Szimbólum és útjelző – a Bánság szórvány­magyarságának háza

Két napon át, 1930. november 29-én és 30-án örömünnepet ült a Maros és az Al-Duna között elterülő tájegység ma­gyar­sá­ga: felavatták Temesvárott, a Mária királynő (Regina Maria) 8. szám alatti, párját ritkító összefogással, eltökélt közakarattal emelt négyszintes közösségi létesítményt, a Magyar Házat. A mutatós épület, amelynek minden téglája „magyar áldozatvállalásból került a falakba”, nagyszerű tető alá hozatala a Bánság megfogyatkozott lélekszámú magyarságának kivételes, példamutató megvalósítása, hitet és önbizalmat erősítő vívmánya volt. 

Két napon át, 1930. november 29-én és 30-án örömünnepet ült a Maros és az Al-Duna között elterülő tájegység ma­gyar­sá­ga: felavatták Temesvárott, a Mária királynő (Regina Maria) 8. szám alatti, párját ritkító összefogással, eltökélt közakarattal emelt négyszintes közösségi létesítményt, a Magyar Házat. A mutatós épület, amelynek minden téglája „magyar áldozatvállalásból került a falakba”, nagyszerű tető alá hozatala a Bánság megfogyatkozott lélekszámú magyarságának kivételes, példamutató megvalósítása, hitet és önbizalmat erősítő vívmánya volt.

A trianoni békediktátum szétdarabolta országrészekbe, erőszakkal elszakított régiókba széttagolodótt magyar közösségek egyikének sem sikerült egy évtized leforgása alatt a bánságiakéhoz fogható, korszakos jelentőségű és hord­erejű megvalósítással előrukkolnia. A kisebbségi sorsba kényszerített ma­gyar­ság tettre készségének, áldozatvállalásának, élniakarásának bizonyságaként és sokatmondó tanújeleként szolgált a tágas és mutatós kultúrpalota, amelyből „erőt, reményt, segélyt, vigaszt” meríthetett a Temesköz maroknyi nemzettöredéke. A temesvári Magyar Ház a „bánsági magyar önszerveződés demokratikus kisebbségi megnyilatkozása volt”, s az „önépítésnek és a testvériség ápolásának a műhelyévé” vált.

Emlékezetessé kívánták tenni az Országos Magyar Párt bánsági tagozata vezetői, tisztségviselői a bánsági magyarság hő vágyának, merész tervének, csodálatos álmának és összehangolt közakaratának megtestesülését, a temesvári Magyar Ház épületének átadását, használatba vételét. Nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelyet megtisztelték jelenlétükkel, elismerő köszöntő szavaikkal és üdvözlő beszédeikkel a kolozsvári, aradi, brassói nemzetiségi szervezetek és közösségek küldöttei is Temes-Torontál és Krassó-Szörény megyék minden sarkából. Valamennyi településéről szép számban érkeztek ugyanakkor magyarok a Városi Színház nagytermében megrendezett díszhangversenyre és irodalmi estélyre, amelyen fellépett a Temesvári Magyar Dalárda, a Temesvári Zenebarátok Társaságának szimfonikus zenekara, a temesvári magyar dalosegyletek egyesített énekkara, Szombati-Szabó István lugosi papköltő, dr. Kriván Gyuláné, a Temesvári Magyar Nőegylet alelnöke, aki Jörgné Draskóczy Ilmának, az Arany János Társaság elnökének versét szavalta. Üdvözlőbeszédet mondott Nemes Elemér igazfalvi református lelkész, az Országos Magyar Dalos Szövetség társelnöke. Az est díszszónoka dr. Jakabffy Elemér országgyűlési képviselő, az Országos Magyar Párt alelnöke volt, a Magyar Kisebbség címen Lugoson kiadott nemzetiségpolitikai szemle főszerkesztője, aki beszédében egyebek közt kijelentette, hogy megerősödött kultúregyesületeit kívánja elhelyezni az új épületben a bánsági magyarság, s azt a műhelyt, amelyben a nemzeti érzést megacélozzák és abból a salakot kivetik.

