Ma már fogalom: PADIF

Erdély egyik legismertebb és talán legnagyobb diákszínjátszó fesztiválja nevét rejti ez a kis mozaikszó. Régiónkban közismert, Szilágycsehben szinte mindenki büszke arra, hogy városunk ad otthont ennek a rangos országos kulturális rendezvénynek.

Erdély egyik legismertebb és talán legnagyobb diákszínjátszó fesztiválja nevét rejti ez a kis mozaikszó. Régiónkban közismert, Szilágycsehben szinte mindenki büszke arra, hogy városunk ad otthont ennek a rangos országos kulturális rendezvénynek.

A Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál 1999-ben indult útjára. Kezdetben megyei középiskolai diákszínjátszó fesztiválban gondolkodtunk, de felhívásunkat Máramaros, Szatmár és Bihar megyékbe is elküldtük, így a találkozó rövid időn belül megyék közti találkozóvá vált. Szándékunk az volt, hogy Szilágy megyében is megismertessük a diákszínjátszást, fellépési lehetőséget nyújtsunk, felkészítsük a csoportokat az Országos Diákszínjátszó Fesztiválra (ODIF), amely 1992-ben indult útjának Szatmárnémetiből Nagy Gyula tanár szervezésében. Már az elején kitűztük fesztiválunk fő céljait: anyanyelvünk és nemzeti kultúránk, a magyar és az egyetemes színházkultúra népszerűsítését, nemzeti tudatunk erősítését, az anyanyelvi kommunikáció fejlesztését, baráti kapcsolatok kialakítását, a kulturális látóköz szélesítését.

Az első fesztivál küszöbén felmerült: legyen a „gyermek” neve PADIF. „Miért PADIF? Azért mert az országos verseny az ODIF, hát akkor a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál legyen PADIF” – mondta Varga Dobai István szilágycsehi magyar nyelv és irodalom szakos tanár, így ő lett fesztiválunk névadója. A Tövishát Kulturális Társaság, a szilágycsehi középiskola és a városi művelődési ház szervezésében a Kárpátok Alapítvány (Carpathian Foundation) és a kolozsvári Iskola Alapítvány támogatásával lezajlott első találkozónkra tizenegy csoport jelentkezett. 106 diák, tanárok jöttek el, a meghívottakkal együtt 197-en voltunk. Diákszínjátszók jöttek Nagykárolyból, Szilágysomlyóról, Érmihályfalváról, Zilahról, Szatmárnémetiből, Nagyváradról, Szilágycsehből éppenséggel három. Az első zsűriben részt vett Kulcsár Edit, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata dramaturgja, Jancsó Miklós, a kolozsvári Magyar Állami Színház színművésze és Mircescu Eleonóra, a nagyváradi Kárpátok Alapítvány munkatársa. 1999. november 5., péntek történelmi nap a PADIF életében: ekkor kezdődött az első találkozó. A megnyitón így üdvözöltem a résztvevőket: „Rendezvényünk célja nem a versengés, hanem az, hogy lehetőséget teremtsünk a találkozásra, a tapasztalatszerzésre, a gondolatok, elképzelések megosztására, így erősítve a színjátszás iránti vonzalmat.” A csapatokat és a közönséget a nagyváradi Matyi Műhely verses, zenés játékkal, a Harag György társulat művészei, Méhes Kati és Tóth-Pál Miklós a magyar népkedélyről szóló előadóesttel, a szamosújvári Kaláka néptánccsoport táncházzá pezsdült műsorral szórakoztatta. A másnapi előadásokat este a Bopperock együttes nosztalgia-bulija, majd az 1989 utáni szilágycsehi első tűzijáték és állófogadás szegte be, a vasárnapi záróünnepség remek hangulatáról pedig a nagybányai Scola Rivulina Kórus és az egercsehi asszonykórus gondoskodott.

Ahogy teltek az évek, egyre több résztvevőt sikerült meghívni Erdélyből és Magyarországról. A harmadik PADIF zárásaként a fesztivál fővédnöke, Kulcsár Edit dramaturg kiemelte, hogy lényegesen emelkedett az együttesek játékának színvonala. A zsűri – Kulcsár Edit dramaturg, Nagy Ágota rendező, Méhes Katalin színművész, Nagy Gyula, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanára és Varga D. István tanár, a Tövisháti Kulturális Társaság elnöke – szerint öt csapat játéka kiemelkedett a mezőnyből.

Megdicsérték a zilahi Silvania Főgimnázium Zelma csoportját a László D. László tanár Tamási-feldolgozásáért, a désházi általános iskola diákcsoportját a Dolgozz macska előadásért, a tasnádi Teletiniket, a szilágysomlyói É-C Paródiákokat és a krasznai gimnázium csoportját. Gherman Krisztina különdíjat kapott A Csodalötty megírásáért és a színpadon nyújtott teljesítményéért, a zsámbéki fesztiválra pedig a szi­lágy­csehi Berekenye színjátszó csoportot jelölték. A jelenkori diákszínjátszás atyjaként emlegetett Nagy Gyula úgy határozta meg a diákszínjátszás lényegét, mint amelynek nem a színház helyettesítésére kell törekednie, fő funkciója ugyanis a közösség és az emberi kapcsolatok kultúrája.

