Dr. Békássy Nándor Albert (1942–2025), a NYEMRLSZ világi elnökének (1987–2025) emlékére
A Magyar Református Egyház lelkigondozó szolgálata a szórványban a szükség következménye. Ennek a tevékenységnek és a NYEMRLSZ (Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat) történetének első írásbeli összefoglalását tartalmazza ez a dolgozat. Az első három részben az angliai és az ausztriai, továbbá a belgiumi, franciaországi, hollandiai és németországi helyzetről számoltunk be, ezúttal, a befejező részben a skandináv államokbeli helyzetről írunk, a múlt század kilencvenes éveivel bezárólag.
7. Skandináviában
Svédország
1947-ben 1500-1600 magyar érkezett hároméves mezőgazdasági munkára Svédországba. Nagy részük a szerződésük lejárta után Svédországban maradt.
A második világháború végén Ordass Lajos püspök svédországi kapcsolatainak köszönhetően Vajta Vilmos, majd Pósfay György, Leskó Béla és Terray László tanulmányait Lundban és Uppsalában folytathatta. Leskó Bélát a svéd munkaügyi hatóságok tolmácsnak kérték fel. Ebben a minőségében komphajóval többször is Gdyniába utazott, hogy a mezőgazdasági munkára érkező magyarokat fogadja, majd a visszaúton elkezdje őket nyilvántartásba venni. A landskronai gyűjtőhelyen 1947 októbere és novembere között istentiszteleteket tartott.
Vajta Vilmos 1941 őszén érkezett Svédországba. Később a Lundi Hittudományi Intézet tanára és a Lutheránus Világszövetség Ökumenikus Kutatóintézetének vezetője lett. Magyar nyelvű protestáns istentiszteleteket tartott előbb a stockholmi magyar követségen és a fővárosban élő magyarok otthonában, továbbá megkeresztelt tizennyolc zsidó származású magyarországi menekültet. Amikor Lundban tanult és Herrljungában élt, a dél-, nyugat- és közép-svédországi gazdaságokban és tanyákon dolgozó munkások és családtagjaik lelkigondozását látta el. 1946-ban Lundban imádságos füzetet sokszorosított, majd a Keresztyén hitélet című könyvecskét úgy szerkesztette meg, hogy az segédeszközül szolgáljon a szórványban élő magyarok vallásos neveléséhez. A kiadvány függelékébe huszonhárom egyházi éneket válogatott. 1952-ben meghívták Genfbe, hogy vegye át a Lutheránus Világszövetség Teológiai Osztályának vezetését.
1947. december 21-én Brattforsban, Värmland tartományban Pósfay György, az Uppsalai Egyetem hallgatója hatvan–hetven új bevándorló előtt karácsonyi istentiszteletet tartott, és úrvacsorát osztott az Uddeholm Bolaget erdő- és mezőgazdasági vállalat munkásainak. A vállalat vezetői autóbuszokkal szállították az istentiszteletre a protestáns magyarokat, míg a katolikus híveket külön szentmisére gyűjtötték össze, amelyet a Dániából érkező Gáspár atya celebrált.
A következő évben Leskó Béla, majd Vajta Vilmos és Terray László tartottak itt istentiszteleteket. A helyi svéd lelkész magyarul tanult, magyar nyelvű bibliákat szerzett be, és magyar nyelvű éneklésre bátorította új híveit. Ordass Lajos püspököt otthon letartóztatták, de utolsó utasításában meghagyta, hogy Pósfay György és Leskó Béla Svédországban folytassa tanulmányait. A Lutheránus Világszövetség kérésére ösztöndíjban részesültek, amelyet a svéd egyház további 50 koronával egészített ki a magyar nyelvű szombati és vasárnapi istentiszteleteken végzett szolgálatukért. Útiköltségeiket és postai kiadásaikat is megtérítették. 1952 után a Skandináviában szolgáló három lelkipásztor közül öt éven át csupán a Norvégiában élő Terray László maradt aktív, aki körútjai során Svédországban is ellátta a protestáns hívek lelkigondozását.
