Kodály Zoltán, Concerto, 1960
Bicinia Hungarica – a Gyermekvilág enciklopédiája
2017.12.08.
Raport de activitate pentru anul 2017
2017.12.29.

Gergely Zoltán

2017.12.08.

Zeneoktatás Kodály Zoltán szellemében

 A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a […]

 A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.

Gergely Zoltán

„Jó ízlést örökölni nem lehet, de igen korán meg lehet azt rontani. Ezért kell már az iskolában, sőt óvodás korban megindítani a jó zenére nevelést” – írta 1946-ban Kodály Zoltán, akit népzenekutatóként, zeneszerzőként, de ugyanakkor a magyar zenei nevelési rendszer irányítójaként is számon tartunk. A négy évtizeden keresztül tartott pedagógiai és nevelői munkásságának eredményeit tükrözik írásai, beszédei, nyilatkozatai, művei. A legyen a zene mindenkié alapelvből kiindulva, Kodály legfőbb célja minden gyermeknek olyan zenei alapműveltséget adni, amelyre építeni lehet a MAGYAR ZENEKULTÚRÁT. Ez csakis a közoktatás révén valósulhat meg, alapja az éneklés, valamint a kotta írás, -olvasás elsajátítása. Kodály már korán felismerte, hogy a zenei nevelés nemcsak a tanulási folyamatot segíti elő és könnyíti meg, hanem pozitívan hat a gyermekek lelki fejlődésére is. Ma már számtalan felmérés és gazdag szakirodalom támasztja alá mindezt.

Kodály szerint a zenei nevelést már az anyaméhben kell elkezdeni. Ezt a feladatot később az óvónő veszi át. Kevés az olyan szülő, akit foglalkoztat a gyermeke zenei érzékének a fejlesztése. Ennek egyik oka az időhiány, másrészt sok szülő nem rendelkezik gyermeke zenei nevelését elősegítő zenei készségekkel. Sok esetben a gyermek az óvodában kapja az első, alapvető, zenei élményeit, amelyeket soha nem felejt el. Ezért pótolhatatlan az óvónő munkája a zenei nevelésben. Később ezt a munkát a tanítónők folytatják, adott esetben igyekeznek bepótolni azt, amit a családban vagy az óvodában ki- vagy elmaradt.

Mi valósult meg Kodály Zoltán százéves tervéből? „Bizton remélhetjük, hogy mire 2000-et írunk, minden általános iskolát végzett gyermek folyékonyan olvas kottát” – olvassuk egyik írásában, ám ezzel szemben a mai valóság: szomorú. Bizony, sok még a tennivaló! Erőteljesen él még az a téves felfogás – amit 20 éve magam is megtapasztaltam –, miszerint a zeneórákra nincs szükség, az időfecsérelés. Erre olyan „érveket” hallani, hogy „a gyermek amúgy is megtanul énekelni, adott a világháló, a Youtube”; „a zene úgysem fontos, inkább matematikát vagy idegen nyelvet tanuljon a gyermek, aminek majd hasznát veszi”; s hogy „a zeneóra csak leterheli a gyermeket”. Talán ezt a felfogást a legnehezebb, nekünk, zenetanároknak megváltoztatni.

Középiskolákban kevés az olyan diák, aki a továbbépítéshez megfelelő zenei alappal-tudással rendelkezik, és igen nagy azoknak az aránya, akik nem jutottak birtokába ezeknek az alapoknak. Így a tanár kénytelen az elejétől kezdeni a zeneoktatást. Kodály sokszor hangsúlyozta írásaiban, beszédeiben, hogy a tanterv szerinti heti egy óra kevés ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk zenét tanítani. 50-60 év távlatában ez alig változott, sőt, arra is volt példa, hogy nyolcadik osztályban a heti egy órát is megszüntették, mondván, hogy a gyermekeket amúgy is túlterheli a tananyag.

Ma a Kolozs megyei általános és középiskolákban alig létezik karéneklés. Megdöbbentett, amikor két éve a megyei gyermekkórusversenyre csak két magyar kórus nevezett be. Hol vannak Kolozsvár többi gyermekkarai? Márpedig a zenei tevékenységek közül a karéneklés fejleszti a legjobban a koncentrációt, a figyelmet, a csapatmunkát, a közösségérzetet, a felelősségérzetet. És jelent egyben örömforrást! Kodály pedagógiai célzatú művei, két-, háromszólamú népdalfeldolgozásai nagy segítséget nyújthatnak ezen a téren a tanárnak. Másrészt: hiába van operánk, hangversenytermünk, ha nem nevelünk arra való közönséget. Ezt a feladatot csakis az iskola láthatja el: vigyük el a gyermekeket operába, hangversenyekre; s mert a sajtó, a világháló hemzseg a zenei ponyvától, elsősorban nekünk, tanároknak kötelességünk felhívni a figyelmet az értékesre, a szépre, s ha ez sikerül, a gyermek zenei ízlése jó irányba fog alakulni. Évek óta nem rendelkezünk magyar nyelvű tankönyvekkel, ezt sürgősen pótolni kell. Szervezzünk zenetanár továbbképzőket, ahol nemcsak mi, a szaktanárok, hanem az óvónők, a tanítónők is tanulhatunk egymástól, és közösen felismerhetjük a tanításban felmerülő gondokat.

Akkor hát hogyan tovább? Hogyan tudnánk a heti egy órát a lehető legjobban a diákok javára fordítani? Például így: nehézségek árán, sok munkával, odaadással. Pár iskolában ez működik. Annak ellenére, hogy kevés a heti egy óra, az éneklés mellett igyekezzünk megismertetni a diákkal a zenei írást-olvasást, hiszen Kodályt idézve „zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint irodalmi kultúra”. A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.

Idén Kodály Zoltánra emlékezünk születésének 135., halálának 50. évfordulóján. Végezzünk úgy hivatásunkat, hogy tudjunk megállni előtte.

 

 

Zeneoktatás Kodály Zoltán szellemében
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more