Az Ariel Színház műsora október 23. – november 2. között
2026.10.22.
Lélektér – játékos találkozások
2026.10.23.

Hollanda Örs

2026.10.23.

Kontroll alatt: Puskás Lajos és Lay Imre szemszögéből

Munkámban a börtönnel és az elnyomással, mint jelenségekkel szeretnék foglalkozni. Vagyis inkább azzal, hogyan nyilvánult meg mindez a kommunista diktatúra korszakában Romániában, Szamosújváron. Mindehhez Puskás Lajos […]

Munkámban a börtönnel és az elnyomással, mint jelenségekkel szeretnék foglalkozni. Vagyis inkább azzal, hogyan nyilvánult meg mindez a kommunista diktatúra korszakában Romániában, Szamosújváron.

Mindehhez Puskás Lajos egykori tanár, cserkész, politikus 2018-ban Szamosújvári börtönnapló (1947) címmel kiadott emlékiratát, illetve egy brassói egykori EMISZ-tag (Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége), Lay Imre önéletírását hívom segítségül.

1945. május 8-án véget ért a második világháború Európában. A kezdeti örömök után azonban mindent elhomályosított a kibontakozni látszó hidegháború a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

A háborút követően Románia a szovjet befolyási zónába került, ez pedig elkerülhetetlenné tette a sztálinista diktatúra kialakulását. A folyamat hasonlóan zajlott le a Szovjetunió által „felszabadított” többi országban is, például Magyarországon, Lengyelországban stb. Hathatós szovjet támogatás és katonai jelenlét mellett előbb megpróbálták megszerezni a fontosabb minisztériumokat, így a belügyi tárcát, majd fokozatosan kiterjesztették – nem ritkán választási csalások útján – hatalmukat az egész országra.1

Vasgolyó, bilincsek és láncok, kanalak, csajka és kulcsok – egykor használt tárgyak és eszközök a szamosújvári börtön múzeumában

Romániában 1944-ben csupán 1000 tagja volt a Kommunista Pártnak.2 1947-re azonban hatalmuk megkérdőjelezhetetlenné vált. 1945. március 6-án szovjet nyomásra megalakult a Petru Groza által vezetett kormány, 1947. december 30-án lemondásra kényszerítették I. Mihály királyt, és kikiáltották a Román Népköztársaságot. Innentől kezdve már semmi sem állt a kommunisták útjába. Rendszeressé váltak a koncepciós perek.3

Az 1950. január 11-i, 6-os számú rendelettel létrehozták a kényszermunkatáborok rendszerét a Brăilai Nagyszigeten, a Duna–Fekete-tenger-csatorna mentén, valamint a Duna-deltában.4 Egyértelművé vált a totális diktatúra bevezetése.

1953. március 5-én meghalt Sztálin, a szovjet megszállás és kommunista uralom alatt álló tömbben pedig átrendeződés kezdődött. A Szovjetunióban Georgij Makszimilianovics Malenkov rövid hatalmi időszaka után Nyikita Szergejevics Hruscsov lett a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, és viszonylagos enyhülés vette kezdetét – egészen az 1956-os magyarországi forradalom kirobbanásáig, amelyet Hruscsov könyörtelenül eltiport.

Romániában 1956 és 1958 között a magyar forradalommal szimpatizáló több megmozdulás történt. Így alakult meg például az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) is, amelynek Lay Imre volt a titkára.5 A szimpatizánsok, de valójában bárki, aki akár csak kis mértékben is megpróbálta kifejezni szolidaritását a magyar forradalommal, könnyen a Securitate fogdáiba, vádlottként a politikai perek tárgyalótermeibe került, onnan pedig valamelyik kényszermunkatelepen vagy börtönben találhatta magát. Így került Szamosújvárra többek között Lay Imre is.

Puskás Lajos 1947. május 5-étől október 3-áig raboskodott Szamosújváron, tehát még az ’56-os magyarországi események előtt, míg Layt a forradalom után, 1958-ban tartóztatták le és ítélték el az ún. EMISZ-perben. Ezeket azért tartottam fontosnak megemlíteni, mivel érdekes lehet megvizsgálni, hogyan alakult a rabok élete ’56 előtt és után.

