Oratio de summa scholarum necessitate. Apáczai Csere János élete és munkássága címmel nyílt kiállítás a Román Tudományos Akadémia kolozsvári fiókjának könyvtárában. A 400 éve, 1625. június 10-én a barcasági Apácán született tudósra kétnapos rendezvénnyel emlékezett meg május végén a nevét 1993 óta viselő líceum, az egykori Református Leányfőgimnázium.
A Farkas utcai templom és a Református Kollégium között húzódó falrészen, a kapu melletti ablak vasrácsaira helyezve emléktáblát avattak a „nevelésügy és az anyanyelvű tudományos iratterjesztés” erdélyi előfutára tiszteletére, megemlékezve arról is, hogy ezen a helyen, vagyis a ma romkertként emlegetett helyen állt az iskola, amelyet Apáczai három évig igazgatott. Az épületből fennmaradt falrészt Apáczai-falnak nevezték el.
A Hollandiában fényes tudományos pályát befutott, Erdélybe hazakerülve azonban méltatlan helyzetbe került – Gyulafehérváron alsóbb osztályok tanítója lett – Apáczai számára Kolozsvár némi előrelépést jelentett, viszont itt több körülmény is nehezítette a mindennapokat, az akkor új épületben pár évvel korábban tűzvész pusztított. Az építkezést 1653-ban Rákóczi György fejedelem indította el, de a csaknem egészen elkészült épület 1655-ben a tűzben alaposan megrongálódott. 1656-ben sikerült valamennyire használhatóvá tenni az iskolaépületet – írja Gaal György. „Az alapokból kikövetkeztethetően ez az iskola nem a [minorita, majd jezsuita] klastromromokra épült, hanem azoktól nyugatra, nagyjából a mai kollégiumépület faláig: négyszög alakú emeletes, belső udvart közrezáró tömb lehetett, északkeleti sarka érintkezett a templom délnyugati szögletével. A templom és a mai kollégiumépület közötti terméskő fal ezen épület része volt, középen a bejárati kapuval.”1
Ebben az épületben mondta el 1656. november 20-án Apáczai Csere János a székfoglaló beszédét „az iskolák fölöttébb szükséges voltáról”. A nevezetes beszéd címét viselő, május végétől október végéig megtekinthető kiállításon egy helyen tekinthetők meg a Kolozsváron található, személyéhez kapcsolódó, általában csak kutatók számára hozzáférhető, korabeli dokumentumok. A kiállított könyvek java része az akadémiai könyvtár tulajdonát képezi (a Református Kollégium régi könyvtára és levéltára 1948-tól, az államosítástól kezdve ebben az intézményben van), kiegészítve több, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárában őrzött dokumentummal. Az egyházkerület levéltárából való a tárlaton látható Apáczai-album, amelyet Apáczai Csere János adományozott a kollégiumnak. Az első lapokon az ő székfoglaló beszéde áll, az ő keze írásával, és ő kezdte el a tanárok névsorát is, amelyet majd az utódok 1948-ig folytattak. Ebben az albumban található az iskola könyvtárának a legrégebbi összeírása is.2 Székfoglaló beszédében Apáczai az iskola nevelés, a tanulás fontosságáról kívánta meggyőzni hallgatóságát, a korabeli erdélyi iskolahelyzet áldatlan állapotát szemléltetve. „A triviális [felsőbb tanulmányokra felkészítő] iskolák szükségességét és hasznosságát – melyekben ti. elsősorban latin és görög grammatikát, retorikát és dialektikát tanítanak – olyannyira figyelmetekbe ajánlották mindig, hallgatóim, hogy a nagy nyomorúság ellenére népünknek már eddig is igen sok ilyen iskolája van. (…) …az ilyen iskolákban készítjük azon eszközöket, melyek által az Ádámban elveszett adományokat visszaszerezhetjük, már amennyire ez halandó és esendő életünkben lehetséges: azokat az eszközöket, melyek által felderülhet a bölcsesség régi fénye, és lassanként újra felemelkedhetünk arra a méltóságra, amelyből egykor kicsöppentünk. Mert ha ismerjük a latin és görög nyelvet, akkor behatolhatunk a bölcsesség nagy mestereinek fáradságot igénylő műveibe. Gyönyörűséggel szemlélhetjük az igazságnak hol itt, hol ott felbukkanó építményeit és mindazokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket a tudományokról érzékelés, tapasztalás, megfigyelés és indukció alapján írtak és az utókorra hagytak” – írja Apáczai, aki a továbbiakban a felső