Kiss Csaba lelkipásztor méltatása

Kiss Csaba az a lelkipásztor, aki mindig példát mutatott családi életével, szolgálatával, Krisztus és egyház iránti elkötelezettségével.

Engedtessék meg, hogy Kiss Csaba méltatását egy bibliai igével vezessem be, mégpedig Pál apostolnak a Timoteushoz írt Második leveléből a harmadik fejezet, 14-15. versével, amely így szól: „De te maradj meg azokban, amiket tanultál, és amik reád bízattak, tudván, kitől tanultad, és hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.”

Kedves Kiss Csaba barátom, szolgatársam!

Ez a bibliai ige, úgy érzem, hogy az egész életedet meghatározta. Gyermekkorodtól fogva, ott Dél-Erdélyben, Magyarbényén, a lelkészi család kebelében, hiszen ott tanultad meg és ott hallottad meg Krisztusnak szerető szavát édesapád, a szolgatársunk és imádságos édesanyád mellett. Én úgy hiszem, hogy az otthon, amely sokszor ápol és betakar, védelmez és felnevel, ezen túlmenően neked olyan lelki otthont is jelentett, amely az elkövetkezendő időkben a te pályádat is meghatározta. A dél-erdélyi ember, különösen, ha Alsó-Fehér vármegyére gondolunk, igazából az ő magyarságát és hitét a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban teljesítheti ki. Ez olyan közös pont, és olyan gyűjtő hely, ahol évszázadok sok nemzedéke nőtt fel. Büszke vagyok arra, hogy iskolatársak is lehettünk, hiszen én is ugyanabban a kollégiumban végeztem, a mi családunkban is mindenki – lemenő-felmenő ágon egyaránt – ott tanult. Én hiszem, hogy az iskola a maga szellemiségével, a nagyenyedi vártemplom, azok a kollégák, pedagógusok, tanárok, akik neveltek ott, ezek is meghatározták életedet. Hasonlóképpen Magyarlapád az a hely, amelyről szintén elmondhatod, hogy sok minden származik és sok mindent tanultál. A kiteljesedett emberi élethez szükség van segítő társra, és köszöntöm Erikát, akinek legfőképpen ezt az elmúlt huszonvalamennyi évét köszönöm meg, hogy türelmes tiszteletes asszonyként kitartott Csaba mellett ezen a helyen, itt a végvárakban. Hiszem azt, hogy Erika ebben a szolgálatban nemcsak feleség volt, hanem szolgatárs, valóságos társ a szolgálatban. A család úgy élte meg a mindennapjait, hogy Krisztusért mindent megtettek ebben a gyülekezetben, és nemcsak a gyülekezetben, hanem az egyházmegyében is.

Mert Kiss Csaba, nemcsak a balázsteki gyülekezet lelkipásztora, nemcsak a Krisztusé a családdal együtt, hanem a Brassói Református Egyházmegyének is egyik legoszloposabb tagja. Már nagyon régtől rá bíztuk a missziói feladatokat, és az a megtiszteltetés érte, hogy ezt a szolgálatot végeznie kellett.

Kiss Csaba az a lelkipásztor, aki mindig példát mutatott családi életével, szolgálatával, Krisztus és egyház iránti elkötelezettségével.

Akkor, amikor lelkipásztorok sokasága hanyagolja a gyülekezetépítést, elhagyja a bibliaórát, amikor nem tartanak vallásórát, amikor a szolgálatban lankad a hűség, akkor nekik van erejük arra, hogy naponként szolgáljanak. Hogy naponként családoknál bibliaórát, áhítatot tartsanak. Kiss Csaba az a lelkipásztor, akit azért kell megszidni, ha megszidunk egyáltalán, hogy 365 nap alatt 485 bibliaórát jegyez be. Van erejük a Krisztusban arra, hogy kedves feleségével, Erikával, gyermekeivel megélje azt a biblikus állapotot, amit királyi papságnak neveznek, amiben veszi a Bibliát, ha kell, és szolgál, lelket épít. Íme, egy család, amely teljes elkötelezettséggel az anyaszentegyházért, a népért és a szórványmagyarságért él és szolgál.

