1721-től napjainkig
Zovány (Szilágyzovány) Szilágy megye nyugati részén, a Berettyó folyó jobb partján fekvő település. Nevének eredete a szájhagyomány szerint a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered, a település lakói valamikor az Aranyos-oldal nevű határrészben laktak, onnan telepedtek át a mocsaras, lápos területekre, miután a Berettyó-völgy ezen szakaszán található korábbi tó vize a Márkai-szoros irányában lecsapódott. A helybeliek ezen magyarázatát 1864-ben Nagy Mihály, a falu akkori jegyzője jegyezte fel. Átvette tőle Pesty Frigyes, majd pedig Petri Mór is. Ez utóbbi az elnevezést (Zoén, Zován, Zovány) az „Iván névnek a velencei tájszólásban használt alakja”-ként magyarázza.1 A falu neve viszont nem a „Sovány” szóból ered, hanem szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással.2
A falu környéke a leletek tanúsága szerint ősidők óta lakott terület volt. A Berettyó jobb partján emelkedő teraszok jó védelmet nyújtottak az ott megtelepedett népességnek, a víz közelsége és a hatalmas kiterjedésű erdőterületek megfelelő életkörülményeket biztosítottak a közösség tagjainak. Ennek bizonyítékául szolgálnak a falu határának különböző helyeiről szép számmal előkerült szórványleletek,3 valamint ennek nyomán a zilahi múzeum által végzett (1975–77, 1980) ásatások igen gazdag, néhol párját ritkító leletanyagok (pl. a női alakot ábrázoló agyagszobrocska, az ún. „Zoványi Vénusz”, vaddisznószobrocska, rituálisan kettéhajlított kelta vaskard).4 „Leglakottabb” volt a leletek gyakorisága szerint (csiszolt kőkor, bronzkor, vaskor, kelták) a mai település fölé emelkedő törmelékkúp (ref. templom, temető, lakóházak), mely a Berettyó árterületéig nyúlik le. A Berettyónak ezen szakaszát később az avarok és a szlávok lakták, ennek bizonyítékai a boronavázas temetkezési halmok a szomszédos Nagyfalu és Halmosd határában.
A honfoglaló magyarság itt az utóbbi népességet találta, és azt lassan beolvasztotta. A folyó felső szakaszát kezdetben nyári legelőterületként használta előbb a Napkor és Meszte nemzetség, akik a mai Ipp körüli erdőség (bölények földje) urai voltak, majd pedig a Csolt-Vata nemzetség.5
A vadászathoz, hadakozáshoz, majd pedig az egyre jobban térhódító földműveléshez igen sok és sokfajta vaseszközre volt szükség. Ezért telepítették ide a kovácsmesterséghez értő keleti szlávok egy csoportját. Ezek emlékét őrzi Kaznacs falu elnevezése (az orosz „kuznyec” – kovács után) Ipp szomszédságában.6 A 11. században a nyári szállásterületek állandó településekké alakultak át, és írásbeli említésük is lassan megjelent (1208 – Ipp – Ypu, 1213 – Nagyfalu – villa Nag, 1214 – Bagos – Bagus).7 Ezen vidéket is elpusztította a tatárjárás (1241–42), melynek emlékét a zoványi Temetődomb alatti lelet is őrzi.8
A tatárjárást követően a vidéket a Gerenye nemzetségből származó Pál országbíró kapta adományul. Az 1249. január 21-én kelt adománylevélben szerepel először írásban Zovány neve, még mint „terra” (lakatlan földterület).9 Ettől kezdve a település neve egyre gyakrabban tűnt fel különböző oklevelekben és iratokban – adománylevelekben, birtokperekben, összeírásokban, határjárások leírásaiban és más forrásokban. A források tanúsága szerint lakói és helynevei mindvégig magyarok voltak, és azok is maradtak.10
1962 és 1974 között Zoványon tanítottam, így idővel a falu lakóinak jelentős részét személyesen is megismerhettem. Feltűnt, hogy sokaknak a vezeték- és keresztnév mellett egy vagy akár több megkülönböztető, úgynevezett ragadványnevük is volt. Nem volt ritka, hogy egy-egy személyt vagy családot három-négy különböző névvel is azonosítottak.
Ezeket a neveket gyűjtötte össze 1961–1962-ben Veres Gizella magyar szakos tanárnő, aki 1956 és 1984 között tanított a településen. Kéziratban fennmaradt gyűjtésére és annak adataira jelen tanulmányban V. G. jelzéssel hivatkozom.
Mivel célunk a zoványi névhasználat sokszínűségének bemutatása az 1961–1962-es gyűjtés alapján, bevezetésként érdemes áttekinteni a településen előforduló család- és keresztneveket az elmúlt több mint három évszázad távlatából, az 1721-től rendelkezésre álló források alapján.
Családnevek (vezetéknevek)
Minden embernek legalább két neve van. Az egyik a családnév vagy vezetéknév, amelyet örököl, a másik pedig a keresztnév, más néven utónév vagy személynév, amelyet születése után jegyeznek be az anyakönyvbe. Kisebb-nagyobb közösségekben, különösen falusi környezetben, sok embernek harmadik, sőt negyedik neve is van: ez a ragadványnév.
