Arról, amit és ahogyan a cserkészcsapatban megélünk

A cserkészet több mint százéves, a világon a legnagyobb ifjúságnevelő mozgalom. Alapelvei: Isten, haza és embertárs szolgálata, a magyar cserkészet ezek mellé a nemzet szolgálatát is belefoglalja. Ettől lesz jellegzetes a magyar cserkészet, de ugyanakkor, határokon túl is egységes. Teleki Pál fogalmazta meg tömören a célt: emberebb embert, magyarabb magyart nevelni a közösség számára. A cserkészmódszer a cselekedve tanulás, lényege, nyitott lenni, új dolgokat felfedezni, megismerni. Értékrendünk, ami szerint a cserkészéletünket irányítjuk nem az, hogy szakembereket képezünk valamely szakágban, hanem olyan embereket, akik bárhol megállják a helyüket.

Egy csecsemőnek minden új, még az édesanyja altatódala is. Ahhoz, hogy bármit is értékelni tudjunk, tudomásunk kell, hogy legyen róla, meg kell ismernünk azt. Így van ez történelmünkkel, hagyományainkkal, népszokásainkkal. Népdalkincsünk párját ritkító, népmeséink, balladáink, rovásírásunk egyedülállóak. Ahhoz hogy fiataljaink – és nemcsak ők, hanem akár a középkorúak vagy ennél is idősebbek – ezt értékelni tudják, bele kell kóstolniuk, meg kell ismerniük azokat.

Sajnos, a cserkészet 1936 és 1990 között be volt tiltva. A közel fél évszázados kiesés a folytonosság hiányát idézte elő, ezért felnőtteknek és fiataloknak egyaránt újra fel kellett fedezniük a cserkészetben rejlő kalandot, kihívást, a lehetőségeket. Hunyad megye, Déva szórvány, ami meghatározó számunkra.

Csapatunkat Böjte Csaba atya felkérésére alakítottuk meg 1993 januárjában. Azóta több száz fiatal fordult meg a csapatban. Lassan, de kialakult egy értékrend, amit azóta is őrzünk és meg akarunk tartani. A köztudattal ellentétben a cserkészek nem csak természetjárók és természetvédők, hanem a magyar kultúra, népszokások, néphagyományok ismerői és továbbvivői is.

Az általános történelmi, kulturális magyar örökség mellett fontos a helyi kötődés. A dévai vár legendájához már a névválasztás pillanatában kötődtünk, így nem véletlen, hogy az Erdélyben 55-ikként megalakult csapatunk Kőműves Kelemen nevét viseli. Helyi jellegű hagyományaink, népszokásaink, népdalkincsünk alapját, a tizenkilencedik század végén Bukovinából kitelepített bukovinai székely népcsoport határozta meg. Vajdahunyadon, Csernakeresztúron, Sztrigyszentgyörgyön és Déván ma is élnek a leszármazottak. Azóta azonban a hagyományaink megkoptak. Jómagam is csak a kilencvenes évek elején tudtam meg, hogy nem csángó vagyok, hanem bukovinai székely. Pedig a Csángótelepen lakom. A cserkészcsapat is itt működik, nagyapáink által épített római katolikus templom óvó közelségében.

Heti rendszerességű foglalkozásainkon, de főleg táborokban, nagyobb cserkészrendezvényeken azokat az értékeket ismerjük meg, és próbáljuk továbbadni, amelyek már kiállták az idő próbáját. Csak olyan értékeket tudunk hitelesen továbbadni, amiben mi is hiszünk, gyakorolunk. Alkalmi rendezvényeinket keretmesés formában rendezzük, a táborok visszavisznek a történelemben a honfoglalás, a kalandozások korába, Szent István, IV. Béla, Mátyás király, Rákóczi, Bethlen Gábor korába. Ilyenkor jellegzetes kézműves foglalkozások szerepelnek a programban, amit faragás, nemezelés, íjazás, fafestés, csuhézás, kopjahajítás, pénzverés, címerfestés, kosárfonás, papírkészítés és még sok egyéb hagyományos kézműves tevékenység egészít ki, tesz színesebbé.

