Tisztelt Egybegyűltek!
Hálás szívvel állok meg ezen a rendkívüli helyen. Köszönöm a meghívást és a felkérést, és hálát adok az előttem járó felmenőimért, hálát adok Kriza Jánosért, hiszen ő, ők azok, akik ma engem ide elhoztak. A Kriza-év nagyszerű alkalom volt a magyar művelődés és az unitárius egyház számára, hogy felidézze ennek a sokoldalú embernek a szellemi arcát és Istent szolgáló életútját, s tisztelegjen kiemelkedő tudományos, irodalmi, lelkészi, közösségvezetői megvalósításai előtt. Ez az év azonban számomra személyesen is alkalom, lehetőség volt, hogy a felkéréseknek megfelelve próbáljak szembenézni a családfa gyökerei felől rám tekintő arccal. Alkalom volt arra, hogy talán az eddig eltelt évek alatt felgyűlt adósság törlesztéseként a diákkori tanulmányok vázlatosan megmaradt emlékeit kiegészítve, ma már felnőttként, lelkészként, eddig szolgálatom tapasztalatainak fényében is feltegyem a kérdést: ki volt Kriza János? Emlékezésemet gyakorló lelkészként elkerülhetetlenül egy bibliai verssel indítom: „…legyetek azért okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok”. Az értelem és a szelídség kettős jézusi parancsa felismerhető Kriza életútjában, de ugyanakkor ez a jézusi mondás is egy drága és felelősségteljes örökség. Őrizzük jelképeit unitárius címerünkben, de minden nap tudatosan, komolysággal, felelősséggel kell annak jegyében szólnunk és szolgálnunk. Az idézett bibliai rész akkor hangzik el Jézus ajkáról, amikor a Mester elküldi tanítványait, és nem egy eszményített álomvilágot villant fel jövőképként számukra, nem is reménytelenül romlott, üdvösségre képtelen látomást, hanem egy valóságos, küzdelmes holnapot, amelyben a megfelelő fegyverek, józanság és bátorság, hit és jószándék segítségével lehet és kell értelmesen élni és szolgálni.
Ennek az unitárius jelmondattá vált jézusi mondásnak a szellemében kettős feladatot próbáltam Kriza János halálának 150. évfordulóján teljesíteni. Az elsőt inkább az előadások, felkérések során mások bízták rám, nevezetesen, hogy ismertessem Kriza János életútját, szellemi fejlődésének főbb állomásait. Nagy szükség volt erre is, hiszen nemcsak az ún. „mai fiatalok” tudása hiányos e jeles erdélyi személyiséggel kapcsolatosan, de az elmúlt évtizedekben több nemzedék is nőtt fel úgy, járta ki úgy az iskolát, hogy történelmi, irodalmi tanulmányaik során nem találkoztak ezzel a névvel, nem szembesültek művének, műveinek hatásaival.
De az életrajzi adatok mellett kiemelkedően fontos feladatnak láttam, hogy feltegyem a kérdést magam számára: mond-e valamit, mit mond ma ez az életút nekünk? Diákkoromban is szerettem a történelmet, de később arra is ráébredtem, hogy a történelem akkor válik izgalmassá és élővé, amikor nem kőtalapzatokra merevedett hideg hősök árnyékában maradunk, hanem keressük és megtaláljuk az erőforrást, az ihletet a múlt hőseinél, a dicső események között a jelen küzdelmeihez és kérdéseihez.
Vagy, ahogy a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium diákjai számára fogalmaztam: mit üzen a másfél évszázada örökkévalóságba ballagó véndiák azoknak, akik ma követik őt az iskola falai között a múzsák és erények szentélyében? Milyen üzenetet olvashatunk ki a 150 éve lezárt palackból, ami megérinthet és megihlethet minket?