Az ötödik fesztiválon tizenkét színjátszó csoport már két korosztályban mutathatta be a tehetségét. Délelőtt felléptek a szilágysomlyói, a szatmárnémeti és a székelykeresztúri általános iskolások, akiknek játéka igazán új és eredeti színfoltja volt a fesztiválnak. A székelykeresztúriak harmadik, a szilágysomlyóiak második, a szatmárnémetiek pedig első díjat nyertek. A gimnazisták kategóriájában Sarmaságról három csoport is érkezett, és a varsolciak is beneveztek a fesztiválra. Marosvásárhelyről is eljött egy csapat, ezúttal is felléptek a krasznai, a szi­lágy­somlyói, a nagybányai csoportok, és természetesen a házigazda szilágycsehiek.

A zsűri hosszas tanácskozás után döntött. Közönségdíjat kaptak a szilágysomlyói ÉC Paródiákok, harmadikat a krasznai Tinikomédiások, másodikat a marosvásárhelyi Csepűrágók, elsőt a nagybányai Fülemüle. A rendezői díjat Balogh Csaba nagybányai tanár kapta. Különdíjként az első három helyezett meghívást kapott Mátyás Iréntől, a zsámbéki Nemzetközi Amatőr Színjátszó Fesztivál főszervezőjétől a Zsámbéki Szombatok keretében esedékes nyári fesztiválra. A koraesti díjkiosztás után versenyen kívül a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek színjátszó csoport lépett színpadra. Selmeczi Tibor Csak úgy, mint otthon című, a ma emberének nagy létkérdését, a Hatalom és az ember viszonyát taglaló pszicho-drámáját Szász Mihálykó Mária rendezésében korukat meghazudtoló érett játékkal vitték színpadra az udvarhelyiek. Amúgy a középiskolások előadásain érezhető volt, hogy ezeknek a fiataloknak „múltjuk” van a színpadon. Magabiztos színpadi mozgás, jó rendezés, ötletes színpadi megoldások jellemezték a produkciókat – sok esetben az eredetiség sem hiányzott.

A jubileumi, tízedik fesztivál alkalmából Gyalay György, a Tövishát Kulturális Társaság elnöke úgy fogalmazott: „Az EMKE, illetve a népfőiskola előadásain aratott közönségsiker hatására indult el és nőtt naggyá a magyar diákszínjátszás Bodea György vezetésével. Ma már a színjátszó és táncegyüttes ismert az országban és az ország határain túl is. A fesztivál mindenkori üzenete, hogy legyünk büszkék magyarságunkra, kultúránkra, hagyományainkra és édes anyanyelvünkre.” Érdemes bővebben idézni Vida Katalin tanárt, a zsűri tagját, aki a következőket vetette papírra: „A születésnapi gyertyák meggyújtása előtt a gondolat elidőzik a születés körülményeinél.

Egy tövisháti kisvárosban egy kémiatanár, Bodea György merész elhatározásra jutott: megújította a valamikori szi­lágy­csehi amatőr színjátszás hagyományait, és diákokat vett fel Thália szekerére. Tette ezt azért, mert mint tanár látta, hogy nagyon sok a külvilágtól elzárkózott, azt elutasító, gátlásokkal teli diák. Helyesnek bizonyult a választás. Bodea tanár úr, akárcsak Saint-Exupéry kis hercege tudta, hogy akit már egyszer megszelídítettél, azért felelős vagy. Felelős vagy lelkükért, tehetségük kibontakozásáért azért, hogy a közösségben vagy akár saját kapcsolataikban hogyan működnek egymással, s hogy a jövőt illetően hogyan élnek majd. Szükség volt egy olyan műhelyre, ahol a diák lehetőséget kap a megfelelésre, a megmérettetésre, ahol a színjátszó megnézheti a többi csoport munkáját, ötleteket, műhelytitkokat leshet el. Nemcsak a diáknak, hanem a tanárnak is fontos volt egy ilyen fórum létrehozása, hisz a néző tapsa a munka jutalma, de a tapsig nehéz út vezet. Ez a felismerés indokolja a fesztivál megszületését.

Az elmúlt tíz év alatt a PADIF olyan ösvényt taposott ki, ami országosan is járható útnak bizonyult. A kezdést jellemző lelkesedés nem lankadt az évek során, mind több és több színjátszó jelentkezett. Tematikailag és műfajilag sokszínű és változatos előadásokat láttunk.

Jelen volt a mesejáték, a pimasz diákhumor, de színházi és esztétikai értelemben is érvényes kezdeményezéseket is láttunk, amelyek kitágítják a diákszínjátszás kereteit és kapcsolatokra találnak a felnőtt amatőr színjátszás világában. A PADIF intézményesült háttere ma is hiányzik, fizetett alkalmazottja nincs, motorja ma is a megszállott, lelkes kémiatanár, Bodea György. Az elmúlt tíz esztendő nem volt hiábavaló. Nyomot hagyott. A nyomokat elsősorban a hasonló megmérettetések jelzik. Az itt díjazott csapatok az ODIF-on is helytállnak, sokan anyaországi fellépésre kapnak meghívást, mások a színészi pályát választották hivatásul, vagy ha nem is a színházat szolgálják, bárhol, bármilyen pályán meg tudnak nyilvánulni, ki tudják fejezni magukat, érzékenyek, közösségi szelleműek, nyitottak és cselekedni tudnak másokért.

Égjen hát a játékos jókedv, a fiatalos lendület, a sokszínűség, az összetartozás, az anyanyelv, az önkifejezés, az igényesség, a tehetség, a fantázia és az érték gyertyája a születésnapi tortán. Egészséget, munkakedvet és vastapsot kívánunk Thália hódolóinak. Mi pedig legyünk büszkék, hogy a PADIF itt zajlik a szemünk előtt, színes előadásokkal és műhelymunkával tarkítva.”