Györkös Mányi Albert Emlékház programjai

Szűrők:

2018.10.17.
2018. október 17-én, szerdán, 18:30-tól a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.). Az alkotásokat Németh Júlia műkritikus méltatja.

2018.10.15.
A Kolozsvárról Stuttgartba származott világutazó több alkalommal osztotta már meg a világ különböző tájain szerzett élményeit a Györkös-ház közönségével, rengeteg fotóval illusztrálva, mindannyiszor telt ház előtt.

2018.10.09.
A Régiók bemutatkozása című sorozatban ez alkalommal Székelykeresztúr és vidéke értékeit, jeles embereit ismerheti meg a kolozsvári közönség a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség szervezői közreműködésével.

2018.10.09.
A sorozat következő vendége Nagy Béla kaktuszgyűjtő lesz, aki Kaktuszmánia címmel tart előadást 2018. október 10-én, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

2018.10.04.
2018. október 5–6-án kétnapos konferenciát, valamint hangversenyt szerveznek a Hagyomány hagyományozódása Kodály, Bartók, Dohnányi, Veress, Ligeti alkotói örökségének szellemében címmel.

2018.09.21.
Szeptember 22-én, szombaton 18.30-tól Csijo Hagivara japán zongoraművész előadóestjére kerül sor a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.

2018.08.21.
Versbe illő találkozás címmel interaktív verses műhelyre hívja az ŐszinTE versszínház az érdeklődőket 2018. augusztus 22-én, szerdán, 14 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházba.

2018.08.20.
A IX. Kolozsvári Magyar Napok keretében zajló eseményen Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Központjának igazgatója beszélget irodalmunk és kultúrtörténetünk néhány hiánypótló kötetéről Kovács Attila Zoltánnal, […]

2018.05.29.
Gágyor Péter életútjáról, színházi munkáiról és szülőföldjéről is szó esik, továbbá Bélák a czinkelt pakliban – tizenhárom tízperces trianoni rémregény című kötetét is bemutatják.

2018.05.23.
A művész halálának 25. évfordulója alkalmából egy interaktív, játékos találkozásra hívják Györkös festészetének és a nevét viselő emlékháznak a kedvelőit.

2018.05.18.
A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) 2018. május 18-án, pénteken délután 4 órától – immár hagyományos módon – a (központi) Sétatéren szervezi meg a JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramjának Pünkösd-havi, egyben évadzáró eseményét. Az […]

2018.05.16.
A folyóirat szerkesztősége a Györkös Mányi Albert Emlékházzal karöltve jubileumi rendezvényt szervez 2018. május 17-én, csütörtökön 18.30 órától a Györkös Emlékházban.

2018.04.27.
Ez alkalommal a résztvevők a Szent György-naphoz kötődő szokásokkal és más áprilisi jeles napokkal ismerkedhetnek meg.

2018.04.25.
Az előadó – kedvcsinálóként a tavaszi és kora nyári, déli-kárpáti túrákra – a leglátványosabb képekkel örvendezteti meg közönségét.

2018.04.16.
Dr. Sófalvi Emese muzikológus tart előadást 2018. április 11-én, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Kós Katalin, Vincze László

2018.04.10.
A dokumentum az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnökségi beszámolójának része.

2018.03.28.
A műsorban az autentikus népdaloktól kiindulva, a preklasszikus, klasszikus és romantikus zeneirodalom nagy mestereinek művein keresztül eljutnak Bartók Béla népdalfeldolgozásaihoz.

2018.03.22.
Elsősorban a Közel-Keletre, Szaud-Arábiába kalauzolják el a közönséget, és többek között megtudhatjuk, hogyan veszi számba a világot egy tudós ember, akinek tételek laknak a fejében.

2018.03.21.
Az Ember és Természet Kollégium soron következő estjén a sorozat házigazdája, dr. Farkas György vegyész, fotográfus tart előadást.

2018.02.27.
Moldován András Marosvásárhelyen született 1992-ben. Pályafutása első szakaszában hegedülni tanult a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, majd 18 éves korától áttért klasszikus-gitárra.

2018.02.20.
A ZeneSzó című beszélgetősorozat újabb estjére kerül sor 2018. február 21-én, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

2018.02.15.
A havonta sorra kerülő rendezvényt I–IV. osztályos kisdiákoknak szánják, de a szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak, nem utolsósorban a szülőket-nagyszülőket. 

2018.02.14.
Az Ember és Természet Kollégium februári estjén dr. Zsigmond Andrea-Rebeka, a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszékének adjunktusa tart előadást Nyomelemek – az élet sói címmel.

2018.01.31.
2018. január 31-én, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban Cseh Katalin Emlék-bazár című verseskötetét mutatja be Kocsis Tünde és H. Szabó Gyula.
Horváth Gyöngyvér grafikáiból nyílik kiállítás Kolozsváron
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more