Az önképzőköri mozgalom az enyedi kollégiumban

A Bethlen Gábor Kollégiumban több évszázados hagyománya van az önképzésnek. A gyulafehérvári korszakból kevés adatot találtam, de már akkor szokás volt vitára állítani a diákokat és „színdarabokat, jobban mondva színre alkalmazott párbeszédeket” előadni. (P. Szathmáry K. 6.) Miután 1791-ben az erdélyi országgyűlésen Aranka György kezdeményezte egy nyelvművelő társaság magalakulását, az akkor már Nagyenyedre költöztetett kollégiumban Thoroczkay Pál vezetésével egy diákcsoport vállalkozott az anyanyelv művelésére. „Fellendült az iskolai színjátszás is, oly módon, hogy az országgyűlés, a köznemesség és a demokrata értelmiség mozgalmainak hatására a kollégiumi ifjúság kebelében 1791-ben önképző társaság létesült. Német és francia víg- és szomorújátékokat fordítottak, ódákat írtak, és emellett »theátrális társaságot« alakítottak.” (Vita Zs. 11.) Ebből a korszakból származik a Próba című zsebkönyv. Ebben adták ki a diákok által magyarra lefordított drámákat.

A kezdetekről iskolatörténetében Váró Ferenc professzor is említést tesz: „Az alapító fejedelem emlékének 1820 óta az ifjuság évenkint szónoklattal, költeménnyel, énekkel, zenével szentel nyilvános ünnepet. Az iskolai magyar társaság, amely az 1790-es években alakult, de el is aludt, 1830-ban, mint önképző társaság föltámadt, s mig miatta Szász Károlynak vádat kellett hallania s ez ellen védekeznie; a meggyanusított igyekezett lappangva, annál komolyabban munkálkodik, s 1837-ben, majd 1847-ben nyomtatásban egy-egy kötetnyi irodalmi kísérlettel a nyilvánosság elé is bátorkodik lépni.” (Váró F. 9.)

Erről Vita Zsigmond így írt: „a 1830-as évek elején a kollégiumban meginduló irodalmi ébredés hatására 1835-37-ben, majd 1839-ben ifjúsági olvasótársaság szerveződik, kiadják a Virágkosár (1837), majd Korány (1847) című zsebkönyvet, és komoly művelődési programot tűznek ki maguk elé.” (Vita Zs. 14.) Mivel politikai kérdésekkel is foglalkoztak, a zaklatások miatt 1836-ban ezt is feloszlatták.

A köztudatban 1859 szerepel, mint az első önképzőkör megalakulásának éve. Létrejöttét ifj. Szász Károly a későbbi püspök szorgalmazta, aki akkor a kollégium diákja volt. Akkor alakult meg az Általános Ifjúsági Önképzőkör, amelynek vezetését Herepei Károly professzor vállalta. Elhatározták a Haladjunk című diáklap kiadását is. Az elején hetente, majd kéthetente gyűltek össze és irodalmi, természettudományi és bölcseleti értekezéseket tartottak, szavaltak és bemutatták szépirodalmi próbálkozásaikat. 1872-ben az Általános Ifjúsági Önképzőkör részeként megalakult a Teológiai Önképzőkör, amely 1879-től már önállóan működött és 1887-től 1889-ig megjelentette a Teológiai Közlönyt és emlékkönyvet is szerkesztett. (Bakó B. 1.) 1893-ban jött létre a gimnazisták önképzőköre, az elején ez is az Általános Ifjúsági Önképzőkör része volt. A gimnazisták köre 1898-tól Kemény Zsigmond Önképzőkör néven működött. Ezekről az évekről számolt be Ikafalvi Diénes Jenő, aki a következőket írta: „A diáktársadalomnak igen fontos szerve volt az ifjúsági egylet. Önképzőkör volt alapjában, melynek szép hagyományain kívül vagyona is volt.” (Ikafalvi D. J. 4.)

Az 1906-07-es iskolai évben megalakult a Bethlen Gábor Kör, amely vallásos célú volt. 1893-ban a kollégiumban működő tanítóképzős diákok is önképzőkörben szervezkedtek. Körük az 1899– 1900-as iskolai évtől Gáspár János¹ Önképzőkör néven működött. 1920-ig pezsgett az élet ezekben az önképzőkörökben. A tantestület és a köröket irányító Állandó Bizottság pályázatokat írt ki a tagok számára. 1885-től 1920-ig hozzávetőleg 300 jeligés dolgozat készült el. A testi és szellemi önképzéshez nagyban hozzájárultak az alaposan megszervezett kirándulások. (Bakó B. 1.)

