György Sándor méltatása

A fúvós részleg egy tehetséges fiatalembert javasolt kitüntetésre, akinek a pályája felfelé ível, és jelentős eredményt valósított meg e pár év szakmai tevékenység alatt. Legszembetűnőbb jellemvonásai: céltudatosság, tehetség és szorgalom, valamint megbízhatóság. Pályaválasztását nagyban befolyásolta megismerkedése a fúvószenével, bár a hangszerválasztás nem volt zökkenőmentes.

De kezdjük elölről a történetet azoknak, akik közelebbről nem ismerik: 1989 februárjában született Alsóboldogfalván, iskoláit szülőfalujában és a községközpontban, Újszékelyen végezte. Hetedikes korában került kapcsolatba a székelykeresztúri fúvószenekarral, amelynek hatására felvételizett a művészetibe a nyolcadik osztály elvégzése után, így került az osztályomba minimális zenei ismeretekkel, olyan hangszeren, amely nem szerepel a művészetiben tanítható hangszerek listáján. Fél évbe tellett, amíg a számára megfelelő hangszert, a tubát megleltük, és teljes hévvel nekiláttunk e hangszer titkainak felfedezéséhez. Addig én sem tanítottam ezt a hangszert. A mellettem álló fiatalember tehetsége, kitartó szorgalma és körültekintő hozzáállása segített a zenei előképzés hiányának bepótolásához, és alig három év alatt olyan szintre emelkedett hangszertudása, hogy már országos versenyeken szerepeltünk sikeresen. Érettségi után szépen sorban jöttek a megvalósítások: felvételi, majd diplomázás a zeneakadémián, mesterizés, címzetes tanári állás a művészetiben, véglegesítő vizsga, és legutóbb a kettes tanári fokozat megszerzése.

Hitvallása: eredményt csak szorgalmas, kemény, kitartó munkával lehet elérni, ezért már diákévei alatt sem tűrte meg maga mellett a munkát félvállról kezelőket, a munkában nem ismer tréfát, már Székelyudvarhelyen, de később Kolozsváron is számonkérte társaitól a napi gyakorlás mennyiségét és minőségét. Szerintem ez a magatartás is a tanári pályára predesztinálta, ahol ugyanolyan következetesen és könyörtelenül megköveteli a napi teendők hiánytalan elvégzését.

Ami a karmesteri tevékenységét illeti, az sem mindennapi. Olyan településen kezdte el a karmesterkedést, ahol soha nem tanított zenét szakember, és nem létezett az évek során semminemű felnőtt művelődési tevékenység, ráadásul az ország egyik legnagyobb területű településéről van szó, amely 75 négyzetkilométeren fekszik, több mint 150 kilométeres, településen belüli úthálózattal, ahol az ehejt két-három kilométert, az ahajt meg tíz vagy annál is nagyobb távolságot jelent. Székelyvarságról van szó, Udvarhelytől 35 kilométerre, ahol nyolc évvel ezelőtt felnőtt tagokkal fúvószenekart indítottam, és egy év elteltével, nyugdíjba vonulásom után a karmesteri pálcát átadtam a mellettem álló fiatal kollegának. A pálca könnyű, az elvégzendő munka annál nehezebb, de sikeresen megbirkózott vele, és az eltelt hét év alatt sikerült egy szervezett, fejlődőképes együttessé kovácsolnia a csapatot. A karmester határozottsága, erélyes és célratörő magatartása hozzájárult az együttes tagjainak hozzászoktatásához a közösségi munkához, felelősségtudatuk kialakításához, és új életmód kialakításához. Egyszóval összeszokott együttessé kovácsolta a zenekart a közös munkához hangolt, jól meghatározott egyéni feladatokkal. Az együttes működéséhez szükséges anyagi bázis biztosított helyi erőből (próbaterem, hangszerkészlet, egyenruha, kottatartó, kotta), valamint a taglétszám állandósulása és az utánpótlás képzése biztosítékot jelent a fúvószenekar hosszú távú működéséhez.

Hét éve Oroszhegyen az iskolaigazgató kezdeményezésére és a helyi vállalkozók hathatós anyagi segítségével harminckét tanulóval elindult a hangszeroktatás. Ötödik éve ebből a csoportból létrejött az ifjúsági fúvószenekar György Sándor vezetésével.

Példaadó a helyi közösség támogatása, mindenki szívügyének tartja az együttes létezését, fejlődését, szereplését: szülők, községi vezetők, közbirtokosság, vállalkozók. Az együttes megbecsült helyet kapott a helyi rendezvényeken, ma már elképzelhetetlen a nagy hagyománnyal rendelkező Nárciszfesztivál vagy a híres oroszhegyi Pálinkafesztivál a fúvószenekar részvétele nélkül. Az első önálló hangversenyükre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy kicsinek bizonyult a helyi sportcsarnok, s bár a legzordabb hóvihar tombolt az előadást megelőző órákban, így is zsúfolásig megtelt a terem, és mindenki gyönyörködött a színvonalas, egyszersmind emlékezetes előadásban. Ez a fiatal, de sokat ígérő zenekar nemcsak a helyi közösséget szolgálja, hanem már három éve a Székelyudvarhelyen rendezett eseményeken is főszerepet kap nemzeti ünnepen (március 15., augusztus 20., október 23.), megemlékezéseken (nemzetközi gyermeknap, aradi vértanuk emléknapja, május elsejei zenés ébresztő) vagy éppen valamelyik helyi rendezvényen, mint a Bárányfesztivál, a Méhészfesztivál, a Gyümölcsfesztivál.

A legnagyobb megvalósítás mégis a hangszeres zene megszerettetése, elragadó a gyermekek lelkesedése a hangszeres foglalkozások idején mind az egyéni, mind a közös tevékenység alkalmával. Tudott dolog, hogy az élet fokmérője a tett, hát Sándor tanár – ahogy tanítványai emlegetik – teszi a dolgát, sőt, jól teszi a dolgát, szerintem nem véletlenül található a tanítványai között nemcsak Udvarhely vidékéről származó, hanem a Gyergyói-medencéből, Csíkból, de akár más megyéből is (Kovászna, Brassó), akik azért jönnek Udvarhelyre, hogy nála tanulhassanak.

Természetesen Kölcseyvel együtt mindannyian tudjuk, hogy „lángerő kevésnek adatik, azonban minden egészséges lélek szorgalom és tudás gyarapításával alkothat tehetsége szerint értéket, és ezzel hozzájárul nemzete közkincsének gyarapításához, és ezzel együtt annak megmaradásához.” Szerintem jelen esetben ezzel a ténnyel állunk szemben, mert György Sándor karmesterként olyan területen alkotott maradandót, ahol a hangszeres zene ismeretlen fogalom volt, így tiszta szívből javasolom a Romániai Magyar Dalosszövetség áltat felajánlott kitüntetésre.

Gratulálok a megvalósításokhoz és a kitüntetéshez!

(Elhangzott 2019. november 23-án, Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén.)