Írás a jóllétért
2026.06.22.
A művészet, mint tapasztalat
2026.06.22.

Gaal György

2026.06.22.

Ipar- és kincsteremtők Kolozsváron

Nagy Béla Kolozsvár szülötte, mérnökember. Nyugalomba vonulása után egyrészt az amatőr művészetben, másrészt a helytörténeti kutatásban keresett elfoglaltságot. A helytörténetnek is azt a kevésbé művelt pászmáját választotta, […]

Nagy Béla Kolozsvár szülötte, mérnökember. Nyugalomba vonulása után egyrészt az amatőr művészetben, másrészt a helytörténeti kutatásban keresett elfoglaltságot. A helytörténetnek is azt a kevésbé művelt pászmáját választotta, ami a mérnökséggel kapcsolatos: a kézművesség és a gyáripar fejlődését.

Kolozsvár belvárosi utcáin sétálva díszes, múlt századfordulós épületeket láthatunk, vasrácsos erkélyekkel, néha még eredeti kapuszárnyakkal. Patinás gyógyszertárak és éttermek előtt haladunk el, s legtöbbször nem tudjuk, hogy kiknek a nevéhez lehet kötni ezek kivitelezését, megnyitását. Az épületeknél még csak emlegetik a tervező mérnök, műépítész nevét, de már a kivitelező cégekről alig esik szó. Pedig egy díszesebb épület felhúzásánál együtt kellett működnie a kőművesekkel a kőfaragónak, a műasztalosnak, lakatosnak, üvegesnek, vízszerelőnek – hogy csak a fontosabbakat említsük. Többségük céhekben dolgozott, s utóbb a céhek is szervezkedtek iparos egyletekben, néha szakmai, néha művelődési céllal.

Nagy Béla kötete* a 19. század közepének és második felének, a 20. század első évtizedeinek a céhes-iparos világát tárja elénk: a kiegyezés utáni gyors fejlődés korszakát, amikor Kolozsvár is elnyerte mai arculatát. Iparoscsaládok, jó nevű mesterek, városszépítők, egyleti vezetők sorakoznak fel palettáján, egyikük-másikuk neve még közismert volt az előttünk járó nemzedék számára, hiszen csak az államosításkor tűntek el cégtábláik.

Misztótfalusi Kis Miklós síremléke. A vaskerítést Demjén Ágoston készítette, a kőlapok Reimann Károly műhelyéből kerültek ki

A szerző első, feltűnést keltő, mondhatni bemutatkozó tanulmánya 2015-ben jelent meg: Paloták a Szamos-hídon innen és túl. Miután Kolozsvárt 1870-ben elérte a vasút, az indóháztól a központig vezető, gyorsan kiépülő főutcát kiegyenesítették, s hozzá a Szamoson átkelő, első acélhidat is megépítették 1889-re. Ezt követően a városi tanács felhívást intézett a polgárokhoz, hogy a híd négy sarkára építsenek egy-egy kétemeletes, díszes bérházat. Négy módos polgár jelentkezett is, 1891 és 1897 között felépült a máig álló négy, világvárosi jellegű palota. E tanulmány tisztázta az építtetők nevét és a paloták helyes megnevezését, az építkezés idejét, a földszinti üzlethelyiségek bérlőit. Így most már – remélhetően – a további városkalauzok helyesen fogják a mészárosmester Benigni, a gyógyszertár tulajdonos Széki, az órásmester Babos és a bútorgyáros Bak nevét társítani a palotákhoz.

Ebből az írásból aztán további négy pályarajz nőtt ki, hiszen mindegyik építtetőnek az élet- és családtörténetét külön-külön is feldolgozta a szerző.

A Benigni család egyik tagja 1806-ban a Szepességből költözött Kolozsvárra, s rögtön mészárossággal és vendéglátással foglalkozott, belépett a mészárosok céhébe is. Az ő 1808-ban született Sámuel fia a céh jegyzője lett, majd a céhet felváltó Mészáros Társulat elnökéül választották. Ennek fia, az 1840-ben született ifj. Benigni Sámuel már húsfeldolgozó iparos lett, főtéri hentesboltja fogalomszámba ment, csak „bénigszámi”-ként emlegették. Az iparostársadalom élére került, hitelszövetkezetet alapított, politizált és mecénáskodott.