Mit jelentett régen az önképzőköri tevékenység?

Az Általános Ifjúsági Önképzőkör 1909-ben ünnepelte újraszervezésének 118-ik, fennállásának 50-ik évfordulóját. Ez alkalommal Berde Károly, a kör akkori elnöke által vezetett szerkesztőbizottság emlékkönyvet adott ki.² Ebben megírták az önképzés történetét, írásokat idéztek fel az Általános Ifjúsági Kör, a Gimnáziumi Önképzőkör, az Ifjúsági Közlöny és a Haladjunk cikkeiből, amelyeket emléksorokkal fűszereztek, a kör volt tagjainak visszajelzéseit tolmácsolva. Érdemes tallózni ezek között és összevetni az egy évszázaddal később összegyűjtött visszaemlékezésekkel. Helyszűke miatt csak párat idézek: „Az önképzőköröknek fontos szerepét az ifjúság hazafias nevelése körül hangoztatni fölösleges. Hiszen köztudomású, hogy nagy iróink legtöbbjének pályájára milyen nagy, sőt döntő befolyást gyakorolt az ifjúsági önképzőkörökben való működésük. De az önállóság fejlesztése, az alkotmányos formákba való bevezetés által általános nevelési szempontból is kiváló jótékony hatásuk van az ifjúságra.” (Szászváros, 1909, Simon Ferencz, a Kuún-kollégium igazgatója) Vagy: „Az emberi művelődés legnagyobb szellemei autodidakták. Ez mutatja az önképzés nagy fontosságát, az ifjúsági önképző egyletek létezésének jogosultságát.” (Kolozsvár, 1908, Dr. Incze Béni, ref. koll. tanár) Ez pedig a kedvencem: „Igen sok író munkásságának a gyökere az önképzőköri munkálkodásba nyúlik vissza. Engem az önképzőköri munkálkodás azonban csak arra ösztökélt, hogy ne legyek író, s meg vagyok győződve, hogy ezzel az irodalom nem vesztett semmit.” [Gyulafehérvár, 1908, Dr. Emmánuel Győző, ügyvéd (Berde K. 2.)] Csak pár gondolatot tolmácsoltam a kiadványból, érdemes beleolvasni, mert olyan írások is szerepelnek benne, amelyeknek szerzői később elismert írókká váltak, mint Berde Mária vagy Sipos Domokos.

Mi történt Trianon után?

A kollégiumot számos pusztulás érte. 1658-ban a török-tatár hadak, 1704-ben és 1707-ben a labancok, majd 1849-ben a felbújtatott román lázadók égették fel. A fizikai rombolásból mindig felépült. Két olyan pusztulást is megért azonban, amely nem érintette ugyan az iskola épületeit, a szellemi kár azonban jelentős volt!

Az első ilyen csapás 1920-ban a trianoni békediktátumot követő „tanügyi reform”, a második az 1948-as kommunista államosítás volt. Jelen tanulmányomnak nem célja elemezni, hogy miként változott az oktatási rendszer e két eseményt követően. Kizárólag az önképzőkörök tevékenységében észlelt változásokat vázolnám. Az egyre zsúfoltabb állami program mellett egyre kevesebb idő maradt az önművelésre. Az 1921-22-es iskolai évben tanítójelöltekkel próbálták pótolni a megüresedett állásokat, egyesek elestek a háborúban, mások áttelepedtek Magyarországra. (Dvorácsek Á. 3.)

Akkor is voltak azonban lelkes tanárok. A Kemény Zsigmond Önképzőkör tevékenységét az 1920-as években Jékely/Áprily Lajos költő-tanár vezette. Kedves diákja, a későbbi tanár, magyar irodalom- és művelődéstörténész Vita Zsigmond a következőket írja róla: „Az 1920-as években, mint az önképzőkör tanárelnöke finom tapintattal irányította az ifjúság irodalmi ízlését. Meghallgatta a bírálatokat, a vitatkozásokat, hogy azután leszűrje a végső értékelést, és a további munkához biztatást adjon. Sohasem gúnyolta ki a gyengén sikerült szavalatokat, előadásokat vagy feleleteket, hanem csak helyreigazította a tévedéseket, és visszaadta a bátorságot, az önbizalmat annak, akit kinevettek.” (Vita Zs. 10.) Továbbra is lelkesen írták kézzel és illusztrálták a kör kiadványát, a Haladjunk lapot, amelynek egyik szerkesztője Vita Zsigmond volt.