1811. június 28-án született Nagyajtán, Kriza János csonka karú unitárius pap gyermekeként. A Kriza család Torockóról származott, és nemzedékeken keresztül a vasbányászat szolgáltatta a mindennapi betevőt számukra. Az idősebb Kriza Jánost gyermekkorában baleset érte, mely alkalmatlanná tette őt a fizikai munkára, s ezért, kényszerből kellett a tanulás útját válassza, így lett belőle unitárius pap.
A rosszból is születhet jó. Bár nem a történelem kérdése, mégis sokszor feltesszük: mi lett volna, ha… A gyermekkori baleset testi gyötrelemmel járt és megoldandó, vívódást eredményező döntéshelyzetet szült a család számára. Visszanézve pedig utat nyitott a gyermek számára, hogy új eszközökkel szolgálja népét, s elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy e papi családból indulhasson el az ifjabb Kriza János nagyra hivatott élete. Nem mindig a vágyaink és a terveink szerint alakult, alakul az életünk, de visszanézve rádöbbenhetünk, hogy éppen a váratlan és nem kívánt fordulatokban ismerhetjük fel leginkább a gondviselést, a mindenható bölcs akaratot.
Tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd sorra járta a kor unitárius iskoláinak legjavát: Torockó, Székelykeresztúr, Kolozsvár.
Székelykeresztúron a latin nyelv mesterévé vált a nagy tudású, tekintélyes és szigorú Koronka József kezei alatt. Költőként is ebben az időszakban érte el első sikereit, kezdetben kizárólag latin nyelven verselt. Diáktársai csodálattal emlegették, hogy a leghétköznapibb helyzetekben is képes volt pillanatok alatt a klasszikus formák kereteit alkalmazva verset költeni. A Küküllő partján sétálva szólították fel egy alkalommal erre, s ő kapásból válaszolta: „Non sunt per montes, sed sunt per flumina pontes”.1 Később magyar nyelvű versírásba kezdett, korának egyik úttörő jelentőségű költője volt. Szentiváni Mihály barátja, költőtársa, egyben tekintélyes bírálója halála után elnémult költői hangja.
Verseinek témái között szerepel a nép, az egyszerű, hétköznapi ember életérzése: „Úrtól más úrhoz mindig költöztem; Úristen / Lett már földesuram; nyugszik az Úrba’ porom” – írta egy zsellér sírversében.
Az erkölcsök védelmében az emberi gyarlóságot figurázta ki: „Nem kell a kosnak égettbor, / Mégis beh friss, erős, vidor!” Egyik legismertebb versében a hazaszeretet, a szülőföld iránti ragaszkodás keresetlen hangja szólal meg: „Erdővidék az én hazám, / Katonának szült az anyám, / Zöld erdő zúgásán, / Vadgalamb szólásán / Nevelt fel jó apám.” A nagyvilágot, annak vívódásait, erkölcsi kérdéseit is úgy tette fel verseiben, hogy annak ma is érezzük élét: „Dördül az ég, tisztítva röpül villáma körösleg: / Földünk zsarnokit is mért nem emészti tüze?”
Költői hagyatékából is szól az üzenet. Az életünk keretei, anyagi feltételei fontosak, szükségesek, azok nélkül nehezen lehet boldogságot elképzelni. De mégsem ez a cél, életünk végső tartalma. A költészetben, művészetekben fellelhető szépség tölti ki az anyagiak által megteremtett kereteket, s e szépség megélése, felfedezése, kifejezése nélkül a legaranyozottabb keretben is sivár, kopár, örömtelen életképünk lenne.
Kolozsváron jogot, filozófiát és teológiát tanult, tehetségét és képességeit elismerve hívta meg a lelkészi szolgálatra a nagy múltú és tekintélyes kolozsvári gyülekezet. Feltételül szabták a fiatal Krizának, hogy külföldi egyetemen tanuljon szolgálata elkezdése előtt. A kor kötöttségei miatt csak a berlini egyetem jöhetett szóba, de a külföldi tanulmányút a tervezettnél kevesebb időt tartott, mert a porosz konyha a gyomrát, a hegeli filozófia pedig a gondolkodását terhelte túlságosan meg. Hazatérése után közel egy évig kezeltette magát, majd 1837-ben kezdte meg kolozsvári papi szolgálatát. A prédikálás nagy kihívást jelentett számára. Könnyedén megírt beszédeinek betanulása saját bevallása szerint állandó gondot jelentett, hogy képes legyen azokat vasárnaponként a szószéken előadni anélkül, hogy belesülne. Nehézségei anyagi téren is jelentkeztek, folyamatosan arra kényszerült, hogy a teológián való tanításból, újságírásból származó bevételekkel egészítse ki szűkös papi fizetését önmaga és családja fenntartása érdekében.
