Az Ariel Színházban június első hetében két, többszörösen díjazott gyerekelőadás látható: a pécsi Bóbita Bábszínház vendégjátéka, A KÖSZÍV június 4-én, csütörtökön 18:00 órától, az Ariel Színház előadása, a VOLT EGYSZER EGY pedig június 7-én, vasárnap 11 órától – az idei évadban utoljára.
Helyet foglalni mindkettőre a 0770 996416 számon, naponta 9–13 óra között lehet, illetve online jegyeket a bilete.visitmures.com oldalon lehet vásárolni.
A KŐSZÍV című előadás a nemrég véget ért XII. Országos ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén négy díjat nyert. Markó Róbertnek a legjobb rendezésért járó Lengyel Pál-díjat ítélték oda, Papp Melinda a kiemelkedő egyéni alakításért járó különdíjat, Cseri Hanna zeneszerző pedig a zene és előadás organikus kapcsolatáért járó különdíjat kapta; az előadás a megadott korosztályt is érintő fontos társadalmi kérdések felvetéséért és a róluk való diskurzus elősegítéséért járó különdíjat nyerte el.
Az Ariel Színház VOLT EGYSZER EGY című előadása 2019-ben az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja (FUX FESZT) nagydíját és a gyerekzsűri díját hozta haza.
2022-ben a X. Jubileumi ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén az előadás rendezője, Bartal Kiss Rita kapta a legjobb gyermekszínházi rendezésért járó Kovács Ildikó-díjat.
*
Az Ariel Színház műsora május 29. – június 7. között
Május 29., péntek 9:30 és 11:00
SÜNDÖR ÉS NIRU
5 éven felülieknek
Rendező: Vidovszky György
Helyszín: Ariel Stúdió (Poligrafiei u. 4.)
Május 30. – 31.
MESEVÁSÁR az Ariel Színhában
Minden korosztálynak
Mindkét nap 9:00 – 19:00 között
Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/1903128003725613

Május 30., szombat 10:00LÚDAS MATYI (A Mesevásár keretében)
Bábelőadás, 4 éven felülieknek
Rendező: Antal Pál
Helyszín: az Ariel Színház nagyterme (Poligrafiei u. 4.)
Online jegyek: https://bilete.visitmures.com/250lúdasmatyi
Helyfoglalás: 0770 996416, naponta 9–13 óra között.
Május 30., szombat 12:00
SÜNDÖR ÉS NIRU (A Mesevásár keretében)
5 éven felülieknekRendező: Vidovszky György
Helyszín: Ariel Stúdió (Poligrafiei u. 4.)
A helyek száma korlátozott!
Online jegyek: https://bilete.visitmures.com/387sündörésniru
Helyfoglalás: 0770 996416, naponta 9–13 óra között.
Május 31., vasárnap 10:00
ÉVSZAKOK (A Mesevásár keretében)
0–4 éveseknek
Rendező: Barabás Olga
Helyszín: Ariel Stúdió (Poligrafiei u. 4.)
A helyek száma korlátozott!
Online jegyek: https://bilete.visitmures.com/229évszakok
Helyfoglalás: 0770 996416, naponta 9–13 óra között.
Június 4., csütörtök 9:00 és 10:30
ÉVSZAKOK
0–4 éveseknek
Rendező: Barabás Olga
Helyszín: Ariel Stúdió (Poligrafiei u. 4.)
Június 4., csütörtök 11:00 és 18:00
A KŐSZÍV
A pécsi Bóbita Bábszínház vendégjátéka
5 éven felülieknekRendező: Markó Róbert
Helyszín: az Ariel Színház nagyterme (Poligrafiei u. 4.)
Online jegyek a jún. 4., 18:00 órai előadásra:
https://bilete.visitmures.com/380akőszív
Helyfoglalás: 0770 996416, naponta 9–13 óra között
Június 7., vasárnap 11:00
VOLT EGYSZER EGY
4 éven felülieknekRendező: Bartal Kiss Rita
Helyszín: az Ariel Színház nagyterme (Poligrafiei u. 4.)
Helyfoglalás: 0770 996416, naponta 9–13 óra között