Juhász Albert vallástanár az 1926-os évben megkísérelte fenntartani a hagyományos önképzőkört, de az új hatalom nem támogatta azokat a diáktevékenységeket, amelyeket nem központilag szerveztek. 1929-ben beindult a cserkészmozgalom, 1930-ban az Ifjúsági Keresztény Egyesület, 1929-32-ben Szabó T. Attila vezetésével rövid ideig feltámadt a Gáspár János Önképzőkör. 1945-ben Deák Ferenc tanár kezdeményezésére megalakult a Kőrösi Csoma Sándor Olvasókör, és elhatározták a Haladjunk folyóirat újraindítását. A ’70-es években az önképzés az Áprily Lajos Irodalmi Körben valósul meg, de fontos szerep jutott a diákklub vitadélutánjainak is. (Bakó B. 1.). Nemsokára megszűnt a tanítóképző, leépülnek a líceumi osztályok, és a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felé irányuló nagy igyekezetben nem maradt idő a hagyományos önképzőköri tevékenységekre.

A jelen

Az 1989 decemberében bekövetkezett fordulatnak köszönhetjük, hogy a híres kollégium elkerülhette legnagyobb szellemi pusztulását, teljes megszűnését. 1990 januárjában újraindult a magyar nyelvű oktatás, ősszel pedig újraalakultak az óvó- és tanítóképző osztályok. Egész Erdélyből érkeztek Nagyenyedre a diákok, úgy, mint régen. Ismét lehetett szabadon beszélni, megemlékezni és írni az iskola múltjáról, híres diákjairól és tanárairól.

Újraindult a Haladjunk című diáklap, amelyet később Lárma, majd a Firkász követett. 1990 októberében megalakult az alsó tagozat irodalmi köre, és nem sokkal később beindult a felsősök Irodalmi Kávéháza is, amelynek rendezvényein számos kortárs irodalmi személyiség vett részt. A ’90-es évek végén diákjaink beneveztek a Székelyföldön szervezett diák tudományos ülésszakokra, valamint a magyarországi Kunszentmiklóson rendezett RKTDK³-ra. Addig is folytatták kutató tevékenységet, írták a tudományos dolgozatokat, és kitűnően szerepeltek erdélyi és magyarországi tudományos konferenciákon, de rájöttünk, hogy szervezett keretek közt eredményesebb lesz tevékenységünk, és egyszerűbb lesz támogatást biztosítani.

2000. szeptember 27-én megalakult a Fenichel Sámuel Önképzőkör. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy csak természettudományos érdeklődésű diákokat foglalkoztatunk a körben, de végül úgy döntöttünk, hogy a kollégium diákjai közül bárkit szívesen segítünk és támogatunk, függetlenül attól, milyen témakörben szeretne információkat szerezni, kutatni, tudományos dolgozatot írni vagy bemutatni. (Dvorácsek Á 3 )

Tulajdonképpen mi is az önképzőkör? Tömörnek és ránk nézve találónak tekintem Bakó Botond kollegának, a kör társszervezőjének megfogalmazását: „egy szabadidőben zajló, második, sokszor falak nélküli iskola, ahol nincs sulykolás, kényszer, vagy izgalmas számonkérés, de annál több kíváncsiság, kezdeményezés és eredetiség. Itt könnyen megterem a jó közösségi élmény, az alkotás, a felfedezés öröme. Nő a diákok önbizalma, személyiségük autonóm módon fejlődik.” (Bakó. B. 1.)

Megfogalmaztuk önképzőkörünk céljait, amelyekhez mai napig ragaszkodunk:

– Támogatni és népszerűsíteni a kollégium diákjainak tudományos tevékenységét.

– Munkafeltételeket biztosítani körünk diákjainak.

– Diáktudományos ülésszakok megszervezése, és az ehhez szükséges anyagi háttér előteremtése.

– A kollégium neves személyiségeinek és gyűjteményeinek ismertetése.

– Nagyenyed és környéke természeti, történelmi, építészeti és néprajzi nevezetességeinek bemutatása.

– A környezetvédelemmel kapcsolatos diáktevékenységek megszervezése és támogatása.

– A különböző diákköri tevékenységgel kapcsolatos utazások és kirándulások anyagi támogatása.

