A Venczel József Társaság a névadóra való emlékezés, az utólagos tisztelet és elismerés jegyében jött létre. Olyan személyiség nevét vette föl, akinek munkássága, életműve jelentőségének elismerésével napjainkban még adós a teljes magyar társadalom. E hiány pótlásában tölt be fontos szerepet több szakcikkben és személyes emlékezésben a szociológus-tudósról szóló Venczel József Emlékkönyv (a továbbiakban: Emlékkönyv. Szerk. dr. Székely András Bertalan, megjelent a társaság és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület közös kiadásában, Pilisvörösváron, 2024-ben). A kötet a két világháború közti és a második utáni korszak kiemelkedő munkásságú kisebbségkutatóját, közíróját méltatja, a Venczel József Társaság első kiadványaként.
Az erdélyi „magyar társadalomtudomány egyik elméleti és gyakorlati megalapozójának” életeés tevékenysége 20. századi önismeretünk egyik fontos eleme – fogalmaz az élettörténetet évtizedek óta kutató, annak részleteiben kiválóan eligazodó Székely András Bertalan. Amit szülőföldjére örökül hagyott, mind „Máig élő szellemi hagyaték” – hirdeti a 2024. év végére megjelent emlékkönyv bevezető írásának címe. A tömör áttekintés időben rendezi, tekinti át a posztumusz események, emlékezések sorát az első könyv megjelenésétől a jelenig, a társaság tevékenységével és az alakulás évében, 2023-ban megvalósított emlékrendezvény programjának ismertetésével bezárólag.
A kötetnyitó két vers és a személyes méltatás szerzője, Venczel András, az unokaöcs szemével, de mint a második generáció tagja, „fiúként” érző felnőtt, emelkedett hangú verssorokkal állít lírai emléket a kutatónak, a hátramaradt életművet, akár az életegészet, metaforikus „életszobornak” nevezve.
A gyűjteményes könyv első tanulmánya olyan alapvető írás, amely eddig (a recenzens tudtával) a legnagyobb ívű kor- és életrajz1 a társaság névadójáról és munkásságáról. Méltatása indításaként a szerző három hiteles szakíró, tudós véleményét idézi fel. Benkő Samu történész az egyik, Nagy Géza professzor a második, Gáll Ernő filozófus a harmadik, akire egyben Venczel pályatársként is hivatkozik, így véleménye személyes tapasztalatokkal is árnyalt; ő Venczel Józsefet „az erdélyi szociológiai fogantatású önismeret atyjának” nevezi.
A két világháború közti és a második világháborút követő néhány év másik jelentős alakja, Nagy Géza a „kiteljesedést ígérő erdélyi magyar társadalomkutatás elméletileg, gyakorlatilag legképzettebb szaktudósaként” értékelte, akinek munkásságában az egyetemes és a romániai magyar társadalomkutatás eredményei ötvöződtek.
A kortársakat megidéző tanulmányíró, Székely András Bertalan ezt a szociológiai életművet kialakulásában, kibontakozásában szemléli, számba veszi forrásait és létrejötte folyamatát, a sokoldalú aktivitást, amely megnyilatkozott a Hitel folyóirat működtetésében, a korabeli erdélyi magyar társadalomban pedig célirányos akarást és alapos, tudományosan megfontolt, mégis emberközeli, „hivatástudatra” építő kibontakozást tervezett, és – lehetőségei határáig – meg is valósított. A szellemi emelkedést és a népszolgálatot ötvözni szándékozó – eleve idealisztikus, de hiteles, a személyiségben gyökerező – cselekvés hatotta át Venczel József (1913–1972) életét és művét, mindennek első nyomon követése a tanulmány. (Az Erdélyi föld – erdélyi társadalom c. kötetben jelent meg első ízben, amely mind a mai napig a Venczel-írások napjainkig legteljesebb gyűjteménye.)
Ennek a kimagasló társadalomszervező és -politikai teljesítménynek az elméleti vonatkozásaival, a szociológiai szemléletmód módszertani részében mélyül el Telegdi Balázs (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszereda). Szerzőjeként (V. J. módszertani felfogásának alakulása) részletezi a Dimitrie Gusti neve fémjelezte román szociológiai iskola elgondolásai, és a kutatott erdélyi magyar tudós módszere közötti összefonódásokat és árnyalati változásokat, a romániai magyar életforma meghatározta korlátok közt létrejött eltéréseket. Kimutatja, hogy Venczel gondolati fejlődésére nagy hatással volt bukaresti tanulmányi féléve alatt, hogy végig érezhette „…Gusti professzor jóindulatú támogatását, Henri H. Stahl, Traian Herseni és O. Neamţu »beavató« irányítását, de mindenekelőtt az »archívummal« folytatott néma, cédulázó párbeszéd gyönyörűségét.” (Idézet Venczel egykori emlékezéséből.)2
A kiadványnak szakmailag leginkább Venczelhez közel álló szerzője, Telegdy Balázs precízen és higgadtan megállapítja az 1921-es romániai földreformmal foglalkozó írásokról, mind az első, mind az újrakezdés reményében a második világháború után fogantakról, hogy bár rendkívüli alaposságról tettek tanúbizonyságot, mégis mindkét időszakban az történt, hogy a szociális szempontokat fölülírta az éppen aktuális hatalom erős politikai szándéka („a politika megint fölülkerekedett a tudományos megfontolásokon” – a pillanatnyi politikai rendszerváltás jellegétől függetlenül. A nemzetiségi vonatkozások miatt a második világháború után is.)
