Hátszeg vidéke – egy eltűnt világ nyomában

A Hátszegi-medence a Kárpátok egyik legnagyobb hegyközi medencéje. Területe a Sztrigy és a Nagy-Víz völgyében alakult ki, amelyet délről a Retyezát hegység, nyugaton a Ruszka-havasok, keleten a Kudzsiri-havasok (Surján hegység) határolnak.

A Hátszegi-medence a Kárpátok egyik legnagyobb hegyközi medencéje. Területe a Sztrigy és a Nagy-Víz völgyében alakult ki, amelyet délről a Retyezát hegység, nyugaton a Ruszka-havasok, keleten a Kudzsiri-havasok (Surján hegység) határolnak. Erdély dél-nyugati része, annak egyik legszebb és leggazdagabb területe mind a természeti értékek, mind a történelmi emlékek tekintetében. Közelében két nagy nemzeti park található: a Retyezáti és a Gredistye-Csoklovinai Nemzeti Park. Önmagában is egy nagy nemzeti park lehetne, mivel majdnem lefedi a Dinoszaurusz Geopark területét.

Régi idők utazója, Dálnoky Márton levelében így ír róla: „Hátszeg Vidéke. N. Erdélyi Nagy Fejedelemségben, a’ mint Déváról Vajda-Hunyad felé, egynehány termékeny dombos tetőket meg halad az utazó, messzéről szemébe tűnik Hunyadi Jánosnak tulajdon Jószága, és egy nem magas kő sziklán épült Vára, melynek külső alkotása akár mely mai czifra építésen kifog: most a’ F. Kamara bírja Vas-hámorral, és gazdag vidékkel; onnan magosabb hegy hátakon, de alkalmas jó úton, a’ mint Szilvás nevű Helységbe leereszkedik, és onnét egy más kis hágóra fel ér, kinyílik a’ vi’sgálódó előtt egy földi kis Paradicsom, gyönyörű tárhely, 9–10 Német Mértföld hosszúságú, 1,5 Mértföld szélességű egyenesség, legbővebb termésű földekkel, számos, egészséges, és nagy hasznot hajtó kifogyhatatlan sebes patakokkal megáldatva a természettől, lánczszem módjára öszve-­fűzött hegyekkel környékeztetve, azon észrevétellel: hogy Oláh Ország felől mintegy mászhatatlan havas bérczek kerítik. A’ sűrűn fekvő Helységek, ’s azokban a már messzére tündöklő Nemes Birtokosok gyönyörűséges ízléssel, ’s gazdaságra épült kastélyjaik, elég tudakolnivaló vágyódást szereznek az idegen utazókban; ’s azok a’ sok, már részint öszve-omlott, részint félig meddig fenn álló Várak düledéki, eléggé bizonyítják hajdani nagy becsét e tájnak, és pompáját e’ kedves vidéknek.”

A természeti értékek közül a legfenségesebb és a vidék tájképét markánsan meghatározó Retyezát, vad, egykor jégárak által gyalult felszíne, az eljegesedés után visszamaradt több mint 80 varázslatos tengerszeme, valamint gazdag élővilága révén mégis az egész régió legfelkapottabb turistacélpontja. A hegység vízzáró kőzetein lefutó patakok mentén több impozáns vízesésben is gyönyörködhetünk (Lolája, Csumfu, Nagy-Lepusnyik stb.). A Hátszegi-medencében és a Kis-Retyezátban pedig számos barlang és mély zsomboly található. E földalatti képződmények többsége azonban szigorúan védett és csak engedéllyel járható (sok közülük kizárólag felszereléssel). A karsztvidék felszíni látványosságai (Jorgován-kő, Buta-szoros, Szkorota-szurdok, Szkokul-szoros, Krivádia szoros Bóli balang stb.) viszont szabadon látogathatók.