A névadás történetének gyökerei a nyelvtörténet őskoráig nyúlnak vissza. A kereszténység elterjedése a névhasználat történetében új korszakot nyitott. Mivel ugyanazokat a keresztneveket egyre többen viselték, a személyek megkülönböztetésére a keresztnév mellé egy másik név vagy jelző társult. A Biblia, különösen az Ószövetség számos példája is arra utal, hogy a névadás során igyekeztek valamilyen jellemző tulajdonságot, élethelyzetet vagy a személy lényegének vélt sajátosságát kifejezni.
Az ilyen megkülönböztető nevek idővel szorosan összekapcsolódtak viselőjükkel, majd utódaikra is átszálltak. Állandósulásuk révén fokozatosan családnevekké váltak. A családnév eredendően azt fejezi ki, hogy viselői ugyanahhoz a családhoz tartoznak. A nevet hagyományosan az apa örökíti tovább gyermekeire, és a család férfitagjai adják tovább a következő nemzedékeknek. A magyar névhasználatban a házasságkötést követően a feleség is rendszerint viselte vagy viseli férje családnevét.
A honfoglaló magyarság még egyelemű neveket használt, ám az évszázadok során a névrendszer jelentős változásokon ment keresztül. Az állandó letelepedés, a kereszténység felvétele és térhódítása, a vármegyerendszer kialakulása, a hűbéri viszonyok megszilárdulása, valamint az írásbeliség elterjedése egyre inkább szükségessé tette a személyek pontos azonosítását. Az adománylevelek, összeírások, birtoknyilvántartások és más hivatalos iratok már állandóbb névhasználatot követeltek meg.
Magyarországon a 13–14. században az oklevelekben a tulajdonosokat és örökösöket rendszerint részletesen azonosították. Ekkor még nem minden esetben beszélhetünk valódi vezetéknevekről: a személyeket gyakran apjuk neve, birtokuk neve vagy valamely ragadványnév alapján különböztették meg. Ilyen például a „Nicolaus filius Petri” (Péter fia Miklós) forma. A korabeli iratok még a szolgaszemélyzet tagjait is pontosan megnevezték, mivel jogi értelemben vagyontárgynak számítottak.
Az öröklődő vezetéknevek a nemesség körében a 14. századra, a jobbágyság esetében pedig a 15. századra váltak általánossá.11 A nemesi családok nevei azonban gyakran változtak, mivel azok jelentős része birtoknevekből származott. Ha a birtokviszonyok módosultak, új birtokok kerültek a család kezére vagy régiek elvesztek, a családnév is követhette ezeket a változásokat.
A 16. századtól kezdve gyakorlatilag már mindenki két névvel szerepel a forrásokban, és ezek a vezetéknevek többnyire öröklődővé váltak. Az egyelemű névhasználat fokozatosan eltűnt. A személyeket foglalkozásuk, tisztségük, származási helyük, korábbi lakóhelyük, vagyonuk, nemzetiségük, testi vagy lelki tulajdonságaik, apjuk neve vagy annak keresztneve alapján azonosították. Ezek a megkülönböztető jelölések idővel állandósultak, és családnévvé váltak.
Lássunk néhány jellegzetes példát a családnevek kialakulására. Az alábbi névtípusok közül több Zovány névanyagában is megtalálható.
Foglalkozásra utaló családnevek: Kőműves, Kerékgyártó, Szíjjártó, Kovács, Fazekas, Gelencsér, Hajdú, Hajtó, Kádár, Szántó, Varga, Halász, Kocsis, Ács, Égető, Hégető stb.
Tisztségre vagy hivatalra utaló családnevek: Bíró, Deák, Pap, Számadó.
Származási vagy lakóhelyre utaló családnevek: ebbe a csoportba rendkívül sok név tartozik, hiszen szinte minden településnévből keletkezhetett családnév. Jellemző rájuk az -i vagy -y képző használata. Gyakoriak a településnévi eredetű utótagok is, mint a -háza, -hida, -falva vagy -laka. Ilyen nevek például: Mesterházi, Bánhidi, Csíki, Csorvási, Somogyi stb.
A magyar nemesség körében különösen elterjedtek voltak a birtoknévből képzett családnevek. Sok nemesi család a legjelentősebb birtokáról vette nevét, amely gyakran -i vagy -y végződéssel állandósult. Ilyen ismert nevek például: Zrínyi, Kazinczy, Werbőczy, Teleki, Thököly, Rákóczi stb.
Nemzetiségre vagy etnikai származásra utaló családnevek: Magyar, Németh, Rácz, Szerb, Oláh, Tóth, Török, Lengyel, Bolgár, Szász, Sváb, Székely, Horváth, Orosz, Ruszin.
Vagyoni helyzetre utaló családnevek: Gazdag, Kincses, Garas, Nemes.
Testi vagy lelki tulajdonságot kifejező családnevek: Ősz, Szőke, Csorba, Erős, Zsíros, Szívós, Bátor, Joó, Kemény, Tar, Forró, Veres, Gyenge, Balogh, Király.
A felsorolt példák jól mutatják, hogy a családnevek eredete rendkívül sokféle lehetett. A névadás alapjául szolgálhatott a viselő foglalkozása, társadalmi helyzete, származási helye, nemzetisége, vagyoni állapota vagy valamely jellegzetes testi-lelki tulajdonsága. Ezek a megkülönböztető elnevezések az idők során öröklődő családnevekké váltak.