Puskás Lajos 1901. május 22-én született Gyergyóalfaluban, székely kisnemesi család sarjaként. Apja halálát követően, 1907-ben a kecskeméti árvaházba került. Tanulmányait azonban Debrecenben kezdte, majd Székelyudvarhelyen fejezte be a gimnáziumot. Ezután Nagyszebenbe került, itt is érettségizett.6

Az első világháborút követően Budapestre ment, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakára. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Májercsik Margittal, akit 1930-ban feleségül is vett. Budapesti tanulmányai után a Bukaresti Egyetemre is beiratkozott, ahol 1924-ben szerzett diplomát „latin nyelv, történelem és jog tanára” címmel.7

Tanulmányait követően előbb Székelyudvarhelyen, majd Kolozsváron tanítóként dolgozott, a kincses városban le is telepedett. 1939-ben kezdődött politikai szerepvállalása, amikor alelnöke lett a Romániai Magyar Népközösségnek, amely az 1938-ban feloszlatott Országos Magyar Párt megszűnését követően jött létre. A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után az 1941-ben létrehozott Tízes Szervezet – a Magyar Népközösség jogutódja – elnöke lett.8

A második világháborút és a kommunisták megerősödését követően egykori politikai szerepvállalása hamar szemet szúrt a hatóságoknak. A vád szerint a Tízes Szervezet „magyarországi kémszervezetként működött”,9 illetve Puskás Lajos soviniszta kijelentéseket tett. A helyzet leginkább azért érdekes, mert sohasem ítélték el. A Szamosújváron letöltött öt hónapot teljes bizonytalanságban, tárgyalás és ítélet nélkül kellett átélnie, mígnem ejtették a vádakat.

Lay Imre 1938. május 20-án munkáscsalád sarjaként született Brassóban.10 Tanulmányait a brassói katolikus zárdában kezdte, majd a szintén brassói elektrotechnikai szakközépiskolában folytatta. Az 1956-os magyarországi forradalom leverésének hírére diáktársaival közösen megalakították az EMISZ-t. Tevékenységük leginkább kulturális jellegű volt, így például 1957. március 15-én megkoszorúzták a fehéregyházi Petőfi-emlékművet,11 ami később fő vádpontként szolgált a kommunista hatóságok szemében.

Lay Imrét 1958. augusztus 15-én tartóztatták le Brassóban.12 Az úgynevezett EMISZ-perben 79, túlnyomórészt fiatal diákot tartóztattak le és ítéltek el teljesen képtelen vádak alapján, összesen 1129 évre. A vádiratban hídrobbantások és forradalmi tevékenységek szerepeltek. Az ítélet 1959 tavaszán született meg: Layt 20 év börtönre ítélték. Előbb Marosvásárhelyen, majd Szamos­új­vá­ron, később munkatáborokban raboskodott embertelen körülmények között. 1964. július 30-án szabadult. Hazatérése után a brassói műegyetemen dolgozott gondnokként.13

Mint tudjuk, a börtön nem csupán az elszigetelést szolgálja, hanem a hatalom és a felügyelet szimbólumaként is funkcionál: megjeleníti a kontrollt, valamint a társadalomtól való elszigeteltséget. A foglyok megpróbáltatásai a letartóztatás után már a börtönbe való szállítással megkezdődtek. Puskásékat túlzsúfolt buszokkal szállították Szamosújvárra, ahol aztán sokáig várakoztatták a rabok csoportját. Végül éjjel egy óra körül egy hideg, cementpadlójú teremben fektették le őket. Puskás ezután gyakran meg is jegyzi: „Féltünk a cementtől.”14

A dehumanizációs folyamathoz tartozott az is, hogy megfosztották a rabokat minden értéküktől. Érdekes módon azonban Layjal ellentétben naplójában Puskás egyetlenegyszer sem panaszkodik az őrökkel kapcsolatban. Annál inkább problémásnak tartja az élelmiszer-ellátást, a kevés és rossz minőségű ételt. A börtönkoszt ugyanis kimerült némi teában és kevés borsó- vagy bablevesben. Ebből fakadóan a kintről beküldött csomagok óriási segítséget jelentettek mind fizikai, mind pedig szimbolikus értelemben. A törődést és a szeretetet, az otthon melegét hordozták. Az áhított csomag várásáról Puskás így ír: „Csomagot várunk, de csak nem jön. Kenyerem már napok óta nincs.”15

