A közművelődés tudományággá és szakmává rangosult

1.

A közműveltség fogalma a 21. század első évtizedeiben gyökeresen megváltozott s folyamatosan tovább dúsul, bővül és módosul. Roppant nehéz kitapintani, meghatározni, hogy mi az állandó, a maradandó a kultúrában a rohamos, feltartóztathatatlan és gyökeres mennyiségi, minőségi és értékbeli változásokban, mélyreható átalakulásokban. A 21. század a tudástársadalom megteremtésére, kiépítésére összpontosít, ami új követelményeket, kihívásokat támaszt az általános, az alap- és a közműveltség átfogó, összetett rendszerével szemben is. Átható transzformáción megy át a közműveltség, a kultúra fogalma, társadalmi dimenziója és szerepe is. A nagy metamorfózisban, átstrukturálódásban közművelődés céljainak, eszközeinek és formáinak is folyamatosan korszerűsödnie, fejlődnie kell, ha ténylegesen hozzá akar járulni a továbbiakban is az egyének és közösségek a kultúra, a civilizáció javaiból való részesedése mértékének és eredményességének növeléséhez. Korunk emberének olyan szolid tudásanyagra és műveltségre kell szert tennie, amely felvértezi az életben, a változó világban való eligazodás és szerepvállalás valamennyi fontos kellékével, az önálló továbbfejlődés feltételeivel, kereteivel és lehetőségeivel. A globalizáció, a digitalizáció, a high tech-forradalom felbolydult, áldásos és átkos korszakában a műveltség képezi az egyéni, a közösségi és a társadalmi identitás megtartásának egyedüli zálogát, legszilárdabb biztosítékát. Alapvetően nemzeti-nemzetiségi kultúránk jelenti napjainkban azt a mentőövet, sok veszélynek kitett lélekvesztőt, amelybe keményen, konokul és okosan kapaszkodva az integrálódás felerősödő hullámveréseiben, sodró örvényeiben, zord sziklazátonyai között felszínen tarthatjuk etnikumunkat, átvezethetjük akár a távoli jövő partjaira is. A kultúra hatalmas érték, közös kincs, amely szétosztva, széles körben terítve növekszik, gyarapodik, veretesül.

2.

A közművelődés elsődleges célja a szellemiekben teljesebb és gazdagabb élet iránti igény felébresztése maradt. A lehetőségek, az eszközök, az utak a pallérozódásra, a műveltségi szint hatékony emelésére látványosan megszaporodtak, rohamosan fejlődnek és korszerűsödnek. A digitalizáció nemcsak hétköznapjaink, hanem földi létünk, jövőnk szerves részévé is vált. Művészeti és közművelődési intézményeink döntő hányada igyekszik lépést tartani a gyorsiramú haladással, az újdonságokkal. Modern eszközökkel és formákkal kell őrizniük, továbbéltetniük a hagyományt, szellemi és tárgyi örökségünket, s ugyanakkor a 21. század megvalósításait, korszakos vívmányait, igényeit és elvárásait is asszimilálniuk és hasznosítaniuk kell. A kultúrjavak megszerzésében, elsajátításában az egyének és a közösségek igénye, elvárása és esélye végletesen differenciálódott. A kultúra ugyanakkor nemcsak felhalmozott ismeretanyag, hanem élet- és magatartásforma is egyben. Viselkedési és életviteli etalon. A személyiségfejlesztés a népnevelés, a közművelődés legfőbb célja és feladata az informatikai forradalom eszkalációjának sodrában is.

Az elkötelezett népművelőket, az önfeláldozó „lámpásokat”, a közelmúlt lelkes „kultúrmunkásait” felváltották vagy felváltják a szakképzett, az okleveles andragógusok, a művelődésszervezők, kulturális mediátorok, közművelődési előadók, s kurátorok, művelődési és felnőttképzési menedzserek. A közművelődés tudományággá és szakmává rangosult. Nagyon sok múlik azon, hogy mennyit és mit vesznek, örökítenek át az elődök példájából, gyakorlatából és tapasztalataiból a kultúraközvetítők újabb nemzedékei. A közművelődés és a szabadművelődés szervezése, irányítása nem csupán mesterség, beosztás, egzisztencia vagy hivatal, hanem bizonyos fokig meg kell maradnia szolgálatnak, szenvedélynek és hivatásnak is. Küldetéstudat, felelősségérzet, empátia, lelki ráhangolódás és kötődés nélkül lehetetlen sikeres népművelői tevékenységet – felnőttképzést, műkedvelést, ismeretterjesztést, klubot, vitakört stb. – folytatni, hosszabb távon kibontakoztatni. Korunk és az eljövendő évtizedek közművelődési szakemberei közelről sincsenek könnyű helyzetben. A kihívások sokaságára kell korszerű feleletet, megoldást és adekvát eszközöket találniuk. A „tudástársadalom” érdeklődő, tág és egyre nyitottabb látókörű tagjainak olyan közeget és minőséget kell teremteniük és kínálniuk, amely a hétköznapjainkat élhetővé, mozgalmassá és élménygazdaggá teszi, ünnepeiket pedig káprázatossá avatja, felragyogtatja és bearanyozza. A műkedvelő együtteseket, az alkotó- és szakköröket, az amatőr tollforgatókat, képző- és népművészeket, az ének- és zenekarokat, az egyéni előadókat stb. a közös együttlét, az összehangolt munka alkalmai, az összefogás és az együvé tartozás érzésének ismételt megélése, valamint a fellépések, a bemutatkozás lehetőségei ösztönzik, sarkallják „öntevékenységre”, garantálják jelenüket és jövőjüket. Színpadra, dobogóra, pódiumra s kiállítótermekbe kell segíteni és juttatni a szívvel-lélekkel munkálkodó műkedvelőket, hogy tevékenységük finalitást, értelmet és elismerést nyerjen. Kisebbségi léthelyzetben közművelődésnek a 21. században is meghatározó a nyelv- és kultúraápoló szerepe, kiemelten fontos identitásmegőrző funkciót tölt be. Korszerűen, vonzóan és hatékonyan kell abszolválnia ezt a feladatát és misszióját is.

3.

Több mint félévszázada a romániai magyar sajtót szolgáltam és szolgálom. Hosszabb távon kulturális lapoknak – A Hét, Művelődés, Korunk, Utunk, Új Élet, Helikon stb. – voltam és vagyok külső vagy belső munkatársa. Képzőművészeti, színházi és irodalmi kritikákat, méltatásokat, hely- és kultúrtörténeti írásokat publikáltam és közlök. Gyakorta írtam a városi és falusi művelődési házak, könyvtárak, múzeumok tevékenységéről, a rátermett, elkötelezett népművelők, „kultúrmunkások” igyekezetéről, erőfeszítéseiről, példamutató eredményeiről is. A Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezete elnökeként, amely tisztséget 2002 óta viselem, több tucat csoportos, gyűjteményes és egyéni tárlatot kezdeményeztem, szerveztem és nyitottam meg Temesvárott, valamint Románia és Európa néhány nagyvárosában is. Előadóként vagy érdeklődő hallgatóként számos konferencián, megemlékezésen és tudományos ülésszakon vettem és veszek részt. Néhány könyvet is sikerült megjelentetnem a lepergett évek, évtizedek során. Temesvár kövei című helytörténeti sorozatom 1994 óta lát nyomdafestéket a Heti Új Szó hasábjain közelítve a 600. folytatáshoz. Ne tűnjék szerénytelenségnek: bizonyos mértékig beleépültem a Bánság, a romániai magyarság közművelődésébe. Lételememmé vált a kultúra.