Hogy ment-e elébb általuk – nehéz igenes-nemes válasszal beérni: mert még ott a kérdés a világról meg az elébb mibenlétéről. Ám, ha ezen a morfondíron egyensúlyozna jelen szöveg, holmi talányos, elvont terrénumra tévedne csakhamar a diskurzus. Pedig a cím, az mégis kötelez. Vagy visszaránt. Legyen hát laza, de legalább oldható a könyvekről való értekezés (súgja az ihlet, az ötlet, vagy a hatlat tulaja, ki egyben a szerző is).
Friss könyvvásári benyomásokkal és még frissebb könyvbemutatói élményekkel szinte játszi könnyedséggel lehet csevejt folytatni kiadók portékáiról, a szerzőségről, a lektúra mindig is hamvas szellemi próbájáról, arról, hogy a két borító közé préselt tartalom mennyire fontos… lehetne.
Az augusztusi zuhany után a szakma – mármint az a fele, amelyik a több mint kétszeres áfaemeléstől nem jelentett azonnali, de végtelenített igazolt hiányzást – körbetekintett, és elkezdte (immár hányadszor) újra kitalálni magát: kevesebb kiadvány, olcsóbb, vagyis gyengébb papír, szerényebb nyomdai díjak, csökkentett példányszám. Továbbá lespórolt korrektor, kihagyott illusztráció, önerőből megoldott borítószerkesztés… és nem vesszük ki a fizetésünket, csak az összeg töredékét jó ideig. Ez volt a kézenfekvő recept + az úgymond nagyobb kiadóknál felmerülhetett a személyzeti karcsúsítás gondolata. Meg hogy pályázni, még többet, még több felé, netán új szponzorok és támogatók becserkészése. Ami inkább lett szándék, mint révbe jutás.
És mégis, a könyvesboltok, abban a közegben, ahol létezem, eddig nem csődöltek be, a klasszikus vásárok és formabontó könyvkavalkádok megtartattak, íróink, költőink eséllyel reménykedhettek, hogy az adventi soppinglendület (mily merész társítás!, dohog a szerkesztő) szerves része marad a fa alá való kötetek felkutatása; legyen az a legjobb zöldség, vagyis hát besztzeller, a régóta kinézett kiadvány, a bevált cím, vagy miért ne, egy ötletszerű döntés.
Időnként sanyarúan bánunk velük, útban vannak, le kell(ene) porolni őket, nem férnek már a polcokon. Ha költözés szakad a családra, „különkolonc” kategóriába kerülnek: látom a profi cuccoló-rámoló cég embereinek tekintetében a hüledezést – 35 doboz, hinnye!!! Most épp átrendeződnek, beltéri változásokat követendő. Újabb „kinőtt” adag költözik az alagsorba, és ezzel együtt a botor remény belénk, hogy akkor több hely szabadul fel, szellősebb lesz bibliotékánk, s talán kezelhetőbb.
Ígértem, hogy igazodom a cím adta svádához, nincs görcsölés, sopánk és transzilván veret. De idő sincs, jelentem, az olvasásra, a csak fajtiszta kedvtelésből való lapozgatásra, hogy kedv, napszak és még pár tényező függvényében lehessen pancsolni a könyvek között. Igen, a pancsolás, nemrég formás kis pancsolókönyvet vettem alig féléves kislánynak. Krokodilosat. Mert nem lehet eléggé hamar elkezdeni a lektúra finommotorikáját gyakorolni. Ott, ahol a fürdőhab pukkanásai és a következő oldal rejtelmei versengenek egy potenciális könyvfaló kisded kegyeiért…
