Németh Zsolt fizikus, kutató, A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája című könyv szerzője Nagyváradon is bemutatta a koronakutatás legizgalmasabb eredményeit. A könyvbemutatóval egybekötött vetített képes előadás során megtudhattuk, hogy miképp sérült meg a Szent Korona az évszázadok során, milyen átalakításokon esett át, és mit árulnak el róla a zománcképek, a pántok, valamint az apró ötvösmunka részletei. Az eseményt a Magyar Polgári Egyesület által életre hívott Polgári Esték rendezvénysorozat keretében tartották a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem amfiteátrumában, október 29-én délután. Az est különlegességét az adta, hogy a szerző a látványos képi anyag segítségével nemcsak beszélt a koronáról, hanem valósággal „megelevenítette” annak történetét, sérüléseit és restaurálási mozzanatait.
A Szent Korona a magyar államiság és a nemzeti identitás legfontosabb jelképe, valamint a magyar közvagyon első számú értéke. Mindazonáltal kevésbé ismert, hogy milyen sok átalakításon és sérülésen ment keresztül az évszázadok során. Éppen ezért vállalkozott Németh Zsolt arra, hogy részletesen számba vegye a korona különböző állapotait és változásait.
A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája1 című mű 2010-ben jelent meg, és azóta jelentős kutatói tapasztalat gyűlt össze, amely a mostani, kibővített második kiadásban teljesedik ki. Az új kiadás húsz év kutatási eredményeit öleli fel, sok, korábban nem publikált felvétel, számos részletes rajz és ábra található meg benne.
„A második kiadás2 másfélszer hosszabb az elsőnél: több benne a szöveg, és jóval több az ábra is. Sokkal erőteljesebben tudom alátámasztani mindazt, amit leírok, ráadásul új bizonyítékok is előkerültek. A kötet részletesebb, alaposabb, teljesebb, és egyértelműbben igazolja azokat a fő tételeket, amelyeket hangsúlyozok benne – elsősorban a három pánttöréssel járó sérülést, illetve azt, hogy a Dukász-kép újkori eredetű. Ez utóbbit az előző kiadásban még nem tudtam bizonyítani” – magyarázta a szerző.
A kötetben Németh Zsolt több írott forrást, korai koronaábrázolást, valamint különféle szakvizsgálatok eredményeit elemzi, és ezek alapján rendkívül részletesen rekonstruálja a koronát ért sérüléseket és átalakításokat. Az időrendi sorrendbe állítás lehetővé teszi, hogy a sérülések és beavatkozások nagyrészt pontosan datálhatók legyenek, szűk időintervallumban. Összesen 49 hitelesen dokumentálható átalakítást azonosított, és 22 tételben veszi számba a hiányzó zománcképeket, ékköveket és gyöngyöket, valamint ugyanannyiban a pótlásukat. Két esetben pedig a pótlások pótlására is fény derült. A szerző szerint az átalakítások felderítése egy igazi krimi izgalmával ér fel, és a könyv olvasói ezt az élményt maguk is átélhetik.
Különösen szembetűnő az ékkövek rögzítési módjának eltérése a korona pártázatának tetején: a kilenc helyen hatféle rögzítést találunk. A kilenc ékkőből csupán egy eredeti. Az abroncs hátsó részének tetején ülő gyöngyök körében sokkal jobb a helyzet: a 18 közül 14 rögzítése azonos és vélhetően még eredeti. A csüngőkben található ékkövek közül több lötyög, ezeket cserélték. A kötet részletesen elemzi ezeket a megállapításokat, bemutatva a restaurátori munkák során alkalmazott technikákat és azok történeti hátterét.
A szerző több, a Szent Koronához kapcsolódó, hosszú ideje alaptézisként kezelt téveszmével is leszámol. Például Révay Péter 1613-as koronaőri feljegyzésében szereplő leírásokat gyakran pontatlannak tartották, pedig a szerkezeti elemekről szóló 20 állításból 18 igaznak bizonyult. „Vizsgálat alá vettem Révay Péter koronaleírását. Ő 1613-ban adta közre De monarchia et sacra corona regni Hungariae centuriae septem című művét, amelyben a korona történetét és jelentőségét ismerteti, és elsőként ad részletes leírást a magyar Szent Koronáról. A szövegben azonban több olyan állítás is szerepel, amely a mai megfigyelésekkel nem egyezik, illetve amelyeket a történészek korábban nem értettek pontosan. Emiatt sokan úgy vélték, hogy Révay leírása hiteltelen. A korona hazatérése után kutatók – ötvösök, aranyművesek, mérnökök, fizikusok, valamint a másképp gondolkodó művészettörténész, Pap Gábor – viszont azt állították, hogy Révay nagyon is megbízható forrás, hiszen számos alkalommal látta a koronát. A vita hosszú ideig tartott. Úgy gondoltam, ideje lezárni az adok-kapokot, és tételesen megvizsgálni Révay összes állítását. Feldaraboltam hát a hosszú mondatait rövid, önálló állításokra, táblázatba rendeztem őket, és mindegyik igazságtartalmát külön értékeltem. A végén arra jutottam, hogy a húsz állításból tizennégy teljesen igaz, négy kisebb pontatlansággal igaz, egy téves, egyről pedig még nem eldönthető, hogy igaz-e. Ebből pedig az következik, hogy Révay Péter koronaleírása teljesen megbízható, hitelt érdemlő” – magyarázta Németh Zsolt a jelenlévőknek.
Ugyancsak új megvilágításba kerül az a gyakran hangoztatott állítás, miszerint a sérülések többsége a régmúltban történt, vagy hogy a korona közel eredeti állapotában maradt volna fenn. Továbbá Németh Zsolt igazolta, hogy Dukász Mihály bizánci császár ábrázolása csak az újkorban került a koronánkra. Ez a megállapítás pedig azért nagyon lényeges, mert nagyon sokáig ennek alapján állapították meg a Szent Korona korát.
