Wesselényiek a Tövisháton

Máig nem tisztázott a Wesselényiek eredete. Azonban bizonyos, hogy az első két Wesselényi, akik már komolyabb történelmi szerepet töltöttek be, a családfa alapító Wesselényi Simon két fia: Farkas és Miklós voltak. Mindketten az őket patronáló Bebek família notapere után menekültek Erdélybe.

Máig nem tisztázott a Wesselényiek eredete. Azonban bizonyos, hogy az első két Wesselényi, akik már komolyabb történelmi szerepet töltöttek be, a családfa alapító Wesselényi Simon két fia: Farkas és Miklós voltak. Mindketten az őket patronáló Bebek família notapere után menekültek Erdélybe.

I. Wesselényi Miklós már 1564-ben ítélőmester, aki az 1575. július 9-én lezajlott kerelőszentpáli csata után Kolozsváron ítéletet hirdetett a Báthori István fejedelemmel szemben alulmaradt Bekes Gáspár híveit illetően. Az ítélet értelmében 1575. augusztus 8-án hét főurat lefejeztek, az elfogott székelyek közül 34-nek orrát és fülét lemetszették intő példaként, 34-et pedig Szamosfalván felakasztottak, az elítéltek vagyonát pedig elkobozták. Valószínűleg az ítélőmester is részesült az elkobzott javakból, mivel Wesselényi Miklós Gyekén szerzett magának birtokot, megvetve ezzel a család gyekei ágának alapját. Ez az ág a 17. század közepén kihalt.

Wesselényi Farkas nem maradt Erdélyben, hanem visszatért Magyarországra, ahol visszaszerezte birtokait. Fia, Wesselényi Ferenc (1540–1594) nagy szerepet játszott a család erdélyi vagyonának a megalapozásában. Báthori István udvarában nevelkedett, egész életét a fejedelemhez kötötte, Lengyelországba is követte, ahol kincstartói méltóságot töltött be, és lengyel báróságot kapott.

Érdemei elismeréseképpen a Vilnában kelt adománylevél értelmében (1584. március 6.) Báthori neki adományozta „… a teljes Hadad várát, úgy a két községet, az egyiket a vár alatt hasonnévvel a második Sybo (Zsibó)”, valamint 16 tövisháti falut. Ilyenképpen a Wesselényiek a főnemesek sorába léptek. Wesselényi Ferenc Báthori halála után sem hagyta el Lengyelországot. Feleségétől, a sárkándi Sárkándy Annától született két fia közül – István és Pál – Wesselényi Pál (1585–1621) erdélyi kincstartó és közép-szolnoki főispán lett. Fia, II. István (1619–1656) ugyancsak közép-szolnoki főispán volt, ahogy fia, II. Pál (1654–1694) is. II. Pál ugyanakkor hadi érdemeket is szerzett, hiszen a főispánság mellett Thököly Imre neves tábornokaként is ismerték. A tábornok egyetlen fia, III. István (1674–1734) – Közép-Szolnok és Kraszna főispánja – két fiával a család megint két ágra vált.

Az idősebb ág megalapítója III. Ferenc volt (1705–1775). Tövishát története szempontjából azonban számunkra fontosabb a „fiatalabbik ág”, amelynek megalapítója IV. István (1708–1757) gyalogsági kapitány a kolozsvári evangélikus református főiskola és a református egyházkerület gondnoka volt.

Zsibó történetének a Wesselényiekhez köthető időszaka jól szemlélteti azt a fejlődési folyamatot, amit a család a térségben elindított.

A Wesselényiek Zsibón

Mint említettük, Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király Wesselényi Ferencnek adományozza Hadad várát és Zsibót. Ennek fia, Wesselényi Pál azonban Zsibó birtokot 4500 forint ellenében Gyulafi Zsuzsannára, Sámuelre és Borbálára íratta 1618-ban.

Az 1660-as években II. Rákóczi György gyászos lengyelországi hadjárata után Zsibót török és tatár csapatok, valamint jobbágyok fosztogatták. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc zsibói csatát követően a falut Herbeville seregéből visszamaradt rác csapatok rabolták ki és égették fel a 12. századi kicsi templommal együtt. A birtok lakosságának a száma apadt, s ilyenképpen a pusztán maradt telkek, porták száma az ezt követő években is gyarapodott.

