A kortárs nagybányai önálló magyar oktatás intézményének negyed évszázada
Új fejezet nyílt 1998 szeptemberében a nagybányai magyar nyelvű oktatás történetében. Az addig három vegyes tannyelvű líceumban és egy általános iskolában működő magyar tagozatok egyetlen tanintézmény, a Németh László Elméleti Líceum alá tömörültek. Az iskola első épülete a város peremén állt: egy ipari líceum egykori, romos bentlakása, amelyet holland önkéntesek segítségével, közmunkával tettek ismét lakhatóvá és otthonossá a diákok számára. Az intézmény első igazgatója a néhai Vida Zoltán (1941–2021) német szakos tanár lett. 2023. november 6. és 11. között a negyedszázados tanintézmény rendezvénysorozattal emlékezett meg a magyar oktatás szempontjából is jelentős eseményről. A Máramaros Megyei Tanács égisze alatt egy iskolamonográfia lapjain is megörökítették az elmúlt huszonöt év történéseit.
A kezdetekről
A nagybányai magyar nyelvű oktatás gyökerei a középkorig nyúlnak vissza. Első írásos nyoma 1388-ból származik, amikor egy krónikás Teodoricus nevű tanítómestert említ.
1547-ben jött létre az első nagybányai, főiskolai szintű tanintézmény, a Schola Rivulina, amely elnevezés a város középkori latin nevére (Rivulus Dominarum – Asszonypataka) utal. Ez a név egyben emlékeztetett a Zazar folyóra is, amelynek tiszta vizében akkoriban a bányászváros asszonyai mosták ruháikat.
Az iskolát Kopácsi István (†1562) lelkipásztor és vallásújító alapította, aki az intézmény első rektora is lett. Ez Erdély első főiskolai rangú tanintézményének számított. Létrehozásának célja a magyar nyelvű oktatás biztosítása mellett a református hit terjesztése és megerősítése volt. Az intézményben számos ismert személyiség tanult, köztük Misztótfalusi Kis Miklós(1650–1702) nyomdász, könyvkiadó és betűmetsző. Őt azonban egyházi ellenfelei kapzsisága és irigysége súlyos támadásokkal illették; az igaztalan vádak ellen írt 1698-as „Mentsége” sem tudta megmenteni hírnevét és egészségét, ami korai halálához vezetett. Kopácsi idejében logikát, teológiát és ógörögöt oktattak a falak között.
1673 és 1773 között a jezsuiták felekezeti gimnáziumot működtettek az intézményben. 1776-tól az oktatás nyelve a latin lett, miután a városban oktatói jogot szerzett Jezsuita Rend így határozott.
A leányoktatás első nagybányai említése 1712-ből származik.
A II. József (1741–1790) által 1784-ben kihirdetett nyelvrendelet – amely a német nyelvet tette kötelezővé a Habsburg Birodalom hivatalos nyelveként – következtében a minoriták feladták addigi oktatói szerepüket, helyükre világi tanerők kerültek.
Az 1790–1810-es időszakban Királyi Gimnázium működött a városban. 1860-ban a polgárok anyagi hozzájárulásával református egyházi iskola épült. Ez az épület 2014 őszétől ismét a magyar diákok tanulását szolgálhatta, miután visszakerült a Nagybánya-óvárosi Református Egyházközség tulajdonába. Az önkormányzat és az egyházközség között ingyenes bérleti szerződés jött létre, amelynek értelmében a tatarozást követően az épület a Németh László Elméleti Líceum alsó tagozatának adott otthont. A szerződés kikötötte, hogy az iskolaépület továbbra is az Óvárosi Református Egyházközség tulajdona marad, és a város magyar nyelvű közoktatását szolgálja.
1887-ben létrejött a Magyar Királyi Állami Főgimnázium, majd 1893-ban a Polgári Leányiskola. Ez utóbbi épülete ma romos állapotban, felállványozva várja a tatarozási munkálatokat – melyeket az illetékesek szemmel láthatóan nem sietnek megkezdeni, pedig az épület vitathatatlanul műemlék jellegű, és szorosan kötődik a város magyar múltjához.
A két tanintézmény 1919-ben szűnt meg. Ezt követően a város közoktatása előbb ismét az egyházak hatáskörébe került, majd 1924-től román állami felügyelet alá. Ettől kezdve 1941-ig a magyar nyelvű oktatást egyházi és magániskolák tartották fenn. 1941-ben helyreállt a magyar nyelvű állami oktatás rendje: a Magyar Királyi Állami Főgimnázium és a Polgári Leányiskola mellett beindult a Református Polgári Leányiskola, és az elemi iskolákban is újrakezdődhetett a magyar nyelvű tanítás.
