Gergely Balázs: Balog Zoltán méltatása
2021.12.09.
A kolozsvári kolerajárványok a sajtó tükrében
2022.01.10.Hölgyeim és uraim, a Kincses Kolozsvár Egyesület évzáró gálájának kedves közönsége!
Megtisztelő feladatot bízott rám a Kincses Kolozsvár Egyesület kuratóriuma: méltassam Gaal György urat a Kincses Kolozsvárért díj odaítélése alkalmával. Ennek örömmel teszek eleget, ugyanakkor e méltatás a szűkös időkeretben óhatatlanul csak torzóként teljesíthető.
Az életrajzi adatok a laudáció egyszerűbb részét képezik. Székelyföldi felmenőkkel rendelkező magyar–angol szakos középiskolai tanár, a Protestáns Teológiai Intézet oktatója. Irodalom- és helytörténész, és ami a felsoroltaknál talán fontosabb: kolozsvári polgár, a szó legnemesebb értelmében.
Pedig polgárnak lenni, annak maradni nem volt egyszerű a 20. század második felében. Felmenői orvosok, főtisztviselők, földbirtokosok. Családjának ezért államosítás és kényszerlakhely jutott osztályrészéül, apjának, a „pipás bárónak” szemeteskocsi vezetése. És mégis polgárként nőtt fel – nem annak „virilista”, legnagyobb adófizetői értelmében. Nem is annak anyagi függetlensége által meghatározva, hanem a polgárság értékrendje, gondolkozásának szabadsága által vezérelve.
Tanított Kolozsvár meghatározó középiskoláiban, közben Kristóf György irodalomtörténész tevékenységét kutatta, amiből megszerezte doktori fokozatát. A nyolcvanas évek elejétől nyugdíjazásáig magyar irodalmat tanított a Protestáns Teológián.
A Román Televízió magyar adása portréfilmet készített róla, amelyben így vall: „Többet tudok tenni tollammal, mint tanítással. Tanítani még sokan tudnak, de azt, amit én megírok, azt nem biztos, hogy más is meg tudja majd írni.”
A szélesebb olvasóközönség számára, így számomra is, az 1980-as Korunk évkönyvben megjelent Házsongárdi Pantheon című tanulmányával vált ismertté. Valóságos reveláció volt akkor ez az írás, még úgy is, hogy a cenzúra vörös ceruzája alaposan megcsonkította. Azóta a Tört kövön és porladó kereszten című könyve az ötödik kiadását éri meg.
Az utolsó pillanatban tudományos igénnyel feltérképezte a lebontásra ítélt Külmagyar utca, az egykori Hóstát házait. Ez a felmérés csak később, a forradalom után jelenhetett meg könyv formájában. Két olyan téma ez, amivel érdeklődése meghatározó módon a helytörténet felé irányult.
Ha már több középiskolában is tanított, megírta azok történetét, legrészletesebben a Brassai Sámuel Gimnázium 20. századát. A kolozsvári tudományegyetem alapításának 125 évfordulójára megírta annak történetét, amely könyv alakban Egyetem a Farkas utcában címen jelent meg.
Külön fontosságot tulajdonít Kolozsvár híres szülötteinek. Ez olyan téma, amely vezérfonalként végigkíséri írásait, legyen az útikönyv, a Házsongárdi temető ismertetője, vagy külön kötet, amely Születtek Kolozsvárt címmel jelent meg. Helytörténeti ismereteivel több civil szervezet életében meghatározó módon van jelen, gondolok itt a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságban, a Házsongárd Alapítványban, vagy az Erdélyi Múzeum-Egyesületben vállalt tisztségeire.
Személyében a Kolozsvári Magyar Napok egyik fontos szereplőjét tiszteljük. Tanácsai sokat segítenek a tervezésében, az általa vezetett város-, vagy temetőséták a rendezvény közkedvelt eseményei. Egyik meghatározó művét, a Kolozsvár a századok sodrában című várostörténeti kronológiát az egyesület adta ki. Szerteágazó tevékenysége mellett ezért is döntött úgy a Kincses Kolozsvár Egyesület kuratóriuma, hogy neki ítéli az idei egyik Kincses Kolozsvárért Díjat.
A számba vehető, mérhető tevékenységen túl azért ott van az ember. A kolozsvári rendezvények állandó részvevője, megfontolt, pedáns gondolataival, tárgyi tudásával, kifogástalan megjelenésével. Többen az általa oly sokat kutatott, letűnt kor egyik utolsó képviselőjének tartják, pedig meggyeződésem, hogy ő Kolozsvár polgári jövőjének előhírnöke. És ahhoz, hogy ez a korszak valamikor valóban eljöjjön, ő nagyon sokat tett, és tehet az elkövetkezőkben is.
(Elhangzott a Kincses Kolozsvár Egyesület évzáró gáláján, Kolozsváron, 2019. december 8-án.)
