A Román Televízió kolozsvári magyar szerkesztőségének méltatása

Rendkívüli megtiszteltetés számomra méltatni azt a közszolgálati televíziót, amelyik nap mint nap velünk együtt él, lélegzik, búsul és reménykedik, tájékoztat és nevel. Az erdélyi magyar közösséget szolgálva végvári vitézként őrködik anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink megőrzése felett.

Azok, akik akár egy párperces interjú erejéig már szerepeltek meghívottként a televízió stúdiójában, láthatták, tapasztalhatták, hogy az ott dolgozók mennyire koncentráltan, a századmásodpercek sürgetésében és szorításában végzik feladataikat. Érezhették, mekkora nyomás és felelőség hárul a szerkesztőkre, műsorvezetőkre minden adás alkalmával, legyen az élő adás vagy pedig előre elkészített televíziós filmanyag. A közmédiának ezen lelkes szakemberei ebben a feszült munkalégkörben fejtik ki nap mint nap tevékenységüket, figyelem előtt tartva a pontosságot, a korrektséget, a helyes, elfogulatlan, objektív informálást, az érvényben lévő jogi szabályozások betartását, a műsorok kiemelkedő szakmai színvonalának megtartását. Különleges figyelmet szentelnek a közérthető nyelvezetre, mondatmegformálásra, kiejtésre, a tiszta, szép, magyar beszédre. Valamennyi kimondott vagy leírt szónak, mondatnak a súlya, mondandója a mindenkori szerkesztők és főleg a főszerkesztők vállára nehezedik. A szó és a kép erejének felelőségteljes vállalása nagy feladat, napjainkban is számtalan akadályt kell leküzdenie, amíg a gondolat szóvá alakul, a szó pedig mondattá formálódik, és annak üzenete képekkel kiegészítve eljut az éteren keresztül a tévénézők szívébe.

Ezért az üzenetért a főszerkesztők vállalják a teljes felelősséget. Aki vállalja a szerkesztőségi csapatban való munkát vagy annak vezetését, az vállalja a kimondott szavaknak, a képekbe formált, megmutatott gondolatoknak erejét, ezek hatását és következményeit is. Elszánt, bátor emberekre van szükség egy szerkesztőségben, és főleg az ezt vezető pozícióban. Ilyen rettenthetetlen, rátermett ember volt Csép Sándor, aki Kántor Lajos, Xantus Gábor és egy maroknyi lelkes ember társaságában elindította az első kolozsvári magyar televíziós adást. Idézek: „Jó napot kívánok kedves nézőinknek innen a kolozsvári stúdióból. Emlékeznek, hogy volt egyszer egy magyar adás a tévében, ám a zsarnok keze letörölt bennünket a képernyőről. De most újra van, és ezután lesz!” Ezek voltak Csép Sándor első szavai a kolozsvári tévé stúdiójából 1990. január harmadikán.

A televíziónak nem volt székhelye, ezért a kolozsvári rádió épületében kezdték el a munkát 29 évvel ezelőtt, magánszemélyek által felajánlott és lelkes, nyugatra szakadt honfitársak által küldött amatőr videófelszereléssel. A kezdeti időszakban az intézmény munkatársai egyaránt részt vettek a rádiós és televíziós műsorok szerkesztésében. Azok, akik a képes szerkesztést részesítették előnyben, eleinte autodidakta módon, később szakirányú egyetemi felkészüléssel tanulták meg a tévészerkesztés, filmezés, vágás szakmai alapjait. Pár év után szétvált a két különböző, szerkesztői és technikai feladatkörrel működő intézmény, és kialakult a ma is ismert Kolozsvári Televízió saját intézményrendszere. Ekkor még csak heti két-három adást kellett összehozni, amelyet változó napokon és időpontokban sugároztak csak erdélyi szórásban a Román Televízió 1-es csatornáján, egyéb kisebbségi műsorok mellett.

2006-tól a kolozsvári magyar adás saját csatornát kapott, 2008-tól a Román Televízió 3-as csatornája is befogadta. Kiemelkedő esemény volt a 2009. március 15-ei nap, amikor egész napos műsort sugározhatott a Román Televízió kolozsvári magyar adása. Idézek: „Nagyon sokan átvettük Csép Sándornak azt az elvét – ez kimondottan egy ars poetica –, hogy informálunk és formálunk. Ehhez nőttünk hozzá, a mai napig ezt próbáljuk tenni, a lehetőségeinkhez mérten. Olyan témákat választunk, amelyek nemcsak tájékoztatnak, hanem próbálják a gondolkodást, az ízlést alakítani, a véleményt úgy formálják, hogy megmutatnak többféle megközelítési pontot egy adott téma kapcsán. És akkor döntse el a néző, mi az, amit ő gondol minderről.” (Ezeket a gondolatokat Pákai Enikő fogalmazta meg 2017. február 9-én a Kolozsvári Rádióban, a Mihály István által szerkesztett Sajtóklubban).