„Máig élő szellemi hagyaték”, amit szülőföldjére örökül hagyott, hirdeti a Venczel József emlékkönyv bevezető írásának címe.Valóban, hiszen nem hangulatkeltő elemként rajzolja meg írásában Halász Péter a venczeli életutat és annak hátterét: „az erdélyi viszonylatban is nehéz sorsú személyiségek közé tartozik. A történelmi Magyarország utolsó békeévében született, de mire leérettségizett, szülőföldje már tíz éve Nagy-Románia része lett.” (Halász Péter).3A feladatvállalás „imperatívusza” mondhatni körülnőtte őt. Ez pedig kíméletlen közösségi igazságok kimondására kényszerítette. A tárgyilagosságra éppúgy vigyázó, mint az összefüggéseket felismerő szociológus Venczel József szerint „a románság mindig veszedelmesnek tartotta a magyar kultúrfölényt.”A második világháború utáni évek, a rá méltatlanul kiszabott börtönévek felől visszatekintve „sorsán jól mérhető, hogy a két világháború között mennyivel elviselhetőbb volt (…) Romániában a kisebbségi sors, mint a kommunista hatalomátvétel után.”4
Berényi Viktor és Gál Balázs a társadalompolitika változásait követi a háborút megelőző évtizedben, ahogyan az kiolvasható és értelmezhető a vizsgált szociológus különböző írásaiból. Alapos, a gondolati hátteret összehasonlításokban követő elemzésük egyik megállapítása azon túl, hogy érdekes, a korabeli modernsége miatt említésre érdemes, a mai kutatásokban is érvényes, követhető alapigazságra világít rá. Megállapítja, hogy Venczel József „Problémafelvetése elsősorban társadalompolitikai: nem előregyártott elméleti rendszer segítségével közelít a valósághoz, hanem az adott helyzetből [vagyis a korabeli erdélyi magyar társadalom helyzetéből] kiindulva igyekszik megoldásokat találni, reformprogramot összeállítani. A különböző elméleti rendszerekből átépíti mindazt, amit alkalmas eszköznek talál a kisebbségi közösség megszervezésére.”5 A szerzőpáros a kéziratos, egykori egyetemi szociológiai jegyzetek alapján követi a társadalompolitikai gondolatmenet útját. Írásuk egyik következtetése, hogy Venczel társadalompolitikáját „lehet utópiának, vágyálomnak minősíteni, de az erdélyi hivatásrendiség törekvéseinek erkölcsi tisztaságát kétségbe vonni nem lehet”.
A 2023-as, 110. emléknaphoz kapcsolódó további nyolc, rövidebb-hosszabb írás közül Bali János írása a magyar-székely összetartozás kérdéskörén belül járja körül annak nemzettudati hátterét. Esszéje történelmi összegzése a magyarság eredeti, sajátságos közösségének. Azért is különös, mert egyfajta monografikus jelleggel sikerül végigvonultatnia az olvasó lelki szemei előtt a székelység fogalmának lépésenkénti beépülését a magyar nemzettudatba (az azt serkentő és hátráltató elemeket egyaránt számba véve).
Oláh Sándor földrajzi kötődésű, monografikus írásának címe Földhasználat a Kis-Homoród mente falvaiban a 20. században. A századelőn fokozatosan felaprózódó földbirtokok a szocialista rendszer megszilárdulásáig fennmaradtak, az 1950-es évekbeli állami tulajdonba vétel hatásai a 21. század beköszöntével szűntek meg, ekkor jött újra létre a magántulajdonra alapuló régi-új rend. A kis- és középbirtokok megszűnésének, majd újraalakulásának több évtizedes folyamatát, annak régiós jellegzetességeit elemzi Oláh Sándor.
Venczel Józsefnek a Domokos Pál Péterhez fűződő kapcsolatát idézi, és párhuzamos életrajzok modorában tárja föl kettejük kapcsolatát Halász Péter, életük, sorsuk rokonságát, a nemzedéki határokon átívelő szellemi elkötelezettséget nevezve meg életük mozgatórugójaként, egyiküknél a székelység, másikuknál a moldvai magyarság iránt. Nemzetük szolgálata életük fő feladatává nemesedett, minden hátráltató, zord körülmény ellenére. „Lehetetlen helyzet, hogy a kétmillió magyar ne is nyikkanjon, mert szerencsétlenségére Európában született…” – fogalmazott Venczel József 1950-ben, ítélethirdetése, börtönbe zárása előtt, az utolsó szó jogán.Kételkedés nélkül megfogalmazható a gondolat, hogy végsőkig vállalásos magatartás jellemezte mindkettejüket.
