Gudor Kund Botond méltatása

Tisztelt Ünneplők! Kedves Botond!

Megtisztelő, hogy itt szólhatok Önökhöz, Gudor Botondról laudációt mondhatok. Már diákkoromban olvastam Jékely Zoltán versét, és azóta mindig megfogott a hely varázsa, ahányszor erre jártam. A templomba azonban ma léptem be életemben először, és nem a Jékely Zoltán verséből sugárzó szomorúságot érzem, hanem örömet. Örömet, mert tele van ez a templom. Reménykeltően tele van, ami bizakodásra ad okot. Bizakodásom egyik forrása éppen a díjazott Gudor Botond, aki eddigi munkája során tette a dolgát lelkészként, közösségszervezőként, művelődésszervezőként, történészként és még sok más minőségében, s mindezt a lehető legtermészetesebb módon, irányt mutatva, és sokszor töltötte meg elnéptelenedett templomainkat. Élete jó példájával cselekvésre sarkallt és sarkall sokunkat.

Gudor Kund Botond 1971-ben született Balázsfalván. Tanulmányait Búzásbocsárdon, Balázsfalván, Nagyszebenben, Kolozsváron és Szegeden végezte. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben lelkipásztori, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem Fakultásán történészi diplomát szerzett. Posztgraduális tanulmányait Amsterdamban és Erdélyben végezte. Négy könyv szerzője, többnek szerkesztője. Tanulmányai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Érdeklődési köre a magyar és európai történetírás és egyháztörténet-írás 16–18. századi története. Kutatásaiban a protestáns intézményfejlődést, az erdélyi és európai vallási tolerancia kialakulásának kérdéskörét, a református egyházi adminisztráció kialakulását, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc erdélyi polgárháborús szakaszát, iskola és könyvtörténetet, Bod Péter történetírását, valamint a román-magyar felekezetközi kapcsolatokat kutatja. A Gyulafehérvári Református Egyházközség lelkésze és a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese.

Kezdeményezésére műemléktemplomok újultak meg részben vagy egészen (Háromszéki szervezetek, az Ágoston Sándor Alapítvány és a budapesti Teleki László Alapítvány közreműködésével): Sárd, Magyarigen, Őraljaboldogfalva, Marosszentimre, Alvinc, Borberek, Boroskrakkó, Zalatna, Szászsebes, Gyulafehérvár. Alvincet 60 évvel elhagyása után újra birtokba vette a helyi maroknyi közösség.

Történelmi emlékek felújítása is fűződik a nevéhez: Bod Péter sírja és lapidárium Magyarigenben, 1848-as áldozatok emlékoszlopai Magyarigenben és Ompolygyepűn, Lukács Béla útépítési emlékműve Zalatnán, Karácsony Benő emléktábla Gyulafehérváron, harangláb Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából. 2016-ban a marosszentimrei templom kerítése és födéme újult meg.

A Bod Péter Alapítvány révén a Fehér megyei magyar oktatást, elsősorban a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumot támogatja: a délutáni diákfoglalkoztatásokat, ösztöndíjakat, utazási költségek fedezését.

A szórvány-székely partnerség támogatója, tagja: együtt állítottuk fel 2013-ban, Bethlen Gábor uralkodásának 400. évfordulójára emlékezve a gyulafehérvári haranglábat.

A Nagyenyedi Református Egyházmegye espereseként 2012-től a nőszövetség, ifjúsági szövetség (IKE), a presbiteri szövetség munkáját rendszeresíti, egyházmegyei központ építését tűzi ki Nagyenyeden, egyházmegyei földeket szerez és telekkönyveztet. Bethlen-utat tervez, részt vesz a Bod Péter emlékév eseményeinek szervezésében, Bethlen Gábor fejedelemmé választása 400. évfordulójára szervezett ünnepségek lebonyolításában.

Száraz életrajzi adatoknak tűnnek az előbb felsoroltak, de ha jobban a dolgok mögé nézünk, láthatjuk, hogy Gudor Botond egymagában, felesége, Melinda, és lányai, Noémi, Éva és Eszter erős támaszával majdhogy egy intézmény munkáját végzi. Prédikál, nevel, pályázik, épít, és folyamatosan keresi a megoldásokat az olykor kilátástalannak tűnő helyzetekben is.