Az 1956-os forradalom után tízezernél több magyar menekült telepedett le Svédországban. A dél-svédországi menekülttáborok lakóinak lelkigondozását Szigethy Sándor evangélikus papnövendék látta el, aki 1957. március 7-én érkezett az ausztriai klosterneuburgi táborból. Szeptemberben a Svéd Egyház meghívására Ausztriából Svédországba érkezett Glatz József evangélikus lelkész, aki előbb Lundban, majd Göteborgban és Stockholmban kezdte meg a magyar gyülekezetek szervezését. Az általa kialakított gyülekezeti központokban – Stockholm, Malmö, Lund, Helsingborg, Storfors, Göteborg, Borås, Västerås és Uppsala – havi rendszerességgel tartott istentiszteleteket, emellett számos szórványközösséget is felkeresett, s alkalmanként Norvégiába és Dániába is ellátogatott. Munkáját Szigethy Sándor és Szilas Attila papnövendékek, valamint Szabó Géza hitoktató segítette, Svédországban és Norvégiában pedig Terray László lelkész is közreműködött. Kezdeményezésére évente ifjúsági értekezleteket tartottak, az elsőt 1958 júliusában a dalarnai Rättvikben. A következő években Genfből d. dr. Vajta Vilmost, Buenos Airesből d. Leskó Bélát, Turkuból dr. Molnár Rudolfot, Oslóból pedig Terray Lászlót hívták meg előadónak. 1961-ben az értekezletek munkájába Koltai Rezső és Szilas Attila papnövendékek is bekapcsolódtak. 1961 őszén Pósfay György ismét Svédországban tartózkodott, és Trelleborgban is tartott istentiszteleteket.
1961-ben a Svéd Egyházi Segély és a Luther Segély támogatásával a magyar gyülekezetek közös otthonhoz jutottak. A Tolken-tó partján álló, 19. századi tångagärdei udvarház 1962 óta rendszeresen ad otthont egyháztanácsi értekezleteknek, gyülekezeti napoknak, gyermektáboroknak, önképzőköröknek, valamint a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége rendezvényeinek.
1964 júliusáig a svédországi magyarok lelki gondozását a svéd egyház anyagi támogatása biztosította. Ettől kezdve bizonyos feltételekhez kötötte anyagi támogatását a svéd egyház, és számítottak a magyar gyülekezetek tagjainak áldozatvállalására is. Glatz József 1964 őszén, németországi meghívásra Nagy József elhunyt kölni lelkész helyébe lépett. A svédországi magyarok lelkigondozását Koltai Rezső papnövendék vállalta, akit tanulmányainak befejezése után, 1966 februárjában iktattak lelkészi szolgálatba, majd egy ideig félállásban a svéd egyházban is szolgált. Kellner Ilonát lelkésszé avatása után ifjúsági munkával bízták meg, cserkészparancsnok is volt.1
1974 májusától svéd lelkészi állományba fogadták Koltai Rezsőt is, hogy lássa el a svédországi magyarok lelkigondozását. Mellette öt éven át lelkigondozást végzett Joób Jenő lelkész is.2 1974-től a magyar protestáns gyülekezet bizonyos feltételek mellett állami segélyt is kapott.
A hetvenes években jugoszláviai magyar vendégmunkások, a nyolcvanas években a fokozódó román nemzeti elnyomás miatt erdélyi magyarok kaptak nagy számban menedéket Svédországban, és a kilátástalan gazdasági helyzet következtében számos magyarországi fiatal is megtelepedett itt. Számuk két-háromezerre volt tehető. A svédországi magyarok növekedő száma arra késztette az egyháztanácsot, hogy a beteg Koltai Rezső helyettesítésére a Kolozsváron protestáns hittudományt végzett Molnár Veress Pált kérje fel, aki az évezred végéig a Svéd Egyház Stockholmi Püspökségének különleges állományában szerepelt. 1978-ban 3203-an, 1986-ban 3430-an, 1987-ben 3675-en vettek részt az istentiszteleteken. 1988-ban 14 helyen 92 magyar nyelvű istentiszteletet tartottak Svédországban, amelyen összesen 4266-an vettek részt. Hét helyen, 36 bibliaórán összesen 570-en jelentek meg.3
1992-ben a magyar gyülekezet első ízben választotta meg elöljáróit. Az első országos felügyelő Storlind Jenő, gondnok Nyiredi Csaba, titkára Tóth Ildikó, szervezője Bihari Szabolcs lett. Az addigi stockholmi, malmői, göteborgi és helsinborgi gyülekezet mellett újak alakultak Sölvesborgban, Boråsban, Vásteråsban, Ljungby-Störmsnäsbrukban és Eskilstuna-Katrineholmban.
1993-ban indult útjára az Új Kéve, a svédországi magyar protestáns gyülekezetek kéthavonta megjelenő lapja, amely mindmáig – Molnár Veress Pál lelkipásztor, Veress Zoltán író és Molnár-Veress Mária Magdaléna szakavatott szerkesztésében – a nyugat-európai protestáns sajtó egyik legszínvonalasabb orgánuma.
1994-ben a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Közössége kilenc társgyülekezetben összesen 5204 lelket számlált.4 1986-ban 449-en részesültek úrvacsorában, amit 31 alkalommal szolgáltatott a lelkész, aki 245 családlátogatást végzett. Az egyháztestület 16 alkalommal tartott értekezletet.
Dánia
1947 és 1948 között több száz magyar gyermek érkezett üdülni Dániába. Lélekgondozójuk id. Joób Olivér nyíregyházi evangélikus lelkész volt. Bekapcsolódott munkájába az akkor lundi papnövendék, Leskó Béla is.
1956 után ezer magyar menekültet fogadott Dánia. Többségük továbbutazott Amerikába. 1957 őszéig Gémes István evangélikus lelkész szolgált körükben, majd ő is továbbutazott Brazíliába. Ezután a Svédországból idelátogató Glatz József lelkész és Szilas István papnövendék tartott istentiszteleteket, főként Koppenhágában.
1963-ban Szilas Istvánt dán lelkésszé avatták. A következő évben Venezuelába távozott, ahonnan visszatérve egy ideig a dániai Fredericiában volt lelkész. 1980 végén Caracasban vállalt protestáns szolgálatot. Az 1980-as évek végén visszatért Dániába, majd Magyarországra. Távozásával a dániai magyar protestánsok lelkigondozása két évtizednyire megszakadt.5
Norvégia
Az 1956-os forradalom után mintegy kétezer magyar menekült érkezett Norvégiába. Lelkigondozásukat kezdetben Glatz József lelkész látta el, aki a dél-svédországi gyülekezetekből időről időre Norvégiába látogatott, egészen Terray László evangélikus lelkész Norvégiába költözéséig. Terray alkalmi igehirdetései mellett jelentős szolgálatot végzett a Norvég Egyházi Misszió magyar nyelvű rádióadásainak vezetőjeként is. 1960-tól az oslói gyülekezet nyilvántartásában rendszeresen rögzítette valamennyi istentiszteletét és egyházi rendezvényét.
magyar protestáns gyülekezetek kéthavonta
megjelenő lapja
Finnország
Finnországban – a magyarok csekély létszáma miatt – nem alakult református gyülekezet.6 A lelkigondozást és az istentiszteleti szolgálatot Molnár Veress Pál látja el, aki évente néhány alkalommal látogat Helsinkibe. Az istentiszteleteket a fővárosi Alppila gyülekezet evangélikus templomában tartják, Heiki Ahonden, magyarul is beszélő lelkipásztor közreműködésével.
Az alkalmakon rendszerint 15–20 hívő vesz részt; közülük többen más felekezethez tartoznak, és elsősorban a szép magyar beszéd miatt csatlakoznak az istentiszteletekhez. Az énekeskönyveket a Svédországi Protestáns Gyülekezetek Közössége ajándékozta a finnországi híveknek.
1997 őszétől egy évre evangélikus ösztöndíjas lelkészházaspár érkezését várták Helsinkibe. A finn államegyház döntése értelmében erre az időszakra a svédországi lelkipásztor utazási költségeit nem fedezték.
Észtország
A Tallinnban élő, csekély létszámú magyar közösség jelentős része református. Lelkigondozásukat a finn evangélikus egyház biztosítja: vállalja a svédországi lelkipásztor utazási költségeit, illetve megtéríti a Helsinkiben átmenetileg tartózkodó ösztöndíjasok észtországi szolgálatát.7
Litvánia
Az 1987-es népszámlálás adatai szerint Litvániában megközelítőleg száz fő vallotta magát magyarnak.8 A protestánsok számáról nincs pontos adatunk. A közösség lapjában, a Litvániai Hírekben nem szerepel egyházi rovat.
8. Svájcban
A két világháború között Irlet Károly bádeni lelkipásztor – aki Debrecenben díszdoktori címet kapott – és magyar felesége, Bolyut Anna megalapította a Svájci Magyar Társaságot, amely lelkigondozói tevékenységet is folytatott.9 A magyar nyelvű protestáns gyülekezeti élet újabb kezdetét a negyvenes évek közepén Svájcban tartózkodó református lelkészek szolgálata jelentette. Közülük Lemesi József, aki Sárospatakon végezte tanulmányait, ösztöndíjasként került a bázeli egyetem hittudományi karára. Később nem kívánt hazatérni, és a svájci hatóságok ellenére is Svájcban maradt.
1949-ben a svájci református segélyszervezet (Hilfswerk der Evangelischen Kirchen der Schweiz – HEKS) magyar nyelvű szolgálatra kérte fel. Ugyanebben az évben Genfben is tartottak magyar nyelvű istentiszteleteket, ahol Kupa László református lelkész, valamint Krüzsely József jogász – aki Genfben végezte hittudományi tanulmányait – hirdette az igét.
A tényleges gyülekezeti élet 1951-ben kezdődött Bázelben, amikor Terekné Winterthurer Margit, a Bázeli Egyház Igazgatóságának munkatársa a Bázeli Egyházi Tanács elnökének engedélyével összeírta a magyar családokat. Ennek nyomán Lemesi József mintegy hatvan résztvevő előtt tarthatott istentiszteletet a Peterskirche Eberle-kápolnában.10
1952-ben a HEKS Lemesi Józsefet a svájci magyarok teljes körű lelkigondozásával bízta meg.11 Ezt követően alkalmi magyar nyelvű istentiszteleteket tartottak Bázelben, Bernben, Genfben, Lausanne-ban, Neuchâtelben és Zürichben.12
Az 1956-os magyar forradalmat követően tízezernél is több magyar menekült érkezett Svájcba. Többségük vallási szempontból közömbös volt, ám azok, akik kapcsolatba kerültek a gyülekezetekkel, az évek során pótolták a Svájcból továbbvándorolt vagy elhunyt tagok miatt megfogyatkozott közösségeket. Lelkigondozásuk ellátására a HEKS Krüzsely Józsefet is szolgálatába állította, aki Francia-Svájcban és Bern kantonban fejtette ki tevékenységét. A két lelkész együttesen látta el a Svájc területén működő magyar gyülekezetek lelkigondozását.
A gyülekezetek jogi értelemben nem léteztek, mivel a HEKS – amelyhez lelkészeikkel együtt tartoztak – nem valamely svájci kanton egyházi szervezete volt, hanem önálló intézményként, a svájci református egyházak segélyszervezeteként működött. A svájci református egyházak kantononként saját zsinattal és egyháztanáccsal rendelkeznek, és nem ismerik a püspöki intézményt. A Svájci Református Egyházak Szövetsége (Schweizerischer Evangelischer Kirchenbund) sem felsőbb egyházi szervként működik, hanem laza szövetségként, amely nem avatkozhat be a kantonális egyházak belügyeibe.
A magyar protestáns közösségek nem követték a kantononkénti szerveződést, hanem a lakóhelyükhöz közelebbi istentiszteleti helyek köré szerveződve alkottak gyülekezeteket. Lemesi József halálát követően a HEKS már nem biztosította a lelkészi állás fenntartásához szükséges anyagi forrásokat, mivel az 1956-os menekültek támogatása 1979-re elvesztette indokoltságát: a Svájcban élő magyarok addigra társadalmilag és gazdaságilag meghonosodtak.
Ennek következtében a gyülekezetek számára elengedhetetlenné vált, hogy jogilag is elismertté váljanak, és lelkészük egyházi állományba kerülhessen. E törekvést a svájci egyházak többsége – különösen a lelkigondozás szükségességét felismerve – támogatásáról biztosította.
Az idegen nyelvű igehirdetést a svájci magyarok megértették, a lelkigondozás azonban kizárólag anyanyelven volt elképzelhető. Jórészt a bázeli és zürichi lelkipásztorok kezdeményezésének köszönhetően13 1980. június 10-én négy magyar gyülekezet képviselői aláírták a Svájci Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetsége alapszabályát. Az egyesület megalapításával intézményes keretek között folytatódhatott a svájci magyar protestánsok lelkigondozása.
A szövetség még ugyanabban az évben választmányt alakított és elöljárókat választott: Szöllősy Pál elnöki, Kaplony Péter jegyzői tisztséget kapott. A szövetség legfelsőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, amely évente egyszer ülésezik. A gyülekezetek létszámuk arányában küldöttekkel, valamint az egyházi elöljárók elnökével képviseltetik magukat. Az egyesület tagsági díjakból működik, emellett támogatják azok a kantonális egyházak is, amelyek területén a magyar gyülekezeti tagok élnek és egyházi adót fizetnek. 1989-ig – a svájci állampolgársággal még nem rendelkező magyarokra hivatkozva – a HEKS is támogatta az egyesületet.
A svájci magyar gyülekezetek taglétszáma Zürichben meghaladta a 220 főt, Bázelben a 160-at, Badenben és Luzernben pedig a 40-et. Emellett Schaffhausenben és St. Gallenben már 15 nagykorú személy részvételével is létrejöhettek gyülekezetek.
A jogi és anyagi kérdések rendezését követően az egyetlen lelkészi állás betöltésére két pályázó jelentkezett. Végül az állást megosztották: mindketten félállásban vállaltak szolgálatot egy-egy német nyelvű gyülekezetben is: Bán József Zürichben, Szathmári László pedig Bázelben látta el feladatait, és szükség esetén helyettesíthették egymást. 1981. november 22-én, ünnepélyes keretek között iktatták be őket a bázeli Szent Márton-templomban.
Bázelben – Csobánczy József zürichi magyar plébános közreműködésével – általános istentiszteleteket is tarthattak, ami jelentősen hozzájárult a hívek nemzeti és felekezeti önazonosságának megőrzéséhez. Emellett jó együttműködés alakult ki a bázeli Poósz Lajos katolikus pappal is.
1983 végén Bán József visszalépett a magyar nyelvű szolgálattól. A vezetőség ekkor pályázatot hirdetett a fél lelkészi állás betöltésére, amelyet Joób Olivér evangélikus lelkész nyert el. Beiktatása 1985. június 23-án, a zürichi Grossmünster-templomban történt.
A zürichi gyülekezet egyes tagjai azonban külön csoportosulva 1987. január 18-án megalakították a Magyar Református Gyülekezetet, hat egyházi elöljárót választottak, és kérelmezték felvételüket a szövetségbe. A szövetség elutasította a kérést, mivel alapszabálya szerint egy helységben csak egy gyülekezet működhet. A csoport így a svájci sajátosságoknak megfelelően egyesületté alakult. Hasonlóképpen a berni,14 a genfi és a lausanne-i gyülekezetek is a Svájci Magyar Nyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetségén kívül működnek.15
1987. november 1-jén a szövetség közgyűlésén dr. Szöllősy Pált újraválasztották elnöki tisztségébe. Ebben az évben a bázeli gyülekezet 70 élelmiszercsomagot juttatott el a szegény erdélyi családoknak.
A svájci magyar gyülekezeti tagok átlagosan hatvan év fölöttiek. A Svájcban letelepedett magyarok a tengerentúli közösségeknél is gyorsabban beolvadnak. A protestáns lelkigondozói szolgálat ezt figyelembe véve végzi hit- és nemzetiségmegtartó munkáját.
A Szolgálat jövője
„A Magyarországi Református Egyház Istentől rendelt feladata idegenbe szakadt híveinek lelki gondozása mindenütt, ahol azt a körülmények szükségessé teszik, és a nemzetközi viszonyok megengedik…” – ez áll a Magyarországi Református Egyház korabeli hittérítői törvényében. Ennek a feladatnak az időszerűsége ma is nyilvánvaló. Az első világháború előtt félszáznál több amerikai és óromániai református egyházat támogatott a Magyarországi Református Egyház. A két világháború között Bécsben, Berlinben, Belgiumban, Franciaországban és Brazíliában támogatta a protestáns hitű magyarokat. A következő évtizedekben erre már nem volt lehetősége. Ezt követte a nyugat-európai magyar lelkigondozás első, az egyház által irányított, magyar állami támogatásban részesülő korszaka, majd az otthontól független, önálló tevékenység, amely létrehozta és megerősítette a Nyugat-Európai Magyar Lelkigondozó Szolgálat intézményét.
Így, a rendszerváltás utáni világban, az eltelt évtizedek tapasztalataiból okulva érdemes áttekinteni a szolgálat további teendőit. Ebből kiindulva körvonalazható, mit várhatunk a jövőben a szolgálattól, és hogyan valósíthatja meg kitűzött feladatait a közösség szolgálatában. Ehhez máig érvényesek azok a sorok, amelyeket Wass Albert vetett papírra a Németországi és Ausztriai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat 1949 júliusában kiadott füzetében: „Ezzel a könyvvel és utána következő testvéreivel szeretnénk odasimulni a szétszóródott magyarok hithűségben megtartásának és majdan hazavezérlésének világszolgálatához.” A megtartás és hazavezérlés mai útja a hitben és az anyanyelvben való megmaradás, akár a sokadik nemzedékekig is. A NYEMRLSZ további működését nyilvánvalóan ennek a célnak kell hogy alárendelje.
A Bethlen Naptár 1968-as számában, Ravasz László nyugalmazott püspök gyászjelentése és levele mellett olvasható a következő idézet:
„Amire most leginkább szükség van, az a csapatszellem, amely nem engedi meg, hogy bárki is tovább tartsa a labdát, mint kellene. Szükségünk van egymásra, hogy céljainkat a lehető leggyorsabban és eredményesen érjük el.
Ez nemcsak az üzleti ügyvitelben, de az egyházi életben is életszükséglet.
A néhány »nélkülözhetetlenre« való támaszkodás azt jelenti, hogy egyes embereket agyondolgoztatunk, a többi pedig elveszti az érdeklődését a félreállítás miatt. Ha szeretjük azokat a »nélkülözhetetleneket«, segítsünk nékik másokkal is megosztani érdeklődésüket és felelősségüket. Nem engedhetjük meg, hogy magukról olyan sokat, másokról pedig olyan keveset gondoljanak, hogy mást ne vegyenek be csapatukba.
Hordozzuk hát mostantól terheinket, és hagyjuk, hogy mások is hordozzák önnön terheiket.”
Ez az üzenet ma is a jövőnek szól, útmutató a jövőbeni teendőinkhez. Még akkor is, ha általánosan megállapítható: a lelkigondozás iránt érdeklődő, külföldön élő magyarok száma egyre csökken,16 és a hívek, valamint a lelkészek egyre inkább kiöregednek. Európában csupán kis mértékben sikerült a második nemzedéket a meglévő protestáns gyülekezetekhez kapcsolni. Ennek hátterében a sokasodó vegyes házasságok és a magyar nyelvtudás korlátozottsága áll.
A helyzet javítását szolgálják a cserkészet, a magyar iskolák, az európai Protestáns Ifjúsági Konferencia, valamint minden protestáns gyülekezet kreatív és vonzó programjai, amelyek a lehetőségeikhez mérten igyekeznek bevonni a fiatalokat.
Az amerikai magyar gyülekezetek gyakorlatából, valamint a svédországi egyház külföldi honfitársakat támogató módszereiből merítve lehetne a magyar keresztényeket önkéntességre ösztönözni és tudatos egyházépítésre nevelni. A nyugat-európai magyar protestánsoknak saját erejükre támaszkodva kell a lelkigondozást kiterjeszteniük, hogy folytathassák elődeik – a történelmi vázlatból is kitapintható – áldásos munkáját.
Jegyzetek
1 Barcza József: Magyar Protestáns egyházi élet Svédországban. 185–186. o. 1965-től Koltai Rezsőn kívül lelkésszé szentelték Svédországban Szigethy Sándort (1967), Kellner Ilonát, (1973), Gergely Pétert (1979) és Fogarasi Évát.
2 Uo.
3 Uo.
4 Pósfay György: Negyvenhetesek közt Svédországban. Új Kéve, II. (XI.) évfolyam, 1. szám, 1994. március, 15–17. o.
5 Barcza József: Magyar Protestáns egyházi élet Svédországban, 185–186. o.
6 Tanító Béla: Magyar reformátusok Finnországban. Reformátusok Lapja, 1997. augusztus 31., 5. o.
7 Uo.
8 Petrauskiené Turai Léda írásbeli közlése alapján.
9 Hermann M. János: A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat félszázadnyi történetének vázlatos áttekintése – kéziratban. Irlet Károly magyar felesége 1968-ban elhunyt. A lelkész házaspárról szép megemlékezést közölt az Élő Egyház 1968. októberi száma a 12. oldalon.
10 Új Kéve, VIII. évfolyam, 1. szám, 2000. április.
11 Confessio, 1991/2.
12 Lemesi József 1979. decemberi hirtelen haláláig szolgálta a bázeli magyar gyülekezetet.
13 Peter Rotach (Bázel) és Reinhard Kuster (Zürich).
14 A gyülekezet félállású lelkésze először Antal Béla lett, majd később Péter Iván. 15 taggal rendelkeznek, berni és bieli istentiszteleti hellyel, és rendszeresen részt vesznek a szövetség közgyűlésein.
15 A szövetség évente háromszor megjelenő, A levél című lapja rendszeresen közli mindhárom gyülekezet híreit, valamint minden, Svájcban működő protestáns gyülekezet istentiszteleti rendjét.
16 Pósfay Györgynek az Egyház és magyarság című tanulmányából, amely a 2000. január 27–28-án Esztergomban megrendezett tanácskozásra készült.