Élete legnagyobb szerelme és szenvedélye a népköltészet gyűjtése volt. „Székelyföldön járásom alatt jöttem véletlenül azon észleletre, mily sok ily régi kincs hever senkitől sem figyelve meg a nép alsó rétegeiben; s attól fogva az egyet számtalan foglalatosságaim közepette sem vesztettem el szemem elől, magam is gyűjtöttem mind Székelyföldön jártamkor, mind pedig Kolozsvárt lakó sok-sok férfi és asszony embereknél.” 1863-ban, hosszú évek gyűjtő, valamint szervezői munkája után, a szükséges anyagiak megteremtését követően jelent meg a Vadrózsák című gyűjtemény első kötete, mely legismertebb művévé vált. Bár nem ő volt az első, aki magyar nyelvterületen népköltészetet gyűjtött, de sok szempontot figyelembe véve úttörő munkát végzett ezen a területen: kiszélesítette a népköltészet fogalmát, kiterjedve a népi kreativitás sokféle megnyilvánulására, törekedett a lehető legeredetibb nyelvi megörökítésre, tájegységek szerint rendezte anyagát, vizsgálta a népköltészet és a műköltészet kölcsönhatását.
A Vadrózsák és a népköltészet iránti szenvedély is üzen: legyen egy (jó) szenvedélyed! Minden ember kell találjon olyan értéket, amelyért érdemes élni, időt és energiát áldozni, és azzal sem törődni, hogy mások mit gondolnak, hogyan vélekednek arról az ügyről. Kriza sok akadályt kellett, hogy legyőzzön. Nemcsak az anyagi gondok nehezítették dolgát, de egyháza, egyházközsége sem nézte jó szemmel ez irányú tevékenységét, haszontalan időpocsékolásnak tartották a népköltészettel való foglalatosságát.
Tegyél minden nap a szenvedélyedért! Nemcsak álmodozni kell, hanem az álmot mindennapi kitartó munkával kell megtámogatni. Kriza János műve is csak úgy válhatott valósággá, hogy számtalan levelezéssel, beszélgetéssel, aprólékos és minőségi munkával minden nap lépésről lépésre haladt a cél elérése felé.
Beszélj szépen! Költészetében, a gyűjtött anyagban, imákban és prédikációkban, de az egyszerű levelezéseiben vagy önéletrajzában is természetes igényességgel fogalmazott. A lehető legidőszerűbb üzenet ez is a digitális sterilitással vagy fölösleges vulgaritással teletűzdelt kommunikációt alkalmazó modern ember számára. Mélyüljünk el egy balladában, olvassunk egy-egy szép verset, mesét, hallgassuk Kriza vagy az általa feltárt ismeretlen költő ajkáról hangzó dalt szerelemről, örömről, fájdalomról, hitről; s akkor meg tudjuk fogalmazni azt, hogy mennyire nem mindegy, milyen köntösbe öltöztetjük mondandónkat. A Vadrózsák újra ráébreszthetnek arra, hogy a szép beszéd széppé varázsolja a lelket, az életet!
Csodák között, varázslatos világban élünk! Hajlamosak vagyunk mindenben a hiányt, a szükséget, a tökéletlenséget látni, de ahogyan Kriza és munkatársai nyitott szemmel és lélekkel jártak, a körülöttük levő kincsek, csodák fényét megtapasztalták és megmutatták, úgy nekünk is van lehetőségünk a mindennapi életben, egymásban, öregek bölcsességében, fiatalok álmaiban, gyermekeink ártatlan mesevilágában felfedezni a csodálatos világ varázslatát.