Domokos Pál Péter személyes emlékeinek újraközlésekülön érdeme jelen összeállításnak.6 A tanár-diák kapcsolat átértékelődésének, barátsággá érlelődésének nemes dokumentuma („…tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy életét becsületes, feddhetetlen, tiszta, igaz életnek látom”.)
A Hitel folyóirat (1935–1944) „kétszeres megalapítójáról” emlékezik elemzésében Szász István Tas, akinek szülői háza adott helyszínt az egykori szerkesztőségi találkozóknak. A Helikon után egyik legjelentősebb (más, nemzetpolitikai profilú, de hozzá hasonló igényességű) periodika, a Hitel kétszeri megindítása korszakalkotó tettnek számított. Nemcsak az írástudó szellemiség publikációs lehetőségét jelentette, hanem a gyakorlati élet gazdasági, politikai és végső soron teljes magyar kisebbségi kérdéseire kereste a válaszok lehetőségét. Megszűnéséig, 1944-ig, tíz éven át jelent meg, az értelmiség közismert, kiemelkedő egyéniségeinek írásait közölve (az alapító Venczel József 19 írást jegyzett benne). A három mérvadó időszaki kiadvány, a Helikon, a Pásztortűz és a Hitel megosztoztak a feladatokon. Célkitűzéseik felsorolása áttöri a múlt évszázad lezártságának illúzióját. Sz. I. T. is több, ritkán olvasható, alapvetésnek tekinthető idézettel jelzi, milyen létfontosságú társadalomépítési munkába vágott bele Venczel József nemzedéke a Hitellel. Tanulmányai egyik kiemelkedő darabja, egy új Metamorphosis Transylvaniae említése is jogos, hiszen „nem apori sirám, hanem feladatkönyv” volt a maga idején. (Minden bizonnyal metaforikus, áthallásos tartalma okán utóbb az írás címe később rovatcímmé is vált a folyóiratban.)
A 110. évfordulóra írt összegzésében Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános Venczel József és Márton Áron munkatársi kapcsolatairól elevenít fel részleteket, idéz fel emlékeket, a későbbiekben újrafogalmazható, teljesebb életrajzhoz nyújtva érdekes, alig hozzáférhető adatokat (pl. „Megálmodja, megtervezi a Collegium Transilvanicum mintaszerű intézményét…”),79 egységes szempontú, egyenes vonalú, lényegre törő megfogalmazásban.
A kötetet két méltatás zárja, amelyek a Venczel József Társaság által újonnan alapított Venczel József Nemzetstratégiai Díj első átadásakor, 2023-ban hangzottak el. A két díjazott egyikét, vitéz Szilágyi Árpádot Szekeres Adorján köszöntötte; Halász Pétert pedig Székely András Bertalan.8
Az eseményekről készült dokumentációs értékű fényképanyagból – Sz. Opre Mária közeli és találó portréiból – összeállított válogatás zárja az emlékkönyvet. Benne a 110. évfordulós megemlékezések kiemelkedő pillanatai, koszorúzások, emlék-tábla-avatás, előadások pillanatfelvételei és a díj, illetve az oklevelek bemutatása adnak méltó zárást „az erdélyi szociológia atyja” emlékkönyvének.
Így „a történelemből való kitörlés” helyett (Halász Péter) az írott szó a másik utat járja: a történelmi tudatba való újraillesztés útját.
Jegyzetek
1 Venczel József: Erdélyi föld – erdélyi társadalom. Szerkesztette dr. Székely András Bertalan. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988, 180–184.
2 Emlékkönyv, 40. o.
3 Uo. 72. o.
4 Uo. 75. o.
5 Uo. 65. o.
6 Uo. 98–99. o. Első megjelenés: Honismeret, 1981/1, 58–59. o.
7 Uo. 65. o.
8 Venczel József születésének 111. évében, 2024. november 9-én tartottak Heves városában, ahol a tudós egyetlen magyarországi emléktáblája áll, több szervezet, intézmény (Heves város önkormányzata, a Hevesi Kulturális Központ, a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület és a Hitel Múzeum–Galéria Alapítvány) együttes szervezésében, koszorúzást, Hitel-kiállítást és emlékkonferenciát, továbbá újabb díjátadást. Az elismerést Mihályi Molnár László felvidéki pedagógus, művelődésszervező, történész, költő kapta sokirányú tevékenysége elismeréseként. (Alább idézett mondata bemutatkozásnak is beillik: „Mi magyarként lettünk keresztények, és keresztényként maradtunk meg magyarnak, embernek, európainak. Ezek alapértékek: nem szélsőség és nem fajelmélet, hanem megtartó emberség és szeretet…”)