B. Bak Lajos műasztalos gyárának reklámja

Széki Miklós családja is távolról, bajorföldről érkezett, s eredetileg bányászattal foglalkozott, 1849-ben magyarosították nevüket Székire. A család 1842-ben született Miklós fia az anyai nagyapja, a nagybányai patikus hatására választotta a gyógyszerészi pályát. 1867-től kolozsvári patikákban dolgozott, majd az 1870-es évek közepén elnyerte az ötödik patika megnyitási jogát. Konyakgyárat alapított. Jól mehetett az üzletelés, hogy a négy sarokház közül a legpompásabbat, a neogótikus stílusút fel tudta húzatni. Földszintjén működött stílszerű bútorzattal a Hunyadi Mátyásról elnevezett patikája. Őt már a városi értelmiség is befogadta, az Országos Gyógyszerész Egylet, a gyógyszerészi vizsgálóbizottság tagja lett. Örököse, gyógyszerész fia, Széki Tibor 1907-ben egyetemi magántanárságot szerzett, a szegedi egyetemnek pedig rendes tanára lett.

A Babos család származását csak a Tolna megyei Bonyhádig sikerül visszavezetni. Babos Sándor órásmesterként nyitott üzletet 1865-ben Kolozsvárt, utóbb látszerészetre is szakosodott, gyáralapításban vett részt. Vagyona egy részét a bérház építésére fordította. Hasonló nevű fia szintén kitanulta a szakmát, ő azonban Budapesten telepedett le, s 1892-től tanította a mesterséget, az Órásipari Szakiskolában az órák szerkezettanát adta elő, ennek tankönyvét is megírta. Legifjabb Babos Sándor új útra lépett: állatorvosi oklevelet szerzett, s kandidátusi címmel kitüntetett kutató lett.

A talán nemesi származású Bak Lajos életútja Szarvasról indult, apja műhelyében tanulta meg az asztalosszakmát. Aztán megjárta Pestet, Bécset, Prágát, míg az 1860-as évek elején Kolozsvárra jött a Rauch bútorgyár művezetőjeként. Az 1873-as bécsi világkiállításon ezüstérmet nyert gótikus oltárával, melyet aztán a kolozsvári főtéri templomban állítottak fel, máig is ott látható. Beházasodott a Rauch családba, s így már palotaépítéshez foghatott. Gyára egyre fejlődött, olyan épületek berendezéseit, bútorzatát rendelték meg nála, mint a Széki-patika, az újonnan felhúzott klinikák, vagy a református teológia díszterme. Egyik utolsó munkája a szülővárosa, Szarvas katolikus templomába készített Mária-oltár volt. Az iparostársadalom vezetéséből, az iparoktatás támogatásából is kivette részét.

Andrásofszki Efraim harangöntő reklámja

A további írások jórészt az eddigiekből eredeztethetők. Hőseik, ha nem is szakmai téren, de az Iparos Egyletben együttműködtek, többen az elnöki tisztséget is betöltötték. Az egylet létrehozásában a világot járt Krémer Ferenc játszott vezető szerepet. Ugyan a kolozsvári német szabócéh tagja volt, az 1862-ben megalapított Iparos Olvasó Egylete már a magyar nyelvű művelődés terjesztését szolgálta. Ebből fejlődött ki a szakmai érdekeket is szem előtt tartó Iparos Egylet 1869-ben, mely mellé társult az Iparosok Hitelszövetkezete. Krémer bekerült a város törvényhatósági bizottságába, a lutheránus egyház gondnoki tisztségbe emelte. 1874-ben bekövetkezett hirtelen halála után a már említett Benigni Sámuel került az egylet élére. Őt 1903-ban Hevesi József követte. Ő három évtizedig állott a kolozsvári iparosság élén. Élete egy időszakában naplót is vezetett, amelyet sikerült Nagy Bélának megszereznie, s 2022-ben könyv formában Tihanytól Kolozsvárig címmel kiadnia. A Hevesi család eredeti neve Heizer volt, s a családi hagyomány szerint Rajna-Pfalz tartományból érkeztek Tihany vidékére. Itt Heizer Ferenc római katolikus kántortanítónak öt fia és négy leánya született. A fiúk közül kikerült Benedek-rendi áldozópap, állatorvos, kolozsvári orvosprofesszor, szőlész-borász gazdálkodó. Egy kivétellel Hevesire magyarosították nevüket. A másodszülött József katonáskodás után bejárta Nyugat-Európát, majd Pesten különböző műbútorasztalosoknál tökéletesítette tudását. 1885-ben érkezett Kolozsvárra, ahol Bak Lajos gyárában művezetőként helyezkedett el. Feleségül vette főnöke leányát, Lujzát. Családi ellentétek miatt kilépett a cégből, s 1897-ben megnyitotta saját műbútor- és épületasztalosi gyárát. Olyan épületek bebútorozását végezte, mint a Kereskedelmi és Iparkamara 1910-ben befejezett Kossuth Lajos utcai palotája, vagy az Augusteum és Marianum római katolikus nevelőintézetek, a Szent Mihály-templom sekrestyéje és papi stallumai. Az Iparos Egylet mellett a Kereskedelmi és Iparkamara vezetésébe is bekerült. Az ő elnöksége alatt sikerült átvészelni az első világháborút és megtartani az egyletet. De miután az egylet 1932-es szilveszteri vacsoráján elénekelték a magyar himnuszt, rendőrségi kivizsgálás indult ellene – miután lemondott, díszelnökké választották. Ezután a Szent Mihály-plébánia és a Katolikus Státus keretében tevékenykedett, 1945-ben bekövetkezett haláláig.