Lelkészi szolgálatában Kriza a hit, az imádság a szeretet fontosságát hangsúlyozta. Egy olyan korban állt a legpatinásabb unitárius szószéken, majd püspökké választása után egyháza élén, amikor az unitáriusok – és nem csak ők – az ész, a ráció, az érvek fontosságát hangsúlyozták. Ebben a tiszta észre építő világban a szív teológiáját hirdette. Vallotta, hogy az értelmet az érvek világosságával kell meggyőzni, de az érzelmek lelkesítő melegségét is meg kell jeleníteni a vallásos élet élményei között.
A tiszta értelem és az érzelmek forró, alkotó ereje közötti egyensúlyra ma is szükség van, s annak érzékeny határvonalait ma is felelősséggel és türelemmel kell hogy keressük!
Teológiájának, vallásos gondolkodásának egyik forrása a nyugati, elsősorban amerikai unitáriusokkal való kapcsolattartás és szellemi testvériség felismerése volt. Olvasta, tanulmányozta és erdélyi unitárius szellemben átformálva közölte William Ellery Channing, az amerikai unitárius teológia atyjának tételeit.
A Vadrózsák múlt felé fordulása és az új, friss levegőként beáradó amerikai unitarizmus értékelése igazolja, hogy Kriza egyaránt értékesnek tartotta a múlt kincseit, de azt nem a modern gondolatok ellentéteként mutatta fel, hanem hitte, hogy a múlt tisztelete és a jövő korszerűsége egyszerre is létezhet, sőt együtt tudja egyensúlyban tartani az ember gondolkodását és a közösséget.
Értékeld a múltat, és nyitott értelemmel és szabad lélekkel fordulj a jelen vívmányai felé!
Vallomása szerint teljesen váratlanul érte, hogy a tordai zsinat 1861-ben püspökké választotta. Bár tudatában volt annak, hogy a püspöki szolgálat teendői elvonják majd népköltészetgyűjtő szenvedélyétől, a belső parancsnak engedelmeskedve vállalta ezt a megbízatást.
Önmagáról alkotott és megvallott képéről az alázat és a humor sugárzik. Az őszinte, tehetségével tisztában levő, de a szolgálat alázatával élő emberre ma is nagy szükség van. A jó humor ma is gyógyír és túlélési stratégia – nem a maró gúny, a vigyor vagy a gonosz káröröm, hanem a mosolyra, nevetésre, jó szándékra derítő szó és viszonyulás.
Egyházi szolgálatának említésre méltó, kiemelkedő eredménye a Keresztény Magvető című teológiai folyóirat megalapítása volt, melynek Kriza kezdeményezője és névadója. Püspöksége idején emlékezhetett meg először az unitárius egyház alapítójáról és első püspökéről, Dávid Ferencről.
„Tollam elhajtottam, nyugovó végpontra jutottam, Minthogy jól eveze, nyugszik a Kriza keze” – írja Kriza egyik fordításának befejezését ünnepelve e verssel. 1875. március 26-án hunyt el, akkor nyugodott végleg meg keze, teste, a szépet és jót kereső, Isten fényét sugárzó lelke.
Életében jelen volt a testi szenvedés, az állandó anyagi nehézségek, családi tragédiák, de életútjából mégsem az elkeseredés tehetetlen nihilje árad, hanem a tenni akarás és a szolgálat Istenben bízó emberi arca tekint ránk.
Kezének, testének megpihenése után 150 évvel ilyen, s bizonyára még más felfedezésre váró üzenetekkel szól hozzánk ma is Kriza János papi, püspöki, költői, emberi hangja.
(Elhangzott Budapesten, az Országházban tartott Kriza János-emlékkonferencia alkalmával 2025. november 11-én.)
Jegyzet
1 A hegyeken nincsenek hidak, de a folyókon vannak hidak – latinul.