Meseerdőnek nevezzük a kisebb cserkészek számára rendezett élményszerű találkozásokat a mesebeli szereplőkkel. Tapasztaltabb cserkészeink alakítják a szereplőket, építik ki a helyszínt, az ilyen alkalmak kiválóak például népmeséink felelevenítésére. Egyedülálló népdalkincsünknek is köszönhetően a bölcsődaltól a játékos énekeken, a katonadalokon, a szerelmi énekig, a kesergőkig valamennyiből tanulhatnak a táborozók. Táborozásaink rendszeres velejárója a közös tábortűz, így esténként fiataljaink a tűz mellett tanulják meg a népdal és műdal közti különbséget. A tábortűz mágiaszerű varázsa mellett, a huszonegyedik századi tömbház-negyedi gyermek időben visszatér őseink lelkivilágához. Hihetetlen, mennyire fogékonyak ilyenkor mindarra, ami legenda, mese, ballada, történelem.

Az ismeretek elsajátítása természetesen, nem megy egyik napról a másikra. Ami őseinknek mindennapi életében természetes velejáró volt, az a mi mai életünkben már csak elvétve, esetleg átörökített hagyományként jelenik meg. Időnként szükséges tehát azok felelevenítése, akik pedig már elegendő tapasztalatot, ismeretet szereztek, megoszthatják az újonnan érdeklődőkkel.

Íme, néhány rendezvény, amelyek fontosak az érték-átmentés, az identitásőrzés szempontjából.

Hitünk ápolása és megőrzése szempontjából, a CSErkészLElkiNapok – a CSELEN – összehozza Erdély cserkész ifjait. Unitárius, református és római katolikus fiatalok lelki vezetőik jelenlétében olyan közös együttlétet élnek meg, ami testi és lelki fejlődésüket szolgálja. Istennek tetsző az a szolgálat, amikor észrevesszük azokat, akik valamilyen segítségre szorulnak. Lehet ez a környezetünk, embertársunk. Ezt felfedezni, megoldást keresni rá, építő jellegű kihívás. Nagyenyeden a Bethlen Gábor kollégium ad helyet ennek az országos rendezvénynek. Voltunk már városi történelmi vetélkedőn, börtönlátogatáson, faültetésen Torockó határában, és szociális jellegű munkát is vállaltunk.

Hagyományőrző jellegű országos rendezvényeink közül említésre méltó a kolozsvári mesemondóverseny, a szamosújvári rovásírásverseny, a marosszentgyörgyi népdal, néptánc és kézműves készítmények vetélkedője, a nagyenyedi kenyérsütés, disznóvágás, karácsonyi kézműves készítmények előállítása, a dévai balladatalálkozó, az országos cserkészbál. Mivel utóbbit évente más-más helyszínen, vidéken szervezzük egy-egy helyi csapat rendezésében, mindezek jó alkalmak az ilyen alkalmakkor bemutatott helyi jellegzetes hagyományok megismerésére.

Mint minden csapat, mi is arra össz­pontosítottuk munkánkat, amiben otthonosan mozgunk, illetve amit felkínálnak a helyi adottságok. Déva várának tövében magától adódott a balladatalálkozó megrendezésének az ötlete. Megismerni különböző vidékek népballadáit, ezt vetélkedőszerűen bemutatni, s mindezt egy közös rendezvényen megélni, mindez nem csak a szervezőknek, hanem a résztvevőknek, de a nézőközönségnek is rendszerint maradandó élményt nyújt. Mivel népszokásaink a szórványban megkoptak, dédelgetett gondolatunk, hogy ezután a balladatalálkozót népszokások, népi hagyományok felelevenítésével is kiegészítsük. Ugyanebbe a körbe tartozik a karácsonyi betlehemezés, a farsangolás, a karácsonyi katonajáték, nos, mindezeket a hagyományokat feleleveníteni valóságos kulturális élmény.