„Ebben a műhelyben kiváló vezetők és mester-legények egyaránt megértették a történelem figyelmeztető szavát, mely szerint az elnyomás csak a politikai és közjogi utakat torlaszolhatja el, a szellemi és erkölcsi út azonban mindenkor nyitva áll azok számára, akik a győzelmes újba vetett tántoríthatatlan hittel és szent hevülettel lépnek reá” – mondotta dr. Jakabffy Elemér, aki sokat tett annak érdekében, hogy a bánsági magyarság büszkesége, a temesvári Magyar Ház felépüljön. Másnap, 1930. november 30-án az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának intézőbizottsága ülésezett az új épületben, azt követően pedig a Magyar Ház Rt. tartott díszközgyűlést az első emeleti nagyteremben. Délután az Országos Magyar Párt bánsági tagozata a Kolozsvári Magyar Egyetemi Hallgatók Köre javára tartott kultúrelőadást, amelyet dr. Sulyok István vezetett be, rávilágítva, hogy a bánsági magyarság háromemeletes palotája szimbólum és útjelző a kisebbségi sorsba került romániai magyarság egésze számára. A Magyar Ház nagytermében a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület rendezte az első műsoros estélyt, amelyet reggelig tartó táncmulatság követett. Az avatási ünnepségre megjelentették a dr. Páll György szerkesztette Magyar Ház Évkönyvet, amely az épület tető alá hozatalának históriája, az avatói ünnepség műsorának ismertetése, üdvözlő beszédek, levelek és táviratok szövegei mellett számos cikket, tanulmányt és beszámolót közöl a bánsági magyarság két világháború közötti helyzetéről, nyomasztó gondjairól és problémáiról, a társadalmi és kulturális egyesületek tevékenységéről, megvalósításairól. Jogos büszkeséggel szögezte le dr. Páll György, az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának főtitkára 1930-ban: „Az életképességnek, az élni akarásnak […] tíz év alatt egyetlen vidék sem mutatta oly reményfakasztó példáját, mint a bánsági, szűkebb értelemben a temesvári magyarság. Meg kellett kezdeni az építőmunkát a romokon, nem volt szabad kialudni hagyni a reménység, a jobb jövőben való hit éltető és melengető tüzét. Lelkes temesvári magyarok ettől az elgondolástól vezéreltetve vetették fel pár évvel ezelőtt a nagy eszmét: a temesvári s bánsági magyarságnak meg kell teremtenie saját kultúrotthonát, amely központja legyen a kisebbségi sorsban levő magyarság társadalmi és kulturális életének, meg kell építeni a temesvári Magyar Házat! És az ige testté lőn…”

A Trianonban 1920. június 4-én szentesített békediktátum más vidékek, táj­egységek és települések magyarjaihoz mérten néhány fokkal jobban és súlyosabban sújtotta a Bánság és Béga-parti város immár évszázadok óta, az „alsó részek”, a Délvidék 1552-es oszmán kézre kerülésétől kezdve az elszórványosodás sorscsapásaival viaskodó, porladozó magyarságát. A berendezkedő román államigazgatás kisajátította a 19. század végén és a 20. század elején létesített magyar telepes falvak gazdáinak földjeit, arra hivatkozva, hogy nem törlesztették adósságukat, hosszú távú hiteleiket az állammal szemben. Ügyük évekkel később mint legfelsőbb fórumhoz, a Népszövetség elé került. Az 1923-as Averescu-féle tanügyi törvény gyakorlatilag megszüntette Temesvárott a magyar tannyelvű középfokú oktatást. A római katolikus tanintézeteknek – a kegyesrendiek főgimnáziumának, a Notre-Dame iskolanővérek felsőbb és polgári leányiskolájának meg tanítóképzőjének – csak azzal a feltétellel és kikötéssel adták meg a nyilvánossági jogot, ha román tan­nyelvű oktatásra térnek át. Temesváron minden művelődési, emberbaráti, társadalmi, oktatási létesítmény városi, vármegyei vagy állami tulajdonban állt. Valamennyi fölött átvette a fennhatóságot a román közigazgatás és államgépezet. A magyar szervezetek, műkedvelő együttesek nem rendelkeztek ingatlanokkal, saját székházakkal. A szó szoros értelmében sorra az utcára kerültek. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása okozta trauma, a tömeges repatriálások, a megfélemlítés szándékával megrendezett ún. „levente-per”, a zsidóknak és a sváboknak a magyarságtól való eltávolítása és leszakítása céljából hozott rendelkezések sora ellenére Temesvár magyarságában még párját ritkító kohéziós erő, életenergia és cselekvőkészség buzgott. Nehéz, kétségbeejtő helyzetére próbált célravezető, gyakorlati megoldásokat, kiutakat keresni. Kós Károlyék röplapjának, „kiáltó szavának” visszhangja támadt a Temesközben: mindenekelőtt Lugoson és Temesváron. Jakabffy Elemér, Sulyok István és Willer József, a „lugosi triumvirátus” 1922-ben indította el Krassó-Szörény megye székvárosában a tekintélyes nemzetiségpolitikai szemlét, a Magyar Kisebbséget, amely két évtizeden át, 1942-ig folyamatosan megjelent. A református költő-pap, Szabolcska Mihály 1922 tavaszán tartotta évi rendes közgyűlését az 1903-ban megalakult Temesvári Magyar Dalárda, amelynek frissen megválasztott ügyvezető elnöke, Horváth Antal indítványozta egy magyar kultúrpalota mielőbbi felépítését a Bega-parti városban. A jó erőkből álló kórus próbaterem nélkül maradt, miután a városi zeneiskola igazgatója, a csellista Nicolae Papazoglu kitiltotta az együttest a hajdani ferences, majd piarista kolostor Városház utcai épületéből. Az alkalmas székház hiánya visszavetette, akadályozta a többi műkedvelő együttes, énekkar, színjátszó csoport stb. folyamatos tevékenységét is. A Temesvári Magyar Dalárda vezetősége és tagsága hatósági engedéllyel pénzgyűjtési akcióba is kezdett. Az adományok azonban csak meglehetősen szerényen csörgedeztek a Magyar Ház-alapba.