1944-ben Nagybányán több magyar tannyelvű iskola is működött. Az egykori Szatmár utcában, a mai Gheorghe Șincai Főgimnázium épületében kapott helyet a Nagybányai Állami Magyar Fiúlíceum, mellette a Híd utcai Református Iskola, a veresvízi 3-as számú Elemi Iskola és a cintermi Polgári Leányiskola is fogadta a diákokat. Mindezek mellett működött a Bányász- és Vegyészeti Fémipari-Technikai Vezetőképző Középiskola, amely négyéves almérnökképzőként képezte a fiatalokat. Az egyházak kezelésében lévő elemi (I–IV. osztály) iskolák ugyancsak aktívan hozzájárultak a magyar diákok oktatásához.
Négy évvel később, 1948-ban a Vegyipari Technikai Középiskolában, valamint a Bányaipari Technikai Középiskolában kizárólag magyar nyelvű oktatás folyt, de az 1-es, a 2-es, a 3-as és a 4-es számú – utóbbi az egykori Református Iskola – tanintézményekben is működtek magyar tagozatos osztályok. 1949-ben létrejött a Magyar Nyelvű Állami Vegyes Líceum, amely a Gheorghe Șincai Líceummal közös épületben kapott helyet. 1951 és 1959 között a 2-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola biztosította a magyar nyelvű középiskolai oktatást, majd 1955-ben – a Vegyészeti Középiskola megszűnésével – létrejött az Állami Magyar Tannyelvű Líceum.
Kép: https://citymaps.ro
1959 és 1963 között az Állami Magyar Tannyelvű Líceum épületét a 10-es számú Általános Iskola vette át, ugyanebben az évben pedig megnyílt a 11-es számú, ma Nicolae Iorga nevét viselő Általános Iskola, amelyben szintén létrejöttek magyar osztályok. Ettől az időszaktól kezdve a magyar nyelvű elméleti középiskolai oktatás a Gheorghe Șincai Líceum, a mai Főgimnázium tagozataként működött.
1962 és 1998 között az egykori 8-as számú, később Vasile Lucaciu Líceumban magyar tannyelvű, IX–X. osztályos mechanikai szakirányú osztályok működtek. 1963-ban felépült a 8-as számú, mai nevén Lucian Blaga Általános Iskola, amelyben 1995-ig léteztek magyar tagozatos osztályok. Két évvel később, 1965-ben épült fel a 4-es számú Általános Iskola, ahol 2000-ig folyt magyar nyelvű oktatás. Az 5-ös számú Általános Iskolában 1991 és 1995 között működött magyar tagozat, ugyanakkor 1995-ben megszűnt a magyar nyelvű oktatás a 2-es és a 8-as számú általános iskolákban.
1990 és 1998 között a Mihai Eminescu Elméleti Líceumban magyar tannyelvű, filológia szakirányú osztályok is működtek. 1997-ben végül létrejött az önálló magyar tannyelvű középiskola, amely alá a Gheorghe Șincai, a Mihai Eminescu és a Vasile Lucaciu líceumok magyar tagozatos diákjai, valamint az 1-es számú – később Petre Dulfu nevét viselő – Általános Iskola felső tagozatosai tartoztak, így az anyanyelvi oktatás egyetlen intézmény keretei között összpontosult.
Évfordulós ünnepi rendezvénysorozat
2023. november 6. és 11. között rendezvénysorozattal emlékezett meg a nagybányai magyar tannyelvű intézmény vezetősége az önálló magyar nyelvű tanintézmény 1998-as megnyitásáról, az eltelt huszonöt év tevékenységéről és az elért eredményekről.
Az ünnepi program a Diákok jubileuma című eseménnyel kezdődött, amelyet november 6. és 8. között rendeztek meg. A kisebb diákok rajzokat készítettek a témához kapcsolódva, melyeket a Városi Színház előcsarnokában állítottak ki, míg a nagyobbak diákkonferencián vettek részt, tematikus esszéket írtak, és bemutatókat tartottak Németh László (1901–1975) életéről és munkásságáról. A tanulóknak azt a kérdést is feltették: Mit jelent „némethlászlósnak” lenni? – válaszaik a pozitív élményekről és elégedettségről tanúskodtak, s megjelentek a megyei hetilap, a Bányavidéki Új Szó hasábjain.
