„A dal szüli énekesét…”

Temesváron nagy hagyománya van a kórusmozgalomnak, hogy csak a hosszúéletű Temesvári Dalkört (1882-ben alakult) említsem, de kiemelnék még néhány magyar kórust: Mehalai Dalkör (1901), Temesvári Magyar Dalárda (1903), Erzsébetvárosi Polgári Kör (1912), Rónáci Haladó Kör (1913), a Temesvári Glória Dalegylet (1923) Waschek Ferenc tanár, ismert zeneszerző vezetésével, valamint a Fratéliai Magyar Dalkör (1929). Temesvár művelődési életének sokszínűségét biztosította a számos szerb, román és német énekkar is.

Az 1907 júliusában Hermann Antal és Major J. Gyula szerkesztésében megjelent Magyar Zenetudomány című folyóiratban H. A. méltatta a temesvári zenei életet: „Itt van termékeny művelődési talaj, vannak fokozott kultúrigények, és kielégítésökre anyagi eszközök. (…) Van szociális erő és művészi érzék. (…) Vannak itt zenei tradíciók, zenei erők, fejlődést követelő zenei társulatok.”

A továbbiakban kidomborította Major J. Gyula „magyar nemzeti zenét kultiváló” zeneszerző, zongoravirtuóz, zenetudós és zenepedagógus érdemeit, ugyanis „Temesvár nemes érzésű közönsége erkölcsi és anyagi támogatásával, hivatott művészek közreműködésével városi zeneiskolát szervezett, amely a belvárosi polgári iskolának e célra ideiglenesen berendezett helyiségében 1907 elején megkezdte működését. (…) Népszerű kamarahangverseny-sorozatot szervezett a zenei közélet megteremtéséhez és felélesztéséhez. Továbbá városi zenekart szervezett, amely színházi zenekar is egyben, illetve női kart, amely a Magyar Dalárdával nagyszabású műélvezetet nyújtó vegyes karrá egyesülhetett.” A cikk szerzője lelkes optimizmussal zárja írását: „Temesvár arra van hivatva, hogy a nemzeti zeneművészetnek nemcsak első vidéki székhelye legyen, hanem az egész délvidék zenei emporiuma, amely irányítani, lendíteni, megtermékenyíteni fogja az egész országrész zenei életét, és döntő szerepe lehet a nemzeti zeneművészet fejlesztésében.”

Jelentős szerepe volt továbbá az 1871-ben létesült Filharmóniának, a Temesvári Zenebarátok Egyesületének, az 1917 és 1929 között Járossy Dezső szerkesztésében megjelent Zenei Szemlének.

A közbejött történelmi, politikai társadalmi, gazdasági megrázkódtatások, változások Temesvár művelődési életére is rányomták a bélyegüket.

Temes megye magyar nyelvű napilapja, a Szabad Szó hasábjain jelent meg 1971 februárjában Megalakult a Bartók Béla kórus címmel a szerkesztőségi híradás, miszerint a Megyei Művészetügyi Bizottság és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa Temes megyei szervezete vezetőségének kezdeményezésére a Temesvár Municípiumi Művelődési Ház együtteseként megalakult a Bartók Béla nevét viselő vegyeskar: „A kórus tevékenységéről, feladatairól, a munkaprogramról folyt a vita. Számos felszólaló, Tácsi László tanfelügyelő, Egeressy Kata óvónő, Borsos Zoltán tanító, Teleki László tanár, Benkő József tanár hangsúlyozta a dalárda megalakulásának szükségességét, értékes javaslatokat tettek a további munkára vonatkozóan. A kórus vezetését Teleki László zenetanár vállalta el, a Banatul Filharmónia tagja.” A négy évtizedes megemlékezés előtt faggatásomra idézte fel Teleki László emlékeit a jó hangulatú próbákról, a tagtoborzásról, az első fellépésekről. Névválasztásával nagyon magasra állította a mércét a megalakult énekkar. „A temesvári Bartók Béla Dalegylet (…) az egyetlen világi énekkar a Bánságban, amely húsz éve folytatja nemes tevékenységét. Ha szeret énekelni, szereti a közös szórakozást és a hasznos időtöltést, álljon közénk! Öntől is függ a kórus folytonossága, Ön is tehet valamit fennmaradásunkért, a magyarságért! Szívesen látjuk minden kedden délután öt órától a Bartók Béla Líceum dísztermében” – jegyezte a dalegylet vezetőtanácsa nevében Tácsi László, a kórus 20. évfordulóján kiadott tagtoborzó felhívást.