iskolák, akadémiák jelentőségét is kifejtette: „Ha pedig a triviális iskolát végzett tanulók nem mehetnek tovább, olyanok lesznek, mint a repkény, mely egy darabon felkúszik a fára, de ha a faágak, amelyek tartják, nem nyúlnak tovább, akkor saját súlyánál fogva visszahajlik a földre. Ez a mi számunkra a legnagyobb szerencsétlenség. Mert igaz, hogy középiskoláink – már olyanok, amilyenek – mindig szép számmal voltak; de mivel jól szervezett felsőfokú iskolát – melyben minden isteni és emberi dologgal foglalkozó tudományt nyilvánosan előadnának és tanítanának; melyben a triviumot dicséretes eredménnyel végzett tanulókat évenként tisztességképpen előbbre vinnék – mostanáig jóformán egyet sem állítottunk, ezért triviális iskoláinknak eddig jóformán semmi vagy csak nagyon kevés hasznát láthattuk.” A klasszikus szónoklat szerkezetű beszéd írója az ellentételező részben kíméletlenül ostorozza a magyar közművelődési állapotokat, megoldást is kínálva a helyzetre. „De szeretném tudni, honnan van a mi házi tűzhelyeink körében is annyi gonosz család, annyi rossz családapa, családanya, rakoncátlan fiú, csalárd, verekedő és kegyetlen földesúr, ármányos és hűtlen szolga? És honnan vannak egyházunkban annyian a kereszténység alapelemeit sem ismerő, lelkipásztori álarcot magukra öltött papok, lomha hájtömegek, papi állásokkal üzérkedők, farkasok, bérencek? És az iskolában annyi élősdi éhenkórász, a tudományok híveinek álarcát magukra öltött üresfejű emberek, az iskolaügyek rókái? És az állami életben annyi megvásárolható bíró, Bileám-követő ügyvéd, annyi igazságtalan per, méltatlan adóztatás, zaklatás, zsarolás? És a nép körében annyi panasz, siránkozás, sóhajtás és jajgatás? (…) Onnan, hogy nincs nekünk, magyaroknak egyetlenegy akadémiánk sem, s így nincs hely, ahol tanítsuk és egyben sürgetőleg hangoztassuk az erkölcstant, mely megfékezi a bűnöket: az ökonómiát, mely igazgatja a családok életét; az orvostudományt, mely megőrzi az egészséget; a matematikát, mely városokat, utcákat, templomokat, palotákat és tornyokat emel; végül a filozófiát, mely gyökere minden tudománynak és mesterségnek. (…) Ennek alapos ismeretéhez senki el nem juthat, ha a felsorolt tudományágakban előbb becsületesen nem képezte magát.”3
Szintén az egyházkerület leváltárából való a tárlaton megtekinthető két levél, az egyiket Apáczai Lorántffy Zsuzsánna fejedelemasszonyhoz írta,akitől pénzt kér a kollégium fenntartására – „méltóztassék fejedelmi kegyelmességéből szegény scholánk előmenetelire valami beneficiumot rendelni” –, 1657. április 27-én. A másik levelet Barcsay Ákos fejedelemnek címezte, ennek a keltezési időpontja bizonytalan. A terjedelmesebb írásnak köszönhetően az iskola helyzetéről kimerítőbb tájékoztatást kapunk: „…mert itt, kegyelmes uram, a nagy égés után még csak egy auditorium sem volt mindeddig is, melyben taníthattunk volna, hanem kamarákban kénszerítettünk tisztünköt végbenvinnünk. Igyekeznek ugyan már az itt való uraim felépíttetéseken, de mikorra leszen az, én nem tudom. Taníttók is ordinariusok csak ketten vagyunk” – tudjuk meg a levélből, amelyben nemcsak az iskola fenntartásához, fejlesztéséhez kér segítséget Apáczai, hanem a diákok számára is ösztöndíjlehetőséget szeretne teremteni. „…hogy az Isten dicsősége és a Nagyságod méltóságos híre-neve a tisztességes tudományok és keresztyén vallásunk gyarapíttása által annál inkább öregbedjék: ne szánja Nagyságod egynehán jó indulatú iffiúnak valami beneficiumocskát rendelni, kik a Nagyságod szárnyai és fejedelmi kegyelmessége alatt felneveltetvén az igazságban és a scientiákban, arra másokat is osztán taníthassanak…”4
A kolozsvári Református Kollégium könyvtárából származó, ma az akadémiai intézményben kutatható kötetek között találjuk Gisbert Voetius, Apáczai utrechti professzora, a 17. századi teológus, a holland ortodox kálvinizmus vezéralakjának két könyvét. Ezek a kötetek Apáczai Csere János könyvtárából valók (összesen körülbelül harminc kötet maradt fenn a két-háromszáz kötetes egykori személyes könyvtárából).