A 2000-es év változást hozott a szerkesztőségben, Csép Sándor nyugdíjba vonulásával. A főszerkesztői szerepkört ekkor Bardocz Sándor vette át. Ez volt az önállóan működő szerkesztőség és műsorpolitika kiépítésének időszaka. Ennek a kulminációs pontja pedig a 2010–2011-es évad lett, amikor elindult a napi egy órás Erdélyi Figyelő tematikus műsorokkal. Ennek a sikernek az átélése nem lehetett felhőtlen, ugyanis Bardocz Sándornak távoznia kellett a vezetői pozícióból, és egyre fokozódtak a pénzügyi gondok is. Ezt az időszakot az elért eredmények és a szakmai színvonal megőrzésének küzdelmes időszaka követte.

2016-tól komoly személyi veszteségek is érték a szerkesztőséget. Előbb Kostyák Alpár, majd Bardocz Sándor távozott az élők sorából. Idézek Antal Áron jelenlegi főszerkesztőtől: „Betölthetetlen űr maradt utánuk, nemcsak emberi és szakmai szempontból, hanem az intézmény sajátos személyzeti politikája miatt is. Az utolsó tizenkét hónapban a szerkesztőség vezetői gyakorlatilag válságkezeléssel voltak kénytelenek foglalkozni, a jóformán hónapról hónapra szűkülő anyagi, személyzeti és produkciós keretek között igyekeztek megőrizni azt a színvonalat, szakmai, szellemi és emberi hagyományt, aminek a kialakítása, felépítése közel harminc évvel ezelőtt kezdődött.” Minden nehézség ellenére, a kolozsvári magyar szerkesztőség olyan értékes műsorokkal ajándékozott meg bennünket, mint a Forgóajtó, a Promenád, a Parnasszus, a Délután, az Élet-tér, a Társalgó, az Erdélyi hétköznapok, valamint az Erdélyi figyelő és nem utolsósorban az objektív, célszerű hírek, beszámolók, tudósítások.

A Román Televízió kolozsvári Magyar Adásának jelenlegi helyzetét és a jövőbe vetett bizalmát, reménységét két idézettel ecsetelem. Pákai Enikő: „Olyan sajátosságokkal rendelkezünk, amelyek köteleznek bennünket. A felelősség, amely ránk hárul, nagyon nagy, és arra bíztat bennünket, hogy felemelt fővel tekintsünk a jövő felé. A szerkesztőségünk egy olyan pillanatban jött létre és olyan kontextusban, amikor megnyíltak előttünk a lehetőségek, amikor utat kapott a szabad beszéd és a szabad gondolkodás. (…) A legnagyobb hálával fordulunk a nézők felé, akik most is itt vannak, és köszönjük önöknek, hogy kitartottak mellettünk a hosszú évek során. Jó időkben és rossz időkben egyaránt. Most rossz időket élünk a közszolgálati televízióban, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy ünnepeljünk ma este, mert van, amit felmutatnunk. Olyan múlttal rendelkezünk, amely kötelez bennünket arra is, hogy bizakodva nézzünk a jövő felé.”

Antal Áron: „A szerkesztőség jelene nem túl kecsegtető: heti hatórás tévéadás kitalálása, legyártása, elkészítése és nézők elé tárása hat szerkesztő vállát, képességeit idegrendszerét terheli. Ez, bátran mondhatjuk, bányamunka. Néhány hétig, hónapig lehet bírni, de hosszú távon igencsak kimerítő. A kolozsvári magyar adás szerkesztői csak azért képesek még mindig erre, mert egytől egyig rutinos, kipróbált és elkötelezett szakemberek. Hogy mit hoz nekik a közeljövő, az kiszámíthatatlan. Közép és hosszú távon viszont biztos, hogy nem adják fel. Kötelezi őket erre az elmúlt közel harminc esztendő, a sok együtt létrehozott tévéadás emléke, Csép Sándor céltudatos és szigorú tekintete, műsorvezetésre termett zengő hangszíne, a sok volt munkatárs kemény munkája, évtizedekig tartó lelkes igyekezete, és az a tudat, hogy az erdélyi magyar közösségnek talán még ma is szüksége van arra, amit hétről hétre, napról napra nyújtani tudnak neki.”

És most végezetül, hadd soroljam fel azoknak a főszerkesztőknek a nevét, akik közel harminc éven át vállalták a mindennapi harcot a kolozsvári magyar adásának fennmaradása érdekében: Csép Sándor, Bódis András, Bardocz Sándor, Orbán Sebesi Katalin, Pákai Enikő, Vig Emese, Antal Áron.

Mindezek tudatában és a szerkesztőség iránti elismerés jegyében ajánlottam az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kuratóriuma és önök figyelmébe a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának szerkesztőségét és munkatársait, a 2019-ben kiosztandó Janovics Jenő-díjra.

Ne feledjük: a kolozsvári magyar adás mindannyiunké!

(Elhangzott 2019. április 13-án, Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.)