A próbák kezdetben a tanítóképzőben, a Nikolaus Lenau Líceumban, a Temesvári Állami Magyar Színházban folytak, 1973 óta a 2-es számú Matematika–Fizika Líceumban, a mai Bartók Béla Elméleti Líceumban próbál az énekkar, ahol egyébként a 40., majd 45. évfordulót is ünnepeltük. Köszönet a tanintézet mindenkori vezetőségének.

Önálló jogi személyiséget anyagi okokból az 1989-es változások után magára maradt kórusnak nem sikerült szereznie. Pedig égető szüksége lett volna rá, mivel a Municípiumi Művelődési Ház nem vállalta támogatását, patronálását. Hagyományok szellemében című írásában Boér Jenő az Új Szóban számolt be az 1991. február 26-i jegyzőkönyv alapján a már korábban is megfogalmazott, de ma is érvényes célkitűzésekből szemelgetve: Bartók életművének és humanista szellemének ápolása, kedvező működési feltételek megteremtése, a repertoár bővítése, a klasszikusok mellett, bánsági zeneszerzők műveinek megszólaltatása, a tájegységen együtt élő nemzetiségek dalkincsének megismertetése, kapcsolatteremtés hasonló hazai és külföldi műkedvelő együttesekkel.

Az énekkari tagok betűrendes füzetében 245 név szerepel. Az együttes alakulásakor a pedagógusok – óvónők, tanítók, tanárok – alkották a többséget, de mindenféle szakma képviseltette és képviselteti magát. Nyugdíjas is volt s van szép számmal a dalosok sorában. Sajnos, az alapító tagok közül sokan nincsenek már közöttünk, csak ketten vesznek részt a tevékenységben, tanúi a több mint négy évtizedes folyamatos munkának, Benkő József tanár és Halász Magdolna tanítónő.

Temes megye egyetlen, sok évtizede folyamatosan működő magyar művelődési egyesülete a kórus, váltakozó létszámának dokumentumai a különböző kiszállások alkalmával készült névsorok, illetve évfordulós műsorfüzetek is. A repertoárban szereplő 20 művet 1979. április 4-én 50 énekes szólaltatta meg. Az Újságíróklubban szervezett évfordulós ülésen 1981. április 24-én a dalegylet 70 tagja vett részt. 47 kórustag utazott 1991. június 1–2-án a magyarországi Szentesre. 1991. október 25-én a Ion Vidu Zenelíceumban szervezett ünnepségen 50 aktív tag lépett közönség elé. Szabadfalun, a római katolikus plébániatemplomban 28 énekes szerepelt 2001. május 19-én évfordulós, illetve anyák napi műsorral. Nagyszentmiklóson, Bartók Béla születésének évfordulóján, 2005. március 26-án 34-en működtek közre. Ugyancsak az Aranka menti városban 2006. június 10-én a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság emlékműsorán 38 kórustag lépett a közönség elé. A 36-40-es létszám állandósult, megmaradt a következő években is.

Karvezetőkként 1971 és 1973 között Teleki László zenetanár állt a Bartók Béla Vegyeskar élén. A Temes Megyei Művelődési Bizottság mellett működő Népi Alkotások Háza módszertani irányítója, Csizmarik László zenetanár vezette a kórust 1973-tól 1989 decemberéig. Az Opera téren lőtték le 1989. december 17-én, miközben az Ébredj, román! általa sokszorosított szövegét – amelyet a sokaság nagyobb hányada nem ismert – osztogatta a tüntető tömegben. A kórus minden évben megkoszorúzza a muzsikus temesvári emléktábláját, de részt vett Gátalján, a mártírhalált halt karmester szülőfalujában mellszobrának felavatásán is 1991-ben. 1990-től 2002-ig, Magyarországra távozásáig Elekes András vezényelte az énekkart, aki korábban a kórus tagja és több énekkar vezetője volt. 2002-ben Gáspár Mária zenetanár vette át a karmesteri pálcát. Szólóénekesként már korábban számos díjat szerzett, s az 1990-ben létesült Carmina Dacica női kar tagja.