November 9-én a Városi Színházban ünnepi gálaműsort tartottak, másnap, november 10-én a Philia Oázis étterem adott otthont a Szülő–Pedagógus Bálnak, majd november 11-én az iskola tornatermében megtartott véndiák-találkozó zárta a rendezvénysorozatot. Az eseményeket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Iskolamonográfia – 25 esztendő oktatástörténete
A 25 éves a nagybányai Németh László Elméleti Líceum – 1998–2023 című kötet a Máramaros Megyei Tanács támogatásával jelent meg. Az igényesen kivitelezett kiadvány első oldalán, valamint hátsó borítóján Németh László gondolata olvasható: „Érezni, hogy nem tehettünk másképp: ez a jó lelkiismeret.” A mondat valóban kifejezi a fogyatkozó nagybányai magyar közösség helyzetét: nem tehetett másként, hát nekilátott a feladatnak, és életre hívta az önálló magyar nyelvű tanintézményt. A szorgalmas és kitartó munka első gyümölcseként 1998 szeptemberében nyithatta meg kapuit az iskola.
A monográfiát Nagy-Jenei Zoltán történelem szakos tanár szerkesztette, és tizenhárom fejezetet tartalmaz. A kötet Mastan Eliza igazgatónő Előszó helyett című írásával szólítja meg az olvasót, amelyben a szerző 1996-ban induló tanári pályafutásának kezdetéről vall, hangsúlyozva, milyen nagy jelentőségű, hogy a városnak és környékének ismét van önálló magyar oktatási intézménye. „Mit is jelent számomra némethlászlósnak lenni?” – teszi fel a kérdést az intézményben 2003 óta tanító, 2021 óta igazgató pedagógus, majd így válaszol: „Számomra némethlászlósnak lenni az együvé tartozás érzése.”
A monográfia első, Történelmi visszatekintő című fejezete Oktatástörténeti metszet, 25 a 800-ból alcímmel Nagybánya közel ezeréves oktatástörténetének legfontosabb mozzanatait idézi fel. A történészi alaposságú írás végigköveti a nagybányai oktatás történetét az Anjou-kori kezdetektől és az első ismert tanító, a brassói Theodoricus működésétől a Schola Rivulina 1547-es megalapításán és Kopácsi István (†1562) reformátor tevékenységén át a jezsuiták 1673-as megjelenéséig, egészen az 1918. december 1. utáni tanügyi változásokig. Külön figyelmet szentel a 20. század negyvenes éveinek viszonylagos fellendülésére, az ötvenes–hatvanas és nyolcvanas évek tanügyi helyzetére, valamint az 1998-as mérföldkőre: az önálló magyar líceum felújított épületének átadására.
A következő, Iskolai pillanatképek a médiafelületekről című rész az új tanintézmény megnyitásának sajtóvisszhangját mutatja be: a helyi és országos lapokban megjelent tudósítások, riportok tükrében. A harmadik rész a Mit jelent némethlászlósnak lenni? kérdésre adott válaszokat közli: az iskola egykori és jelenlegi diákjainak, valamint tanárainak írásait, amelyek a helyi sajtóban is napvilágot láttak.
A kötet statisztikai adatok segítségével bemutatja a diákmobilitás alakulását, a végzős diákok (VIII. és XII. osztály) és az intézmény alkalmazottainak névsorát. A hetedik fejezetben Balogh Áron ismerteti a Németh László Elméleti Líceum Diáktanácsának (NLDT) tevékenységét, Fülöp Gábor zenetanár és karnagy a jelentős sikereket elért, folyamatosan megújuló Németh László Kórust mutatja be. Bokor-Imreh Blanka, az iskola egykori diákja Emlékeim a Schönherr Gyula Történelem Körről című visszatekintő írásában a város híres történész-levéltárosáról, Schönherr Gyuláról (1864–1908) elnevezett szakkört idézi fel. Az íráshoz Bölönyi Rita, a kör 2021-ben megválasztott elnöke mellékelte saját értékelését, valamint az eddigi elnökök névsorát.
Kulik Árpád repülőmérnök, a líceum fizika szakos tanára az általa vezetett Robotika Klub történetét mutatja be, míg Balogh Csaba magyar nyelv és irodalom szakos tanár az egykor sikeres Fülemile Diákszínjátszó Kör múltját eleveníti fel. Váradi Izabella, a líceum egykori igazgatónője, szaktanfelügyelő a 2004–2005-ben alapított Medáliák Társaságát ismerteti, amelybe a magyar nyelv és irodalom versenyeken díjazott diákok kerültek be.
Ifj. Czol Ernő az Ordibáló Szamócák nevű, 2003-ban diákokból alakult zenekar történetét idézi fel. A csapat a 2004-es első Médiabefutó tehetségkutatón a zsűri nívódíját hozta el, 2005-ben pedig a Félsziget Fesztiválon saját dal kategóriában arattak sikert Piros és Zöld című szerzeményükkel.
A nyolcadik fejezet a „némethlászlós” diákok huszonöt év alatt elért tanulmányi eredményeit ismerteti, a kilencedik az intézmény nevelési projektjeit és iskolán kívüli tevékenységeit mutatja be.