Az utolsó megválasztott egyleti elnök Rátz Mihály építész volt. Ő a hasonló nevű kolozsvári ácsmester és vállalkozó fiaként született 1883-ban. A fővárosban, a József Műegyetemen szerzett építészi diplomát, s még a világháború előtt betársult barátja, Spáda János kolozsvári építkezési cégébe. Spáda halála után feleségül vette ennek háromgyermekes özvegyét, s a világháború után is különböző társvállalkozókkal dolgozott. Így cége kezdte el az Árpád úti iskolaépületnek szánt hatalmas tömb építését, mely végül az 1940-es bécsi döntést követően hadtestparancsnokság lett. Nevéhez köthető még a Kós Károly tervezte, 1943-ban átadott sétatéri Műcsarnok. Az Iparos Egyletet háborús viszonyok közt nehéz volt fenntartani, annál is inkább, mert Rátz részt vett a politikai mozgalmakban is. 1945 májusában főispáni rendelettel az egész régi vezetőséget leváltották, s „megbízható” iparosokat állítottak a helyükre, akiknek vezetésével rövidesen az egylet munkája teljesen megszűnt. Rátzot a Duna-csatornánál is meghurcolták, hazatérte után a katolikus egyház juttatta megélhetéshez.

Postapalota és háttérben a Széki-palota. Mindkettőt Reményik Károly építész építette

Nagy Béla kedveli a családfakutatást és az életrajzírást. E téren három dolgozata tűnik ki. A Schütz család egyike a vallási üldözés miatt német földről elmenekült katolikus famíliáknak. Schütz József a reformkor idején női szabóként indult, de aztán kereskedőként gazdagodott meg. Mint számos ingatlan tulajdonosának, szava lett a város és egyháza közéletében. Mecénáskodott és alapítványokat tett. Talán a főtéri házában nyitott fiú-árvaházának emléke élt legtovább. Támogatta a Főtér rendezését és a Sétatér kialakítását. Mára még a Házsongárdi temetőben ma is álló, éppen restaurálás alatt lévő impozáns kriptája őrzi nevét. Unokaöccse, a nála három évtizeddel fiatalabb, 1814-ben született Schütz János – szintén gazdag polgár – főleg a város szépítése terén kifejtett munkájával írta be nevét a várostörténetbe. 1854-től a „köztemető” felügyelője volt, s az ő érdeme is, hogy a Házsongárd panteonná vált, sőt 12 holdnyi területtel bővítették is azt dél felé. Vezető szerepet játszott a főtéri templom körüli épületek lebontására alakult bizottságban, a Sétatér kialakításában. Úgyhogy a kiegyezés után tiszteletbeli városi tanácsosi címmel tüntették ki. Utóbb utcát neveztek el róla.

