A Kolozsvári Magyar Napokra időzítve jelent meg a Művelődés idei, 1–2. összevont számú melléklete, Képeslapok Kolozsvárról – Vederi din Cluj – Postcards from Cluj/Kolozsvár címmel. A háromnyelvű (magyar, angol és román), albumszerű kiadvány a 19. század végétől a legutóbbi időkig mutatja be képeslapokon keresztül Kolozsvár legreprezentatívabb épületeit, tereit. A Művelődés munkatársai, Demeter Zsuzsánna és Benkő Levente két jelentős gyűjteményből válogattak: Gergely Balázs és Bense Jenő kollekcióiból. A melléklet bemutatóját a két gyűjtő közös kiállításának megnyitójával egy időben tartották augusztus 16-án, a Kolozsvári Művészeti Múzeumban szeptember 13-ig lehet megtekinteni a tárlatot.
A Művelődés kiadványában minden képet rövid ismertető kísér, a képen látható épület, tér, utcarészlet leírásával. Gyakran ezek történetének egy-egy mozzanata is megjelenik a rövid szövegekben, illetve szinte minden esetben megtaláljuk a képeslap kiadóját vagy a fénykép készítőjének nevét is. A melléklet kiegészítéseként ezúttal a felsorakoztatott képeslapok kiadóit szeretném bemutatni.
Fotofilm kiadása, Kolozsvár. Kép: Gergely Balázs gyűjteménye
A kolozsvári képeslapkiadás a 19. század végén virágzott fel, akárcsak a többi nagyobb városban a dualizmus korában. Nyílt levelezőlapot 1869-től lehetett küldeni postán, és az 1870-es évek elején kerültek forgalomba az illusztrált lapok. 1885-ben oldották fel a képeslapkiadás monopóliumát, ezután már nemcsak a császári és királyi posta, hanem magánvállalkozók is közreadhatták termékeiket. A fejlődéshez hozzájárult, hogy egyre elérhetőbb áron lehetett sokszorosítani a lapokat, és a levelezés, az írásbeli üzenetküldés általánosabbá vált, a társadalom csaknem minden rétege írástudó volt. A mellékletünkben megjelenő legkorábbi képek ebből az időszakból származnak, amikor robbanásszerűen megnőtt a kiadványok száma. Számos esetben a képeslap régebbi állapotokat jelenít meg, hiszen előfordult, hogy néhány évtizede készült fényképet sokszorosítottak, akár többen is, ha egy kivételesen jó szögben készült, népszerűnek bizonyult képről volt szó, illetve akadtak, akik friss, saját készítésű fényképes levelezőlapokkal törtek be a piacra. Volt is, mivel dicsekedni, hiszen a város maga is sokat fejlődött ezekben az években, a századforduló tájékán: ekkor épült számos, a belváros arculatát ma is meghatározó épület, mint például a Babos-, a Széki-palota, a Vármegyeháza, a Státus-paloták, az Egyetemi Könyvtár, az egyetem új épülete (a mai „főépület”), az EMKE-palota, az igazságügyi palota. 1902-ben avatták fel Fadrusz János Mátyás-szoborcsoportját, amely mindmáig a legnépszerűbb téma, rengeteg képeslapon jelenik meg, a legkülönbözőbb technikákat alkalmazva.
A saját készítésű fényképekkel is dolgozó kolozsvári képeslapkiadó vállalkozások között elsőként a Dunky fivéreket említjük meg, az 1886-tól mintegy három évtizeden át működő fényképészet számos képeslapot is közreadott. Dunky Ferenc és Kálmán tevékenységének csupán egy szeletét képezte az épületfotózás, ők tulajdonképpen a városi elit portrékészítői voltak, de a kolozsvári némafilmgyártásnak is fontos alakjai: Janovics Jenő filmstúdiójában számos jelenetet örökítettek meg, a werkfotózás magyar úttörőiként. A Főtéren állt a műtermük, de nemcsak Kolozsváron működtek, Erdély minden jelentősebb városában fényképeztek, és Désen, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen is voltak műhelyeik. Szintén főtéri, a 19. század végén alapított vállalkozás volt a Kováts (Kovács) P. Fiai fotószaküzlet, amelynek a tevékenységébe a két világháború között kereskedelmi igazgatóként bekapcsolódott a neves kolozsvári fotográfus, Orbán Lajos is. Kezdettől sok képeslapot bocsátottak forgalomba, számozott sorozattal is rendelkeztek, dombornyomásos darabokat is közreadtak. A Művelődés mellékletében Belle Zoltán fotográfus kiadásában megjelent, vagyis a Foto Belle műteremből származó képeslapokkal is találkozunk, továbbá megtaláljuk a Fotofilm jelzését is, ezt a műhelyt Janovics Jenő munkatársa, a képzett operatőr, Fekete László alapította a húszas évek végén.