A tizedik fejezet a diákjutalmazás formáit tárgyalja. Itt olvashatunk a Vlaicu Zsuzsa által 2004-ben alapított Németh László-díjról, amelynek célja az olyan diákok elismerése, akik a névadó humanista szellemében, belső értékeikkel képviselik iskolájukat, akár későbbi életük során is. A díjazottak kezdetben a Németh László Alapítvány támogatásából kapták jutalmukat a Németh László Napok keretében, az utóbbi tizenöt évben azonban az évzáró ünnepségeken kerül sor az átadásra. A fejezet közli a 2004 és 2023 között kitüntetettek névsorát.
Ugyancsak itt olvashatunk az Orzac Csilla által kezdeményezett Schola-Parentis díjról, amelyet a Schola-Parentis Egyesület és a líceum Vezetőségi Tanácsa közösen ítél oda azoknak a diákoknak, akik ugyan díjat érdemelnének, de különböző okokból kimaradtak a hivatalos ösztöndíjakból. A díjat először 2012-ben osztották ki, eleinte csak középiskolásoknak, később már a V–VIII. osztályosok is részesülhettek benne. A kötet közli a 2022–2023-as tanév díjazottjainak névsorát.
A Támogatók, ösztöndíjak, pályázatok című fejezet az eredményes pályázatok mellett bemutatja a 2011-ben alapított Schola-Parentis Egyesületet is, amelynek célja a szülői összefogás megszervezése, a támogatások összpontosítása és a szponzorációk jogszerű keretek közé terelése. Az Egyesület 2008 és 2023 között évről évre pályázott a diákok utaztatásának támogatására, 2021 és 2023 között pedig a nem helybeli diákok bentlakási költségeinek részbeni fedezésére is.
A Hagyományos rendezvényeink című fejezet a tanintézmény alapításával egyidős Németh László Napokat mutatja be, amelyek az iskola vezetősége mellett a diákság támogatását is elnyerték, és ezt mindmáig élvezik. A minden év áprilisában megrendezett, egyhetes programsorozat célja, hogy a játék és a szórakozás eszközeivel hozza közelebb a diákokhoz névadójuk, Németh László szellemiségét. Az események szervezését hosszú éveken át a Németh László Diáktanácsa bonyolította, később pedig a rendezvénysorozat a Németh László Diáknapok elnevezést kapta. Ennek keretében gyakran ismert személyiségek előadásai is helyet kaptak, amelyek Németh László életét és gazdag munkásságát ismertették.
Ugyanezen fejezetben olvashatunk a gólyabálok és gólyatáborok történetéről is. A kezdeti időszakban a XI. osztályosok által szervezett gólyabálok szolgálták a IX. osztályosok beavatását, amely hagyományt az idők során a gólyatáborok szervezésének ötlete váltotta fel.
A kötet e részében többet megtudhatunk az ökumenikus ballagás történetéről is, amelyet első ízben 1994-ben szerveztek meg, az előző évben felmerült javaslat nyomán. A rendezvény még a „némethlászlós” idők előtti időszakhoz kapcsolódik, amikor a megyeszékhely magyar tagozatos végzős diákjai közös ünnepségen búcsúztak el iskolás éveiktől. A helyszínt minden alkalommal a város történelmi magyar egyházainak (római katolikus, református, evangélikus-lutheránus és baptista) templomai adták, váltakozó sorrendben, az adott felekezet lelkipásztorának áldásával kísérve a maturandusokat a „nagybetűs Élet” felé.
E szép hagyományt a Németh László Elméleti Líceum is átvette, ahol 1999-ben rendezték meg az első ilyen alkalmat, a holland önkéntesek segítségével felújított és otthonossá tett iskolaépületben. Az egykori kezdeményezés gyümölcse azóta is élő hagyomány maradt.
A fejezet kitér a tanárok búcsúztatójára, a szerenádra is, amely szintén a ballagáshoz kapcsolódik, gyökerei pedig a „némethlászlós” idők előtti korszakba nyúlnak vissza. A szerenád során a pedagógusok közösen látják vendégül egykori diákjaikat, akik humoros formában mondanak köszönetet mindazért, amire tanáraik okították őket.
A kötet utolsó, In memoriam című fejezete az iskola elhunyt tanárainak, alkalmazottainak és egy diákjának állít maradandó emléket. A dokumentumértékű kiadványt Nagy-Jenei Zoltán és Fucs Anita tördelte, a borítóterv Fucs Anita munkája, míg a nyomdai előkészítést a nagybányai Angelus FRX Print Kft. végezte.
Felhasznált források:
25 éves a nagybányai Németh László Elméleti Líceum, 1998–2023. Monográfia. Nagybánya, 2023.
A Németh László Elméleti Líceum honlapja: www.nemethlaszlo.ro.