Az önképzőkör diákjai rendszeresen vesznek részt a csurgói (azelőtt kunszentmiklósi) RKTDK konferenciákon, a budapesti Természet Világa diákcikk pályázatán, a budapesti Kutató Diákok Országos Szövetsége által rendezett TUDOK⁴ konferenciákon és az ezzel kapcsolatos erdélyi TUDEK konferenciákon.

Versenyen kívül is szerepeltek iskolákban és kulturális rendezvényeken, ahol meghívottakként mutatták be tanulmányaikat és az önképzőkör tevékenységét. Rendszeresen kaptunk meghívást a tordai szabadegyetem részéről, de megfordultunk Szegeden, Debrecenben, Aradon, Kolozsváron, Aranyosgyéresen, Torockón és egy alkalommal Nagyenyeden is.

A kör diákjai eddig több mint másfélszáz dolgozatot írtak. Voltak szerény próbálkozások, de voltak nagy sikerek is. Gyakran történt meg, hogy ugyanaz a dolgozat, vagy ugyanannak a kutatásnak a szerkesztett változata, több pályázaton volt sikeres. Eddig összesen 174 díjat szereztünk és 86 tanulmányunkat publikálta a budapesti Természet Világa (48), a kolozsvári Művelődés (24) és az ifjúságnak szánt Géniusz (14).

Mit jelent a mai diáknak az önképzőkör?

Ha a Fenichel Sámuel Önképzőkör rövid tevékenységét kéne értékelnem, csak szubjektív módon tehetem, ezért inkább volt diákjainkra bízom a visszaemlékezést, annak a plusznak az értékelését, ami számított nekik, amit magukkal vittek, és ami segített tudásuk további fejlődésében.

Két alkalommal kértem fel őket, hogy írjanak pár gondolatot. Sajnos, nem mindenkihez jutott el ilyen kérés, de a legtöbben készségesen válaszoltak. Az első alkalom a kör 10-ik évfordulója volt, ekkor, aki nem volt túl távol, megtisztelt minket jelenlétével is. Kénytelen voltam csak gondolatokat kiragadni, talán így is sikerül azonban felidézni a lényeget. Nem utolsósorban arról is információt kaphat az olvasó, hogy mi az önképzőköri tevékenység módszertana, mert ezen sem én, sem a közreműködő kollegák nem gondolkodtunk el soha. Átadom tehát a szót azoknak, akik tették azt, amit csak lelkesen és odaadással lehet tenni. Sokan önállóbbakká váltak, új világot ismertek meg: „Tudásom gyarapodott, megtudtam, hogyan kell jó előadónak lenni, illetve tudományos dolgozatot írni, hogyan kell anyagot gyűjteni. Sokkal önállóbb lettem. Sikerült legyőzni a félelmet, amit az ember akkor érez, ha közönség előtt kell, hogy megszólaljon. És ami nem szakmai, de igen értékes, hogy feltárult előttem egy világ, aminek jó volt részese lenni.” (München, 2010, Balázs Kinga, bioinformatikus) Másoknak megnőtt az önbizalmuk: „Önbizalmat adott a dolgozatom elkészítése, illetve bemutatása. Főleg annak örültem, hogy első nekifutásra első díjat nyertem. Későbbi szakmai fejlődésemben azáltal segített az önképzőkör, hogy könnyebben ment bármilyen dolgozat összeállítása az egyetemen, sőt, akár a diplomamunka is.” (Négyfalu, Brassó megye, 2010, Buda Éva Emese, kertészmérnök) Más kapcsolatrendszert alakított ki: „Rengeteget tanultam, különböző képességeimet fejlesztettem, valamint olyan széleskörű kapcsolatrendszert alakítottam ki a Fenichel-önképzőkör segítségével, mely révén rengeteg lehetőség tárult elém, ezek pedig meghatározták szakmai fejlődésemet is.” (Sepsiszentgyörgy, 2010, Polgár Klára Dalma, projektmenedzser és projektértékelő) Volt, akinek ajtót nyitott a tudomány felé: „Az önképzőkör úgymond ajtót nyitott az iskola falain túl, esélyt adva a tudományos érdeklődésem továbbfejlesztésére, mely azután szakmai szempontból, az életcélommá vált.” (St. Paul, Minnesota, Egyesült Államok, 2010, Krizbai Ágnes, biológus, genetikus) Legtöbbször a köri munka során döntötte el a diák, hogy mivel szeretne foglalkozni, milyen egyetemen érdemes folytatni: „Az önképzőköri tevékenység egyszerűen irányadó volt továbbtanulásom tekintetében. Szakmai fejlődésemet jelentős módon befolyásolta. Dolgozataim általában a környezetvédelmi kategóriába sorolódtak be, így a 12. osztály végén született meg a döntésem, hogy hova felvételizzek (…) a környezetvédelem mellett döntöttem.” (Kolozsvár, 2010, Hening Helga, környezetmérnök) „A köri munka alapján döntöttem el, hogy mivel is szeretnék igazán foglalkozni, mondhatnám azt, hogy teljes mértében meghatározta életcélomat. Elhatároztam, hogy biológusként mindent megteszek annak érdekében, hogy megismerjem és védjem a természetet, tanárként pedig továbbadom lelkesedésemet, érdeklődésemet, szakmai tudásomat.” [Marospatak, 2010, Kiss Réka, biológus, tanár, Milvus Csoport Természetvédelmi Egyesület (Turzai M. 8.)]