Az örökös éhség mellett az elítéltek életét napi szinten nehezítette a bizonytalanság, a betegségek és a különböző rémhírek terjedése az átköltöztetésekről. Ugyanakkor egy további tényező elviselése is rendkívüli nehézséget okozott: a hazamenési listák, illetve a folyamatosan terjengő hírek a hazatérésről, amelyek groteszk módon reményt és megsemmisülést is jelentettek egyszerre. „Három hírforrás is állítja, hogy 8-ára felszámolják a táborokat”,16 ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekkel rendkívül gyakran találkoztam a Puskás-napló olvasása közben, s bár egyik sem bizonyult hitelesnek, rendkívül fontosak voltak a rabok lelkivilága szempontjából. A negatívumok mellett az is kitűnik, hogy kreatív megoldásokkal, sokféle tevékenységet kitalálva a rabok megpróbálták elviselhetőbbé tenni az elzártságot. Lehetőségük volt például istentiszteletre járni (a börtön területén három kápolna is volt), sőt még sakkversenyt is rendeztek, a figurákat pedig gyakran saját kezűleg állították elő. Puskás meg is jegyzi „erősen fejlődik a fafaragóipar”.17

A börtönlét elviselése céljából különböző életben maradási stratégiák is kialakultak. Puskás például szigorú napi programot alakított ki magának, illetve mentális egészsége megőrzése érdekében gyakran elmélkedett, filozofált. „Az idő telik, s most látjuk, mennyire nem éltünk mindazzal, amit az élet kínált.”18 Egy másik bejegyzésében az emberi méltóságról vélekedik: „Embernek lenni annyi, mint saját személyiséggel bírni, azt szabadon kifejezésre juttatni, és szabad akarat szerint cselekedni. Akitől mindezt elveszik, emberi mivoltában alázzák meg.”19 Megalázottnak érezte magát, és tökéletesen leírta, mit is tesz az elnyomó hatalom az ellenkezőkkel.

Az elnyomó hatalom később fokozatosan és tudatosan kezdte meg a körülmények rontását. 1947. július 15-i bejegyzésében Puskás megjegyzi, hogy egy határozat értelmében tilos a raboknak az ablakon kihajolni, 23-án pedig egy újabb rendelet emeletenként két órára korlátozta az udvaron tölthető időt. Még a napfényt is sajnálták az elítéltektől, ez pedig természetesen rendkívül idegtépő volt, „ez az idegek háborúja”20 – jegyezte fel kétségbeesetten.

Egykor használt rabruha a szamosújvári börtön múzeumában. A szamosújvári képek Benkő Levente felvételei, 2026. augusztus 27.

Az erre a helyzetre adott válaszreakció szintén érdekes, ugyanis börtönslágerek keletkeztek. „Szamosújvári fegyházban / oda vagyok én bezárva, / rácsos ablak mögött lakom, / kenderkóc a, kenderkóc a derekaljom”, vagy: „A gyomrom tényleg homorú, / rabnak lenni szomorú.” 21

Egy másik érdekesség a börtönélet kapcsán a különböző kasztok kialakulása. Ilyenek voltak például a strómanok, akik a nevüket adták azoknak, akik már sok csomagot kaptak, hiszen csak havi 10 kg csomag volt megengedett. Mindazonáltal kijelenthető, hogy a bezártság és az otthontól való távollét rendkívüli megpróbáltatások elé állította a fogvatartottakat. 1947. szeptember 5-én, egy hónappal szabadon bocsátása előtt írta Puskás Lajos: „Most már reménytelenül az álmokat próbáljuk megfejteni.”22

Szabadulása előtt fogvatartói még egyszer utoljára megpróbáltak odaszúrni: „A questor megjegyzi, hogy Bukarestbe megyek, bezárnak. Mégis elengednek.”23 Mintha csak emlékeztetni akarnák, hogy bármikor visszakerülhet.

A fenti sorokból kitűnik, milyen megpróbáltatásokkal szembesülhettek az ’56 előtti rabok Szamosújváron. Mindazonáltal kijelenthető, hogy az ’56 utáni időkben a helyzet sokkal rosszabbra fordult. Lay Imre segítségével lássuk, mi is történt ekkor.

Lay hat évet raboskodott Szamos­újváron, és már az érkezés is komoly megpróbáltatásokkal járt. Vonattal szállították tizennegyed-magával, egy hét személyes fülkében. Az érkezésüket követően karanténba kerültek, 150 embert zsúfoltak össze egy „nem túl nagy terembe”24, és a hivatalosan csak 14 napig tartandó karantént másfél hónapig tolták ki. A karantén megpróbáltatásairól jól árulkodik, hogy miután kiengedték őket, Lay így ír: „Mintha a pokolból a mennyországba kerültünk volna.”25

A börtönlétben ekkor már igencsak tapasztalt Lay Szamosújváron többek között megtanulta a morzeábécét, illetve kifejti, mennyire örült annak, hogy dolgozhatott (vasesztergályosként), a munka nemesítő szerepéről is elmélkedik.

Írásában ugyanakkor megláthatjuk a félelmetes és rettegett börtönőr szimbólumát is, Istrate személyében. Ennek bemutatására hadd idézzem Layt: „[Istrate] Megkérdezte, hány éves vagyok és hány évet kaptam. Húsz év kényszermunkát (feleltem). – Na, rátaláltál te is az aranyporra! (feleli) – Megtörténhet (szólok vissza). Ennyi kellett Istraténak, úgy fenéken rúgott, hogy felszálltam.”26

A testi fenyítésnek sok módja volt. Közkedvelt játék volt az őrök részéről bekiáltani, hogy: „Be az ágy alá!” Az ágy viszont túl kicsi volt, hogy mindenki beférjen, és aki kint maradt, azt csúnyán megverték. Előfordult az is, hogy a zuhanyzó alá állították, és forró vízzel kínozták a rabokat. A kegyetlenkedő őröket éppen ezért a rabok „masszőröknek” nevezték.27

Lay Imre mindazonáltal kifejti, hogy a ’60-as évek elejétől kezdve valamiféle enyhülés volt érzékelhető: filmeket vetítettek, a zenészeknek megengedték, hogy otthonról hangszereket kérjenek, és az élelem minősége is javult. Így születhetett meg a hitetlenkedő rabok száján az a versike, amelynek két sora így szól: „Álom, álom, ez csak álom, nem lehet való, / Nem lehet valóság, ennyi Gherlai jó.”28

Lay Imre számára az utolsó hónapjai voltak a legmegterhelőbbek. 1963-ban ugyanis áttették a köztörvényesek közé, ezt pedig hatalmas megaláztatásként élte meg. Mindeddig ugyanis büszke volt arra, hogy egy általa fontosnak tartott értékért, a szabadságért szenved. Így viszont egyszerű bűnözőnek érezte magát.

Összességében elmondható, hogy e két ember története fájdalmas képet nyújt az egykori kommunista elnyomás vészterhes korszakáról, s betekintést enged a szamosújvári terror megismerésébe is.

Felhasznált irodalom

Benkő Levente: Volt egyszer egy ’56. Kolozsvár, Exit Kiadó, 2016.

Lucian Boia: A román kommunizmus különös története. Kolozsvár, Koinónia Kiadó, 2017.

Lay Imre – Papp B. Mihály: Brassói srácok. Brassó, Brassói Lapok Alapítvány, 2016.

Puskás Lajos: Emlékirat. Szerk. Kondorosy Szabolcs. Veszprém, Országút Társulat, 2018.

Jegyzetek

1    Lucian Boia: A román kommunizmus különös története. Kolozsvár, Koinónia Kiadó, 2017. 12.

2   Uo.

3   Uo.

4   Benkő Levente: Volt egyszer egy ’56. Kolozsvár, Exit Kiadó, 2016. 267.

5   Lay Imre – Mihály B. Papp: Brassói srácok. Brassó, Brassói Lapok Alapítvány, 2016. 15.

6   Puskás Lajos: Emlékirat. Szerk. Kondorosy Szabolcs. Veszprém, Országút Társulat, 2018. 12.

7   Uo. 13.

8   Uo.

9   Uo. 14.

10  Lay – Papp: i. m. 11.

11  Uo.

12  Uo.

13  Uo.

14  Puskás: i. m. 17.

15  Uo. 25.

16  Uo. 27.

17  Uo. 25.

18  Uo. 28.

19  Uo. 38.

20 Uo. 59.

21  Uo. 28.

22  Uo. 58.

23  Uo. 71.

24 Lay – Papp: i. m. 36.

25 Uo.

26 Uo. 36.

27  Uo.

28 Uo. 39.

Kontroll alatt: Puskás Lajos és Lay Imre szemszögéből
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more