Az apa után keletkezett családnév igen ismert és változatos formája a magyar névhasználatban a fi-, -fy, -ffi, -ffy, régebben a fia név, pl. Apafi, Bánfi, Drágfi, Péterfi–Péterfia, Petőfi, Győrfi, Mártonfi. Se szeri, se száma az egyszerű apanévből lett vezetékneveknek, pl. Ádám, János, Péter, György, Jankó–Jancsó (a György becsnévből ered). Ambrus, Bara, Bertalan, Bartók, Beke, Benedek, Bene, Bernát, Bodó, Dancs, Demeter, Dobó, Elek, Elekes, Farkas, Fülöp, Gál, Gábor, Geci, Gergely, Jakab, Jakó, Kálmán, László, Lőrinc, Lukács, Márkus, Mihály, Miklós, Mikó, Móric, Orbán, Osváth, Pongor, Radó, Salamon, Sámson, Tamás, Tankó, Vida, Vincze.
Eléggé gyakori, hogy a századok folyamán a vezetéknevek írása változott, módosult (pl. ts–cs, tz–c, fi–fy, gh, th, tha kettős magánhangzók használata, elhagyása, Eötvös, Eördög, Beythi, Thewewk), és nyelvjárási változatokat is szenvedett.
A 18. században még szórványosan, de a 19. században már igen gyakori, hogy feltűnnek a kettős vezetéknevek, de leginkább az egyik elemet csupán egy betűvel jelzik a megmaradt vezetéknév (családnév) előtt vagy után, s a család sokszor már nem is tudja, hogy milyen név (esetleg csúfnév, gúnynév) rejtőzik a kezdőbetű mögött (pl. B. Nagy, K. Kovács, Bara I., Bara G., Orbán G., Szabó T. stb.).
A sok és bonyolult, gyakran önkényesen is megváltoztatott vezetéknevek kuszaságának (összeírások, kimutatások, adó- és katonai szolgálat, népszámlálás, juttatások, szökések stb.), illetve ezek hiányának kiküszöbölése érdekében Magyarországon a 18. század végén II. József kötelezővé tette a keresztnevek mellett a vezetéknevek állandó használatát is. Ettől kezdve csak királyi, később miniszteri engedélyhez kötötték a névváltoztatást.12
A névváltoztatás előbb a humanisták szokásaként jelent meg, amikor a nevek latinosítása vált divatossá (például Janus Pannonius, Nicolaus Olahus). Később, különösen a 19. század második felében, a jelenség tovább erősödött: a városi polgárság gyakran a dzsentriréteg előkelőbbnek tartott névformáit igyekezett utánozni, illetve sokan magyarosították családnevüket különböző okokból, például hivatalnoki előmenetel, katonai karrier, kitüntetések vagy hazafias meggyőződés miatt.
Ebben az időszakban feltűnően sok névváltoztatással találkozunk, például: Achim – Gyóni Géza, Krausz – Zoványi Jenő, Stancsics Mihály – Táncsics Mihály, Fehér Pál – Vasvári Pál, Petrovics – Petőfi Sándor stb.
Figyelemre méltó, hogy az európai nyelvek többségében a keresztnév (utónév) megelőzi a családnevet, míg a magyar nyelvben ennek fordítottja figyelhető meg. Ez a különbség nyelvtörténeti és nyelvszerkezeti sajátosságokra vezethető vissza. A finn és észt nyelvben ugyanakkor ma is vegyes használat figyelhető meg: hivatalos kontextusban gyakran az európai (keresztnév–családnév) sorrend érvényesül, amely részben történeti, adminisztratív és kulturális hatások következménye.13
A nemzetközi gyakorlat ugyanakkor a szerzőket és tudományos vagy irodalmi alkotókat – a magyar névsorrendhez hasonlóan – családnév, majd keresztnév sorrendben tartja nyilván. Így például nem Jules Verne, Mihai Eminescu és Octavian Goga, hanem: Verne, Jules; Eminescu, Mihai; Goga, Octavian. Ez a forma elsősorban a katalógusokban és lexikonokban terjedt el az egyértelmű azonosíthatóság érdekében.
A 17. század végéig csupán néhány zoványi családnévvel találkozunk a korabeli forrásokban, ugyanakkor a 18. század első feléből már pontosabb adataink vannak a falu névhasználatáról. Ezek bemutatása elkerülhetetlen, és szorosan kapcsolódik a jelen tanulmány tematikájához, annak történeti előzményeként is értelmezhető.