Gudor Botondtól sokat tanultam és sok élményemet köszönhetem neki. Nagy örömmel vezettem közel nyolc évig Kovászna Megye Tanácsának Összetartozunk székely–szórvány partnerségi programját. Ennek a programnak a keretében is sokszor találkoztunk, sokat terveztünk, és sok mindent meg is valósítottunk.

Meghatározó volt számomra, hogy 2013-ban részt vehettem Gyulafehérvár főterén a Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulóján szervezett ünnepségen, és szólhattam a háromszéki székelyek nevében Erdély egyházi vezetőihez és a több száz fős gyülekezethez. Azon a Gyulafehérváron, amelyről székelyföldi halandó úgy véli, hogy ott hangos ünneplés csak december elsején lehet a főtéren, és nem nekünk. Ez a rendezvény is Gudor Botond jó diplomáciai érzékének köszönhetően lehetett főtéri rendezvény.

Másik fontos közös projektünk volt a Bod Péter-emlékév magyarigeni eseményeinek szervezése, Bod Péter szobrának felállítása 2012-ben. Bod Péter személye, munkássága egy a sok ezer kötelék közül, amely Háromszék és Dél-Erdély, Fehér megye között létezik. Mi, háromszékiek azt is megtanultuk Gudor Botondtól, hogy igen, fel lehet vállalni azt is egy olyan faluban, ahol jelenleg 20 magyar él, hogy Bod Péternek mellszobrot állítsunk működésének, és halálának helyén, Magyarigen főterén, a református templom kertjében.

Gudor Botond több mint két évtizede hangyaszorgalommal gyűjti a felszámolódott gyulafehérvári református egyházmegye történetének levéltári adatait és mai dokumentumait. Nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem ennek könyvként való megjelentetésében.

Több ízben volt szerencsém hallgatni is az előadó Gudor Botondot, történelmi bemutatót tartani Gyulafehérvárról, Magyarigenről, Hegyaljáról, Bod Péterről, az itteni magyar közösségeket ért történelmi tragédiákról és a történelem számunkra kedvező eseményeiről is. Mindazt a tudást úgy tudja átadni, hogy megszeretteti a hallgatóval Dél-Erdély minden szegletét, ragaszkodásunkat erősíti még az egyelőre elnéptelenedett romok iránt is.

Gudor Botond az igenek embere. Igent mond a közös cselekvésre, és erdélyi magyar szolidaritásban gondolkodik. Különös kegyelme a sorsnak, hogy 16 évig Magyarigenben szolgált, valószínű ez is erősítette benne ezt a tulajdonságot, az igenmondás tulajdonságát.

Gudor Botond a bizakodó ember, aki tesz is azért, hogy bizakodása közös bizakodássá váljon, és közös munkára sarkalljon. Hogy ne az legyen az általános retorika Erdélyben, hogy például Marosszentimrén már csak egy református van, hanem az, hogy Marosszentimrén még csak egy református van. A már és a még két jelentéktelen kis szónak tűnik, de mégis óriási különbséget hordoz a szórvány jelene és jövője tekintetében (is).

A mai eseménynek, ünnepségnek fontos üzenete is van. A történelem az utóbbi században megtanított bennünket, hogy a korábbi vallási különbözőségünkből eredő konfliktusainkat felülírta az idő. Mi magyarok egymásra vagyunk utalva, felekezetre való tekintet nélkül. Csak akkor tudunk megmaradni, akkor tudunk erősek lenni, ha összetartunk, levetkőzve múltbéli összevillanásainkat. Ezért fontos ma az, hogy én római katolikusként szólhatok e szimbólumértékű református templomban, református esperes barátomról a szórványért kifejtett igen jelentős tevékenységéről díjazása alkalmával, a reformáció 500 éves évfordulóján. Adja Isten, hogy ez a szemlélet minél hangsúlyosabb legyen Erdélyben az elkövetkezendőkben is.

Gudor Botondnak és családjának további jó egészséget, erőt, kitartást kívánok a további munkában. Amíg bírja a karunk, Háromszék a Fehér megyeiek mellett van az eddigiekhez hasonlóan.

És adja Isten, hogy 50, 100 év múlva is ilyen szép számban összegyűlhessünk e templomban, és dicsérhessük az Urat, kérhessék utódaink is az ő kegyelmét, magyar szó hangozzék itt az ősi falak között az ember által belátható idő végezetéig.

(Elhangzott Marosszentimrén, 2017. november 4-én, a Czelder Márton Díj átadása alkalmával)