Második alkalommal van jelen kültéri kiállítással Szatmárnémetiben a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub. Az idei tárlat is klubunk alkotóinak sokszínű munkáit hivatott bemutatni, hiszen elveinkhez hűen erre a kiállításra is mindenki szabadon választhatta meg témáját. Nem korlátozzuk fotósaink alkotói szabadságát – mindenki abban a műfajban alkot, amelyben igazán otthon érzi magát, és most is a számára legkedvesebb, legjobb munkáit hozta el.
Nem kevesebb mint huszonkét alkotó képei lesznek láthatók Szatmárnémetiben az elkövetkező hetekben. A fotók között felfedezhetjük a magas hegyek bérceinek különböző napszakokban változó tónusait, az alföldi síkvidék és erdeink élővilágát, vizeink biodiverzitásának gazdagságát, sőt makrofotókon keresztül bepillantást nyerhetünk a szemünk előtt zajló apró „minivilágba” is.
Külön említést érdemelnek a madártávlatot kínáló drónfelvételek, a repülőgép-fotózás kissé extrémebb világa, valamint az egzotikus tájak mellett az északi Skandinávia hegyeinek különleges hangulata is. Röviden: aki ellátogat a kiállításra, egy kisebb világkörüli úton érezheti magát – útlevél és repülőjegy nélkül.
Kiállításra készülve a fotóst általában két dolog gyötri: ha kevés képe van, akkor azon töpreng, mit mutasson meg; ha pedig túl sok, akkor azon, mit hagyjon ki. Nos, a mi esetünkben inkább az utóbbi okozott „kellemes fejfájást”. A mostani tárlaton mintegy 150 fotó kapott helyet, ami még így is csak töredéke annak az anyagnak, amelyből válogatni lehetett.
Reméljük, hogy minden látogató megtalálja majd a számára legkedvesebb alkotást. Ha esetleg mégsem, azért előre is elnézést kérünk – de ez csak jó ok arra, hogy a következő évek kiállításaira is visszatérjenek.
2026.05.29.
Point of Views – nagykárolyi kiállítás
Második alkalommal van jelen kültéri kiállítással Szatmárnémetiben a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub. Az idei tárlat is klubunk alkotóinak sokszínű munkáit hivatott bemutatni, hiszen elveinkhez hűen […]