Több ízben fellelhetjük a kiadványban Schuster Emil díszműkereskedő nevét, a foglalkozására utaló, ma már eléggé rejtélyesen hangzó szó egy meglehetősen vegyes üzleti kínálatot fed. A Főtéren volt üzlete, ő is árult fényképészeti, fotótechnikai cikkeket, emellett sportszereket, játékokat is. „Norinbergi cikkekkel” is kereskedett, ami különféle apró kozmetikai vagy iparcikkeket, háztartási kiegészítőket jelentett. Árukészlete elsősorban a sportolni és szórakozni járó városi polgárságnak szólt, ennek remek kiegészítője volt a saját kiadású képeslapkínálat.
A könyvkereskedők is szívesen adtak közre képes levelezőlapokat, a mellékletben megtalálhatjuk Keszey Albert nevét, húszas évekbeli darabokkal, továbbá az angol származású Gibbon Albert könyvkereskedőét, aki a századfordulón adott ki számozott sorozat keretében képeslapokat. Említsük meg Fabritius Erik könyvkereskedését is, szintén a Főtérről, akkori nevén a Mátyás király térről, továbbá a Boros papírkereskedést a Kossuth utcából, ahol az írószerek, papíráru mellett saját kiadású képeslapokat is árultak. Lepage Lajosnak, az elzászi származású nyomdásznak, könyvkiadónak és -kereskedőnek a Főtéren volt üzlete. Vállalkozását 1911-től Dobó Lajos, majd Dobó Ferenc vette át, megtartva a Lepage nevet, amely a két világháború közt számos szépirodalmi mű kiadását fémjelezte, továbbá folyóiratok is jelentek meg itt. Az egyik legismertebb Lepage-kiadás Szentimrei Jenő gyűjteménye, a Versekben tündöklő Erdély. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. szintén adott ki képeslapokat, az 1920 és 1948 között működő vállalkozás jelentette meg az Erdélyi Szépmíves Céh csaknem minden kötetét, illetve számos tankönyvet, szépirodalmi és tudományos művet adott közre. A vállalkozás könyv- és papírüzlete a Főtér és az Egyetem utca sarkán állt.
A második világháború idején, Erdély visszacsatolását követően a képeslapforgalom felélénkült, a kiadók szintjén is nagyobb lett a versengés. Már nemcsak a helyi vállalkozások termékeit lehetett kapni a boltokban, hanem olyan nagy vállalkozásokét is, amelyek a korabeli Magyarország minden városát igyekeztek lefedni. Weinstock Ernő nevével több ízben is találkozhatunk a mellékletben, ő az időszak egyik legjelentősebb képeslapkiadója, fotográfusa volt. A nagyváradi születésű, Budapesten nevet szerzett fotográfus 1940–1944 között igyekezett minél több várost, fürdőhelyet, természeti látnivalót megörökíteni a visszacsatolt területeken is. Ugyanitt kell megemlítenünk a budapesti Karinger műhelyt, továbbá korábbról, a dualizmus korából a horvátországi Varasdon tevékenykedő Rudolf Mosingert, akinek a nevéhez számos néprajzi jellegű munka fűződik a monarchia egész területéről. A mellékletben egy olyan fotót találunk tőle, amelyen két hóstáti legény látható, népviseletben.
A képeslapkiadás időnként karitatív célokat is szolgált, erre is találunk példát: az Erdélyi Pártfogó Egyesület 1916-ban adta közre a mellékletben látható két lapot, a kolozsvári ideiglenes hadikórházakban készült fényképek sokszorosításával és eladásával a hadiárvák megsegítését célozták.
1948 után Romániában a képeslapkiadás újra állami monopóliummá vált, a tömeggyártásban készült, romló nyomdai kivitelezésű lapok a propagandát szolgálták. A városok korábbi nevezetes terei, épületei helyett most inkább az új épületek, városrészek, ipari létesítmények kerültek túlsúlyba. A bukaresti Meridiane kiadó kolozsvári képeslapjai között ezekre is találhatnak olvasóink példát a mellékletben.