A második visszajelzés 2013-ban volt: a Természet Világa folyóirat, amelynek hasábjain legtöbbet publikáltunk, felkért, hogy a régi sikeres diákoktól kérjek véleményt arról, hogy mit jelentett nekik az önképzőköri munka és kapcsolat a lappal. Hálás vagyok Staar Gyula főszerkesztőnek az ötletért, jólesett az érdeklődés attól, akinek azt köszönhetjük, hogy mások is megismerhették munkánkat. Jó volt újat tanulni, elmélyülni, felfedezni: „Sokan kérdezték tőlem, mire jó nekem a sok éjszakázás, könyvböngészés. Okos választ soha sem tudtam adni, egyszerűen jó volt újat tanulni, kicsit mélyebben foglalkozni egy-egy témával, felfedezni az eredetileg összeférhetetlen tudományok között a kapcsolatot.” (Marosvásárhely, 2013, Maxim Orsolya, főiskolás diák) Tanulás, kapcsolatteremtés, sikerélmény: „Nagyon sokat jelentett/jelent számomra az önképzőköri tevékenység. Okultam a kutatásokból, új emberekkel találkozhattam, akiktől hasznos dolgokat tanultam, nem utolsó sorban, örültem az elért szép eredményeknek és díjaknak. Az önképzőköri munka (…) kialakított bennem olyan készségeket, amelyek további tanulmányaim során és még ma is hasznomra válnak.” (Kolozsvár 2013, Fogarasi Anna-Mária, közgazdász) Új tevékenységek, új lehetőségek, felkészülés a szakmai megvalósulásra: „Ha a Természet Világa által felkínált nagyon szép lehetőségekre gondolok, akkor az jut eszembe, hogy életemben először a díjátadó ünnepség alkalmából sikerül Budapestre utaznom. Nagyon büszke voltam, és kimondhatatlanul boldog. Én, az egyszerű kisdiák, bemehettem a Magyar Tudományos Akadémia épületébe. (…) Azóta telnek az évek, azonban egy dolog biztos: a leckék, amelyeket a dolgozatok megírása, fogalmazása, formázása, felépítése során tanultam (…) később, az egyetemen, és ha jól bele gondolok, ma tanárként is a javamra válnak. (Gyulafehérvár, 2013, Szabó Emília, magyar-német szakos tanár) Megtanultak kutatni, rendszerezni, tudományos munkát megszerkeszteni: „A diákpályázat több volt egy egyszerű pályázatnál. Tudtuk, hogy csak színvonalas cikket küldhetünk be. […] Rendszerezni kellett a rengeteg információt és olyan keretbe foglalni, ami mások számára is érdekes. Az olvasó számára világos és követhető érvelési rendszert kellett felállítani. Határidős pályázat volt, tehát az időt is jól be kellett osztani. Ez a munka olyan készségek kialakítását segítette, amelyek később, az egyetemi évek alatt csak hasznomra váltak.” [Kolozsvár, 2013, Udvari Ibolya, közgazdász (Staar Gy. 7.)]

Nehéz volt válogatni, szívesen idéztem volna minden sort diákjaim visszaemlékezéseiből, remélem azonban, hogy ennyivel is lehet érzékeltetni, hogy érdemes volt dolgozni. Ha összehasonlítjuk a múlt század elején megfogalmazott gondolatokkal, érezhető a két korszak közötti különbözőség, de az is, ami korszaktól függetlenül közös: a lelkesedés, a hála, a köszönet.