Egyedi értékünknek számít a rovásírás, feladatunknak tekintjük a megismertetését. Nem rovásszakértőket képezünk ki, hanem az alapokat, a történelmi háttért próbáljuk közelebb hozni az érdeklődőkhöz. Valójában nem csak a rovásjeleket ismeri meg az, aki elsajátítja ezt a kommunikációs módot, hanem azokat a rovásemlékeket is, amelyek nyelvünk és népünk folytonosságát tanúsítják.

A fafaragás, a kopjafaminták megismerése nem csak a kézügyesség fejlesztése, hanem a rovásíráshoz hasonlóan tárgyi néprajzunk, népművészetünk megismerése szempontjából fontos. A látványosságon túl a kopjafák üzenetet hordoznak, mindegyik minta jelent valamit. Nem csak képzett a szakember, illetve a fafaragó tudja megérteni ezt az üzenetet, hanem bárki más is, aki hajlandó kis időt szánni erre.

László Attila cserkészvezető személyében olyan társra találtunk, aki nem csak elsajátította, de műveli is a fafestészetet. Cserkésznapokon vagy más kézműves foglalkozásokon, nyári táborokban tanítjuk a hagyományos festett mintákat, valamint a műfaj technikáját.

Bukovinai őseinktől maradt ránk a pirostojás-írás bukovinai mintakincse. Nem annyira látványosak, mint más vidék mintái, de mi a hagyományra helyezzük a hangsúlyt. Minden mintának megvan az elnevezése. Húsvét előtti szombaton a csapat már hagyományos tojásírást szervez nem csak a cserkészek, hanem általában minden érdeklődő számára is.

Nem annyira népszokás, mint inkább élmény-esemény az ősz végi töklámpás-készítés. Bár az adventi időszak beállta előtt tartjuk ezt a foglalkozást, a sötétben a gyermekek végigmennek az általuk elkészített lámpások által megvilágított mese-ösvényen, majd a tábortűznél énekkel, játékkal zárul a vidám est.

Első cserkészeink egyike, Lovász Sándor érdeklődött a lovaglás iránt. Ritkán találni olyan gyermeket, aki nem szeretne lovagolni. Alkalmilag, évente kétszer-háromszor erre is nyújtunk lehetőséget. És mert a ló mellől az íj sem hiányozhat, a gyermekek ezt is kipróbálhatják. Az első reflexíjat ajándékba kaptuk, aztán később már mi magunk gyártottunk vesszőket. Igaz, hogy az íjazást sem megtanulni, sem gyakorolni nem könnyű, de az is igaz, minden gyermek szívesen kipróbálja.

A fonott karikás ostor igazából nem gyermek kezébe való. A csikósok kezében szerszám, sőt akár fegyver is volt ez az eszköz, ettől függetlenül bármilyen rendezvényen élményszámba megy a karikás ostoros bemutató.

Körülbelül tíz éve sólyomidomár tartott bemutatót nálunk, azóta három cserkészünk is vadászmadarat tart és idomít.

A cserkészet célja nem az, hogy cserkészeket képezzen. Életrevaló embereket akarunk nevelni a család, a közösség, a társadalom számára. Ha egész ember akarok lenni, tudnom kell, hogy ki vagyok, honnan jövök, milyen értékeket vállalok fel, melyek a gyökereim, az őseim által elfogadott rend, milyen szellemi és tárgyi hagyatékot teremtettek az őseim. Tőlem függ, hogy ezek maradnak-e vagy sem az utókor számára.

A cserkészet alapítója, lord Baden Powel arra kért, utódaink számára hagyjunk egy jobb világot annál, mint amilyenbe mi beleszülettünk. S hogy ezt meg is tudjuk tenni, előbb otthon kell lennünk ebben a világban.