Erős lökést adott a kultúrház felépítése ügyének is az Országos Magyar Párt temesvári és Temes-Torontál megyei tagozatai megalakulása, amelyre Szabolcska Mihály elnökletével 1922. december 10-én a temesvár-gyárvárosi Gyárudvarban került sor. Az alakuló közgyűlésen elnökké dr. Fülöpp Béla ügyvédet, neves ásványgyűjtőt, a magyar parlament volt tagját, ügyvezető elnökké dr. Veterány Viktor ügyvédet, főtitkárrá Osztie Andor volt vármegyei levéltárost, lapszerkesztőt és újságírót választották. Tagtoborzó felhívásban, körlevélben a Magyar Ház-alap javára megindult gyűjtésre, önkéntes adakozásra is felhívta a Temesköz magyarságának figyelmét az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának. A Temesvári Magyar Dalárda a Magyar Ház megvalósítása érdekében több tanácskozást, megbeszélést, értekezletet tartott az Országos Magyar Párt temesvári szervezete, az Arany János Társaság, a Glória Dalegylet, a Gyárvárosi Zene- és Dalegylet, valamint a többi magyar szervezet, alakulat és műkedvelő együttes képviselőivel. Meghatározó jelentőségűvé vált az az 1926. június 28-án a Temesvári Magyar Dalárda kezdeményezésére, báró Ambrózy Andor elnökletével a belvárosi Szent György téri Ambrus-féle vendéglő különtermében megtartott lelkes hangulatú gyűlés, amelyen a megjelentek 336 000 lej befizetését ajánlották fel helyben a kultúrház építéséhez szükséges telek megvásárlására és az építési költségek fedezésére. Nagyobb összegeket adtak dr. Kakuk János orvos, dr. Veterány Viktor, dr. Ungár Adolf és dr. Hajdu Frigyes ügyvédek, br. Ambrózy Andor földbirtokos, Németh Kálmán gyárigazgató, Tóth Sándor kereskedő, Lázár László építkezési vállalkozó stb. Nagy volt az érdeklődés és a lelkesedés: olyan sokan gyűltek össze, hogy a vendéglői különterem szűknek bizonyult a megjelentek befogadására. Az ülésen egyértelmű döntés született, hogy a „magyar otthont” a Bega-parti város szívében, a Belvárosban fogják felépíteni. Vita tárgyát képezte az alkalmas, nem túlságosan borsos árú telek kiválasztása, megvásárlása. Több változatot, felmerült javaslatot is mérlegeltek. A Tőzsde utcában, a kegyesrendi főgimnázium és az 1925-ben felavatott Munkásotthon körül három, egyenként 250 négyszögöles beépítetlen telek is rendelkezésre állott. Négyszögölenként 1200–2000 lejt kért a város, illetve a telektulajdonosok. Szabadon állott a Széchenyi-bérpalota s a piarista rendház közötti térség, s alkudni lehetett a zsidó líceummal szomszédos telkekre is. Többrendbeli kiadós tanácskozás, alapos mérlegelés után az a döntés született, hogy a Mária királyné úton, az Eschker-féle szanatórium tőszomszédságában fekvő 306 négyszögöles telket vásárolják meg a felépítendő Magyar Ház számára. Nyilvános árlejtésen négyszögölenként 1515 lejes áron, vagyis 465 590 lej készpénz lefizetése fejében megszerezték Temesvár várostól a telket.

