A Magyar Művészeti Akadémia közleménye szerint 2O25 decemberének közepén, életének 86. évében elhunyt Csáji Attila Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a fényművészet és a magyar késői avantgárd kiemelkedő alkotója. Csáji Attila kevésbé volt ismert Erdélyben. Művészeti tevékenységét Magyarországon és nyugat-európai országokban gyakorolta, és mint fényművész vált nemzetközileg ismertté. Ne menjünk el érzéketlenül saját értékeink mellett címmel írást közölt a magyarországi Új Művészet (2020, 31. évfolyam 1–2. szám) folyóiratban. Ennek tartalmát szeretném bemutatni a következőkben azért, mert kortárs művészként szól hozzánk egy tapasztalt képzőművész.
Életünket alaposan befolyásoló változások idejét éljük. A globalizációs folyamatok kiterjedtek Európán kívül más földrészekre. Látványos a dél-ázsiai országok fejlődése. A művészt aggasztja az arányvesztett, kisszerűen elanyagiasodott ember. „A jólét védelme fontosabb lett az élet minőségének védelménél. A tolerancia nélkülözhetetlen, de arányvesztése, túlfokozása riasztó károkat okozott, és okoz ma is. A nemes eszmét embertelenné tudja zülleszteni. A szabadsággal ugyanez a helyzet. Alapvető, nélkülözhetetlen igényünk, de éppúgy el tud torzulni… a szabadság csak akkor nagyszerű, ha párosul az igazság áhítatával.” Ki kell állnunk a helyi közép-európai szellemért. A kultúra egyszerre nemzeti és határtalan.
Csáji Attila csatlakozott a késői avantgárd művészekhez. A Szürenon (szürrealista/nonfiguratív) művészcsoport neve tőle származik. Az 1969. évi kiállításukon pop-art, arte povera és konceptuális hatások érvényesültek, ahol HarasztÿIstván kinetikus szobrokkal jelentkezett. A ’70-es években Hollandiában mutatták be műveiket. A kritika szerint a munkák magas intellektuális szintűek, de nem lehet látni azt, hogy a magyar művészeknek milyen sajátos hozzájárulásuk van a nemzetközi művészethez. Ekkor felteszi Csáji azt a kérdést, hogy a túlhangsúlyozott „modernség” nem lehet-e csapda? Úgy látja, hogy a hagyomány és az újítás transzparenciájára van szükség.
Vállalni kell a merész egyéniségeket, az egyéni utakon járókat, akik fontosabbnak tartották a belülről építkezést, mint a trendekhez való gyors kapcsolódást. A trendek fetisizálása helyett a saját értékeinket kellene érvényesíteni. Csáji Attila örömmel fogadta a nagybányai művésztelep 100. évfordulójára rendezett kiállítást a Nemzeti Galériában. „…megdöbbentő volt az a sokrétűség, merészség és stiláris gazdagság, ami a kiállításon kibontakozott” – írta. Szerinte a magyar művészeket a külföld is értékeli. Művészetünk gazdagsága egyik alapértékünk. Ez nem pusztán az önmagunkról alkotott képet befolyásolja, de a világunknak a rólunk alkotott képét is.
Csáji Attila kísérletező művész volt. Több külföldi tanulmányúton vett részt, ahol kapcsolatba került a fényművészettel. A fényművészetnek már voltak magyar előzményei. Moholy-Nagy László a németországi Bauhaus iskola keretében végzett erre vonatkozó kísérleteket. Mint ismeretes, a Bauhaus a művészet, az élet és a tudomány egységét hirdette. Moholy-Nagy ott a fény alkalmazásával kísérletezett a fotózásban, a filmezésben, fotogramok készítésében. Munkáját később Kepes György folytatta az Egyesült Államokban, ahol fénnyel való kutatásokat végzett a lézer, a hologram, videó és más képalkotó médiumok területén. Ezt a kutatást állami intézményben végezte, ahol a társadalom környezeti és szociális problémáinak megoldásain dolgoztak. Csáji Attila folytatta a hagyományos művészeti tevékenységeket, mint a festészet, grafika, fényművészeti kiállításokat szervezett Magyarországon, de bekapcsolódott nemzetközi szervezetekbe is. Az UNESCO javaslatára 2O15 a Fény Nemzetközi Éve lett.
A BMC utolsó nagy kiállítása a kolozsvári Művészeti Múzeum termeiben sikeres volt. A Kós Károly és társai indította képzőművészeti szervezet minden évben kiállításokon bizonyítja életképességét, hozzájárulva kultúránk gyarapításához. Üdvözlendő a BMC vezetőségének az a döntése, hogy időnként Barabás Miklós-díjjal tünteti ki a kiváló eredményeket felmutató művészeket. Ez azt jelenti, hogy megbecsüljük művészeinket, mert tudjuk, hogy munkájukkal értéket teremtettek. Csáji Attila írásában is azt láttam, hogy a társadalom figyelme a művészetekre is ki kell terjedjen: „Ne menjünk el érzéketlenül saját értékeink mellett.”
