Ilyen népi alkotásokkal már ifjú koromban találkoztam, és ezeket mindig megcsodáltam. Most alkalmam volt átnézni B. Nagy Margit (1928–2007) művészettörténésznek a Reneszánsz és barokk Erdélyben című könyvét, amelyből értékes információkat kaptam ezek eredetére és fejlődésére vonatkozólag. Könyvében oklevelekre és helyi dokumentációra támaszkodva az erdélyi reneszánsz és barokk művészet alakulását követte a várak, kastélyok és udvarházak tanulmányozásával.
Kályhacsempék
Ilyen népi alkotásokkal már ifjú koromban találkoztam, és ezeket mindig megcsodáltam. Most alkalmam volt átnézni B. Nagy Margit (1928–2007) művészettörténésznek a Reneszánsz és barokk Erdélyben című könyvét, amelyből értékes információkat kaptam ezek eredetére és fejlődésére vonatkozólag. Könyvében oklevelekre és helyi dokumentációra támaszkodva az erdélyi reneszánsz és barokk művészet alakulását követte a várak, kastélyok és udvarházak tanulmányozásával.
Az első kályhacsempékkel szülőfalumban találkoztam, amikor nagyanyám csempékkel kirakott kályháját vaskályhára cserélték. Ezek szerencsére a helyi múzeumba kerültek. Színük zöld volt, stilizált virágmotívumokkal. Volt közöttük kétfejű sast ábrázoló csempe is. A kalotaszegi művésztáborban megismerkedtem a helyi mesterek csempéivel, amelyeket nagy gonddal alkottak meg. Ezekről Végh Olivér írt könyvet. Ilyen csempe még több magángyűjteményben látható. Nagyon gazdag a székelykeresztúri múzeum csempegyűjteményé is.
A kályhacsempe eredetére vonatkozólag tudjuk, hogy Mátyás király idejében hoztak olasz kályhacsempéket is. A 17. században a nyugatról jött habánokat telepítették Alvincre, akik a kályhacsempén kívül a többi fazekasárut is igen magas színvonalon művelték. Tőlük tanulhatták el az erdélyi fazekasok ezt a mesterséget. A habánok használták az olasz reneszánsz motívumait is. A helyi mesterek belevitték az erdélyi népművészet jellegzetességeit. A keresztúri múzeum csempéi (Ughy István rajzaival könyben is megjelent) között lovas huszár, középkori lovag ábrázolása is látható. A kalotaszegi csempéken gyakori a madármotívum. A csempék színezése nagyrészt zölddel történt, de található fehér-kék társítás, égetett agyag vagy tarka virágos csempe.
Székelykapuk
A székelykapuk eredetére vonatkozólag több elmélet is volt. B. Nagy Margit azt tartja valószínűnek, amit Szabó T. Attila nyelvész állított, hogy a székelykapu az udvarházak telkeinek nagykapujától ered. Fejlődését illetően több fokozat figyelhető meg. A székelykapu három oszlopra állított kétosztatú építmény. A nagykapu a megrakott szénásszekér magasságához igazodik, a kiskapu (kisajtó) a gyalogosok számára készült. Fejlődési változatai a leveles kapu, fedeles kötött kapu, galambdúcos kötött kapu. A kötések a szemöldökgerendát kötötték változatos megoldásokkal a függőleges gerendákhoz, ami biztosította a szerkezet merevségét. A kapu nyílása így félkörös kiképzést kapott. A részek összefogására nagyfejű faszegeket használtak.
A székelykapu díszítésére több felület is alkalmas volt, a három oszlop, a szemöldökfa a kötésekkel és a nagykapu, illetve a kiskapu magasságának különbségéből adódó felület. Főbb díszítő elemek az akantuszleveles inda, szőlőinda, kötélfonat, tulipán, napraforgó rozetta, valamint ember- és állatábrázolások. Nem hiányoznak a feliratok, nevek vagy bölcs mondások, amelyek között tréfás is található. A Maros megyei Makfalván a székelykapu egyszerűbb változatát találjuk. Itt a kiskapura tetőt építettek, míg a nagykapu vízszintes deszkákból állott vagy függőlegesekből, amiket ívesen vágtak ki. A feliratozás is jelen van az építtetők nevével. A díszítésre régen kevés gondot fordítottak. A kiskapu mégis jelentőséget kapott azzal, ahogyan felületét dekoratív módon deszkalapokkal kitöltötték.
Nagyméretű székelykapuk csoportját láttam Székelyudvarhelyen, az Orbán Balázs-emlékparkban. Itt fedeztem fel azt a formai szerkezeti gazdagságot, amellyel a székelyek megalkották ezeket a kapukat. Egyes helységekben színezték a kapulábakat.
Kazettás mennyezetek
Az erdélyi építészet egyik jellegzetessége a 12–13. században a kazettás mennyezet. Mellette megtaláljuk a stukkót és a festett famennyezetet is. Az erdélyi kazettás födém előképe az olasz mennyezet volt. Kazettás mennyezetek főleg a templomokban maradtak meg napjainkig. Erdélyen kívül elterjedtek más magyarlakta területeken is. A református és unitárius egyházak felkarolták ezt a díszítési stílust. Itt a népművészet és az egyházi művészet találkozik. A mennyezeten kívül díszítették a karzatmellvédeket, padelőlapokat, szószékek oldallapjait. Kalotaszegen több templomban láttam a virágos erdélyi reneszánsz díszítményeit. Így Magyarbikalon is. Láttam madarat, oroszlánt, pelikánt, szőlőindát, vadászt, halat, címert és a virágcsokor számos változatát. De Bibliából vett jeleneteket is találhatunk egyes templomi képeken, például Jónást a cethallal vagy Ádámot és Évát. Ezek az elemek kiegyensúlyozott kompozíciókban jelennek meg. A zsoboki templom új templomnak számít. A díszítésre alkalmas helyeket hasonló minták felhasználásával domborművekkel töltötték ki, mert a kalotaszegiek jeleskednek a fafaragásban.
Az énlaki unitárius templom kazettás mennyezete a 17. század végén készült, és egyike a legrégebbieknek. Kitűnik abban, hogy sok dokumentumértékű szöveg olvasható a kazettákon. Az egyikre rovásírással írták az „Egy az isten” szöveget, illetve a festő nevét. A feliratra Orbán Balázs talált rá 1864-ben egyik adatgyűjtő körútján.
Itt meg kell említenem a kor festett bútorait is, mert ezek is hozzájárultak a virágos reneszánsz elnevezéshez. Egyes vidékeken ma is megtaláljuk ennek a mesterségnek a folytatását, például Torockón vagy Kalotaszegen.
Az elöljáróban leírtakhoz B. Nagy Margit kötetéből használtam fel díszítőművészetre vonatkozó adatokat. De sok adat van a kolozsvári Bánffy-palotáról, a szamosújvári örmény nagytemplomról, a zsibói, hadadi, bethlenszentmiklósi, valamint más kastélyokról és udvarházakról.
Áttekintve a kályhacsempék, székelykapuk, kazettás mennyezetek világát, újból megcsodáltam elődeink alkotó erejét, és megújulásra való képességét.