Az életükben voltak nehéz időszakok is. Mi nemcsak az öröm pillanataiban voltunk együtt Kiss Csabával, hanem együtt lehettünk akkor is, amikor a családból Isten hazaszólította az egyik kisbabájukat. Mindezek mellett ők újból példát mutatnak. Újra gyermeket vállalnak, akik most is itt ülnek a padban. A szívünk megtelik örömmel, hogy akkor, amikor egykézünk, amikor sok fiatal ma nem akar megnősülni, nem akar férjhez menni, és vannak gyülekezetek, ahol százával vannak, akik nem akarnak családot alapítani, nem vállalunk gyereket, ők ezt újra vállalták. „Az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” És olyanok az ifjak, „mint a hős kezében a nyilak”. (127. Zsoltár)

Felnőtté cserepedtek azok az ifjak is, akiket nevelt a lelkészi család; vannak közülük, akik messze mentek, azok közül is, akiket két évtized alatt én is ismertem és láttam itt a tanácsteremben, Bibliával a kezükben. Az önök gyermekei, az önök unokái, valahol messze, idegen földön, sajnos már nem itt Erdélyországban élnek. Bizonyára nem fogják elfelejteni, hogy egykoron egy lelkipásztor biblikusságra, a Szentírás szeretetére, az Istenre odafigyelésre nevelte őket. Valamit visznek magukkal túl azon, hogy anyagi javakért küzdenek és a jólétért, a jobblétért mentek el. Valamit még elvittek innen, amit csak úgy lehet megkapni, ha valaki hűségesen szolgál. A magyar református lelkipásztoruk bibliai szavait, családjuk példáját. Kívánom, hogy a tanultakról ne feledkezzenek meg soha és az első, amiért hálát adunk Istennek, hogy ebben a szolgálatban, közösségépítő munkában Te, kedves szolgatársam, sokszor példát tudtál adni.

Kiss Csaba az a lelkipásztor, akinek semmi sem drága. Még a családja sem, ha közösségről van szó. Ő sosem hiányzott egyetlen ilyen alkalomról sem. Elmegy a világ végére is, ha valakiért valamit tenni kell, ha testvérekkel kell együtt lenni, ha együtt kell imádkozni, ha lelkipásztoroknak együtt lehet tanulni, együtt lazítani, együtt szolgálni.

Kiss Csaba a szolgálatban soha nem lankadt. Az a belső tűz és az a lelkület, ami benne van, azt adja a kegyelmes, jó Isten, hogy még nagyon sok lelkipásztort „megfertőzzön”.

Igaz az a mondás, az a bölcsesség, amit én ennek az évnek a mottójaként kiírtam az irodám falára, amelyet egy 1970-ben megírt könnyűzenei számnak a szövegéből metszettem ki. A Piramis együttesnek van egy éneke, aminek az a címe, hogy Égni kell. Hát égni kell annak, aki gyújtani akar – nyolc banális sorban mondja el a titkát az életnek, és főleg a lelkészi szolgálatnak. Mert aki önmaga nem ég a Krisztusáért, egyházáért, népéért és családjáért, annak nem lehet gyújtani, nem lehet tovább adni a lángot, nem lehet ezt a szolgálatot teljesíteni. De Kiss Csabában és családjában továbbra is ég ez a láng: idős lelkekben, ifjakban, itt Balázstelkén vagy Báznán, Pócstelkén, a Medgyesre szakadt testvérek szívében.