Az építkezést részvénytársasági alapon szándékoztak megvalósítani. Az alapítási tervezet kidolgozásának, a részvényjegyzési ívek, a nyomtatott utasítások kiállításának, nyilvántartásának s az egész részvénytársasági adminisztráció felfektetésének óriási volumenű munkáját dr. Vasváry Ernő ügyvéd irányításával az Országos Magyar Párt temesvári tagozata irodájának munkatársai Osztie Andor, Grabler Árpád és Totter Mária végezték. Az alapítási tervezet szövegét 1926. augusztus 15-én bocsátották ki magyar és román nyelven. A pártszervezetek, a dalárdák és a többi egylet lázas propagandamunkába kezdtek. Főként dr. Vuchetich Endre, Pogány László, Kubán Endre és dr. Páll György tollából a lelkesítő cikkek, jegyzetek sora látott napvilágot a Temesvári Hírlap és a Déli Hírlap hasábjain. Komoly szerepet vállaltak a részvényjegyzések ösztönzésében, anyagi sikerének biztosításában a magyar érdekeltségű pénzintézetek és iparvállalatok. Vezetőik részvényjegyzéseikkel, áldozatkész adományaikkal példát statuáltak. A Totis Rezső vezette cégek 300 000 lejt meghaladó részvényt jegyeztek, Szana Zsigmond, a Temesvári Bank és Kereskedelmi Rt. érdekkörébe tartozó vállalatok útján több mint negyedmillió lej értékben jegyzett részvényeket: 100 000-100 000 lejt jegyzett Kubicsek Oszkár vezérigazgató, dr. Kakuk János orvos, dr. Hajdu Frigyes ügyvéd, Prohászka Ede malomigazgató, valamint egy magát megnevezni nem kívánó iparos. Földbirtokosok, gyárosok, ügyvédek, háztulajdonosok, orvosok, mérnökök, hírlapírók, kereskedők, szállodások, exportőrök szerepeltek a részvényjegyzők között. A munkások, a szerényebb keresetű polgárok téglajegyeket vásároltak, Székely László (1877–1934) műépítész pedig megígérte, hogy a tiszteletdíjról lemondva, térítésmentesen készíti el a felhúzandó épület terveit. A Temesvári Magyar Dalárda 1927. február 8-án nagyszabású hangversenyt rendezett a Magyar Ház javára. Az énekkart Gokler Antal karnagy, a szimfonikus zenekart Freund Leó zongoraművész dirigálta. Az Országos Magyar Párt bánsági tagozata Jenő herceg utca 8. szám alatt bérelt irodájában 1927. február 27-én hivatalosan is megalakult a Magyar Ház Rt., amelynek elnökévé br. Ambrózy Andort, társelnökeivé pedig Balla Hugót, dr. Hajdu Frigyest, Szana Zsigmondot és Totis Rezsőt választották. A Romániában hatalomra került liberális kormányzat nyílt soviniszta magatartása és politikája sorozatos korlátokat állított a részvénytársaság hivatalos bejegyeztetése, jogi személykénti elismertetése, valamint a telekvásárlás elé. A beadott kérvények hosszabb időn át elintézetlenül hevertek Temesvár polgármesterének fiókjában. Időközben hatalmas méreteket öltött, a Bánságot is elérte a gazdasági világválság. Magánosok és cégek sora ment Temesvárott is tönkre. Számottevően csökkent a Magyar Ház Rt. részvényeseinek fizetésképessége is. Nem folytak be a remélt összegek. Az akció akadozott. Az egész részvénytársaság alapítási, törvényszéki bejegyzési és jogi személyiségkénti elismertetési eljárását 1929 tavaszán meg kellett ismételni. A temesvári törvényszék 532/929. szám alatt 1929. április 21-én jegyezte be a céglajstromba. Időközben a magyarság iránt valamivel barátságosabb magatartást tanúsító Nemzeti Parasztpárt került kormányra Romániában.