Fölötte gazdag a kórus repertoárja: magyar és román népdalfeldolgozások, természetesen Bartók és Kodály művei, bánsági szerzők hosszú sorának (Ion Vidu, Nicolae Boboc, Wa­schek Ferenc, Kálmán Andor) kompozíciói, klasszikusok (Bach, Liszt, Verdi, Händel, Schubert, Bellini, Mozart, R. Wagner, Beethoven, de Sousa) szerzeményei, Bárdos Lajos, Kacsoh Pongrác kórusművei, évfordulós előadásokon megzenésített Petőfi- vagy Ady-dalok szerepeltek műsoron. Zongorán többnyire Draga Constantinovici, de Gloria Petriţ is kísért, műsorvezetők a színház művészei, illetve amatőrök voltak.

1975-től a kórus gyakran a Rezeda népi ének- és táncegyüttessel lépett fel, amelynek zenekarát Tódor Béla zenetanár vezette, énekes szólistaként a Tódor házaspár, esetenként mások is – pl. Vass Irénke líceumi diák – is közreműködtek.

A táncosokat Doru Haiduc, korábban a Maros Művészegyüttes hivatásos táncosa, koreográfusa, majd Erdélyi István táncos készítette fel. 1979-ben például megyei I. díjat nyertek. 12 pár táncos, 10 zenész, 4 énekes szerepel a nyilvántartásokban. A táncosok zömét a Temesváron tanuló egyetemisták képezték, akik tanulmányaik befejeztével szétrajzottak, a csoport pedig megszűnt.

Borsos Zoltán tanító irányításával a kórussal szorosan együttműködő zenekar alakult, több kórustag is volt a hangszeresek között. Borsos Zoltán nyugdíjba vonulásáig muzsikált. A fennmaradt hosszú jegyzék arról tanúskodik, hogy igen sok személyt kerestek meg, amíg a zenekar végre összeállt. Vékony István, klarinét, Bolvári Hilda, hegedű, Borsos Zoltán, hegedű, Kiss Péter, cimbalom, Varga Sándor, nagybőgő, Antal Ferenc, harmonika, Szabó Ferenc, hegedű. Népdalénekesként lépett fel Varga Vera, Mladzsi Sándor, Szabó Olga, Petki Lajos, Gergelyfi Vilma diáklány, Fall Ilona színésznő és gyakran Gáspár Mária zenetanár.

Felléptek a Rózsa parkban, a Líra-teremben, a Zene Líceum hangversenytermében, a Zeneművészeti Főiskolán, a Csiky Gergely Színházban, rendszeresen a Magyar Nyugdíjasok Klubjában, templomokban, a Bartók Béla Líceumban, valamint a Máltai Szeretetszolgálat öregek otthonában is.

Színházban többnyire közös rendezvényekre került sor. Bartók Béla születésének 100. évfordulóján, 1981-ben Szarvasaiddá lettünk címmel a színház művészeinek, a Vegyeskarnak, zeneszerző nevét viselő temesvári tanintézet kórusának, szavalóinak közreműködésével ünnepi műsort szerkesztett, illetve állított össze Koczka György. Zenei szerkesztőként Udvardy Zoltán je­leskedett, az előadást Cseresnyés György rendezte, a színpadképet Molnár Zoltán tervezte.

Népes közönséget vonzottak 1990 után a közösen szervezett adventi, karácsonyi műsorok is: templomokban, színházban, Makón, Aradon, Majláthfalván.