Különösen fontos forráscsoportot jelentenek az 1721-től szinte évenként ismétlődő sóösszeírások, amelyekben a zoványi családnevek is szerepelnek. Ezek az összeírások a sóelosztás és -vásárlás adminisztrációjához kapcsolódtak: a háztartások és gazdaságok számára nélkülözhetetlen sóhoz jutást rögzítették. A só kitermelése, szállítása és forgalmazása ekkor szigorúan állami monopólium volt, amely a korabeli államhatalom egyik legfontosabb bevételi forrását képezte.14
Az 1721 szeptemberében készült összeírás szerint Zoványban 10 Bara, 5 Pipis, 5 Kovács, 5 Király, 4 Nagy, 3 Vida, 3 Kocsis, 2 Dienes, 2 Gál és 2 László nevű család élt. Ez összesen 41 családot jelentett, ugyanakkor ez még nem a teljes falu népessége, mivel további 16 család neve csak egyszer szerepel a kimutatásban. Ezek a következők: Major, Jankó, Máthé, Egri, Révi, Sámi, Tamás, Diószegi, Pál, Parajkó, Oláh, Pató, Kőműves, Dobos, Takács és Kati.15
A kimutatás nem tartalmazza az összes, egy háztartásban („egy füst alatt”) élő család nevét. Ennek oka, hogy a sókiutalás nem személyenként, hanem portánként történt: minden önálló gazdasági egység meghatározott mennyiségű sóra volt jogosult. Így a jegyzék elsősorban az önálló háztartásokat vette számba, nem pedig a családon belül együtt élő, esetleg külön családi egységet alkotó személyeket.
Az összeírásokat évenként „felfrissítették”: feltüntették az elhunytak, az újonnan beköltözöttek, valamint az elköltözők vagy szököttek számát is. Az adatok hitelességéért a mindenkori helyi elöljárók, rendszerint a bírók feleltek. Nem volt ritka, hogy visszaélés vagy pontatlanság esetén pénzbírságot szabtak ki rájuk, sőt testi fenyítés is előfordult.
Az 1725. évi összeírás szintén viszonylag teljes képet ad a falu akkori családfőiről (a már említett fenntartásokkal). Eszerint ebben az évben 8 Bara, 7 Kováts, 6 Király, 5 Pipis, 5 Nagy, 5 Kovács, 3 Vida és 3 Kocsis nevű család élt Zoványon. A többi családnév 1–2 alkalommal szerepel az összeírásban, a következőképpen: 1 Viski (lelkész), 1 Szigethi (tanító), 1 Bottyáni, 1 Major, 1 Csompó, 2 Orbán, 1 Dienes, 1 Cseke, 2 László, 2 Budai, 1 Pál, 1 Máthé, 1 Egri, 1 Sámi, Salánki, 1 Köteles, 2 Dobos, 1 Oláh, 1 Parajkó, 1 Fodor, 1 Végh, 1 Péter, 1 Filep, 1 Szabó, 1 Imre, 1 Gál, Kengyel, 2 Kalász, 1 Gyenge, 1 Révi, 1 Tót, 1 Szőcs, 1 Bakos és 1 Kati.16
Családi hagyatékként maradt fenn a „Zoványi Határosztály Levél de anno 1727” kezdetű okirat,17 amely az akkori zoványi állapotokat rögzíti. A dokumentumban minden családot összeírtak társadalmi és vagyoni helyzetüktől függetlenül (kisnemesek, szabad parasztok, jobbágyok, zsellérek), és pontosan megjelölték mindkét szomszédjukat is. Az összeírás alapján a faluban 13 Kovács, 8 Bara, 7 Király, 6 Pipis, 4 Nagy, 4 Kocsis, 3–3 Sámi és Vida, 2–2 Dobos, Filep, László, Major, Orbán, Szilágyi, Tót, Gál, Halász, Szabó és Víg, valamint 1–1 Bottyán, Cseke, Csompó, Demeter, Dénes, Dienes, Köteles, Máthé, Egri, Pál, Fodor, Imre, Kengyel, Nyiri, Oláh, Parajkó, Péter, Révi, Salánki és Takács nevű család élt.18
Rendelkezésre állnak az 1732-ben készült összeírás adatai is, amelyek a családfőket tartalmazzák. Ekkor 11 Bara, 8 Kovács, 7 Király, 4–4 Nagy és Sámi, 3–3 Budai, Kocsis, Pipis és Vida, 2–2 Dienes, Egri, Orbán, Parajkó és Végh, valamint 1–1 Birtalan, Bottyán, Csompó, Cseke, Dobos, Filep, Gál, Fazekas, Köteles, Major, Oláh, Péter, Révi, Halász, Mihály, Máthé, Kati, Nemes, Nyiri és Szabó nevű családfő élt Zoványon, összesen 34 különböző vezetéknév viselőjeként.
Az összeírás szerint ekkor 76 háztartás volt jogosult sóvásárlásra, amelynek mennyisége az állatállomány nagyságától függően 0,5–1,5 mázsa között változott.19
Habár jelen írás nem a 18. század első harmada demográfiai változásainak részletes bemutatását célozza (és a későbbiekben sem tér ki erre), Zovány esetében is jól megfigyelhető a népesség jelentős mobilitása. Ezzel párhuzamosan azt is láthatjuk, hogy egyes korábban szereplő családnevek eltűnnek, míg új nevek jelennek meg a forrásokban.
Így például 1732-ben 32-vel kevesebb családfőt írtak össze, mint 1721-ben, ugyanakkor új családnevek is feltűnnek, többek között a Mihály, Nemes, Nyiri, Bertalan és Fazekas nevű családok.20
A népességben bekövetkező változásoknak a századok folyamán több, egymással összefüggő oka volt, és ez Zovány esetében is jól kimutatható. Ilyen tényező volt az elhalálozás és a házasságkötés, az ingatlanszerzés, az el- és beköltözés, valamint a betelepülés és a szökés jelensége (utóbbi a jobbágyság esetében 1849-ig is előfordult). A népesség összetételét tovább alakította az új foglalkozású személyek megjelenése is, például papok, tanítók, kereskedők és különféle mesteremberek letelepedése és alkalmazása.