A 19. század végi vadászati beszámolók, túraleírások és tudományos cikkek egyik visszatérő szereplője, Buda Ádám Rea-i földbirtokos, nemzetközi hírű természetbúvár így ír a Retyezátról. „Én ismerem összes havasainknak minden legkisebb zege-zugát. 13 éves korom óta mint zerge- és medve-­vadász és természet-buvár bejártam azoknak minden csucsát és völgyét. Láttam Tirol és Svájcz-szépségeit s igy volt alkalmam fogalmat szerezni a havasi tájképek szépségeiről. Azonban ehhez hasonló szépet, melyre itt a turisták figyelmét felhívni kívánom, mondhatom, hogy még nem láttam, mely nézetemben több angol is osztozik.”

Ezen a területen a világon egyedülálló növényfajok találhatók: a bánáti feketefenyőtől a Retyezát hegység 90 endemikus (csak ott élő) növényéig, a Drosera Rotundifoliáig, a kis húsevő növényig. Ez a legendás föld az őt körülölelő hegyekkel a kezdetektől fogva különböző lények élőhelyéül szolgált, amint azt a fosszíliák alapján bizonyított törpe dinoszauruszok jelenléte is igazolt. Itt található több mint 140 lepkefaj, a növényfajok egyharmada, valamint a 185 madár- és védett állatfaj.

65–70 millió éve a Hátszeg-sziget közel akkora volt, mint a mai Magyarország. A burjánzó növényzettel borított, trópusi éghajlatú szigeten a dinoszauruszok mellett számos rovar-, béka-, gyík- és madárfaj élt. Az is biztos, hogy sokkal kisebb termetűek voltak, mint angliai, németországi és észak-amerikai lelőhelyeken feltárt közeli rokonaik. Egy nemzetközi kutatócsoport igazolta a természettudós báró Nopcsa Ferenc százéves elméletét: az erdélyi Hátszegi-medencéből ismert késő-krétakori dinoszauruszok valóban törpenövésűek voltak, melyek így alkalmazkodtak szigetté zsugorodó élőhelyükhöz.

A Hátszegi-medencének három kapuja van: észak felé a Sztrigy folyó vonala a Maros széles völgyébe vezet, nyugat felé az Erdélyi-Vaskapu és a Bisztra-völgy mentén jutunk át a Bánságba, dél felé a vízválasztó Merisor-hágón át az út a Petrozsényi-medencébe, és onnan a Szurduk-szoroson keresztül Olténiába visz.

Sajnos, e gyönyörű tájat is véglegesen megváltoztatta a Kárpátok Géniusza. Erőltetett iparosítási terveivel sikerült az eddig évezredeken át szabadon, zúgva száguldó, gyönyörűen kristálytiszta, igen bővizű hegyi patakot, a Nagy-Vizet bilincsbe verni. Korának legnagyobb földgátját építették Gura Apei-n, ahol egy 390 hektáros tó keletkezett. A gáttól lefelé üres, szinte száraz maradt a patakmeder, a vizet a völgyet körülzáró hegyek tetején fúrt kb. 19 kilométer hosszú alagúton viszik Klopotíváig. Itt átmegy két erőműn, majd nyitott, nyílegyenes, csatornákkal összekötött három nagy víztárózó tavon és több erőműn keresztül jut el a Sztrigy-be, ahol a jó szocialista tervek alapján a mai napig is tovább építik a tájromboló víztárózókat. És ez még nem minden, a tájrombolás itt még nem ért véget, időközben kiderült ugyanis, hogy az eredeti tervekben felbecsült vízmennyiségek nem állnak rendelkezésre. A szakemberek szemet vetettek a havasok túloldalán lezúduló 21 hegyi patakra, és a Retyezát-hegység alatt fúrt alagutakon tervezték ezek átvezetését a Gura Apei-nál épített gyűjtőtóba. A 12 patak már megkezdett, közel 30 kilométernyi alagútját még befejezték az 1989. decemberi rendszerváltás után, a többi kilencet a Román Akadémia határozott közbelépése miatt már el sem kezdték. Remélem, idővel belátják a tévedést, a patakok újra visszakapják régi medrüket, és a már kész alagutak turisztikai célokat fognak szolgálni.

Történelmi emlékekben is igen gazdag e vidék, az épített örökségnek minden típusa (régészeti, történelmi és építészeti műemlékek) egyaránt megtalálható.