1984 májusában a János vitéz daljáték pódiumelőadása visszhangos sikert aratott nemcsak Temesváron, hanem Aradon és Temes megye különböző településein is. A közönség lelkes tapsát vívták ki a daljáték főszereplői: Gáspár Mária, Czangli Ibolya, Borsos Zoltán, Csizmarik László, Elekes András, s a 2-es számú Matematika–Fizika Líceum diákjai, a tündérek táncát Paul Éva tanárnő, a huszárokét Tegzes Tudor tanította be.

A negyvenedik évforduló alkalmából rendezett ünnepségen Bartók-műveknek, -népdalfeldolgozásoknak, Petőfi megzenésített verseinek tapsolt a közönség, majd a János vitéz című daljátékból előadott részletekkel – szólót énekelt Gáspár Mária és Ohanovics Miklós – adóztak Csizmarik László karnagy, Tácsi László tanár, valamint Sinka Károly színművész emlékének, akik a nyolcvanas évek elején színpadra állították a pódiumjátékot a Bartók kórussal, s már nem lehettek jelen az évfordulón. Befejezésül Verdi Nabucco című operájából csendült fel a Rabszolgák kórusa. A Bokréta citerás lányai népdalcsokorral köszöntötték a születésnapját ünneplő kórust. A folyosón kiállított képek, plakátok, meghívók, műsorok, szórólapok, cikkek, könyvek dokumentálták 40 esztendő munkáját és megvalósításait.

Temes megye számos településére ellátogatott a kórus. Végvár, Újszentes, Ótelek, Lugos, Zsombolya, Keresztes, Szapáryfalva, Józsefszállás, Magyarszentmárton, Csákova, Keresztúr, Rékás közönsége fogadta szeretettel a dalosokat, de vendége volt az énekkar a lugosi irodalmi körnek is. A Temes-parti városban pl. Wass Albertről szóló előadás, valamint Fülöp Lídia könyvbemutatója alkalmából lépett fel. Csákován a Caritas Öregek otthonának, a Kórház –Idősek otthona lakóinak, többször Aradnak, Majláthfalvának volt meghívott vendége.

Rendszeres szereplője volt a Bartók Béla Vegyeskar március 15-én, Szabadfalun, a Petőfi-emlékműnél szervezett megemlékezéseknek.

A város valamennyi római katolikus templomában szerepelt adventi műsorral, illetve búcsú alkalmával, 2001. március 18-án is a Millenniumi templomban, mikor Dávid Ibolya átadta a zászlót. Számtalan alkalommal lépett fel a Szabolcska kórussal a református imaház rendezvényein, civil összejöveteleken, egyházzenei fesztiválokon.

1990 után Ohanovics Miklós egyetemi tanár zenetörténetet népszerűsítő előadásokat tartott, pl. Kodály, Verdi, Wagner, Dohnányi, Erkel stb. művészetéről, amelyeket a kórus illusztrált megfelelő részletek megszólaltatásával, illetve Gáspár Mária és Ohanovics Miklós szólóival.

Külföldi szereplések is voltak. 1991 júniusában, Szentesen a Bárdos Lajos Vegyeskar meghívottjaként együtt lépett fel a temesvári énekkar a helyi kórussal, majd vasárnap a népi kirakodóvásár alkalmával a főtéren, kedvező sajtóvisszhanggal. Októberben került sor a szentesi kórus viszontlátogatására. Kruzslicz Pál méltatta az eseményt a szentesi sajtóban, a tizenöt éves testvérkórus köszöntötte az idősebb testvért a következőképpen: „Nehéz körülmények között, húsz éve ápolják a dal virágát. Sokat vállaltak és még többet tettek. Számukra szórakozás, ami nekünk nehéz szolgálatnak látszik…”

2005 novemberében a Bartók kórus és a Szabolcska Mihály egyesített dalárda református énekekkel szerepelt Tiszakécskén, a református költő-pap szeretett falujában. A vegyeskar részvétele 2006 nyarán Nagyszentmiklóson a Bartók-megemlékezésen új lehetőséget kínált. Itt ismerkedtünk meg a Marosvidék Baráti Társaság képviselőivel, ezt követte a makóiak látogatása Temesváron, a kórus fellépése Makón, adventkor, a Bartók Líceum Szabó Ferenc vezette Bokréta néptánc- és citeraegyüttesének egy csoportjával ugyanabban az évben.