A következőkben tárgyalt időszak a 18. század vége és a 19. század eleje (1781–1830), amelynek családneveit két korabeli forrás alapján mutatom be. Az egyik a keresztelési anyakönyv, a másik a templomtorony építési munkálatairól készült feljegyzések anyaga.21
Ezek szerint mintegy 50 év alatt Zoványban bizonyíthatóan 55 különböző családnév mutatható ki. Közülük a leggyakoribb a Bara (167 előfordulás), a Kovács (113), a Király (91), valamint az Orbán családnév volt (V. G.).
Az említett két forrás azonban korántsem tekinthető teljes körű névjegyzéknek. A toronyépítkezés (1792–1794) idején például nem minden család tudott vagy akart részt venni a munkálatokban, illetve előfordulhatott az is, hogy a szűkebb környezetben nem történt református szertartású keresztelés. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a más felekezetű vagy anyanyelvű lakosság jelenlétét sem, még akkor sem, ha Zovány mindig is magyar többségű, református település volt.
Ezt a képet a későbbi adatok is árnyalják: 1910-ben a falu lakossága 1135 fő volt, ebből 97,5% magyar nemzetiségű és 88,1% református vallású. 2011-ben 958 lakost tartottak nyilván, akiknek 87,5%-a vallotta magát magyarnak, és mintegy 90%-a református volt.22
A település népessége azonban jelentős átalakuláson ment keresztül: a lakosság gyakorlatilag részben kicserélődött, mivel 1732 és 1830 között 42 család elköltözött, ugyanakkor 34 új család érkezett a faluba. Mivel ezek az új családok a későbbi, 1961–1962-es vizsgálat időszakában is Zoványban éltek, nevüket is érdemes rögzíteni: Ambrus, András, Balla, Bíró, Béres, Boka, Csiki, Csorvási, Darabon, Dombi, Farkas, Horváth, János, Kelemen, Kincses, Kis, Kupás, Lakatos, Márkus, Molnár, Mózes, Ősz, Papp, Pályi, Ponta, Sebestyén, Somogyi, Szekerádi, Székely, Szilágyi, Tőtős, Varga és Vincze.
1962-ig (ez az első gyűjtés éve – V. G.) ismét jelentős változás következett be a falu demográfiai mutatóiban. A mintegy 130 év leforgása alatt 65 család elköltözött Zoványból, ugyanakkor 103 új család érkezett (az okok részletes elemzése nem képezi jelen tanulmány tárgyát). Ennek megfelelően a lakosság száma is folyamatosan változott és növekedett (1874-ben 775 fő, 1847-ben 1174 fő, 1966-ban 1388 fő).23 Ezzel párhuzamosan a névhasználati mintázatok is alapvető átalakuláson mentek keresztül.
1962-ben Zoványban összesen 352 család élt. Közülük a Bara (106), a Király (152), a Kovács (109) és az Orbán (91) családnevek voltak a leggyakoribbak (V. G.). Ezek a családok ekkor a település lakosságának mintegy 30%-át alkották. A több évszázados időtávon át vizsgált családnévállomány bemutatása első pillantásra száraz adatfelsorolásnak tűnhet, ugyanakkor fontos kiindulópontot jelenthet egy későbbi, részletesebb genealógiai kutatás, illetve a zoványi családfák rekonstruálása számára.
Érdemes megjegyezni, hogy az 1962-ben nyilvántartott családnevek között bibliai eredetű nevek is előfordulnak, például András, Demeter, Fülöp, Józsa, Jakab, Kelemen, Lukács, Mózes, Mihály, Orbán és Péter.
A gyakori elvándorlások, betelepülések és a kihalt családok ellenére az elmúlt mintegy 300 év során mintegy 15 családnév esetében kimutatható a folyamatos helyi jelenlét. 2008-ban a legnépesebb családok a Bara (24), a Kovács (23), a Király (21), az Orbán (9) és a Kocsis (5) voltak.24
Keresztnevek (személynevek, utónevek)
A család- vagy vezetéknevek funkciója abban áll, hogy rögzítik a családi hovatartozást, és a leszármazás vonatkozásában azonosítják, „egyéniesítik” viselőjüket, vagyis az egyént egy meghatározott családi közösséghez kapcsolják. A vezetéknév azonban önmagában nem képes teljes mértékben betölteni identifikációs szerepét; ehhez szükség van egy másik névelemre, a személynévre, vagyis a keresztnévre (utónévre) is.
A személynevek (antroponímiák) beható és sokoldalú vizsgálata a névtan (onomasztika) egyik sajátos és kiemelkedően fontos területe.
A személynevek az emberek által viselt megkülönböztető nevek összességét alkotják. Egyedi jellegükből adódóan nem örökölhetők, ugyanakkor megváltoztathatók, akár írásmódjuk, kiejtésük vagy idegen nyelvi megfelelőik használata révén. Véges jellegűek is, hiszen viselőjük halálával használatuk megszűnik. A személynevek két nagy csoportra oszthatók: hivatalos és nem hivatalos nevekre. A hivatalos nevek egy vagy több névelemből állhatnak, személyhez kötöttek, és teljes körű feltüntetésük kötelező a személyre vonatkozó hivatalos okiratokban és nyilvántartásokban.