Az események felgyorsultak. A Magyar Ház építésének ügye 1929 májusától gyors ütemben haladt előre. A város képviseletében Kiss Károly mérnök, Székely László műépítész sógora 1929. június 17-én adta át az Országos Magyar Párt bánsági tagozata és a Magyar Ház Rt. elnökének, báró Ambrózy Andornak a Mária királyné úton megvásárolt és kifizetett telket. A Magyar Ház Rt. igazgatósága 1929. június 18-án a két héttel korábban megejtett nyilvános árlejtési versenytárgyalás eredményei alapján megkötötte az első vállalkozói szerződéseket a felépítendő Magyar Ház föld-, kőműves- s elhelyező, valamint ács-, cserépfedő-, bádogos- és vasbetonmunkálataira. A temesvári ipari munkaadók szindikátusának elnöke, Klein Jenő okleveles mérnök vállalta 2 091 924 lejért az építkezési munkálatok vezetését, műszaki koordinálását. A bádogosmunkákat 56 516 lej előirányzati összegért Bitt Ferenc bádogosmester, a Magyar Párt temesvár-gyárvárosi szervezetnek alelnöke kapta meg, míg az épület befedését a Meteor palagyár vállalta.

1929 júniusának végén, Péter-Pál napján kezdődött el az építkezés. Az alapok a lebontott Vauban-típusú téglavár védősáncainak helyére kerültek. Nem rendeztek nagyobb szabású alapkőletételi ünnepséget. A Magyar Ház Rt. végrehajtó bizottsága tagjainak jelenlétében Székely László műépítész egy pergamenre írt, fémszelencébe zárt emlékiratot falaztatott be a késő utókor számára az épülni kezdő kultúrház alapfalába az udvar és a szomszédos Eschker-féle szanatórium felőli részen. „A magyar kultúra várának ajánljuk e házat, amelyet a legnehezebb időkben a bánsági magyarság áldozatkészsége emelt” – áll a befalazott okmány szövegében. Klein Jenő mérnök váratlan elhalálozása után Lázár László temesvári építőmester vette át az építkezési munkálatok vezetését, amelyek a gazdasági válság súlyosbodása dacára simán, különösebb fennakadások nélkül haladtak. Temesvári mesterek végezték a belső munkálatokat is. Az impozáns, mutatós homlokzatú épület 1930 őszére teljesen elkészült.

Székely László műépítész, aki a Bega-parti város sorrendben első műépítészeként a középületek, a bérházak, a magánvillák sorát tervezte, évszázadokra meghatározva Temesvár architekturális és urbanisztikai arculatát – utolsó nagyobb méretű opusában a „lehetőségek határain belül”, a rendelkezésre álló anyagi eszközök szűkösségét, valamint a megvásárolt telek adottságait szem előtt tartva egy tetszetős homlokzatú, praktikus beosztású, egyszerű, de ízlésesen kiképzett és berendezett háromemeletes épületet tervezett, amely az Eschker-féle magánszanatórium közvetlen szomszédságában épült. Az eklektikus homlokzaton a neoklasszicista, valamint a korszerű építészet stílusjegyeinek társításával, merész egybe-szervesítésével, a kőből faragott fehér ablakkeretek, a pilaszterek, a kétszer égetett téglából rakott falrészek összekapcsolásával, ritmikus váltakoztatásával mozgalmas, motívumgazdag felületet teremtett Székely László. Az épület formai megjelenésében is a bánsági magyarság életkedvét, tettrekészségét, áldozatos összefogásának erejét érzékeltette, jelezte. A belső terek kiképzésében a célszerűség szempontjai érvényesültek.

