Salamon András könyvének elévülhetetlen erénye, hogy Seprődi életútját nem „hideg” akadémiai életrajzi adatokon keresztül állítja elénk, hanem megláttatja a tépelődő, kísérletező művészt, aki egy új színházi formanyelvet szeretne meghonosítani Sepsiszentgyörgyön, mert vallja: „a színház nincs pusztán nyelvi értéshez kötve”.
Újabb hiánypótló színháztörténeti kötettel vagyunk gazdagabbak, a könyv Seprődi Kis Attila rendezői (és színészi) életútját veszi górcső alá egy százhatvan oldalas, korabeli fényképekkel gazdagon dokumentált, ízlésesen kivitelezett könyvben.*
Az 1941-ben, Sepsiszentgyörgyön született Seprődi Kiss Attila 1968 és 1985 között volt a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház rendezője, ebben az időszakban a 110 bemutatóból 28-at Seprődi rendezett, némelyik előadásban színészként is közreműködött. Például a Tompa Miklós rendezte 1971-es Csalóka szivárvány című előadásban Homályt, az „öreg csavargót” és Kund Ottót, a „megszomorodott filozófust” alakította.
Salamon András könyvének elévülhetetlen erénye, hogy Seprődi életútját nem „hideg” akadémiai életrajzi adatokon keresztül állítja elénk, hanem megláttatja a tépelődő, kísérletező művészt, aki egy új színházi formanyelvet szeretne meghonosítani Sepsiszentgyörgyön, mert vallja: „a színház nincs pusztán nyelvi értéshez kötve”. Jó példa erre Seprődi 1969-es államvizsga-rendezése, A pipacsok halála, amelyben teljesen mellőzi Tömöry Péter szerzői utasításait, a cselekményben kibontakozó szerelmi háromszöget, a szereplők vívódásait térben vizuális elemekkel, gesztusokat, árnyjátékkal felnagyítva jeleníti meg, ahogy Bukarestben a Bulandra Színház Rameau unokaöccse című előadásában látta.
Seprődi rendezéseivel gyakorlatilag a mai kísérleti színházi formanyelv (a mai szakirodalomban inkább rendezői színháznak emlegetett) meghonosodásához járult hozzá Sepsiszentgyörgyön.
Egy színházkedvelő ember számára nagyon izgalmas ez a könyv, ugyanis Salamon András precíz kutatómunkával, Seprődi rendezéseinek, főbb kritikai recepcióinak feltárásával, a még élő tanúk személyes közléseivel, az oral history módszerével próbál hatni egy közösség emlékezetére. Mert fel kell mutatni egy közösségnek, akár már a huszonnegyedik órában is azokat az egyéniségeket, akik alakították, meghatározták az identitását.
Salamon András ugyanakkor betekintést enged abba a gátló, embertelen szociálpolitikai környezetbe, amelyben Seprődi alkotni volt kénytelen. Ez a cenzúra által betiltott, megnyirbált, kialkudott előadások világa. Ebből a könyvből tudhatjuk meg például, hogy csak az 1970/1971-es évadban betiltották a következő előadásokat: August Strindberg Haláltánc, és Seprődi rendezésében Kovács Levente Csak feküdni csukott szemmel című drámájának tervezett ősbemutatóját, amelyben Borbáth Ottilia játszotta volna a főszerepet. Az elutasítás indoka mindig kisszerű volt a cenzori államapparátus részéről. Kovács Levente ősbemutatóját azért kaszálták el, mert: „az alkoholt bőségesen fogyasztó szereplők nem voltak példamutató, öntudatos, nemzetiségi hősök”.
Salamon András a rács metaforájával ragadta meg Seprődi életútját (írhatnám azt is, hogy sorsát) és munkásságát. Joggal kérdezhetnénk, mik ezek a rácsok Seprődinél, amelyekre Salamon András utal könyve címében, és végigvezeti ezt a metaforát a könyvön. A rács egy fizikai, körülménybeli és lelki akadály. A rácsba bele lehet kapaszkodni, vágyni a rácson túli világra, áttörni a rácsokat, kiszabadulni közülük, újra és újra beléjük lehet ütközni. Seprődi élete és munkássága tele van ellentmondásokkal, tépelődésekkel, sikerekkel és bukásokkal, elismertséggel és meg nem értettséggel. Sepsiszentgyörgy sokat köszönhet neki, a sokszor formabontó, merész színházi rendezésein túl, az életrajza szerint ő alapította a sepsiszentgyörgyi színház stúdiótermét, ahol teret lehetett engedni a modern színházi alkotásoknak vagy műhelymunkáknak, vagy legalább megkísérelni az egyre szűkülő politikai élettérben. A stúdióteremben (ahol ma bábszínház működik) mutatták be utolsó teljes rendezői munkáját, az Emigránsokat. A rendszerváltásig nem is rendezett Sepsiszentgyörgyön.
Megelégedetten lapozhatjuk át Salamon András könyvét, jól dokumentált, archív fotókkal gazdagon illusztrált művet tarthatunk a kezünkben. Csak egyetlen mondattal nem érhetünk egyet: Seprődi Kiss Attila rendezői munkáinak nagy része „kikopott a szakma emlékezetéből”. Tudomásunk van arról, hogy Philther-elemzések, doktori dolgozatok fejezetei boncolgatják Seprődi rendezői munkásságát, és jelen könyv is azt támasztja alá, hogy Seprődi Kiss Attila kitörölhetetlen nyomot hagyott városunk és szűkebb pátriánk kulturális és szakmai életében.
* Salamon András: Seprődi Kiss Attila rácsai. UArtPress Kiadó, Marosvásárhely, 2022.