A nem hivatalos, személyekhez kötődő nevek köre rendkívül széles. Ezek a nevek bármikor változhatnak, sok esetben nem állandó jellegűek, és többnyire csak egy szűkebb közösség – a család, a rokonság, az iskola, a munkahely, a lakókörnyezet vagy egy sportközösség – ismeri és használja őket. Ugyanakkor rendszerint közvetlenebbül és személyesebben kapcsolódnak viselőjükhöz, mint a hivatalos személynevek. Ebbe a csoportba tartoznak a ragadványnevek, becenevek, álnevek, gúnynevek, megkülönböztető nevek, művésznevek, valamint az internetes azonosító nevek. Ezeket a személy maga választja, vagy a környezete alakítja ki és ruházza rá.
A hivatalos személyneveket (keresztneveket, utóneveket) az egyén születése után kapja, és ezek kerülnek bejegyzésre a hivatalos anyakönyvekbe. Az egyén rendszerint ezeket a neveket viseli és használja élete végéig. Trianon után az utódállamok közigazgatási gyakorlata számos esetben a családnevek és keresztnevek alakját is megváltoztatta, illetve saját nyelvére fordította. Emellett gyakran nem a magyar névalakok bejegyzését engedélyezték az anyakönyvekben, hanem azok helyett az adott állam hivatalos nyelvének megfelelő névváltozatokat.25
A keresztnevek megválasztásában elsődlegesen a család játszik meghatározó szerepet. A névadást befolyásolhatják a szülők, a keresztszülők, a nagyszülők, valamint a távolabbi vagy korábbi felmenők nevei is. Az elmúlt mintegy 150 év során azonban számos külső tényező is hatással volt a névadási szokásokra, amelyek jelentősen hozzájárultak a személynévállomány színesebbé és változatosabbá válásához.
Megfigyelhető, hogy a szülők általában kerülik az egyhangú hangzású névkombinációkat. Ritkábban választanak olyan keresztnevet, amely a vezetéknévvel együtt ismétlődő vagy monoton magánhangzósorokat eredményez (például: Gáspár Pál). Hasonlóképpen, a rövid vezetéknevű családok is ritkábban adnak gyermekeiknek rövid, egytagú keresztneveket (például: Gál Pál, Végh Pál).
A keresztnév öröklődése a családon belül gyakori jelenség: a név gyakran ismétlődik apáról fiúra, illetve anyáról leányára. A névátadás azonban a férfiági leszármazásban lényegesen gyakoribb, mint a női ágon; egyes vizsgálatok szerint aránya megközelítőleg 4:1, sőt bizonyos esetekben akár 10:1 is lehet.26
Ez a névadási gyakorlat Zoványon hosszú időn át hagyományosnak tekinthető, és jelentősen leszűkítette a különböző keresztnevek arányát, különösen a férfiak esetében. A nőknél ez a jelenség kevésbé volt jellemző. Így 1781 és 1830 között a névarány a férfiaknál 1:37, a nőknél 1:13 volt, míg 1962-ben a férfiaknál 1:30, a nőknél pedig 1:12.
A magyar utónévadásból a 15. század végére teljesen kiszorultak az eredeti török (pogány) nevek. Helyüket a bibliai, valamint a mitológiai eredetű nevek vették át, és fokozatosan megszűnt a jelentésbeli kapcsolat a név és viselője között. A keresztnevek ekkor már nem valamely tulajdonságot vagy egyéni jellemvonást fejeztek ki. A névadás egyre inkább a névdivat hatása alá került, ugyanakkor változatosabbá is vált. Az új, divatos nevek elsősorban a nemesség körében terjedtek el, míg a hagyományos utónevek a parasztság körében maradtak gyakoribbak.
A 19. század közepétől, a nemzeti romantika időszakában kezdődött meg a régi fejedelmi és királyi nevek újbóli elterjedése. A férfiaknál az Árpád, Géza, Gyula és Béla, a nőknél pedig az Ildikó, Emese és Enikő nevek váltak egyre gyakoribbá.
A 20. század elejétől ezek a nevek már a falusi névadásban is számottevővé váltak. Zoványon 1784 és 1830 között még nem fordultak elő ilyen utónevek, 1962-ben azonban már 52 Gyula, 20 Béla, 20 Géza, 11 Zoltán, 11 Árpád, 4 Attila, 2 Csaba, valamint 1–1 Levente és Nándor nevű férfi élt. A nők között 6 Ildikó, 4 Gyöngyvér, valamint 1–1 Aranka, Anikó, Emese és Tünde nevű lakost tartottak nyilván. (V. G.)
Érdemes a rendelkezésünkre álló utóneveket több szempont alapján is alaposabban megvizsgálni és elemezni, hiszen ezek a nevek egy jól körülhatárolható emberi közösség identitásának, hagyományainak és kulturális sajátosságainak fontos mutatói és hordozói.
Zoványon 1721 és 1732 között csupán férfinevek mutathatók ki a fennmaradt forrásokból. Az 1721. évi összeírásban 11 különböző utónév szerepel; a leggyakoribbak a Mihály (11), az István (10), a György és a János (7–7), valamint az András (6) voltak. Az 1725. évi adatok már 14 eltérő keresztnevet tartalmaznak, amelyek közül a Mihály (14), a János és az István (13–13), valamint a Ferenc (10) fordult elő a legnagyobb számban. Az 1732. évi összeírásban 66 férfi osztozott 13 különböző személynéven; a leggyakoribb a Mihály (18), az István (13), az András (10), valamint a Ferenc, a György és a János (8–8) volt. A zárójelben feltüntetett nevek minden esetben az adott év legnépesebb névcsoportjait jelölik.