A makói Bogárzói templom centenáriuma alkalmából szervezett ünnepségen ugyancsak szép sikerrel szerepelt a kórus 2007 szeptemberében.

2011 májusában Békéscsabán az Erkel Sándor Nemzetközi Fesztivál vendége volt a temesvári vegyeskar: a három fellépés kiváló alkalom volt a karvezetőnek is tapasztalatcserére, illetve a szakmai zsűri értékelése igazolta a karvezető elképzeléseit.

2011 tavaszán a Paksi Pedagógus Kórust láttuk vendégül, szeptemberben a paksi Önkormányzat meghívására a Kenyér-, hal- és borünnepen, illetve a Makovecz Imre által tervezett Szentlélek-templomban szerepelt a dalárda, ahol megtapasztalhatta, hogy „A zene összeköt embereket, szíveket, lelkeket. A zene híddá válik”.

Negyvenöt esztendő nem nagy idő rohanó világunkban, de jelentős egy intézmény, egy együttes, egy társaság, de még inkább mindazok életében, akik szoros és szerves kapcsolatban álltak muzsikával. Heintz Fülöp írta 1934-ben Bartókot méltatva: „A nagy mester egy időtlen jelentőségű történelmi elhivatottság nehéz palástját hordja vállán, s ez a palást a magyar zenei élet királyává magasztosítja alakját. Ez legyen éltető ereje helyi kultúránk további izmosodásának, magyarosodásának és fejlődésének.”

Úgy vélem, az egyéni és kollektív emlékezet véges, az utókornak azokról is tudnia kell, akik szerény alázattal tevékenykedtek a fentiek szellemében, a szórványban a helyi kultúra további izmosodásán, magyarosodásán, fejlődésén, a kórus megala­pítá-
­sán, fennmaradásán munkálkodtak. A munkahelyi feladatok, a családi kötelezettségek elvégzése mellett vállalták a rendszeres próbákat a gyakran fűtetlen teremben, gyertyafény mellett a villanytakarékossági akciók idején, a fellépéseket a különféle művelődési otthonokban az együtténeklés öröméért, néha a gyér hallgatóság elismeréséért vagy ösztönző sikerekért. Állandó visszatérő gond volt a szervezés, új tagok verbuválása, ruhák varratása, terem és autóbusz szerzése, a fellépésekhez elengedhetetlenül szükséges erkölcsi és anyagi támogatók biztosítása.

A gondok megoldása volt a célja Tácsi László számos, külföldre postázott, kapcsolatot, támogatót kereső levelének. Bartók Béla mérnök, a zeneszerző-zenetudós Budapesten élő fiának 1991. március 16-án kelt válaszleveléből idézek: „Örömmel vettem beszámolóját. A mai viszonyok között szerencse, ha – a Líceum példájára is gondolva – sikerül egy magyar személyről elnevezni valamit, de persze, azt szeretném, ha a név mellett valóban apám szellemi örökösei is lennének, mind emberileg, mind az ő nevével fémjelzett szerepléseiknél. Ebben a reményben elvállalom az ún. tiszteletbeli tagságot, de kérem, időnként tájékoztassanak működésükről (…) Működésükhöz sok sikert és türelmet kívánok! Üdvözlettel s.k. Bartók Béla”.

Azt gondolhatnánk, az utóbbi húsz év pozitív változást eredményezett. Fen­tebb jeleztem, a kórus „önellátó”, „szabadon jöhet-mehet”, fellépéseinek, kiszál­lá­sainak többségéhez az útiköltséget, autóbuszt többnyire saját zsebéből fizeti a tagság – eléggé szokatlan dolog mai anyagi központú világunkban, nemcsak ingyen dolgozni, szerepelni, hanem fizetni is a lehetőségért.