Kiss Csaba az az ember, aki már két évtizede hűséges maradt ehhez a vidékhez, és láthatjuk: csodát tudott teremteni Balázstelkén. Azon kevés lelkipásztorok közé tartozik, aki nem arról panaszkodott, hogy üresek a templom padjai, hanem az lett a gondja, hogy az emberek nem férnek be. Amikor még a kicsi templom állt itt, a hívek a nyitott ablakon keresztül voltak kénytelenek hallgatni az ünnepi istentiszteleteket, a konfirmációi ünnepséget, mert bent nem volt elég férőhely. És bár fogyóban van ez a gyülekezet is, a magyar szó már keveredik a másfajta beszéddel, a magyar iskola elsorvadt, a lélek mégis épül, erősödik odabent. Mit tesz ez a gyülekezet, Kiss Csabával, nagyérdemű gondnokával, presbitériumával és szerető gyülekezetével? Templomát ki kell bővítenie, meg kell nagyítania.

Kedves testvéreim, az utóbbi évtizedekben sok nagy templomot építettek Erdély-szerte. Különösen a forradalom után egyházaink irdatlan építkezésbe kezdtek, némelykor céltudatosan, máskor csupán csak ambícióból. De azt kell látnunk, hogy 25 év alatt új templomaink közül is többek sajnos üresedőben vannak. De íme, Balázstelkén valami más történik. A lélek- és közösségépítés meghozza gyümölcsét, a gyarapodást.

Kedves balázstelkiek, pócstelkiek, báznaiak! Én nem tudom, hogy mivel ajándékoztátok meg Kiss Csabát 20 éves lelkészi jubileuma alkalmából. De ha egy lelkipásztornak örömet akarnak szerezni, ha azt akarjátok, hogy itt maradjon, értetek tovább égjen és itt gyújtson fényt a szívekben, a Krisztus-szeretetét, akkor a templomlátogatással, a templom és az egyház iránt való hűségetekkel jutalmazzátok meg őt. Én hiszem, hogy ez a legszebb ajándék.

Miközben embereket méltatunk a templomban, eszembe jut az a történet, amelynek központi alakja a nagy zeneszerző, Joseph Haydn, aki az Eszterházy családnak volt udvari zenésze. Ez a nagyszerű zeneszerző több biblikus fogantatású zeneművet is írt. A Teremtés Oratóriuma címűnek Londonban volt az ősbemutatója, és ezen az angol királyi pár is ott ült az első sorban. Amikor véget ért a darab, mindenki felállt a teremben és tapsolni, ünnepelni kezdte a nagy művészt és alkotását. És a kiváló művész, zeneóriás, felnyújtotta a kezét, és az égre mutatott. Lassan-lassan a terem elhalkult, mindenki kezdett felfelé nézni, egy mennyezet volt ott csupán. Akkor, közelebb lépett a királyi párhoz, és azt mondta: „Neki növekednie kell, nekem pedig alászállanom”.

Én ma hiszem, hogy miközben embereket – Szabó Károly bólyai népnevelő tanító bácsit és Kiss Csaba lelkészt – ünnepeljük, egy kicsit mi is alászállunk és hagyjuk, hogy rajtuk keresztül, Erdélynek eme szórványközösségeiben, ennek a templomnak a szívében, a lelkekben, Krisztus nőjön naggyá. Mindketten méltó utódai vagytok a nagy szórványépítőknek, Czelder Mártonnak és Földes Károlynak, akiknek nevét e díjak viselik. Most már büszkén viselhetitek nevüket ti is. De hiszem, hogy ma nemcsak őket ünnepeltük, a cselekvő, hűséges közösségi munkásokat, hanem a mindeneket megtartó mennyei édes Atyánkat, Jézus Krisztust, a Megváltónkat, akik nektek is erőt adtak, akik a Szentlélekkel teljesen ezt az ünneplést és méltatást teljessé tettétek.

Az Atya, Fiú és Szentlélek Úristen őrizzen meg mindkettőtöket, és adjon sok áldást a további szolgálataitokra, hogy még sokáig együtt munkálkodhassunk.

(Elhangzott 2015. október 3-án a Szeben megyei Balázstelkén)