Tanulmányom a budapesti Új Pedagógiai Szemlében Önképzőkörök a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban címmel rövidített és átszerkesztett változatban is megjelent. A lap főszerkesztőjének méltatása nagyon jólesett, és biztosan jól fog esni mindazoknak a diákoknak és tanároknak, akik tettek azért, hogy az országhatáron kívül is elismernek minket. Idézem Takács Géza sorait: „Innen már egyetlen lépés volt a jelen: van-e még önképzőkör a tavaly alapos felújításon átesett nagyenyedi Bethlen Kollégiumban? Hamar kiderült, hogy sokadik alakváltozatban újraéledt és működik ma is, mégpedig alighanem nagyon jól, hiszen a Fenichel Sámuel Önképzőkör alighanem a műfajában az egész Kárpát-medencei magyar iskolai világ egyik legaktívabb szellemi közössége.”

Ezt a szintet tartani kell! Remélem, hogy a többször újjáéledt nagyhírű Bethlen Gábor Kollégiumban felélesztett önképzőköri tevékenységnek nemcsak múltja, hanem jövője is van. Zárógondolatként idézek az 1909-ben elhangzott Jubileumi emlékbeszédből, amelyet Jeney Endre, a VIII. gimnáziumi osztály tanuló olvasott fel: „Él az eszme, melynek jegyében e kör született, mert nemes ambíció és vetély tartotta mindvégig lázas tevékenységben az ifjakat; mert ahányszor évről-évre újból alakult e kör, s újak vették át a régiek szerepét, a szellemi örökösök mindig megértették hivatásukat a célért lelkesedni tudó ifjúság küzdésvággyal tele fogott munkába és lankadatlan kitartással folytatta azt.” (Berde K. 2.)

Irodalom:

1. Bakó Botond (2003): Önképzési hagyományok szellemében. In: Fülöp István (szerk.): Hogyan tovább, erdélyi fiatalok? Tinivár – Kolozsvár, 154–159.

2. Berde Károly (1909, szerk.): Emlékkönyv

– Alapításának 118.-ik, újjászervezésének

50.-ik évfordulója alkalmából. Nagyenyed.

3. Dvorácsek Ágoston (2010): Az önképzés múltja és jelene a Bethlen Gábor Kollégiumban. In: Dvorácsek Ágoston, Turzai Melánia (szerk.): Emlékkönyv – 10 éves a Fenichel Sámuel Önképzőkör. Nagyenyed, 7–24.

4. Ikafalvi Diénes Jenő (1995): Nagyenyedi diákélet a XIX. század végén. In: Győrfi Dénes, Hadházi Ferenc (szerk.): A Bethlen-kollégium emlékkönyve. Nagyenyed–Kolozsvár–Budapest, 10–62.

5. Kovács Ödön dr. (1885, szerk.): A nagy-enyedi ev. ref. Bethlen-Főiskola 1884/5 tanévi értesítője. Nagyenyed.

6. P. Szathmáry Károly (1868): A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen-Főtanoda története. Nagy-Enyed.

7. Staar Gyula (2013 szerk.): Mi lett velük? Természet Világa, 144, 6. sz., XV–XVII.

8. Turzai Melánia (2010, szerk.): Rég volt, igaz volt, milyen lesz? In: Dvorácsek Ágoston, Turzai Melánia (szerk.): Emlékkönyv – 10 éves a Fenichel Sámuel Önképzőkör. Nagyenyed, 171–181.

9. Váró Ferencz (1903a): Bethlen Gábor kollégiuma. Első füzet. Nagyegyed. Váró Ferencz (1903b): Bethlen Gábor nemesítő iskolája. In: Erdélyi Múzeum, XX. kötet. 1903. 5. Füzet, 233–246.

10. Vita Zsigmond (1972): Áprily Lajos – Az ember és a költő. Kriterion, Bukarest.

11. Vita Zsigmond (1995): A Bethlen-kollégium az erdélyi kultúrában. In: Győrfi Dénes, Hadházi Ferenc (szerk.): A Bethlen-kollégium emlékkönyve. Nagyenyed–Kolozsvár–Budapest, 104–121.

Jegyzetek

1 Gáspár János alapította a nagyenyedi tanítóképzőt 1853-ban

2 Emlékkönyv – Alapításának 118-ik, újjászervezésének 50-ik évfordulója alkalmából kiadta: a Bethlen-Kollégium Főgimnáziumának Ifjúsági Önképzőköre, szerkesztette Berde Károly, a kör elnöke, Nagyenyed, 1909.

3 Református Középiskolások Tudományos Diákköri Konferenciája

4 Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája