Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. E jeles nap alkalmából idén egy héten át kulturális programok egész sokasága várja az érdeklődőket szerte a Kárpát-medencében. De ha már magyar kultúráról beszélünk épp január végén, akkor nem mehetünk el Ady Endre mellett sem, aki 1919. január 27-én távozott az élők sorából. Adynak a magyar kultúrára, közgondolkodásra és irodalomtörténetre gyakorolt hatása pedig nemcsak költői vagy újságírói munkássága miatt jelentős, hanem azért is, mert hathatós szerepe volt a modern magyar irodalom megszületésében.
A pezsgő kávéházi élet, a dualista korszellemet meghatározó modern ipari és gazdasági szemlélet, valamint Nagyvárad erős szellemi, kulturális és pénzügyi tőkéje együtt teremtette meg azt az úttörő közeget, amelyben több fiatal költő és író is tervezte egy irodalmi társaság megalapítását. Ehhez az adott végső lendületet, hogy a premontrei főgimnázium tanáraként Váradra érkezett Juhász Gyula, aki levélben kereste meg egyetemi barátait azért, hogy vegyenek részt a régóta óhajtott irodalmi mozgalom létrehozásában. Volt kollégái közül Babits Mihály és Balázs Béla is igent mondott a felkérésre, a Holnap Irodalmi Társasághoz rajtuk kívül Ady Endre, Dutka Ákos, Emőd Tamás és Miklós Jutka csatlakozott.
A garabonciás írógárda a konzervatív-tradicionalista erőkkel és irodalomszemlélettel, valamint a fővárosi irodalmi berkekkel szemben kívánta az irodalmi decentralizáció híveként vidékről megindítani az új poézist, egy szabad, szabálytalan, az egyéni tehetségeknek utat törő társasággal, amely eredetileg „havi revüben”, tehát irodalmi folyóiratban gondolkodott, majd egy antológia összeállításában állapodott meg: A Holnapot 1908. szeptember 27-én mutatták be a városháza dísztermében.
A Holnap Irodalmi Társaság nem hirdette mindenfajta nemzeti érték feltétlen megbecsülését, mint a Nyugatot vezető Ignotus Hugó, ugyanakkor elődeinek tartotta azokat a magyar géniuszokat (Petőfit, Csokonait, Vajdát vagy Reviczkyt), akiket a századforduló konzervatív irodalma mellőzött. Mivel A Holnap jóval nagyobb visszhangot keltett a hasonló irányban, de óvatosabban elinduló Nyugatnál, így a formálódó irodalomeszményt ért támadások főként A Holnap-osokon csattantak. A korabeli konzervatív irodalom képviselői országos szintű kampányt indítottak a társaság szerzői és a poéták támogató köre ellen, akiket pökhendi poétáknak tartottak, bajusztalanságukban és borotvált arcukban magyartalanságukat, a magyarság szimbolikus elutasítását vélték felfedezni.
Az első antológia megjelenésétől és bemutatásától számított pár hét alatt a korabeli irodalmi élet szinte valamennyi meghatározó képviselője megfogalmazta véleményét A Holnap-osokkal kapcsolatban. A legnagyobb alakok, a magyar kultúrpolitika jelesei is felszólaltak ellenük, úgy, mint Beöthy Zsolt, Rákosi Jenő, Apponyi Albert, Berzeviczy Albert vagy Herczeg Ferenc. E polémiasorozat révén került először éles vitahelyzetbe az új magyar irodalom, és főként a líra – ezt az időszakot a modern magyar irodalom megszületéseként is értelmezhetjük.
Az antológia sajtópolémiát kiváltó második kötete fél évvel később, 1909 tavaszán jelent meg. Míg az első antológia erősen Ady-központú lett – a kötet felét kis túlzással az ő írásai tették ki –, a második kiadványban már minden szerzőtárs hasonló mennyiségű művet publikált. Idővel a Nyugat és A Holnap közeledett egymás felé, de az elvi különbségek és az egymással szembeni fenntartások fennmaradtak.
A Holnap-osok programja forradalmibb volt, már indulásuk hajnalán nagy hatást gyakoroltak a magyar kulturális és társadalmi életre – más városokban is hasonló törekvésű irodalmi társaságok alakultak. Temesváron 1908 végén bontogatni kezdte szárnyait a Dél Irodalmi Társaság, 1909-ben Kolozsváron megjelent a Közös úton, Miskolcon pedig a Heten vagyunk című antológia. A Holnap-osok irodalmi matinéi a kortárs művészetek jelentős fórumaivá váltak, ahol műveiket színészek adták elő, a zeneszerzők új szerzeményeiket mutatták be, a falakon pedig modern festők alkotásai díszelegtek. A Holnap ereje az antológiák mellett abban rejlett, ahogyan közönségével bánt – a nyugatosok ezt később eltanulták tőlük.
A magyar irodalom nagy napja volt, amikor a Nyugat szerkesztősége – kicsit elsimítva a korábbi, antológiák ellen indított támadásaikat – elutazott Nagyváradra, hogy a Holnap Irodalmi Társasággal közös matinét szervezzen a Fekete Sasban 1909 októberében, majd ezt továbbiak követték Temesváron és Aradon.
A Holnap nem élt meg több antológiát; idővel Juhász, Babits, Ady és Balázs is csatlakozott a sokak által tiszavirág-életűnek gondolt Nyugat első nemzedékéhez, amely a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóiratává vált. A Nyugat főszerkesztője 1929-től Babits Mihály lett, akinek a halála a folyóirat végét is jelentette – az utolsó lapszám 1941 augusztusában jelent meg.