A kötet érzékletesen mutatja be, mennyi megpróbáltatáson ment keresztül a korona, mire mai állapotát elnyerte. A szerző korabeli leírások, archív fotók és modern vizsgálati eredmények segítségével tárja fel a múltat és a jelen kutatási módszereit. Rávilágít, hogy a sérülések nem csupán károk, hanem történeti lenyomatok, amelyek mesélnek a korona útjáról, a beavatkozások sorrendjéről, és a múltban végrehajtott restaurálások módjáról.
A szerző arra is kitért, hogy miért valószínűtlen az, hogy a koronát két részből állították volna össze, ahogyan azt sokan vélik. A pántok rendszere nem lehetett önálló darab, mert a saját súlya alatt összerogyna. Bár a latin és görög feliratok miatt sokan ezt feltételezik, a szerző rámutat, hogy a többnyelvűség a korabeli egyházi gyakorlat része volt, és a latin nyelvű evangéliumot minden pápai misén felolvasták görögül is.
Németh Zsolt arra is kitért, miként tört le kétszer is a Szent Koronáról az a szív alakú ametiszt, amely Jézus képe felett található: „nagyon szűk időintervallumban határozható meg, mikor kerülhetett fel a szív alakú ametiszt a koronára. Úgy vélem, a Jézus Szíve lelkiségi mozgalom hatásának köszönhető, hogy ilyen formájú ékkő került oda – ám nem eredeti darab. A nem eredeti ékkövek pedig általában fél évszázad után lepottyannak a Szent Koronáról, mégpedig azért, mert a felhelyezésüket végző aranyműves vagy ékszerész nem végzett elég gondos munkát.”
A szerző, bár nem kerüli el a koronáról szóló vitatott elméleteket sem, minden állítást gondosan dokumentált forrásokkal támaszt alá. A könyv egyik legérdekesebb része a ferde kereszt története, amelyről több lehetséges magyarázat is szerepel, műszaki rekonstrukciókkal kiegészítve. A mű betekintést ad abba is, hogyan befolyásolta a korona állapotát a hányattatott történelmi sorsa, különösen a menekítések, elrejtések és országhatárokon való átszállítások idején. A kötet gazdag fényképanyaggal és rajzokkal illusztrált, amelyek segítik a sérülések és módosítások pontos megértését. Németh Zsolt részletesen tárgyalja a 18–20. századi, már jól dokumentálható átalakításokat. Megvizsgál minden nem eredeti ékkövet és gyöngyöt, és igyekszik – általában sikerrel – meghatározni a koronára kerülésük idejét. Kitér a Krisztus-kép mögött rejtőző, és már csak töredékében megmaradt Szent Bertalan-ábrázolás sorsára is.
A könyv fontos megállapítása, hogy a Szent Korona mai formája nem egy utólagos, mesterséges rekonstruálási kísérlet eredménye, hanem évszázadok alatt kialakult történeti fejlődés lenyomata, amelyben minden sérülés, javítás és módosítás saját korának eszközeit és szemléletét hordozza. A szerző a sérülések részletes elemzésén keresztül nemcsak a múlt eseményeit tárja fel, hanem azt is hangsúlyozza, hogy ezek a történeti nyomok egyre nagyobb kihívást jelentenek a jövő restaurátorai számára. A korona ugyanis úgy őrizte meg a történelmi beavatkozásokat, hogy közben rendkívül sérülékennyé vált, ezért a restaurátorok feladata ma már nem az „eredeti állapot” visszaállítása, hanem a meglévő, történetileg kialakult forma konzerválása. A kötet rámutat, hogy a restaurátori munka egyik legnagyobb dilemmája éppen az: miként lehet megóvni a korona fizikai épségét anélkül, hogy eltűnjenek azok a rétegek és apró sérülések, amelyek maguk is történelmi dokumentumok.
„Lehet, hogy ez egyeseknek megrázó – mások viszont már hozzászoktak –, de koronánk történetét bizonyos értelemben a nulláról kell újraírnunk. Több okból is: egyrészt Dukász Mihály, a Kón névkezdetű másik bizánci császár és Geóbitzász, Turkia hívő királyának ábrázolásai másodlagosak, s ezért alkalmatlanok a keletkezés idejének meghatározására; továbbá világosan látható, hogy a koronán számos sérülés és átalakítás történt. Ezen sérülések és módosítások feltárásához a kutatásnak sokkal nagyobb erőfeszítést kell tennie – hiszen a korona a magyar nemzeti vagyon első számú értéke. Ennek megfelelő intenzitással, pontossággal és tudományos hűséggel kell feltárnunk az igazságot” – fejtette ki az előadás végén a szerző.
A könyv tudományos igényessége ellenére jól érthető, így azok számára is élvezetes, akik nem szakértői a témának. Olvasója betekintést nyer abba, hogyan változik a történelmi emlékek értelmezése a modern kutatás fényében. A gazdagon illusztrált kötetben 79 kép – köztük több először közzétett archív és modern felvétel, 5 ábra és 11 táblázat segíti a szerző közérthetően megírt és gondosan adatolt elemzéseinek követését. A könyv megkerülhetetlen munka a Szent Korona hivatásos kutatói számára, a páratlan szépségű nemzeti kincsünk hányatott sorsa iránt érdeklődő műkedvelőknek pedig izgalmas olvasmány.
Jegyzetek
1 Németh Zsolt: A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája. Püski Kiadó, Budapest, 2010.
2 Németh Zsolt: A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája. Második, bővített kiadás. Püski Kiadó, Budapest, 2025.