A leglátogatottabb régészeti leletek, Hátszegtől 17 kilométerre délnyugatra találhatók az egykori római Dácia tartomány fővárosának, Ulpia Traiana Sarmisegetuzának (Várhely, Sarmizegetusa) romjai. A Kr. u. 98. és 117. között uralkodó Marcus Ulpius Traianus római császár alapította, miután 106-ban legyőzte a dákokat. Traianus megalapította Dácia tartományt, melynek első fővárosát itt építették fel az egykori dák központ mellett. A tartomány kiterjedt Erdély nagy részére. A rómaiak uralma 165 évig tartott, a germán törzsek meg-megújuló támadásai miatt 271-ben Aurelianus császár feladta Dáciát, a tartományt kiüríttette, a rómaiakat és a romanizálódott lakosságot a Dunától délre Új-Dácia tartományba telepíttette át. Erdélyt a germán törzsek belháborúiból győztesen kikerült vizigótok szállták meg. Utánuk a hunok, a gepidák, majd az avarok, s végül a magyarok következtek. Az egykor gazdag település a rómaiak 3. századi kivonulása után a népvándorlás viharának esett áldozatául.

A tatárjárást Hunyad-megye is megszenvedte. Lakosságának zöme kipusztult, így 1241-ben a Hátszegi medence részben elhagyottá vált. A tatárok elvonulása után, mint mindenütt az országban, itt is kővárakat építettek.

Hátszeg királyi várát feltehetően Gutkeled nb. Joachim emeltette 1263 és 1270 között. Kún Lászlótól 1315-ben királyi kézre került, ettől fogva az erdélyi vajdák kormányzása alatt állt. A források 1457-ben a Hunyadiak kezén levő királyi várak között említették. Ebben az időben Hátszeg várára és a hozzá tartozó kerületre hárult a Zsil-völgytől a Vaskapuig terjedő határszakasz védelme. Mátyás király adományaként 1463-ban a Kendeffy család birtokába került a település és a vár, majd 1482-ben Corvin János kapta meg. A vár ekkor még valószínűleg épen állt, és csak a későbbi török támadások idején semmisült meg. Csak feltételezett helye ismert.

A királyi vár megjelenésével párhuzamosan a vidék urai, a jól védhető sziklákra, meredek oldalakkal határolt hegycsúcsokra kisebb „családi” kővárakat építettek. Ilyenek a malomvíztoroki Kolc-hegyen (Suseni), Reketyefalván (Rachitova), Malajesden (Mălăiești) ma is látható lakótornyos várromok. Itt meg kell említenem, hogy a malajesdi várat két éve restaurálták, inkább újraépítették uniós pénzekből. Ezért minden elismerést megérdemel a helyi önkormányzat akkori vezetője. Felsőszálláspatakon, a falu északi végében, részben állnak egykori várkastélyának falai. Az eredetileg középkori erődítményt előbb a Szerecsen, majd a Keresztesi, végül a Mara család birtokolta. Miután Tige tábornok bevette, és felgyújtatta a kuruc párti Mara Izsák által védett családi erősséget, többé nem épült újjá. Korábbi kápolnáját az 1770-es–80-as években a falu reformátusai építették át. Manapság a kaputorony és a hozzá kapcsolódó helyiségek falai állnak három–négy méter magasan.

A krivádiai őrtornyot Perényi Péter erdélyi vajda építtette 1528 táján, hogy a Havasalföldről a Vulkán-szorosán át Erdélybe, illetve a Hátszegi-medencébe igyekvő kereskedőket megvámolhassa. Az így jelentős veszteségeket elszenvedő Hunyad megyei nemesek, élükön Brandenburgi Györggyel, panaszt emeltek, mire Ferdinánd király 1529-ben megtiltotta a vámszedést Krivádiánál. Ezt követően nincs írás róla, de bizonyosnak látszik, hogy még sokáig használhatták a kis erődítményt a szoros megfigyelésére, védelmére. Az egyszintes, lőrésekkel ellátott, védőfolyosós építmény magassága 10, átmérője 13 méter, falainak vastagsága 2 méter. Ma is jó állapotban látható, csupán a tetőzete pusztult el.

