A DIO Ház

Szászrégen gyöngyszeme a DIO Ház – mondta ezt pár évvel ezelőtt az a holland barátunk, aki egy hetet töltött a városban és bejárta széltében-hosszában a települést. Természetesen van némi túlzás kijelentésében, de az kétségtelen, hogy 1990 után nem épült városunkban hasonló építészeti alkotás, mint a DIO Ház.

Makovecz Imre, a híres-neves építész saját kézírással írta és rajzolta előbb a szerződést, majd az épület három vázlatát, változatát, amelyek közül a jelenlegit választottuk. A román nyelvű tervrajzok és mindenfajta jóváhagyások viszont a Kolozsváron élő Dr. Müller Csaba építész-mérnök munkája, aki éppen doktori disszertációját készítette, ez a munka is része volt e dolgozatnak.

Mondhatnánk tehát, hogy a DIO Háznak volt egy szellemi szülőatyja Makovecz Imre személyében, és volt egy természetes vagy fizikainak mondható szülőatyja Müller Csaba, sőt a kivitelező Dobos Lajos építőmesternek is gyakran kellett nehéz feladatokat megoldania. Elég, ha csupán egyetlen különlegességet említek, például az ablakok formáit, hiszen sem méretben, sem formában nincsen a több mint 40 nyílászáró között két egyforma ablak, ajtó.

A DIO Ház stílusában annyira egyedi, hogy a fedélszerkezete egyik felén domború, a másik felén homorú, egyetlen helyisége sem téglalap, négyzet vagy kör formájú, hanem mindegyik valamilyen irányban szélesedik, vagy keskenyedik, és más-más formát ölt.

Az ismert Makovecz-féle organikus építészet jegyeit hordozza, és eddig, aki csak belépett a Házba, és hallott a nagy építészről, azonnal felismerte a tervezőt.

Én csupán a Ház gazdája vagyok, és az építészetben járatlan ember, de mint aki megálmodta, felépítettük és tizenhárom éve folyamatosan működtetjük. A közösségi ház egyházi tulajdonú, de a szászrégeni magyar kulturális, közművelődési, egyházi és részben szociális funkciót betöltő létesítményt – nem dicsekszem egy pillanatig sem – nagyon szeretem és szeretjük.

A DIO Ház működésére nézve, már a névadásnál azon töprengtem hetekig, hogy mi is legyen a neve, amely egyben küldetését, hivatását is kifejezi. Végül a DIO Ház nevet találtuk a legjobbnak. Az épület lelkiségére utal maga a DIO szó, amely a latin nyelvcsaládban az Istennel fordítható, sőt az olasz nyelvben egy az egyben Istent jelent. A betűk pedig külön-külön kifejezik azt a munkát, feladatkört, amelyet a Ház ellát. A D betű, a diakóniára utal, ami a szociális szolgálatát fejezi ki. Az I betű az ifjúság szót jelenti, amely a ház ifjúságorientáltságát hordozza. Az O betű pedig az oktatás szóval azt a sok-sok előadást, rendezvényt, kulturális és egyházi, művelődési programot tartalmazza, amelyről külön ír a továbbiakban a Kemény János Művelődési Társaság elnöke.

Ha a DIO Házat is az erdélyi Magyar Házak közé soroljuk – s miért ne tennénk? –, akkor ennek a közösségi központnak a kultúra mellett jelentős szerepe van a szociális szférában is.

Már az indulástól – 2012-től – bezárólag máig, olyan szociális projektet működtetünk, amelyben 35 gyermek és 35 felnőtt számára hétfőtől péntekig két, illetve háromfogásos ebédet biztosítunk. Azon személyeknél, akik nem a mélyszegénység, hanem az egyedüllét (özvegyen maradtak, gyermekeik külföldön dolgoznak, idősek vagy betegek) miatt szorulnak támogatásra, segítségre, ezek a személyek – körülbelül negyede a felnőtteknek – hajlandók szívesen nyugdíjukból minden 100 lej után egy lejt egy ebédért befizetni. Négyszáz lejig terjedő jövedelemnél az ebéd teljesen ingyenes, ötszáztól felfele 5, 6, 7, 8, 9, 10 stb. lej attól függően, hogy mekkora a rászoruló jövedelme. Megjegyzem, hogy a 2006 óta működő DIO Ház Egyesület partnerszerződés keretében a helyi Polgármesteri Hivatal és az egyik iskola igazgatóságával működteti azt a gyermeknapközit, amelyben tanítás, nevelés, korrepetálás is zajlik rendszeresen az étkezés után. A Ház vezetősége arra is gondolt, hogy az előadók, a rendezvényeken résztvevő diákok vagy felnőttek szállást és ellátást is helyben kapjanak, és ezért egy 24 személyt működtető vendégfogadóval is rendelkezik a Ház. Ennek a vendégfogadónak a bevételéből tudjuk rendszeresen karban tartani az épületet, a felnőtt étkeztetés költségeinek pedig 70–80 százalékát szintén ez a jövedelem fedezi.