Az Andrásofszki család a 18. század végén, a Felvidékről érkezett Kolozsvárra, tagjai a harangöntésre szakosodtak. 1802-ben a város telket utalt ki nekik a Magyar kapu előtt, s ott állították fel műhelyüket, mely aztán a 20. század elejéig működött. A család férfitagjai rendszerint a János, Dániel és Efraim keresztnevet viselték. A Jánosokból öt nemzedéket is elkülönít a szerző. Patinás házsongárdi sírkövük őrzi néhány nemzedék emlékét. S persze a harangok, melyek Erdély minden vidékén előfordulnak. Ezek számbavételét szintén megkísérli a szerző. Ennél is nehezebb feladat a Tauffer család nemzedékeinek a felsorolása. Ők is német eredetűek, egyik tagjuk Samuel Brukenthal erdélyi gubernátor nagyszebeni palotaépítésénél kárpitosként tevékenykedett, majd 1790 körül Kolozsvárra telepedett át, ahol Bánffy György gróf épülő palotáját díszítette. Ő az I. számú János a családban, van IV. számú is. Mert I. Jánosnak tíz gyermeke született, s haton a felnőtt kort is megélték. A leszármazottak közt volt több kereskedő, cukrász, bankár, fényképész és persze háztulajdonos. Néhányuk sírja is fennmaradt a Házsongárdi temető Tauffer-kertjében. Itt is, akárcsak az előző családnál, jól fogott volna egy leszármazási tábla vagy családfa, hogy követni lehessen a tagok kapcsolatrendszerét.

Egyszerűbb eligazodni a Reimann kőfaragó család történetében. Nevük alapján német származásúak. Első ismert tagjuk, az 1842-ben elhunyt János már Kolozsvárt dolgozott. Az 1821-ben született Reimann Károllyal indult a három generációs leszármazás. Az 1850-es években már műhelye volt, s 1875 körül műhelyét a Házsongárdi temető kapujától jobbra eső telekre költöztette. Itt gyárrá terebélyesedett a vállalat. Fia és unokája is folytatta az ipart. Legifjabb Reimann Károly a 20. század elején Marosvásárhelyen rövid életű fiókvállalatot létesített. Alkalmilag épületszobrokat is készítettek, de fő tevékenységük a sírkőfaragás és az előre gyártott síremlékek árusítása volt. A műhelyt az 1940-es évek végén államosították. E cég nevéhez fűződik a Mátyás király-szobor alapköveinek kifaragása, néhány emléktábla, s számos házsongárdi síremlék – Sámi László tanár-politikusnak, Kéler Ilona színésznőnek, Salamon János cigányzenésznek – megformálása. A kőfaragóműhelyt az 1960-as évek táján bezárták, a 2020-as évek elején az épületeket is lebontották, tavaly adták használatba a telken épített parkolóházat.

Egyetlen személy felívelő pályáját rajzolja meg három tanulmány. Közülük a Nagy Gáboré (1845–1922) tekinthető egészen rendkívülinek. A Duna menti Dömsödről indult. A fővárosban zenei tanulmányokat folytatott, majd az édesapja kávéházában kezdett pincérkedni. A kiegyezést követően telepedett Kolozsvárra, a Nemzeti Szálló pincéreként. Rövidesen főpincér lett. Marosvásárhelyen is szerencsét próbált saját szállodát nyitva. Visszatért a kincses városba, ahol a főtéri Bánffy-palota földszintjén kávéházat rendezett be. 1890-ben megszerezte a szomszédos sarokházban működő Pannonia szálloda bérletét, s itt nyitotta meg új névvel a Központi Szállót. Ezzel együtt Nagy Gábor neve rövidesen fogalommá vált. Híres vendégek szálltak meg nála, sőt a Bánffy-palotában vendégeskedő Ferenc József királynak is ő szolgálhatta fel a reggelit. 1904-ben kőmáli telkén mulatót nyitott, mely a nyári hónapokban igen kedvelt szórakozási hellyé vált. Mint módos ember, számos ingatlan tulajdonosa, ő is több polgári egyesület tagja, mecénása lett. Tehetséges muzsikusként is számon tartották, néha vonósnégyesekben lépett fel. Brassai Sámuel és Liszt Ferenc elismerően nyilatkozott róla. Saját, a Házsongárdi temetővel szomszédos telkén temették el, impozáns sírkövének ma már csak a felirat nélküli talapzata létezik. Nagy Béla érzelmileg is kapcsolódik Nagy Gáborhoz, hisz évtizedekig lakhelye ennek egykori kertjében volt. Úgyhogy gyűjtögette a rá vonatkozó adatokat, még leszármazottaktól is kapott dokumentumokat.