Az építészeti emlékekkel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a hátszegi-medencében a múlt században még közel 40 kastély és udvarház állt, legalább ennyi ősi templom és van két kolostor. A priszlopi még a középkorban épült és a kolcvári, ahol a vár régi romos kápolnájából építettek egy új kolostort.

A templomok nagy része műemlék, mindegyik megérne legalább két-három mondatot. Most csak a demsusi Szent Miklós-templomot említem, mint a vidék legrégibb templomát. Építési idejére vonatkozóan nincsenek oklevelek, de a stílusjegyek alapján a romanika korára, a 13. század tájára teszik. Helyi mesterek építették, a felhasznált építőanyag nagy része a közeli Várhelyről, a római Ulpia Traiana-ból való. A régi római sírkövek (többek közt Traianus császár hadvezérének sírköve), faragványok, egyéb feliratos kövek olyan mértékben keverednek a jókora terméskövekkel, hogy sokáig római eredetűnek hitték az építményt.

Az épített örökség gyöngyszemei az öt kastély (Kernyesd, Poklisa, Nalác, Boldogfalva, Szacsal) és több nagyobb udvarház volt. Az épületeket egymással szépségben vetélkedő kisebb-­nagyobb arborétum vette körül, az 1948-49. évi államosítás után a naláci és részben a poklisai park kivételével a többit kiirtották. Kernyesden az épületet is lebontották, most már nyoma sincs a kastélynak. Az államosított kastélyokban, Poklisán és Szacsalon fogyatékos gyermekeket nevelő intézet üzemelt, Nalác a hátszegi korházhoz tartozott, Boldogfalván előbb állami gazdaság, majd egy szálloda használta a kastélyt. Rendszerváltás után Boldogfalvát és Poklisát visszakapták az örökösök, Nalácon még pereskednek, Szacsalon nem jelentkeztek az örökösök.

Az épületek állagát nézve a helyzet sokkal elszomorítóbb. Boldogfalván még pár évig üzemelt a szálloda, majd elhunyt az alkalmazott üzletvezető. Azóta a külföldön élő tulajdonosok lakatot tettek a kastélyra, de ez nem védi meg a kisebb-nagyobb betörésektől és a rohamos állagromlástól. Nalácon, ahol a legjobban karbantartott kastély és arborétum volt, amióta pereskednek és nincs tulajdonos, megindult a szabad rablás. Előbb a cserépkályhák tűntek el, majd az ajtók és az ablakok, most éppen az emeletek közti födémek és a tetőszerkezet gerendái kelnek lábra, és a park fáit is évente megtizedelik. Poklisán áruba bocsátották a bezárt üresen álló kastélyt, Szacsalon is minden eltűnt a kastélyból, ráadásul teljesen körülépítették tömbházakkal, elrejtették a világ szeme elől.

Hátszeg vidékén a Hunyadiak korában jelentősen emelkedett az udvarházak száma, oka feltehetően az, hogy Mátyás király jeles hadvezéreit birtokkal jutalmazta. Ennek következtében létrejött egy olyan közép és kisnemesi réteg, amelynek igényeit és lehetőségeit az udvarház jól szolgálta. Feltételezések szerint ezek az udvarházak túlnyomórészt fából készültek, és csak a 15. század végére kezdtek áttérni a kőből való építésre. Egyelőre annyi látszik biztosnak, hogy ezek többnyire a klasszicista formarendet követik. Főhomlokzataik általános jellemvonása az oszlopos tornác vagy a portikusz, amely lehet szintén oszlopos, oldalt nyitott és timpanonnal fedett, vagy tömör fallal körülvett elem. Az alaprajzi elhelyezkedésnek majdnem minden esetben van egy azonos egysége, középen egy nagyterem, amelyből két-két szoba nyílik jobbra és balra. A nagyobb méretűeknél ehhez kapcsolódhat kétoldalt egy-egy bástyára emlékeztető újabb szoba, amely nyílhat a nagyteremből, vagy a tornácról külön.