Nem feledkezhetünk meg azokról a kiállításokról, táborokról, konferenciákról sem, amelyeket szintén a DIO Ház bonyolított le az elmúlt évek során és a jövőben is vendégül lát.

Végezetül egy kisgyermek véleményével szeretném e rövid bemutatót bezárni. Egyszer egy kislány megállt az előcsarnokban, felnézett az erkélyre és ezt mondta: „Olyan szép ez a Ház, mint egy mesebeli várkastély. Már csak a királyfinak vagy királykisasszonynak kell megjelennie az erkélyen, és úgy érzem magam, mint egy aranyfa palotában”.

A kislánynak igaza van, mert a szászrégeniek megszerették, elfogadták és sajátjuknak tekintik a DIO Házat.

A magam részéről csak ennyit: ez a legfontosabb és ezért is érdemes minden nap vele lenni.

Kulturális élet

Két évtizede a DIO Ház az otthona a Kemény János Művelődési Társaság rendezvényeinek. Büszkék vagyunk erre a csodálatosan megtervezett, kivitelezett és mindig rendben tartott házra, amely az évek során a szászrégeni kultúrabarát magyarok kedvelt találkozóhelye lett. Ilyen házban csak színvonalas, érzelmekben és szellemiekben gazdag, jó hangulatú rendezvényeket érdemes tartani. Persze ez nagyrészt az épületet fenntartó református egyházközség tiszteletesének és feleségének köszönhető, akik nemcsak támogatói, hanem állandó résztvevői is rendezvényeinknek. Itt mindenki jól érzi magát, jókedvűen, feltöltődve megy haza, megízlelvén nemcsak a kultúra lélektisztító hatását, hanem a közösség megtartó erejét is. Nehéz lenne felsorolnom a sok jól sikerült rendezvényt, rengeteg kellemes és felemelő élmény fűzi a Társaság tagjait ehhez a helyhez. Gyakran itt tartottuk a Magyar Kultúra Napját, itt beszélgettünk költészetről és magyar költőkről Markó Bélával és Kovács András Ferenccel, és nem is akárhogy, hanem a szellem magasabb régióit érintve. Volt, amikor egy verseskötet bemutatóját egybekötöttük Csupán Eduárd helybeli fiatal képzőművész kiállításának megnyitójával. Büszkék voltunk arra, hogy Szőcs Géza elfogadta meghívásunkat, és sikeresen mutattuk be a Polip szuszog Kolozsvárott című könyvét. Több tehetséges színművész lépett fel irodalmi estjeinken nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról is, mások mellett gyakori vendégünk, a régeniek közkedvelt színművésze, Kilyén Ilka is. Irodalmi estjeinkről nem hiányzott a színvonalas zene sem. Kodály-, Bartók- és Liszt-megemlékezéseket tartottunk, amelyeken marosvásárhelyi és kolozsvári művészek léptek fel. Volt nálunk Bánffy-est, valamint József Attila-, Berde Mária-, Kossuth Lajos-, Horváth István-, Kemény János-megemlékezés, és a diákok számára rendezett tematikus vetélkedő is. Nemcsak irodalmárok voltak a vendégeink, hanem például többször meghívtuk Csíkszeredából Albert Ildikó klinikai szakpszichológust is, akinek több könyvét is bemutattuk. Irodalmi folyóiratok szerkesztői, fiatal szerzők, könyvkiadók is voltak a vendégeink. Idei tevékenységeink közül meg kell említenünk az örmény-estet, amelyet a genocídium évfordulója alkalmával rendeztünk, és a legutóbbit, a Mikes-évforduló tiszteletére tartott vetítéssel egybekötött előadást, amelyen felidéztük Beder Tibor a bujdosók nyomdokain tett törökországi zarándokútjait.

Sorolhatnám a szebbnél szebb alkalmakat, amelyeknek emlékét nemcsak a fotók őrzik, hanem több száz szászrégeni magyar is, akik igényelik a színvonalas kultúrát, s akik azért is járnak a DIO Házba, hogy valami mást, nemesebbet, színvonalasabbat kapjanak, mint a kereskedelmi televízióadók lélekölő, butító adásai. Igaz, hogy mindig majdnem ugyanazok jönnek el, de ameddig akad még magyar ember Szászrégenben, akinek a mi rendezvényeinkre van szüksége, addig érdemes tovább tevékenykednünk, természetesen a megszokott magas színvonalon, nem adva fel a tartalmi, szellemi, érzelmi feltöltődés igényét.