Botos Ferenc méltatása

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”

Nem kérdeztem meg Botos Ferencet, van-e az életének egy jelmondata, de a több évtizedes ismeretségünk alatt számomra világossá vált, hogy ez a József Attila-versrészlet tökéletesen összefoglalja egész tevékenységét.

Tősgyökeres sepsiszentgyörgyi munkáscsalád sarja. Szülei, de családja több tagja is a híres textilgyár munkásai. Iskoláit a szemerjai elemi iskolában kezdte, majd Székely Mikó Kollégiumban folytatta. Itt érettségizett 1952-ben.

Bukarestben, az orosz szakra felvételizett, azzal a szándékkal, hogy majd külföldön folytatja tanulmányait, és mint tudjuk, abban az időben a külföldet Szovjetunió jelenthette csak. Végül egy évet végzett Leningrádban (ma Szentpétervár), ipari geológiát. Miután hazatért, 1957-ben diplomázott orosz szakon.

Tanári pályafutását Nagyvárad mellett, egy kis faluban kezdte, de hamarosan hazai tájakra került, a sepsikőröspataki mezőgazdasági iskolába. A tanítás mellett éveken keresztül mozigépészként dolgozott, így a környék falvait járta a kultúra modern technikájával.

1962-ben egészen hazakerült, orosztanár lett a szemerjai általános iskolában. Itt tanított 2006-ig, az iskola bezárásáig. Szinte végig könyvtáros is volt az iskolában.

A kórusban való énekléssel a Mikóban került kapcsolatba, a szép emlékű Molnár Károly zenetanár keze alatt. De a komolyzenével is kapcsolatba került, mivel a textilgyár támogatásával ingyenes zeneoktatás folyt a gyár klubjában, és itt három évig tanult hegedülni. Később, főiskolai tanulmányai alatt énekelt a Winkler Ottó által vezetett, a Leningrádban tanuló romániai diákok kórusában.

Sepsiszentgyörgy emblematikus kórusa az Iparostestületi Dalegylet. Ezt a férfikart 1976-tól László Attila vezeti, Botos Ferenc 1978-ban állt be a kórusba, és azóta tagja. 1980-ban László Attila megalapította a városi vegyes kart Cantus Firmus néven. Ennek alapító tagja volt Botos Ferenc is, és aktív tagja mai napig. Ezenkívül 1993-tól tagja a Szemerjai Református Dalárdának is. A férfikarnak alelnöke is volt egy időben. A szemerjai dalárdának megválasztott jegyzője, krónikása.

A fenti felsorolás még nem tenné igazán egyedivé az ő tevékenységét.

Én személyesen 1993-ban ismertem meg jobban, amióta az általam vezetett szemerjai dalárdának tagja lett. Egy öntudatos, a kórusban való éneklést nagyon komolyan, felelősségteljesen végző embert ismertem meg. A „dolgozni csak pontosan, szépen” belső igénye van benne. De hát ilyen kórustag még azért akad több is.

Különlegessé teszi azonban őt a dokumentumok, az adatok tisztelete. A gyűjtőszenvedély kiterjed szinte mindenre. A bélyegtől a lejárt bankkártyáig, a képeslaptól a kitüntetésekig. A könyv szeretete és tisztelete tette önkéntes könyvtárossá a szemerjai református egyháznál.

Az adatok következetes, pontos összegyűjtése tette lehetővé, hogy több kórusnak is krónikásává váljon. Neki köszönheti a szemerjai dalárda a hetven-, nyolcvan-, illetve kilencvenéves évfordulóján összeállított emlékkönyvet.

Ugyanígy megszerkesztette a Cantus Firmus tízedik, illetve harmincadik évfordulójára az emlékfüzetet. Az utókornak viszont ezek a dokumentumok megmaradnak.

Ezért a minden kórus életében rendkívül fontos tevékenységért tartom jogosnak a Guttmann Mihály-díj odaítélését Botos Ferenc dalos testvérnek.

(Elhangzott 2018. november 17-én Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén.)