Az 1781 és 1830 közötti időszakban az utónévállomány már jóval gazdagabbá és változatosabbá vált. Új, korábban nem használt férfinevek jelentek meg, és a korabeli összeírásokban, kimutatásokban már a női nevek is szerepelnek, amelyekkel külön fejezetben foglalkozunk részletesebben.
A 26 különböző férfinév 657 viselője között számos olyan név fordult elő, amely a 18. század első felének forrásaiban még nem szerepelt. Ilyenek voltak például az Ádám, a Dániel, a Gábor, a Gáspár, a Gergely, a József, a Lajos, a Miklós, a Pál, a Péter, a Sámuel és a Sándor. Az utónevek többsége azonban továbbra is az előző korszak névadási hagyományait tükrözte. A leggyakoribb keresztnevek a János (110), az András (93), az István (77), a György (65), a Ferenc (64), a Mihály (59) és a László (48) voltak; e nevek viselői együttesen a férfilakosság 78,5%-át tették ki.
1962-ben már 49 különböző férfinév volt használatban Zoványon, ami jól mutatja, hogy az 1781–1830 közötti időszakhoz képest a névállomány sokfélesége közel megkétszereződött. Az akkor nyilvántartott 676 férfi közül a leggyakoribb keresztnevek a Ferenc (87), a János (67), a László (53), a Gyula (52), az András (43), az István (38) és a Sándor (33) voltak. E nevek viselői a férfilakosság 46,3%-át alkották.
A nők elnevezése
A legtöbb európai államban bevett szokás, hogy a nő a házasságkötés után megtartja leánykori utónevét, és felveszi férje vezetéknevét. A magyar névhasználatban ez a gyakorlat nagyjából a 16. század második felére alakult ki. Az asszonyok többsége ugyan felvette férje nevét, de ahhoz a -né képzőt kapcsolta. Idővel országszerte számos változatos névhasználati forma alakult ki, például: Nagy Istvánné, Nagy Istvánné Erdei Juliánna, Nagy Istvánné Juliánna asszony vagy Nagyné Erdei Juliánna.
Az asszonynevek használatának és írásmódjának szabályait A magyar helyesírás szabályai című kiadvány (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997, 11. kiadás, 63. o.) rögzíti öt alapvető, jogilag elfogadott formában.
A zoványi női nevekre vonatkozó adatokat az 1781 és 1830 közötti időszakból fennmaradt két dokumentum – a toronyépítési iratok és a keresztelési anyakönyv – tartalmazza. Az összesen 511 női névelőfordulás mindössze 20 különböző utónév között oszlott meg az adott 50 éves időszak során. A leggyakoribb női nevek az Erzsébet (131), a Mária (107), a Zsuzsánna (66), az Ilona (62), a Juliánna (27) és a Klára (27) voltak. E nevek viselői együttesen az akkori női lakosság 82,1%-át alkották.
Ez a helyzet mintegy 130 év elteltével jelentősen megváltozott. 1962-ben a településen 741 nő viselt összesen 64 különböző keresztnevet. Ekkorra már számos új, divatosabb név is megjelent. Míg 1781 és 1830 között a férfinevek voltak változatosabbak (26 férfi- és 20 női név), addig 1962-re ez az arány megfordult (49 férfi- és 64 női név). Ebben az évben a nők száma is meghaladta a férfiakét (741 nő, 676 férfi).
Az 1781–1830 közötti időszakban használt női nevek közül 1962-re 4 eltűnt, ugyanakkor 49 új keresztnév jelent meg, ami jelentősen gazdagította és színesítette a helyi névállományt. Az újabb nevek között találjuk az Ildikót (6), a Gyöngyvért (5), valamint az Aranka, Emese, Enikő és Tünde neveket, amelyek jellegzetesen magyar utónevek, és a 20. század folyamán váltak egyre elterjedtebbé.
A leggyakoribb női keresztnevek azonban továbbra is a hagyományos névadást tükrözték. A faluban az Erzsébet (91), a Zsuzsánna (55), a Piroska (51), az Anna (47), a Margit (46), a Mária (46) és a Katalin (40) volt a legelterjedtebb. E nevek viselői együttesen a női lakosság 50,7%-át tették ki az adott évben (V. G.).
A férfi utónevek köre szintén bővült. Az újonnan megjelenő nevek között több olyan is található, amelyek eredete és jelentése a több mint ezeréves magyar múltra vezethető vissza. Ilyenek például a Géza (20), az Árpád (11), a Zoltán (11), az Attila (4), a Csaba (2), valamint a Levente és a Nándor nevek (V. G.).
A női és férfi névhasználat fokozódó változatossága feltehetően több tényező együttes hatásának eredménye. A mintegy 130 év alatt végbement társadalmi és kulturális változások a falusi névadási szokásokra is hatással voltak. Ebben szerepet játszhatott a közlekedés fejlődése, a média térnyerése, az olvasmányélmények gyarapodása, a beköltözések, valamint az iskolarendszer bővülése is.