A tárlat látogatói megtekinthetnek ugyanakkor egy példányt a Magyar encyclopaedia 1653-as utrechti kiadásából is, ez a kötet a katolikus líceum régi könyvtárából került át annak idején az akadémiához. A megnyitón Ősz Sándor Előd levéltáros, egyetemi tanár elmondta, a kiállítás magyarázó szövegei az egyes kötetek sorsáról is vallanak. Tudomást szerezhetünk így arról, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket Apáczai tanártársa, hivatali utóda, Porcsalmi András örökölt (Johannes Kepler: Harmonices mundi libri V., Linz, 1619, Adriaan Adriaansz Metius aritmetikai és geometriai témájú műve), illetve találunk itt olyan könyvet, amit viszont Apáczai kapott tőle ajándékba (Blandrata György műve). Megtekinthető továbbá Galenus orvostudományi könyve (Librorum pars prima, Velence, 1525), ezt Apáczai a gyalui lelkésztől, Enyedi M. Jánostól kapta ajándékba. A kötet hányattatott sorsáról ezt írja Herepei János: „…ez az Enyedi Molnár János franekerai teológus Apáczai idejében járt a külső országokbeli akadémiákon, s az is bizonyos, hogy már odakünn kötöttek ismeretséget (…) Amikor azután Apáczai Fehérvárról eltávolíttatván, Kolozsvárra helyeztetett, a régi ismeretséget felújítva, Enyedi könyvvel is megajándékozta a tudós professzort és teológiai doktort. Az ajándékul adott könyv az egykori kolozsvári jezsuita kollégium széthurcolt könyvtárának egyik kötete vala, amit a könyv egy másik, tintával kihúzott bejegyzése bizonyít: »Collegij Soctis Jesv. Claudiop. I604.« Ez bizonyítja, hogy a fosztogató csőcselék nemcsak a városból, hanem a környékről is sereglett össze. Egy fél évszázad múltával hihetőleg Gyaluban akadt reája Enyedi. M. János.”5
A tárlat helyszíne nemcsak az itt őrzött, Apáczaihoz kötődő dokumentumok miatt fontos: ezen a helyen állt a tudós igazgató egykori lakása is. Az egykor az akadémiai intézmény helyén álló épületet 1658-ban vásárolták meg tanári lakásnak, háromévi kolozsvári tartózkodása után Apáczai ebben az épületben halt meg tüdőbajban – harmincnégy évesen, 1659. december 31-én. Nem sokkal később valószínűleg a feleségét, Aletta van de Maetet is innen temették. A ház a későbbeikben is tanároknak adott otthont, 1974-ben bontották le. „Nyugatra félköríves kőkeretes kapuja volt, ezt egy gyalogos kiskapu követte, majd kelet fele hat ablak tagolta a homlokzatot. Pincéje még a 15–16. századok hangulatát idézte.”6 A műemlék helyére emelt vasbeton épület bejárata nagyjából ott van, ahol annak idején a földszintes házba lehetett bejutni. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Vörös Alpár István Vita elmondta, a tárlat megnyitójára a lépcsők elé felállított virágkapu azt a helyet jelölte, ahol annak idején a ház bejárata volt.
Jegyzetek
1 Gaal György: Házak és emberek a Farkas utcai templom vonzáskörében. Művelődés, 2005/3. 10. o.
2 A kolozsvári Református Gyűjtőlevéltár ismertető leltára. Összeállította Dáné Veronka, Sipos Gábor. Kolozsvár 2002. (Erdélyi Református Levéltári Kiadványok 1.) 104. o.
3 Orosz Lajos fordítása. (Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról… Szerk. Szigethy Gábor, Neumann Kht., Budapest, 2003. https://mek.oszk.hu/05000/05038/html/gmapaczai0002.html.)
4 Mindkét levél megjelent: Hargittay Emil (szerk.): Régi Magyar Levelestár. XVI–XVII. század. Szerk. Neumann Kht., Budapest, 2002. https://mek.oszk.hu/06200/06208/html.
5 Adattár XVII. századi szellemi mozgalmak történetéhez II. Szerk. Keserű Bálint. Budapest–Szeged, 1966. 548. o.
6 Gaal György: i. m. 13. o.
