b_dane-tibor-kalman
Művelődés, a hetvenéves múlt hasznosítása
2018.06.19.
Élelmiszer-adalékok – mítoszok és valóság
2018.06.28.
2018.06.20.

Horváth Bálint zeneszerzői estje Kolozsváron

A fiatal komponista műveit már két korábbi est alkalmával, valamint a ZeneSzó beszélgetősorozat keretein belül is hallhatta a Györkös-ház közönsége. (Csak itt, csak online!)   Horváth Bálint budapesti […]

A fiatal komponista műveit már két korábbi est alkalmával, valamint a ZeneSzó beszélgetősorozat keretein belül is hallhatta a Györkös-ház közönsége. (Csak itt, csak online!)

 

Horváth Bálint budapesti zeneszerző, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és a budapesti Weiner Leó Konzervatórium tanárának szerzői estjére kerül sor 2018. június 20-án, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.).

A fiatal komponista műveit már két korábbi est alkalmával, valamint a ZeneSzó beszélgetősorozat keretein belül is hallhatta a Györkös-ház közönsége. Ez alkalommal főként újabb műveit hozta el: DEAC No. 3-4, Suite, Két dal Orbán Ottó verseire, Lento, Vízbe dobott kő, ám néhány régebbi zongorakíséretes dal is elhangzik majd.

Az est közreműködői: Juhász Orsolya Anna szoprán (Budapest), akinek hangját már az előző esteken is megcsodálhattuk, Réman Zsófia (fuvola, altfuvola), aki kolozsváriként jelenleg Budapesten működik szólistaként és rangos együttesek tagjaként. Zongorán maga a szerző játszik.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit minden kedves érdeklődőt.

Horváth Bálint zeneszerzői estje Kolozsváron
This website uses cookies to improve your experience. By using this website you agree to our Data Protection Policy.
Read more