1715-től indult meg a lakosság lassú, de folyamatos gyarapodása, s talán ennek a lakosságnövekedésnek az eredménye az az iskola, amit először 1748-ban említenek az okiratok. Ennek az iskolának az első tanítója Salamon György volt.

Jóllehet egyfajta demográfiai növekedés is indokolhatta az iskola megalapítását, azonban ezt az igényt valakinek látnia, tapasztalnia kellett, s nem utolsó sorban biztosítani azt az anyagi hátteret, ami lehetővé tette az intézmény megalapítását. Nem lehet véletlen ilyenképpen az, hogy az iskolát azután alapították, hogy Wesselényi István 1742-ben feleségül vette vargyasi báró Daniel Polyxéniát, s valószínűleg házasságkötésük után Zsibó lett az állandó tartózkodási helyük. A rendelkezésünkre álló adatok alapján bátran állíthatjuk, hogy kettejük közös munkálkodásának köszönhető annak a gyarapodási és újjáépítési folyamatnak a folytatása, ezen belül az iskola alapítása is, amit id. Wesselényi István és felesége, gróf Bánffy Kata kezdtek el, igaz, a történelmi események kedvezőtlen konstellációja miatt munkálkodásuk kevesebb sikerrel járt.

1749-ben Wesselényi István és Daniel Polyxénia felépítették a 13. századi gótikus templom helyére a ma is meglévő református templomot, majd a templom mellé egy parókiát, ami a 19. század végéig állt.

1760-ban a birtok kilenc falut számlált 384 gazdasággal. Csak a viszonyítás kedvéért jegyezném meg, hogy egy 1703-as adat szerint az akkori gazdaságok száma 71 volt, amiből 23 puszta telek.

Wesselényi Istvánnak és Dániel Polyxéniának tizenkét gyermeke született, öt lány és hat fiú, de közülük heten nem élték meg a felnőtt kort. A fiúk közül csak egy maradt meg, II. Wesselényi Miklós (1750–1809), vagyis id. Wesselényi Miklós, a „zsibói bölény”. Az erős testalkatú, heves, parancsoló természetéről híres Wesselényi Miklós lelkében nemes indulatok lakoztak. Ez lehetett az oka annak, hogy szülei nyomdokain járva ő is sokat tett környezetéért. 1771-ben felépíttette a lovardát. Az apja által alapított zsibói ménes az ő idejében Erdélyben és Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendett. 1778-ban az ő utasítására elkezdődött Erdély egyik legszebb barokk kastélyának az építése Zsibón. De nem csak építtetett, hanem azokra is gondja volt, akik Zsibón és más „jószágain” laktak. 1797-ben nem engedte meg, hogy a birtokain élő birtokosokat és más személyeket összeírják, és ennek alapján azok a Napóleon elleni hadjárat költségeihez hozzájáruljanak. Ez idő alatt a birtok lakossága gyarapodott, 1802-ben 583 fő volt.

Nagyon vonzódott az irodalomhoz és a színházhoz, így érthető, hogy 1795-ben az erdélyi országgyűlés színházi bizottságának a tagjává választották. 1797-ben saját pénzén mentette meg az Erdélyi Magyar Színjátszó Társaságot a bukástól, amelyet 1797 és 1809 között magánszínházként működtetett. Erről így ír: „Mindaz, amit én Nemzeti Játszó Szinünk felállitására s annak fenntartatására cselekedtem, Hazámhoz és Nemzetemhez tartozó Kötelességem…”

Legkisebb fia, III. Wesselényi Miklós (1796–1850) az egyetlen életben maradt, felnőtt kort megért gyermeke. Örökölte apjának elszántságát, erejét. Élete meghatározó eseménye a Széchenyi Istvánnal való megismerkedése 1820-ban. 1838 márciusában a nagy pesti árvíz idején több száz ember életét mentette meg, s ekkor kapta az „árvízi hajós” elnevezést. Politikai síkon a polgári államrend megvalósításáért és a feudális viszonyok felszámolásáért küzdött. 1848. március 20-án felolvasták Wesselényi jobbágyfelszabadító nyilatkozatát, majd Zsibón, Turbocán, Kettősmezőn, Hadadon és más falvakban is kihirdette a robot és a dézsma egy részének az elengedését.

