nyitottszemmel_2018_11_szalma_plakat_k
Folytatódik a Nyitott Szemmel sorozat a Györkös Mányi Albert Emlékházban
2018.11.22.
szekely
A Radnai-havasokról tudhatunk meg többet a Györkös-ház következő előadásán
2018.11.27.

[szerzo_terms]

2018.11.22.

JelesNapTár Szent András havában

Szent András havában az érdeklődők Katalin napjához, valamint egyéb novemberi jeles napokhoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg. A Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) 2018. november 23-án, […]

Szent András havában az érdeklődők Katalin napjához, valamint egyéb novemberi jeles napokhoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg.

Györkös Mányi Albert Emlékház (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.) 2018. november 23-án, pénteken, 16.30 órától rendezi meg soron következő JelesNapTár hagyományőrző gyermekprogramját.

Szent András havában az érdeklődők Katalin napjához, valamint egyéb novemberi jeles napokhoz fűződő szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg.

Az esemény szakmai irányítója Both Zsuzsa néprajzkutató, kézműves és Szabó Kinga játszóházvezető. A havonta sorra kerülő rendezvényt a szervezők kisdiákoknak szánják, de minden érdeklődőt szívesen látnak, nem utolsósorban a szülőket-nagyszülőket!

JelesNapTár Szent András havában
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more