Máthé István méltatása

Nem tudom, hogy a romániai magyar közéletben elmúlt 26 év alatt tüntettek-e ki erdélyi magyar földművest olyan szolgálatért, amit elsősorban nem mezőgazdasági munkájáért, sikereiért kapott, hanem ezért, mert egy közösségben hűségesen elvégzett mindent, amit lelkiismerete, az általa viselt közösségi-egyházi hivatalai szerint reá bíztak.

Almásmálom különös faluközösség a hajdani Szolnok-Dobokában, a mai Kolozs és Beszterce megye határán. Itt, ebben a tágas völgykatlanban, melyet körülölelnek dombok, házak, tanyák, elfogynak az utak: aki ide érkezik, annak nincs hová tovább utazni, csak a tanyákba, itt le kell telepedni, és a helyiek vendégszeretete fogadja. Fogadja mindaddig, amíg el nem megy. És ez a szeretet egyaránt kijár vándornak, utasnak, rokonnak, ismeretlennek, legfőképpen pedig az itt szolgáló lelkipásztoroknak és tanítóknak.

Almásmálom magyar lélekszáma sosem volt olyan nagy, mint a vele szomszédos Magyardécséé, Bálványosváraljáé: csupán 1900 és 1940 között haladta meg az 500-at, azóta fogyatkozik, de kis népe így is él és élni akar. Ennek a közösségnek volt bölcsen vezérlő számadó gondnoka, hosszú időn át és jelenleg is presbitere a hegymegetti Máthé István. Abból a népes Máthé családból származik, amely a falu családjainak nagy részét képezi. István egyházi-közösségi hivatala alatt többször is voltak nehéz idők, de a problémákat maguk, együtt oldották meg, szeretetben, ahogy ő fogalmazott, „soha sem engedtük ki a faluból a bajt”.

Máthé István, a magyardécsei születésű Ilona hitvesével, lányaikkal és azok családjaival együtt messzire világító példát mutatnak, erejük és lelkük szerint együtt vigyáznak erre a kis falura, egyházra, és lassan utolsó dolgos kezű munkásai, harcosai a hegymegetti tanyavilágnak, ahol élnek.

Aki elfárad, aki úgy érzi, hogy már nem nagyon volna értelme munkájának, életének, az mássza meg a Papoldalát, gyalogoljon ki a hegy mögé, de nyugodtan menjen ki a Nyírmezőbe, a Szíkfához és a Vállaskúthoz, a Pipába, vagy a Bődi hegybe, de átmehet Darócba és Kisbátonba is. Megláthatja, hogy ezeket a kis tanyákat még most is minden küzdelmet vállaló, építő, nemes lelkű népek lakják. Akik még ott élnek, a legderekabb magyar emberek, családok, akik még hisznek abban, hogy szeretni lehet, szeretni kell egymást és kötelező óvni ezt a földet, a természetet is. Amikor pedig azt látjuk, hogy a szomszédos Kisbátonban annyi évtized után összefogásból kéttucatnyi magyarnak végre magyar református templom épül, megértjük, hogy valóban nem mondhatunk le egyetlen a kis magyar tanyavilágról sem.

„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem” – ezeket a sorokat mintha a málomi dombokon írta volna a zsoltáros. Ott közel vagyunk Istenhez, és nem távolodunk el egymástól sem. Onnan a magasból, ahol a Máthé család lakik, jól látszik a Nagy-Szamos völgye, Bethlen városa, Csicsó vára és a Széples hegye. Aki onnan lenéz a völgyekre, és szemeit a hegyekre emeli, megérti és meglátja a fentről jövő segítséget. A Máthé család vezérigéje lett ez a zsoltár – „segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és a földet” –, hisz dombok fölött, hegyekre emelt tekintettel élnek, életük minden bajában, nehézségében.

Ezzel az elismeréssel Máthé Istvánnak 70. születésnapján és Ilona hitvestársának csak annyit szeretnénk megköszönni, hogy hűségesek. Itt, Málomban és a hegy megett nem az volt az életcéljuk, hogy világrengető dolgokat tegyenek, hanem távol a világ zajától és lenn a faluban is szépen, csendesen végezzék azt, amit rájuk bízott teremtő Istenük és lelkiismeretük. Nevelték a lányokat, gondoskodtak családjukról, művelték a földet, gondozták gyümölcsfáikat, hogy cseresznyét, almát, körtét teremjen, finom, vendégmarasztaló nemes bort préseltek, és csodás ízű körtepálinkát főztek. Házuk, otthonuk ajtaja, szívük is mindig, minden jóakaratú ember előtt nyitva volt. Közben pedig közfeladatokat is elláttak, őrizték egyházukat, vigyázták népüket, annak anyanyelvété és hitét, Ilona hosszú éveken át a helyi RMDSZ tevékeny elnöke volt. Óvták a csendet és a békét, és minden nap teljesítették családjuk, falujuk, népük iránti kötelességüket.

Itt sejthetjük meg azt, hogy mi Almásmálom titka? Kérdezik ezt sokan, amikor annyi elfáradt falut, közösséget látunk szerteszét az országban és a világban. Miért maradt élete nagy élménye Gráf, Pongrácz, Vincze, illetve Nagy Ferenc lelkészeknek és családjaiknak, de a Tőkés családnak is ez a közösség, hogy felmelegszik a lelkük, amikor ez itteni népre, s az ő élményeikre gondolnak? Minden bizonnyal a szeretet himnusza a nagy titok. Az itt élők megtanulták és élik Pál apostol szavait: a legnagyobb a szeretet. Lehetnek bármilyen nagy bajok, gondok, nem a haragnak, a gyűlöletnek, hanem csakis a szeretetnek kell győznie.

Köszönjük ezt a 70 évet az Úristennek, köszönjük a bibliás Máthé családnak, a málomi közösségnek, és egészséget, jó munkát kívánunk mindenkinek. Almásmálom népe pedig olyan méltóságosan nemes lelkű maradjon, mint a nemes szőlő, amit megművelnek.

(Elhangzott 2016 szeptember 25-én a Beszterce-Naszód megyei Almásmálomban)