1845-ben Zsibón született IV. Wesselényi Miklós. A kolozsvári Református Kollégiumban tanult, majd tanulmányait Berlinben folytatta. Berlinből hazatérve átvette a zsibói birtok vezetését, és szerepet vállalt Szilágy vármegye közéletében. Ő alapította a Wesselényi Kultúregyesületet, aminek nem titkolt célja a magyarosítás volt. A szilágygörcsöni református gyülekezet patrónusa és főgondnoka volt. Az ő adományainak köszönhetően épülhetett fel a Szilágygörcsönben még ma is álló református templom az 1880-as évek elején. Legkisebb fia, István volt, az 1945 után lerombolt görcsöni Wesselényi-kastély utolsó tulajdonosa.

A Wesselényiek Hadadban

A III. István két fiával két ágra szakadt Wesselényi-család idősebbik ága a hadadi ág, alapítója III. Wesselényi Ferenc (1705–1775) volt. Jóllehet a család hadadi ága nem adott olyan kiemelkedő egyéniségeket, mint a zsibói, a Wesselényiek így is letéteményesei voltak Hadad és környéke fejlődésének. Bél Mátyás 1753-ban ezeket jegyezte fel Hadadról: „Hadad várát a hadadi Wesselényi családnak Báthori István lengyel király adományozta roppant uradalmakkal. Magas hegyek veszik körül. A város, mely mellette fekszik, egykor népes volt, most gyéren lakott. Egyes lakosztályok vannak még benne, melyek a vendégeket befogadhatják. Azonban csakhamar összeomlik teljesen, ha nem restaurálják. Pompás vadaskertje van, minthogy bővelkedik a vadak minden nemében. A városka mellette bár kicsiny, de hetivásárai vannak és bortermelése virágzó.”

A várat azonban nem restaurálták, s valószínűleg romos állapotba került. Ez lehet az oka annak, hogy Wesselényi Ferenc és felesége, kisrédei gróf Rhédey Zsuzsanna (1716–1771) a vár helyére egy kastély építését kezdték el 1761-ben. Az építési tervet 10 évvel később módosították anélkül, hogy elveszítette volna legfontosabb jellemzőit. 1787-től már teljesen működőképes volt mind a kastély, mind az udvar és a melléképületek.

A Dégenfeld-kastély már újabb, mint az, amelyet Wesselényi Ferenc és felesége, Rhédey Zsuzsanna építtetett. Nekik négy lány- és két fiúgyermekük volt. A fiúk közül Farkas örökölte a kastélyt, míg Józsefnek egy teljesen újat építettek, amikor házasságra lépett Rachel Kendeffyvel. Az új kastély falán megtalálható a Wesselényi- és a Kendeffy-család címere. József unokája, Wesselényi Teréz 1882-ben kötött házasságot a német származású Christoph von Degenfeld-Schönburggal, innen származik az új kastély neve: Dégenfeld-kastély.

De a Wesselényiek nem csak saját, hanem közösségi célra is építettek. Hajdanán négy működő malmával Hadad valóságos malomipari központtá nőtte ki magát. A ma is látható új malmot a Wesselényiek építették a 20. század elején. Híres volt nullás lisztjéről, amiért Szitás malomnak is nevezték. A malom energiaforrása a széngáz volt, az erőmű hűtéséhez pedig a Wesselényi-kastély alatti Csorgós kútból pumpálták fel gőzkazánnal a vizet a tározóba.

A hadadi oktatást először 1625-ben említik az okiratok. A Wesselényiek támogatásának köszönhetően a tanító az ide tartozó közösségekben és Tövishát más falvaiban is tanított, hisz Hadad „templomos falu”, azaz a környéken az első, ahol templomot építettek az Árpád-korban. Az egyházi jegyzőkönyvek rávilágítanak, hogy a Wesselényi-család mindig hozzájárult a tanítók fizetéséhez pénzzel, terményekkel, vagy akár tűzifával támogatta őket.

A Wesselényiek az 1742-es pestisjárványban megfogyatkozott magyar lakossága mellé alemann nyelvjárást beszélő németeket telepítenek. Ezek az intézkedések ugyanazt eredményezték Hadadban és környékén, mint az 1700-as évek környékén a zsibói Wesselényiek által elkezdett fejlesztések, a lakosság pedig gyarapodott.