Hegedüs Csilla
Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom
2018.05.18.
dane-tibor-kalman-2017
A Kolozsvári Rádió vendége volt Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője
2018.05.22.
2018.05.18.

Ma tartják meg a JelesNapTár évadzáróját

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) 2018. május 18-án, pénteken délután 4 órától – immár hagyományos módon – a (központi) Sétatéren szervezi meg a JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramjának Pünkösd-havi, egyben évadzáró eseményét. Az […]

A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) 2018. május 18-án, pénteken délután 4 órától – immár hagyományos módon – a (központi) Sétatéren szervezi meg a JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramjának Pünkösd-havi, egyben évadzáró eseményét.

Az érdeklődők szabadtéri játékokon vehetnek részt.

Gyülekező a sétatéri filagória mellett!

A szervezők kérik a résztvevőket, hozzanak magukkal a batyuban harapni- és innivalót, valamint kis takarófélét, amire letelepedhetnek.

Esős időjárás esetén az Emlékházban tartják meg a rendezvényt.

Az esemény szakmai irányítói: Both Zsuzsa néprajzkutató, kézműves és Szabó Kinga játszóházvezető.

A részvételi szándék jelzését kéretik jelezni a kinga7005@yahoo.com e-mail-címen. A havonta sorra kerülő rendezvényt kisdiákoknak szánják, de minden érdeklődőt szívesen fogadnak, nem utolsósorban a szülőket-nagyszülőket. A rendezvénysorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, partnere a Hagyományok Háza.

Ma tartják meg a JelesNapTár évadzáróját
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more