A 16. század közepe táján a Berettyó-völgy e szakaszának lakossága fokozatosan áttért a református (kálvinista) hitre, és Zovány mindmáig túlnyomórészt református felekezetű település maradt.27 Ennek bizonyítására elegendő néhány adatot megemlíteni: 1910-ben az összlakosság (1135 fő) 88,1%-a volt református vallású, míg 2011-ben a 958 lakos 90,4%-a vallotta magát e felekezethez tartozónak.28
A zoványi keresztnevek – mind a férfi-, mind a női nevek – eredetének és jelentésének vizsgálata során egyértelművé vált, hogy az 1721 és 1962 közötti időszakban használt utónevek jelentős része bibliai eredetű volt. Korszakokra lebontva az adatok a következőképpen alakultak:
| a.) Férfiak | évek | össz. utónév | Ebből bibliai | Ószövetségi | Újszövetségi |
| 1721 | 52 | 36 (69,2%) | 18 (34,6 %) | 18 (34,6 %) | |
| 1732 | 76 | 50 (67,1 %) | 37 (35,5 %) | 23 (27 %) | |
| 1732–1830 | 657 | 435 (66,2 %) | 206 (34,3 %) | 229 (34,0 %) | |
| 1962 | 676 | 265 (39 %) | 121 (17,7 %) | 144 (21,3 %) | |
| b.) Nők | 1781–1830 | 511 | 352 (68,9%) | 265 (51,8 %) | |
| 1962 | 741 | 376 (50,7 %) | 224 (30,5%) |
Zoványon tehát a közel 250 évet felölelő időszakban a bibliai eredetű keresztnevek használata volt a jellemző (nők esetében 58,1%, férfiaknál 53,8%). Ezen belül az újszövetségi eredetű nevek domináltak, különösen a női névadásban (67,1%), míg a férfiak esetében erősebben megmaradt a hagyományos névátörökítés. A családok gyakran adták tovább az újszülött fiúknak az apák vagy nagyapák keresztnevét, amelyek sok esetben ószövetségi eredetűek voltak.
Ennek következtében fokozatosan növekedett azoknak a férfiaknak a száma, akik azonos vezetéknévvel és ugyanazzal a keresztnévvel éltek a faluban. Ez a jelenség idővel megnehezítette az egyének pontos azonosítását, ezért az évszázadok során Zoványon is elkerülhetetlenné vált a ragadványnevek használata a megkülönböztetés érdekében.
(Folytatjuk.)
Jegyzetek
1 Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája, I. kötet, Zilah, 1901, 29. o.
2 Major Miklós: Szilágyzovány 750 éves. Szilágyzoványi Református Egyházközség, Szilágyzovány, 1999, 11. o.
3 Kovács Miklós: Cercetarea arheologică a satului Zăuan, in: AMP II, 1978, 17–28. o.
4 Éva Lakó: Piese de cult din așezarea neolitică din Zăuan, in: AMP I, 1977; uő: A zoványi Vénusz, Művelődés, XXXII. évf.
5 Major Miklós – Torkos Imre: Barangolás a Berettyó-felvidéken, Pro Eklézsia, Szilágynagyfalu, 2005, 7. o.
6 Györffy György: István király és műve, Gondolat, Budapest, 1977, 442. o.
7 Major Miklós – Torkos Imre: id. mű, 8. o.
8 Kovács Miklós: id. mű, 25–28. o.
9 Idők szép virága, szerk.: Molnár Szabolcs, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991, 88. o.
10 Szabó Zsolt (szerk.): Szilágysági magyarok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1999. 558. o.
11 Kálmán Béla: A nevek világa. Debrecen, 1989. 48–51., 66–67. o.
12 Uo., 70. o.
13 Uo., 72. o.
14 Conscriptio universalis, Inclyti comitatus Krasznensis negocio administrationis Salis sub dato 20 Juny Anni 1720. Kolozsvári Állami Levéltár, Kraszna vármegye leváltára, I–II. (I.: 1721; II.: 1725, 1727, 1728, 1729, 1732). A továbbiakban e forrásra sóösszeírás megjelöléssel, az egyes tételekre pedig az adott év feltüntetésével hivatkozunk.
15 Sóösszeírás I. 1721, 1646. sz., 24. o.
16 Sóösszeírás II. 1725, 5/3., 32–33. o.
17 Nemes Gyula (1906–1982) zoványi lakos megőrzésében fennmaradt 25 oldalas okirat.
18 Kovács Miklós: Egy szilágysági földközösség megszűnése, Hepehupa, 2011, 31–59. o.
19 Sóösszeírás II. 1732, 1472. sz., 56. o.
20 Uo., 56–57. o.
21 Szülöttek és megkereszteltek anyakönyve 1781–1830, ref. egyház irattára.
22 Jakabffy Elemér: Erdély statisztikája (1910–1920), Lugos, 1923, 94. o.
23 Major Miklós: id. mű, 30. o.
24 Márkus László közlése
25 Sugár András: És mit mond a román király? Új Idő, Debrecen, 1990, 23–25. o.
26 Kálmán Béla: id. mű, 56. o.
27 Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig, Állami Könyvterjesztő Vállalat, Budapest, 176–177. o.
28 Lásd: 22. jegyzet.
