Pozsony Ferenc
Az erdélyi halottkultuszról
2018.12.09.
fortepan_140764_x_net
Szociográfiai szempont a néprajzkutatásban
2018.12.21.
2018.12.10.

Közel-Kelet – közelebbről

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel című világjáró sorozata 2018. december 13-án, csütörtökön, 18:30-kor folytatódik. Anyanyelve magyar, mentális szoftverét pedig a debreceni kálvinista közeg […]

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel című világjáró sorozata 2018. december 13-án, csütörtökön, 18:30-kor folytatódik.

Anyanyelve magyar, mentális szoftverét pedig a debreceni kálvinista közeg határozta meg – vallja magáról Sayfo Omar, aki agrármérnök édesapja révén ezer szállal kötődik a háború sújtotta Szíriához. Elismert Közel-Kelet-szakértő, az Utrechti Egyetem kutatója. Tudományos munkásságával és neves kiadványokban közölt publicisztikáival ugyanúgy a vallások, kultúrák és társadalmak közti különbségek megértésére és megértetésére törekszik, mint legutóbb megjelent, Allah tágas földje című regényével, amelyet a 9. Kolozsvári Magyar Napokon ismerhettek meg az itthoni érdeklődők.

Szívesen és azonnal válaszolt a Györkös Mányi Albert Emlékház meghívására, akinek a személyében az Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) Nyitott szemmel világjáró sorozatának egyik legérdekesebb vendégét tisztelhetjük majd.

2018. december 13-án, csütörtökön, 18:30-kor kezdődő, Közel-Kelet – közelebbről című beszélgetés házigazdája Laczkó Vass Róbert, aki egyben a sorozat társszervezője is. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Közel-Kelet – közelebbről
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more