Az udvarházak esetében sem ró­zsá­sabb a helyzet. Az államosítás vagy inkább a házak jogtalan elkobzása után – amire csak most derült fény – főleg állami vagy kollektívgazdaságok, szerencsésebb esetben iskolák vagy korházak üzemeltek bennük. Az iskola vagy kórház sokkal jobban vigyázott az épület állagára, a téeszek és állami gazdaságok esetén szinte kő kövön nem maradt. Sok udvarházat lebontottak, előfordult, hogy a ház udvarát átszelő új utak vagy új, idegen házak épültek, és főleg tömbházak „nőttek ki” az udvarházak udvarain, illetve a közelükben.

A törvény adta lehetőséggel élve mindenki megvívta a maga külön csatáját a hatóságokkal, míg visszakapták az örökséget. Vannak, akik még mindig pereskednek és vannak épületek, amelyeknek, az örökösei már nem élnek. Sajnos, csak hárman vagyunk, akik visszatértünk, lakhatóvá tettük a házakat, és folyamatos tatarozás közben megpróbálunk újra OTTHON élni. Mások eladták vagy árulják a visszakapott épületeket. Alsófarkadinon (General Berthelot) a Lónyay–Nopcsa udvarház a két világháború között Berthelot tábornoké volt, majd a román állam birtokolta. A kommunizmus idején a termelőszövetkezet használta, és alaposan tönkretette. Tervek szerint a Hátszegi-medence élővilágának génbankját alakítanák ki benne, ezért a Román Akadémia még időben nagyon szépen helyreállította.

Az egész Hátszegi-medencében elég elkeserítő a gazdasági helyzet. Rendszerváltás után sorra bezártak a vidék lakosságának munkát adó nagyobb gyárak és vállalatok, mint például a kaláni vasgyár, a hátszegi húsfeldolgozó üzem, a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó stb. Aki dolgozni akar, külföldre megy, előbb idénymunkásnak, majd viszi a családot, és végleg kint marad.

A helységekről és lakosairól kevésbé ismert, hogy a történelem folyamán a legtöbb település lakói kollektív nemességet és a hozzá tartozó nemesi közbirtokosságot kaptak, feltételezhetően Mária Teréziától. Az idősek még ma is büszkék nemességükre. Ez a tény rányomta bélyegét e falvak szerkezetére és főleg az épületekre, ahol a kisnemesi portákon belül mindig megtalálható egy nagyobb, kőből-téglából épült magasföldszintes lakóház és az udvar végét határoló, istállót, csűrt magába foglaló méretes gazdasági épület. Gazdálkodni, általában a falu határban, a család tulajdonát képező két–három, legtöbb öt hektáros területen szoktak.

Pár éve uniós pénzekből elkezdték aszfaltozni a helyközi utakat, és lassított ütemben közművesíteni ezeket a nagyon szép fekvésű falvakat. Ha készen lesz a minden igényt kielégítő infrastruktúra, a biogazdálkodással egybekötött falusi turizmus lehetne az egyik kiút a jelenlegi ellehetetlenült gazdasági helyzetből. A táj szépsége, a látnivalók változatossága és sokasága ma is sok turistát vonz ide, de ezek ma csak átutaznak a vidéken, vagy gyorsan felmennek a havasra, ahol kempingezésre van lehetőség.

Felhasznált irodalom:

Buda Ádám: A Hátszeg vidéki havasok legszebb pontja. Az Erdély-részi Kárpát-Egyesület hivatalos értesítője, Kolozsvár, 1895. március-április, IV. évfolyam, 3–4. szám.

Dálnoky Márton Levele Ns. Arad Vármegye Első Al-Ispánjához, Tekintetes Kovács János Urhoz a’ Római Régiségekről. Tudományos Gyűjtemény, 8. évfolyam, 1824.

Mara Enikő: Hátszeg-vidéki kúriák. Műemlékvédelmi Szemle. XI. évfolyam 1–2. 2001.

Schreiber István: Devai EMKE-füzetek

Téglás Gábor: Hunyadmegye. Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Váradi Péter Pál–Lőwey Lilla: Déli-Kárpátok – Ősvárak 1.