A tágas kapubejáró világos három­ablakos előtérbe vezetett, amelyet váró- és olvasóteremmé rendeztek be. A földszinten sorakozott az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának öt irodahelyisége, valamint a Temesvári Magyar Nőegylet két tágas, utcai szobája, amelyekhez külön előszoba és toalettfülke társult. A lépcsőfeljárat bal oldalán elhelyezkedő két tágas szobát széthúzható üvegfal választotta el csupán egymástól, ami alkalmassá tette a helyiséget kisebb összejövetelek, tanfolyamok és ismeretterjesztő előadások megtartására, befogadására. Bálok és mulatságok alkalmával itt rendezték be a büfét, amely hivatalos italmérési engedéllyel is rendelkezett. Az előtérből nyílt a mosdó és a WC. Az emeletre zárt s télen fűthető lépcsőház vezetett. A Magyar Ház egyik legfontosabb része – a 26 méter hosszú, kilenc ablakával az utcára néző nagyterem – az épület első emeletére került. A terem egyik végében tökéletes világosító berendezéssel, színes függönnyel, praktikus kulissza-tartókkal felszerelt kisebb méretű színpadot alakítottak ki, amelyhez 12 muzsikus befogadására alkalmas „zenekari árok”, valamint külön női és külön férfi öltöző járult. A nagyteremben 240 elmozdítható széket helyeztek el, amelyek mögött és között mintegy 60 állóhely maradt. A Magyar Ház nagyterme nemcsak gyűlések, összejövetelek és népszerűsítő előadások megtartására bizonyult alkalmasnak, hanem hangversenyek, kiállítások, műsoros estélyek, műkedvelő előadások és táncmulatságok megrendezésére is. Vonzó rendezvényei révén a Magyar Ház nagyterme a temesvári és a bánsági magyarság közkedvelt, népszerű találkozóhelyévé vált.

A második emeleten két modern bérlakást alakítottak ki. A befolyt házbérekből kívánták ugyanis fedezni az épület fenntartási költségeit, fizetni a kirótt adókat és illetékeket, s csökkenteni az adósságterheket. A harmadik emeleten egy háromablakos próbaterem és három tágas szoba nyert elhelyezést. A próbaterem a nagyszámú temesvári magyar énekkar és műkedveló csoport rendelkezésére állt, míg az egyik szoba a Temesvári Magyar Dalárda, a másik a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, a harmadik pedig az Arany János Társaság hivatali helyiségeként szolgált. Átmenetileg, ideiglenes jelleggel itt helyezték el a könyvtárat is. Hosszú, világos belső folyosó és mellékhelyiségek tartoztak még a legfelső traktushoz.

Az alagsorban a házmesterlakáson, a fáskamrákon, a szénraktáron, a központi fűtés kazánházán, a mosókonyhán, a kamrákon és mellékhelyiségeken kívül egy tágas konyha, valamint a magyar cserkészotthon is helyet kapott. A háztartási iskola gyakorlati foglalkozásai megtartására is alkalmas konyha mellől – amelyből táncmulatságok, nagyobb összejövetelek alkalmával népes vendégsereget lehetett ellátni meleg ételekkel – ételfelvonó vezetett a Temesvári Magyar Nőegylet földszinti helyiségeihez, illetve az első emeleti nagyteremhez.

Az épület mögött, a telek hátsó részén szándékoztak felépíteni az ezer férőhelyes hangverseny-, színház- és báltermet, amely jól felszerelt, szabványméretű színpaddal is rendelkezett volna. A multifunkcionális nagyterem alagsorába szánták a hangulatos és tágas magyar vendéglőt, amely mellett a bánsági magyarság közcélú intézményeinek – mindenekelőtt egy magyar sportegyletnek! – otthont nyújtó helyiségek sorakoztak volna az eredeti tervek és elképzelések szerint. A gazdasági okok, a sűrűsödő anyagi nehézségek miatt a hátsó traktust, az udvari épületszárnyat a bánsági magyarság őszinte bánatára nem sikerült felépíteni.