Különös elismeréssel és hálával köszönjük épp ezért a Zsombolyai Polgármesteri Hivatalnak, hogy autóbusszal támogatta a Bartók Béla Vegyeskar és Bokréta fellépését 2007- ben a Művelődési Házban, az aradi EMKE-nek, hogy 2009 őszén biztosította az útiköltséget a szerepléshez, a szegedi önkormányzat támogatását pedig a szegedi fellépéséhez, amelyet követően Öttömösön is emelhette a kórus az advent hangulatát 2008-ban. Újszentes Polgármesteri Hivatala minden alkalommal biztosította az utazást, amikor a kórus a falunap, a templombúcsú, illetve március 15. alkalmával a községben lépett fel. 2010 júniusában új arculatával jelentkezett, mutatkozott be az együttes, zenés irodalmi előadással emlékezve Petőfire. Majláthfalvának adventi műsorunk támogatását 2014-ben és 2016-ban, Molnár Zsolt parlamenti képviselőnek, hogy júliusban Kiszomboron részt vehettünk a Nyári Fesztiválon, a Bartók Béla Elméleti Líceumnak, hogy eljutottunk a kisiratosi fesztiválra. A nőbizottság elnöke, Szász Enikő színművész jó két évtizede szervezi a Bánsági Magyar Napokat, támogatásával Anyák napi műsorral szerepelt Temes megye szinte minden helységében, idénre Resicára és Dettára szeretnénk eljutni.

a kórus támogatója volt Simon Tibor rajztanár, plakátok, díszletek és egyéb anyagok tervezője, kivitelezője. Rendszeres önzetlen fotósok: Farcas János és Nacsa Imre.

2016. szeptember 30. és október 2. között zajlott le a Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja s a Várbástya Egyesület szervezésében, a kórus házigazdája volt egyik rendezvénynek, Gutai István Földönfutók, hontalanok című könyvbemutatójának.

Kezdettől fogva támogatta a sajtó az énekkart, számos népszerűsítő írás jelent meg a Szabad Szó, a Heti Új Szó, az Előre, a Művelődés, a Dolgozó Nő, Nyugati Jelen, Caritas és Egyház, Drapelul Roşu, Timişoara hasábjain, illetve a magyarországi sajtóban, gyakran Makón, a Marosvidékben, az 1971 és 1995 közötti cikkeinek egy részét Boér Jenő könyv formában jelentette meg.

A dal szüli énekesét. A kórus közösségépítő szerepet is felvállalt. Ezt szolgálták, illetve szolgálják az évadzáró összejövetelek, kirándulások is, az emlékezetes nótázás a tábortűz mellett, a születés- és névnapi megemlékezések. Sikeres kezdeményezésnek bizonyult a farsangi nyugdíjas bál megszervezése is, amelynek sikeréhez hozzájárult Szabó Ferenc ötletgazda zenekarával.

A több évtizedes tevékenység időszakonkénti felidézése alkalom az úttörőkre emlékezni, elismeréssel adózni mindazoknak, akik évtizedek óta tagjai énekkarnak. Miként azoknak is, akik menet közben csatlakoztak a kórushoz, s a jövőre gondolva ünnepelni mindazokkal, akik Kodály Zoltánnal vallják: „A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza”.

A 40. évforduló védnöke Marossy Zoltán alprefektus volt, a 45 esztendős jubileumé Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a mindkét alkalommal kiosztott Emléklapot Nüszl Erzsébet rajztanár készítette.

„Nagy baj nem lehet, amíg velünk a zene” – írta Kányádi Sándor. Bizonyára túlzás, de amíg egy közösségnek megtartó ereje anyanyelvi műveltsége, „tiszta, friss, egészséges forrása, okunk van remélni s élni”.

A 45. évfordulós ünnepségen beszédemben erőt, egészséget, megújulást, a közösséget mozgósító sikeres évtizedeket kívántam a temesvári Bartók Béla Vegyeskarnak nemes hivatása gyakorlásához, töretlen teljesítéséhez, a hallgatóság, a zenekedvelők örömére – és megismételve az öt évvel ezelőtti, ma is időszerű jókívánságomat – egy társadalmat, amelyben több, lényegesen nagyobb megbecsülésben és támogatásában részesülnek a kultúra szolgálatában álló nonprofit együttesek, dalcsoportok!