Az ifj. Warga Dániel által alapított Első Erdélyi Papírlemezgyár épülete a Nádas partján. Képek a bemutatott könyvből

A Jókai utcában lakatosműhelyt működtető Demjén Ágoston a Veress Dániel műhelyét vette át annak halála után. A fővárosban szerzett szaktudását és tehetségét itt kamatoztathatta. Főleg díszes erkély- és lépcsőkorlátok, tető- és toronydíszek őrzik emlékét. Kevesen tudják, hogy a főtéri templom toronyablakainak a rácsozatai is az ő műhelyéből kerültek ki. Fia 1897-ben bekövetkezett tragikus halála után nem maradt cégének folytatója. Halálát követően, 1904-ben házát és műhelyét elárverezték.

A leginkább a költő, Reményik Sándor édesapjaként emlegetett Reményik Károly (1857–1935) családja a Felvidékről érkezett Kolozsvárra. Reményik Lajos vaskereskedést vezetett a Főtéren. Fiai is folytatták a szakmát. Károly azonban építész akart lenni, s a József Műegyetemen 1883-ban – elsőként Kolozsvárról – műépítészi diplomát szerzett. Céget alapított, s különböző más cégekkel társulva a város legnagyobb építkezéseit vállalta fel. Van köztük templom és zsinagóga, kollégiumépület, családi ház. Az egyetem Farkas utcai épülete, a kórházak többsége, az egyetemi könyvtár mind rá is emlékeztetnek. Részt vett a lutheránus egyház vezetésében, az Iparos Egylet és a Városszépítő Egylet munkájában. Az említetteken kívül a Mentőegylet Monostor úti székházát is ő tervezte és építette.

Az eddigi, személyközpontú írásoktól eltér az utolsó, mely egy kolozsvári gyár történetét dolgozza fel. Bevezetőben a papír és a kolozsvári papírgyártás történetét vázolja. A bemutatott üzem kezdetét 1879-ig lehet visszavezetni, amikor Bucsi Ödön a Hóstát városrészben felállította műhelyét a Malomárok partjára. Az igazi fellendülést 1887-től élte meg a gyár, amikor Warga Dániel és sógora, Babos Sándor birtokába jutott. Átszervezése után az Első Erdélyi Papírlemezgyár elnevezést viselte, már tizenhat főt alkalmazott. Utóbb Harsch János lett a tulajdonosa, az ő Károly fiától államosították 1948-ban, aki mint művezető megmaradhatott alkalmazottként. Az állami gyár kacskaringós sorsát már nem szándékozott kibontani a szerző.

A kötetbe 16 cikket, tanulmányt vett fel Nagy Béla. Közülük 9 a Szabadság című napilapban, 7 a Művelődés című folyóiratban jelent meg. Tematikájuk egységes, kettő közülük kimagaslik: a Szamos-hídi palotákról és a Nagy Gáborról szólók. A szerző biztos kézzel mozog a várostörténetben, különösen a 19–20. század helytörténetében. Néhol találó mottót illeszt a dolgozat elé. Más helyen az iparág történetét mutatja be felvezetőül. Szeret anekdotás vonatkozású idézeteket beiktatni korabeli újságcikkekből.

Korát meghazudtolva, s talán mérnöki hajlamát igazolva Nagy fő kutatási módszere a digitalizált városi napilapokhoz kötődik. Tíz éve kezdődött el ezeknek az agyonlapozott kollekcióknak az internetes feldolgozása. Így most már nem kell heteket tölteni a könyvtárban ahhoz, hogy egy személy vagy esemény híranyagát megkapjuk. Ráadásul az anyakönyvek és a gyászjelentések jó része is felkerült a világhálóra. A könyvek egyik-másika itt szintén elérhető. Így lassan a kutatás teljesen számítógépes tevékenységgé válik. A doktoranduszok többsége már így dolgozik. Mi, „könyvgyártók” pedig feltesszük a kérdést: szükség van-e még könyvekre?

Most, hogy Nagy Béla rövid időn belül az ötödik kötetét tette le asztalunkra, elgondolkozhat ezen a kérdésen. Különben a kötet végén mindegyik tanulmányhoz bibliográfiát ad, többnél hosszú internetes forrásmegjelölést. A könyv gazdag képanyagát mindig a dolgozat után találjuk szerencsés csoportosításban. A régi képek feldolgozásában László Miklós nyújtott értékes segítséget. A régi és új utcanevekről is jegyzék tájékoztat.

Tudtunkkal Nagy Béla jelenleg Reményik Károly pályarajzát dolgozza ki könyvvé. Sok sikert kívánunk hozzá!

* Nagy Béla: Kolozsvár kincsteremtő polgárai. Művelődés, Kolozsvár, 2026. 222 o.

Ipar- és kincsteremtők Kolozsváron
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more