Felépülte után nyomban a temesvári Magyar Ház, amelyet dr. Páll György a „szomorú magyar jelen vigaszának és a jövő reménységének” minősített, a bánsági magyarság minden életmegnyilvánulásának színterévé és központjává vált. Nagyon élénk, sokrétű közéleti és művelődési tevékenység bontakozott ki a Magyar Házban az 1930-as évek elején és közepén. Az Országos Magyar Párt bánsági tagozata, ifjúsági szakosztálya, a Temesvári Magyar Nőegylet, az Arany János Társaság, a Bánsági Magyar Közművelődési Egylet, a Temesvári Magyar Dalárda, a Műkedvelő Szövetség rendezésében egymást érték a különböző jellegű társas összejövetelek, a népszerűsítő előadások, az irodalmi estek és évfordulós megemlékezések, a hangversenyek és a színjátszó együttesek előadásai, a szórakoztató műsorok s a kivilágos kivirradtig tartó, emlékezetes bálok, táncmulatságok. A bánsági politikusok, írók, művészek és közéleti személyiségek mellett megfordult és előadást tartott a temesvári Magyar Házban Márton Áron, Kós Károly, Reményik Sándor, Nyírő József, Tavaszy Sándor, Gyárfás Elemér, dr. Balogh Endre, dr. Sulyok István stb. A Magyar Házban helyezték el a Magyar Párt ifjúsági szakosztálya, valamint az Arany János Társaság könyvtárait, amelyeket a nagyközönség számára is megnyitottak. Dr. Jakabffy Elemér, a Magyar Kisebbség szerkesztője kezdeményezésére – aki politikusi emlékeit és tapasztalatait idéző előadássorozatot tartott a temesvári Magyar Házban – 1936-ban népkisebbségi jogi szakkönyvtár is létesült a Székely László tervezte épületben. A szakkönyvtárat kezdetben Uhlyárik Béla ügyvéd, majd Schiff Béla újságíró és helytörténész vezette, aki a gyűjtemény katalógusát is elkészítette.

Hatósági intézkedés folytán 1938 áprilisában a temesvári Magyar Ház földszinti, emeleti és részben harmadik emeleti helyiségeit lezárták. Betiltottak mindenfajta gyűlekezést, összejvetelt, magyar vonatkozású művelődési tevékenységet. Az 1940-es bécsi döntést követően és a második világháború évei alatt hol engedélyezték, hol betiltották a Magyar Ház működését, a falai közt hajlékra lelt magyar szervezetek és együttesek tevékenységét. A dalárdák még próbákat sem tarthattak. Egyedül a Magyar Ház Rt. könyvtára tevékenykedhetett, amelynek állománya több ezer kötettel gyarapodott. A Magyar Házba kerültek a beszüntetett olvasókörök gyűjteményei, a Magyarországra áttelepülők vagy a kisebb lakásokba átköltözni kényszerített zsidók könyvei. Gazdag volt a könyvtár hírlapgyűjteménye is. A második világégés idején a könyvtár folyamatosan gyűjtötte és megőrizte a Déli Hírlap, a temesvári Süddeutsche Tageszeitung, a belgrádi Donauzeitung, valamint a bukaresti Universul számait. Átmenetileg a Magyar Ház fogadta be Dél-Erdély egyedüli magyar nyelvű napilapja, a Déli Hírlap szerkesztőségét is. A háború végén az orosz hadsereg hadikórházzá alakította át az épületet.

A második világháborút követően a Magyar Népi Szövetség vette át a közadakozásból emelt Magyar Ház irányítását. Az épület ismét a bánsági magyarság társasági, kulturális és szellemi életének fórumává vált. Gazdag programtevékenységet fejtett ki falai között az 1945-ben megalakult Bartók Béla Népfőiskola. Politikai, ismeretterjesztő és kulturális előadásokat tartottak a tájegység vezető értelmiségiei. Gyakran rendeztek színielőadásokat, hangversenyeket, felolvasóesteket. A fiatalok szórakoztatására táncmulatságokat, bálokat szerveztek. Közös összefogással tágas szabadtéri színházat építettek a Magyar Ház udvarán. 1948-at követően erősödött a rendezvények politikai színezete, baloldali karaktere. A „polgári elemeket” egyre nyíltabban és durvábban távol tartották a Magyar Házban tartott összejövetelektől, előadásoktól. A Magyar Népi Szövetség felszámolása, 1953-as „önfeloszlatása” után a Román Munkáspárt helyi vezetősége tette rá a kezét a bánsági magyarság által épített épületre. Hosszabb időn át a Román Kommunista Párt Temesvár városi szervezete székházaként szolgált. Az 1968-as közigazgatási átszervezés nyomán a román, magyar, német és szerb pártlap, valamint a frissiben alapított Facla Könyvkiadó szerkesztőségei költöztek az épületbe. Tulajdonképpen ekkor kezdődtek a nagyobb, s gyökeresebb átalakítások. Megszüntették a színpadot, a nagytermet és az öltözőket: irodákká alakították át azokat, amelyekben 1968–1989 között a Szabad Szó, 1990-tól 1992-ig a Temesvári Új Szó szerkesztőségei működtek, 1994-től napjainkig pedig a Heti Új Szó redakciója tevékenykedik. Felszámolták a szabadtéri színpadot, s az udvarra az 1970-es években egy új épületszárnyat emeltek a román napilap szerkesztősége számára.

