépírással, végül, mikor enyhült a proletárdiktatúra, könyvelőként kereste kenyerét.

Gaal György 1948. február 16-án született Kolozsvárt. Igen szegényes, zsúfolt kényszerlakhelyeken nevelkedett. Szülei megkímélték attól, hogy származása miatt „társadalmi bűntudattal” éljen, sokáig semmit nem mondtak neki a család megbélyegzettségéről, egyedül az tűnt fel neki, hogy sem pionír, sem IMSZ- vagy KISZ-tag nem lehetett kiváló tanulmányi előmenetele ellenére. Iskoláit a volt Református Fiúgimnáziumban, akkor Ady–Şincai Líceumban végezte, megtapasztalva az iskolaegyesítést, majd a magyar tagozat leépítését és felszámolását – hiszen tanárként, egy időre ide visszakerült.

Gaal Györgyöt szülei – a családi hagyományra alapozva – orvosnak szánták, de a vegytantól megriadva, az irodalomba pedig tanára révén beleszeretve, az utóbbit választotta, így magyar–angol szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, 1971-ben.

Már diákkorában az irodalomtörténettel jegyezte el magát, a kar Magyar irodalomtudományi Diákkörét is ő vezette, ugyanakkor részt vett a Gaál Gábor Irodalmi Kör működésében is, sőt, az akkor alakult háromnyelvű (román, magyar, német) kulturális diáklap, az Echinox magyar oldalának szerkesztésével is őt bízták meg. Ez utóbbi feladatát egy ideig az egyetem bevégezte után is vállalta.

1971-ben került magyar–angol szakos tanárként egykori iskolájába, majd annak magyar osztályai elsorvasztásakor az akkori 11-es (ma Báthori István néven működő) és a 3-as számú (ma Apáczai Líceum) középiskolákban tanított, végül, 1982-től a Brassai Sámuel Líceum lett a munkahelye.

1980-ban megvédte doktori dolgozatát, melynek témája Kristóf György élete, irodalomtörténészi és tanári munkássága volt.

1985-től, középiskolai oktatói munkájával párhuzamosan, az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet magyar nyelv- és irodalom tanára lett, nyugdíjazásáig (2008).

Az 1980-as évek elején feleségül vette Magyari Magdaléna Pálma Viola belgyógyász szakorvost, aki az 1990-es évek legelejétől nyugdíjazásáig (2015) a Kolozsvári Rákkutató Intézet megbecsült szakorvosa, a magyar betegek mentora volt. Példás házasságukból sajnos nem született gyerek.

Irodalomtörténeti munkásságán túl számos könyve és tanulmánya foglalkozik tudomány- (orvos, természettudomány) és oktatástörténettel. Irodalomtudományi kötetek, irodalmi antológiák hosszú sorát szerkesztette, az általa szerkesztett folyóiratok számát is alig lehetne felsorolni. De itt mindenekelőtt helytörténeti munkásságát méltatnám. Hiszen a Fényes Elek-díjat ennek révén érdemelte ki. Így már az 1970-es évektől behatóan foglalkozott a Házsongárdi temető történetével, az ott nyugvó kiválóságokkal, művészettörténeti síremlékeivel. Előbb folyóiratokban, évkönyvekben (Utunk, Korunk, Korunk Évkönyv), majd önálló kötetekben (A Házsongárdi temető térképe, 1994; Tört kövön és porladó kereszten, 1997-től hét állandóan bővített kiadásban; Örök Házsongárd, 2010 – Gránitz Miklós társszerzővel; A Házsogárdtól a Kismezőig, 2016). Másik visszatérő helytörténeti témája maga Kolozsvár, előbb folyóiratcikkek és könyvfejezetek (A kolozsvári diákszínjátszás múltjából, Művelődés, 1973; A kolozsvári egyetem orvosi karának épületei és építkezései, Orvostudományi Értesítő, 1998; Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, Kolozsvár 1000 éve, 2001; Kolozsmonostor titkai, Művelődés, 2004; Ahol Mátyás született, Művelődés, 2004), majd önálló kötetek formájában (Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz, 1992; Magyarok utcája, 1995; Egyetem a Farkas utcában, 2001, bővítve 2012; Kolozsvár, Millenniumi kalauz, 2001; A százéves kollégium, 2001; Ház a Főtér sarkán, 2004; Kolozsvár vonzásában, 2005; Képes Kolozsvár, 2007, bővítve 2012; Kolozsvár, Történelmi városkalauz, 2011; Cluj-Napoca, Ghid turistic, istoric, cultural, 2014; Születtek Kolozsvárt, 2016; Kolozsvár a századok sodrában, Várostörténeti kronológia, 2016 stb.). Számos kiemelkedő kultúrtörténeti személyiséggel foglalkozott cikkekben és monográfiákban (Aradi Viktor, Berde Áron, Brassai Sámuel, Gál Kelemen, Gyallay Domokos, Kelemen Lajos, Kristóf György stb.)

Helytörténeti irodalmi munkássága mellett alapítója, 1990-től alelnöke, és 2003-tól folyamatosan elnöke a Kelemen Lajos Műemlékvédő társaságnak, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke 1999-től, az Erdélyi Múzeum-Egyesület nagyválasztmányi tagja 2002-től, magyar irodalmi társulatok tagja, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.

Munkásságának érdemi elismerését számos kitüntetés igazolja: a Romániai Írószövetség díjai (1999, 2004, 2009), az Erdélyi Múzeum-Egyesület helytörténeti pályázatának díjazottja (1991), Gr. Mikó Imre-díj (2008), Spielmann József Orvostörténeti díj (2009), a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Apáczai-díja (2004), Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára (2005), az Oktatásügyi Minisztérium Gheorghe Lazăr érdemdiplomájának I. fokozata (2006), a Magyar Kultúra Lovagja (2007), a Protestáns Teológiai Intézet tiszteletbeli professzora (2007), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja (2010), a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa (2012) stb.

Tisztem csak annyi lehet, hogy ezeket elmondva, baráti szeretettel gratuláljak Gaal Györgynek igazán megérdemelt jelen kitüntetéséhez.

(Elhangzott 2017. szeptember 1-jén Nagyváradon, a Partiumi Honismereti Konferencián)