A hagyományok szálának újrabogozására törekedve 1990 elején az épület gyűléstermében tartotta első megbeszéléseit, tanácskozásait az RMDSZ bánsági szervezete. Az épület visszaszerzését a kezdeti zavaros időkben elügyet­lenkedték, elmulasztották a ma­gyar­ság vezetői. Egymást érték az utcai tüntetések a volt román nyelvű kommunista pártlap redakciója ellen. Határozottabb fellépéssel szerezni lehetett volna egy hivatalos papírt a Nemzeti Egység Temes Megyei Tanácsától, amely a magyar nyelvű napilap vagy éppenséggel az RMDSZ Temes megyei szervezete használatába adta volna legalább az épület egy részét. A korabeli vezetők naivan abban bíztak, hogy majd törvényes úton visszaszerzik az épületet. Időközben azonban fordult a kocka. A Renaşterea Bănăţeană napi­lapot is megjelentető Tim-Press cég az Olaszországban élő, elfogultan nacionalista román pénzmágnás, Iosif Constantin Drăgan bekapcsolásával és segítségével privatizált, s csalárd módon az épület tulajdonjogát is megszerezte. Telekkönyvileg is betábláztatta 1995 októberében, amit korábban a telek és az épület 1967-es állomosítását követően az RKP elmulasztott megtenni. A ma­gyarság képviselői politikai és jogi úton is kétségbeesett erőfeszítéseket tettek és tesznek az épület visszaszerzése érdekében. Évek óta párhuzamosan folynak a törvényhozás különböző szintjein és helyszínein a perek. Mivel az RMDSZ-t nem ismerik el az egykori Országos Magyar Párt, illetve a Magyar Népi Szövetség jogos örökösének, a Magyar Ház Rt. egykori részvényeseinek, téglajegy­tulajdonosainak örökösei jelentették be tulajdonigényüket az ingatlanra. Perelt és perel a hetilappá zsugorodott magyar újság, a Heti Új Szó szerkesztősége, illetve kiadója, a Reflex Kft. is, amelyet bírósági végzésekkel többször is megpróbáltak kilakoltatni. A temesvári Magyar Ház visszaszolgáltatásának ügye több sürgősségi kormányrendelet tárgyát is képezte, de ezeknek sohasem szereztek érvényt. Az épületet továbbra is a Tim-Press sajtócég használja, amely rotációs gépet is beszerelt az épületbe. „Megtűrtekként” az 1930-ban felavatott épület első emeletét a Reflex Kft. és az RMDSZ Temes megyei szervezete adminisztrálja helyet biztosítva a Bolyai-teremnek, a könyvtárnak, a közművelődési és ifjúsági szervezeteknek, a képviselői irodának stb. Jogbitorlóként a Tim-Press megakadályozta, hogy az RMDSZ Temes megyei szervezete 1997. április 30-án, a Magyar Ház Rt. létrejöttének 70. évfordulóján emléktáblát állítson és leplezzen le az épület homlokzatán. A Bakk László kézdivásárhelyi kőfaragó kivitelezte tábla immár közel két évtizede az RMDSZ használta irodában árválkodik, porosodik. A Bolyai-teremben könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, szakmai tanácskozásokat tartanak. A magyar közművelődési, művészeti és tudományos rendezvények többségének a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Kós Károly Közösségi Ház, az Új Ezredév Református Központ, a temesvár-belvárosi református parókia Újvárossy Ernő-terme, a Geml József Társaskör székháza stb. nyújt otthont. Nagy szükség lenne a központi fekvésű Magyar Ház épületére.

Évek óta kiderült, nyilvánvalóvá vált, hogy nem bírósági, hanem kizárólag csak magasszintű politikai döntés juttathatja vissza a közadakozásból épített temesvári Magyar Házat jogos tulajdonosának, a Bánság magyarságának. Nemzetközi fórumokhoz kellene apellálni.

„Otthon kell a megmaradáshoz”